Új Kelet, 1997. március (4. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-04 / 53. szám
1997. március 4., kedd Interjú Segélyek helyett értelmes munkát kell adni az embereknek! A hét végén Nyírbátorban tartotta farsangi bálját az MSZP megyei szervezete. A rendezvény díszvendége volt többek között Kiss Péter munkaügyi miniszter. Az alkalmat kihasználva a munkaerőpiac alakulásáról, a munkahelyteremtés távlati lehetőségeiről és a nyugdíjreform következményeiről kérdeztük. Fekete Tibor (Uj Kelet) __- Ö n egy múlt heti, gyoma- endrődi nyilatkozatában azt mondta, hogy a munkahelyteremtő támogatásoknál ezentúl „a fő csapás iránya" nem a pályakezdő fiatalok, hanem általában a munkanélküliek elhelyezkedése lesz. Hogyan értette ezt?- Pontosítanám a kijelentésem. Úgy fogalmaztam, hogy a pályakezdő fiatalok esetében is a munkahelyteremtés acél. Azaz, mi azt szeretnénk elérni, hogy az iskolapadból kikerülő fiatalok ne az utcán kezdjék a pályájukat, és ne segélyezéssel. A segélyekkel csak egy rossz helyzetet konzerválunk. Igaz, vannak esetek, amikor nincs más megoldás, és sok családon nem is lehet másként segíteni. Kulcsmomentumnak tartom, hogy a segélyezés helyett a munkahelyhez jutással esélyt adhatunk az egzisztencia megteremtéséhez, a pályakezdőnek a szakmai gyakorlat megszerzéséhez és a többi. Ezzel jóval többet tettünk, mintha pénzt adnánk a kezükbe.- Rendszeresen nyilvánosságra hozzák a munkanélküliek számának alakulását. Hol tartunk most?- Az elmúlt évben végre megállt a munkanélküliek számának növekedése, sőt, a statisztikák némi javulást is mutatnak. Most már nemcsak a tűzoltással, a válság- kezeléssel tudunk foglalkozni, hanem a segélyekre szánt összeg egy részét a gazdasági élet pozícióinak javítására fordíthatjuk. —A múlt héten megyénkben járt Roman Herzog német államelnök, aki kijelentette, hogy ők már tudják, milyen, amikor gazdaságilag kettészakad egy ország. A magyar kormány tudja-e, milyen következményekkel járhat az ország keleti régiójának mind nagyobb mértékű lemaradása? — Tudjuk. A hazai foglalkoztatásnak az egyik rákfenéje éppen az, hogy amíg európai viszonylatban is jó a magyar munkanélküli ráta átlaga (Az EU-átlag 10,9 százalék, nálunk 9,2 százalék), aközben Nyugat-Magyaror- szágon 5-7 százalék, Budapesten 5 százalék alatji a munkanélküliek aránya. Ezzel szemben Kelet-Magyar- országon 15-20 százalékos ez a szám. A kedvező országos adatok mögött komoly regionális feszültség húzódik meg. Éppen ezért mentem el Békés megyébe, és többek között ezért vagyok itt.- Tavaly jelentősen megváltozott a munkahelyteremtő támogatások odaítélésének módja. Ezzel Szabolcs-Szat- már-Bereg megye előnyösebb vagy hátrányosabb helyzetbe került? — Az elmúlt évben a támogatás új eszközrendszereként létrehoztuk a területfejlesztési tanácsokat a hozzá szükséges pénzzel. Idén ez ebben a megyében becslésem szerint két és fél milliárd forintot jelent, és ennek sorsáról itt döntenek helyben. Csak a munkaerőpiaci alapból másfél milliárdot úgymond decentralizálunk helyi támogatásokra. Ez a segélyek feletti összeget jelenti. A kettővel összesen mintegy négymilliárd forint áll rendelkezésre, hogy itt elinduljanak helyi programok, és a térség egy utolérési pályára állhasson. A kormány tisztában van azzal, hogy ez magától nem megy, kell a helyi erőfeszítés is. A helyi erőfeszítésnek az ad értelmet, ha projektek indulnak el, akkor ehhez megteremtjük a központilag is támogatott eszközrendszert. Fejleszteni kell az infrastruktúrát, hogy vonzóvá tegyük a külföldi befektetőknek a térséget. Erről szólt a Roman Herzog úrral történt találkozásunk is.- Ha jól tudom, szombaton tárgyalásokat folytatott a megye vezetőivel és az országgyűlési képviselőkkel is. Mi lett ennek a megbeszélésnek az eredménye?- Jó esélyt látok arra, hogy az országos közmunkaprogramokból is - abból a négymilliárd forintból, ami ez évre jut - egy jelentős hányad ide jusson. Tudni kell, hogy a tavalyi egy- milliárdnak egyharmada ebbe a megyébe került, miközben ezen az egész ország osztozott. Ha az idén nem az egyharmad, de az egynegyed részt ez a megye kapja, akkor az már együtt ötmilliárd forinttal többet jelent, mint amennyit egy átlag megye kap. Ez a pénz csodát nem tehet, de az elmozdulásra mindenképpen lehetőséget teremthet. Ha ennek az összegnek a jelentősebb részét az infrastruktúrára költik, akkor a térség vonzóbb lesz a befektetőknek. A közmunkaalap, a pénzügyi támogatások és a foglalkoztatási alap összegei, melyek ide kerültek az elmúlt évben, lehetővé tették, hogy körülbelül másfélszer annyi embert tudjanak közmunkában foglalkoztami, mint korábban. Hajói emlékszem, ez pontosan 17 ezer főt jelent. Ebben az évben további 3—5 ezer fővel többnek nyílik lehetősége közmunkát vállalni. A 40-42 ezer munka- nélküli közel felét tudnánk ilyen módon munkalehetőséghez juttatni. Segélyek helyett inkább értelmes munkát kell adni az embereknek.-A nagy állami beruházások, ezen belül is az infrastruktúra fejlesztése mindig is nagy munkaerőlétszámot kötött le. Magyarországot nemzetközi egyezmények kötelezik a tranzitútvonalakba eső autópályák kiépítésére az országhatárig. Ha folytatódna az M3-as autópálya építése, ha megvalósulna az elképzelt Déli autópálya, akkor az nemcsak az építkezés idejére adna munkalehetőséget, de később az üzemeltetése is jelentős számú munkanélkülinek esélyt adna a megélhetésre. Mikorra válhat ez valósággá?- Megszületett a döntés az M3-as autópálya kivitelezésének folytatására. Megkötötték a finanszírozási szerződéseket és folytatódik a beruházás. 1998 szeptemberéig Polgárig meg kell épülnie az autópályának. Az autópálya-fejlesztési programtervek a következő hetekben kerülnek a kormány elé. Ekkor már olyan kérdésekről kell dönteni, hogy a beruházások költségeiben milyen arányt képviseljen az útalap, legyen-e koncesszió, és az milyen mértékű rész legyen a megvalósításban. A Polgárig megépülő szakaszról már döntöttünk, és a pénz is készenlétben van. Vegyes modellben valósul meg, amiben az EBRD és a kormány is szerepet vállal. Ez nem a klasszikus koncessziós változat.- Polgártól az ukrán határig, a megyénkén átvezető szakasz miként épülhet meg ?- Három változatra gondoltunk, és első olvasatban a múlt héten tárgyalt ezekről a kormány. Itt már kétszázmilliárd forintról van szó, ezért alaposan meg kell rágni az ügyet. A jövő héten újra napirendre tűzzük, majd később ismét tárgyaljuk. Ekkora összeg már több éves elkötelezettséget jelent a kormánynak, és nem mindegy, melyik változatban valósul meg a beruházás. Az azonban biztos, hogy belátható közelségbe került a megyén átvezető autópálya kiépítése. Az ezredfordulóra vagy az azt követő egy-két évre mindenképpen kész lesz. Szakmai vita inkább arról folyik, hogy előbb egy nyomvonalat fél pályán készítsenek-e el, és akkor hamarabb ér ide az autópálya, vagy mindkét oldal együtt készüljön, de később lehet átadni. Munkaerőpiaci szempontból a félpályás megoldás előnyösebb lenne, mert akkor hamarabb jutnának el Szabolcsba, és korábban teremtene munkalehetőséget a beruházás. Közlekedés-szakmai szempontból nem tudom megvédeni az álláspontomat, de ez a módszer már az átmeneti időszakban is munkához juttatná az itt élőket.- Annak idején a budapesti metróépítés nagyon sok szabolcsi embernek adott munkát. Úgy tartották akkor, hogy a szabolcsiak építettek afővárosnak metrót. Most ismét várható egy újabb metróvonal beruházása. Az itt élőknek származik-e ebből valamilyen előnye, vagy csak a költségek terheit nyöghetjük ismét?- Az építkezésen komoly arányú magyar beszállítói körrel számolnak.- Elnézést, de Lotz Károly közlekedési miniszter 35-40 százalékos hazai részvételi arányt említett. Jut-e akkor munka az alacsony iskolázottságú „lapátos embereknek" ?- Úgy gondolom, hogy az élő munkaerőt nem a drága külföldiek adják, hanem a jóval olcsóbb hazai munkások közül kerülnek ki az ön által említett lapátos emberek. Gondoljanak bele, Nyugat-Európában milyen a munkaerő ára, és hazánkban mennyiért tud segédmunkásokat alkalmazni. Aki majd a pályázaton elnyeri a kivitelezői címet, annak elemi érdeke, hogy a munkabéreken is takarékoskodjon. Ismert, hazánkban milyen arányú közterhek rakódnak a bérkifizetésekre. Ezért sem mindegy, hogy mennyiért tudja alkalmazni a munkásait. A csúcstechnológiát képviselő gépeket, berendezéseket lehet, hogy a külföldiekre bízzák, de a további munkálatok elvégzésére találnak itt is megfelelően képzett munkaerőt. Lehet, hogy a költség- arányban nem lesz több negyven százaléknál a magyar részvétel, de az ott dolgozók létszámában és a kifizetett bérekben ez az arány már jóval magasabb lesz. Én azon gondolkodom, ha kialakul a metróépítés projektjének körvonala, akkor kezdeményezni fogjuk, hogy közmunka keretében, vagy a nehezebb foglalkoztatási térségekből toborozzuk a munkásokat.- Úgy tűnik, az Érdekegyeztető Tanácsban sikerül megegyezniük az új nyugdíjrendszer tervezetéről. Ha emelik a nyugdíj- korhatárt, akkor kevesebb munkahely szabadulhat fel. A rendszer bevezetése nem fogja növelni az állástalanok számát?- A nyugdíjreform és a nyugdíjkorhatár-emelés csak részben összefüggő területe az egész átalakításnak. Az ÉT-ben két kérdés kivételével minden fél igent mondott a tervezetre, csak a részletkérdésekkel összefüggő jogszabályokat kell alaposabban áttanulmányozni. A reform célja az lenne, hogy a majdan nyugdíjba vonulók ne kerüljenek kiszolgáltatott helyzetbe. Havi nyugdíjuk összege ne attól függjön, hogy éppen akkor milyen az aktív és inaktív népesség aránya, vagy milyen a gazdaság állapota. Sokkal inkább azon múljon, hogy a személyes erőfeszítésük, teljesítményük, korábbi befizetéseik határozzák meg, s legyen kiszámítható és belátható, stabil a nyugdíjuk. A felosztó-ki- rovó rendszernek éppen az a rákfenéje, hogy a nyugdíj nem függ a korábbi befizetések mértékétől. A társadalmi szolidaritás elvén működik, amikor a fiatalabbak eltartják a nyugdíjasokat, majd amikor ők vonulnak nyugdíjba, akkor őket az utánuk következők tartják el. Ez tovább nem tartható, és kényszerűségből emeltük fel a nyugdíjkorhatárt a nőknél hét, a férfiaknál két évvel.- Az elmúlt években milyen arányban csökkent az aktív dolgozók száma? — 1988-ban 100 kereső emberre 100 eltartott jutott. 1995- ben száz aktívra már 187 inaktív eltartása hárult, és ’96-ban már kétszázra emelkedett ez a szám. Képzeljék el, amikor a Ratkó-korosztály tagjai 2010 körül elmennek nyugdíjba, akkor már teljesen a feje tetejére állhat az egész aktív-inaktív arány. Ha maradt volna a korábbi séma, a keresők képtelenek lettek volna előteremteni az idősek ellátásának fedezetét. Még nem tudni, hogy tizenhárom év múlva ki lesz kormányon, de már most felelősek vagyunk a Ratkó-korszakban születettekért. Több, kevésbé szimpatikus megoldás közül választhattunk. Az első, amikor lerontjuk a nyugdíjak értékét. Ez már eleve járhatatlan, hisz mára már úgy elveszítette értékét a nyugdíj, hogy tovább nem csökkenthető komoly társadalmi feszültségek nélkül. A másik, hogy megemeljük a nyugdíjjárulék-fizetési kötelezettségét. Ezt szintén nem lehet, mert megfullad a nemzet- gazdaság, és tömegével áramolnának a feketegazdaságba. A bérekre rakódó költségeket csökkenteni kell és nem növelni. Vegyünk fel hitelt? Ez sem vált már be, hitelekből fedezte az ország a nyugdíjakat, és eladósodott. Majd’ egy éve, tavasszal vitát rendeztünk erről a témáról a parlamentben, ahol minden felszólaló elmondta, mennyire nem szeretne nyugdíjkorhatárt emelni, de arra nem volt válasz, hogy akkor miből fogunk fizetni. A korhatáremeléssel az aktív-inaktív arányon szeretnénk javítani, hogy legyenek, akiknek a fizetéséből el tudjuk tartani az akkori nyugdíjasokat. Ezt a kellemetlen feladatot továbbháríthatnánk a következő kormányra, és kínlódjanak ők vele. Ebben az esetben nem lehetett volna fokozatosan bevezetni, és a választás lehetősége sem lett volna meg.- Milyen hatással lesz a munkaerőpiacra, hogyan növeli az állástalanok számát ez a törvény? — Az átmeneti időszakban (6-8-10 év) majdnem minden korosztály várhatóan a korábbi nyugdíjba vonulási időszakot választja majd. Ennek elhanyagolható a hatása. Kiszámítottuk, a nőknél tíz-tizenkét ezer főt jelenthet, a férfiaknál - mivel csak két évvel emelkedett a korhatár - alig mérhető a tovább dolgozók létszáma. A 3,8 milliónyi hazai nyugdíjas létszámhoz mérten ez nem jelentős növekedés. Kollégáim úgy szokták mondani, hogy két esős nap a foglalkoztatásban ugyanilyen arányú munkahelycsökkenést okozhat, vagy az idénymunkák két nappal előbb indulnak, vagy később, ugyanez a hatása. 2010-re, mire vége az átmenetnek, és kötelezően bevezetik a magasabb nyugdíjkorhatárt, az már jelentősebb munkaerőt tart majd a piacon. Reményeink szerint addigra azonban megerősödik a gazdaság. Számításaink azt mutatják: 1997-98- tól megindul a tartós fellendülés. Már az elmúlt év végén a GDP jelentősen megemelkedett. Erre az évre 2-3 százalékkal nő a termelés, és a szakemberek állítják, hogy ez már javít a munkaerőhelyzeten is. Tizenegynéhány év alatt ez a növekedés már több százezer embernek teremthet munkahelyet, és addigra megfordulhat a mostani, kedvezőtlen arány. Kiss Péter munkaügyi miniszter Baja Ferenc környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter Kiss Péterrel Fotók: Csonka Róbert E