Új Kelet, 1997. március (4. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-21 / 67. szám
I 1997. március 21., péntek Sport Lépéselőnyben a Kisvárda Kézilabda NB I, nők Koncz Tibor (Uj Kelet) Most újra valami csibész- ségen törik a fejüket a náná- siak. Szombaton abbéli gondolattal ruccannak át a Sóstói útra, hogy elrontsák a hazaiak délutánját...- Nekünk már nincs mit veszteni, ezért minden találkozóra úgy készülünk, hogy megpróbálunk meglepetést okozni. Most sincs másképp, fegyelmezett, taktikus játékkal pontszerzésre törekszünk. Hogy aztán ez sikerül-e, arra a pályán kapok feleletet - vélekedett Teliinger Vilmos edző. A nánási tréner igazán jó ismerője az NYFC-nek, amikor csak teheti, meglesi a Kiss-fiúk mérkőzéseit.- A Szolnok és a Tiszavas- vári ellen is láttam a Nyíregyházát, de az ősszel is jelen voltam jó néhány meccsen a stadionban. Vasváriban is tapasztalhattam, milyen szervezetten védekeznek, az, hogy eddig csupán kilenc gólt kaptak, önmagáért beszél. Az elmúlt vasárnap azt is észrevettem: nem tudtak eredményesen kontrázni, Domokos hiányát nagyon megérezték.- Teliinger Vilmos némi ízelítőt is adott a Hajdúnánás várható stratégiájából.- Nem fogunk csak a bek- kelésre figyelni, mert erre már nem egyszer ráfizettünk. Kazincbarcikán például nyíltan futballoztunk, aztán az utolsó tíz percben visszaálltunk a kapunk elé tartani a döntetlent. És mi lett a vége - kikaptunk. A mester fittyet hány arra, hogy a Hajdúnánás megany- nyiszor borsot tört a Nyíregyháza orra alá. A mumus szóra pedig egyértelmű választ adott... — Ez engem nem érdekel. Csak a szombati mérkőzésre koncentrálok. Arról már lemondtunk, hogy az első nyolcba furakodjunk, ehhez valami nagy csodának kellene bekövetkeznie. A kilencedik, osztályozót érő helyre viszont még „odaérhetünk”, erre van esélyünk. A szomszédvári kompánia a DVSC „fakó” elleni hétközi találkozóval hangolódott a Sóstói úti bajnokira. Sérült nincs, s Teliinger Vilmos reméli: a pillanatnyilag legjobb tizenegyet lesz alkalma pályára küldeni... Fullajtár András (Új Kelet) Igazán jó hangulatú mérkőzést játszott szerdán este a Kisvárdai SE NB I-es női kézilabdacsapata hazai pályán, amikor az utolsó előtti, kiesőhelyen álló Caolát fogadták, és simán verték őket kilenc góllal. Nagy volt a tétje az összecsapásnak, hiszen mindkét csapat számára a legfontosabb cél a kiesés elkerülése. De ebben a harcban küzd egymással a Caolán és a Kisvárdán kívül a Pécs és a Derecske is. Közülük legjobb pozícióban a szabolcsi lányok vannak, hiszen a mostani, Caola elleni győzelmükkel all. helyen maradtak 9 ponttal, utánuk 12. a Derecske 7,13. a Caola 5, és 14. a Pécs 4 ponttal. A 10. helyezett Mis- kolctól mindössze 2 pont választja el őket. A mostani, stabilabbnak tűnő helyüket annak is köszönhetik, hogy a Pécs, a Debrecenben, a Derecske a Dunafermél, míg a Miskolc Békéscsabán szenvedett vereséget. Rácz Sándor edző a találkozó után kisimultabb arccal summázta a győztes meccs tapasztalatait.- Azzal mindenki tisztában volt. hogy létfontosságú mécsesét játszottunk. Ereztem, hogy nem lehet baj, mert tisztességesen felkészültünk. A játékosok az apróbb részletektől eltekintve maradéktalanul betartották a taktikai utasításokat, ami végül eredményre vezetett. Szerencsére nem jött a „szokásos” rövidzárlat sem, ami az utóbbi meccseken kísértett bennünket. Az első percektől meggyőző volt a védekezésünk, de a kontratámadásaink is jól sültek el. Ami a legfontosabb, hogy a felállt faluk ellen az átlövőink is eredményesek voltak. Hosz- szú idő óta először szinte minden játékosom felszabadultan és fegyelmezetten kézilabdázott. Aki pályára került, igyekezett mindent megtenni a siker érdekében. Örültem annak is, hogy voltak időszakok, amikor szellemes, közönségszórakoztató gólokat is lőttek a lányok. Aki látta a mérkőzést, egyetért velem abban, hogy nagyobb gólkülönbséggel is nyerhettünk volna, de úgy láttam, nincs értelme kifullaszta- ni a játékosokat, mert ma ismét pályára lépünk egy fontos meccsen. „Pontos” hazatérés... Derecske-Kisvárdai SE Derecske, péntek 18 óra V.: Kanyok, Sziklai. Nem sok idejük maradt a kisvárdai lányoknak arra, hogy ünnepeljék a Caola elleni győzelmüket, mert ma este ismét fontos mérkőzést játszanak. Ezúttal a szintén rivális Derecske otthonában lépnek pályára. A Hajdú megyei csapat legutóbb a Dunaferr otthonában hagyta a két pontot, de azon a mérkőzésen egyértelműen a vendéglátóik voltak az esélyesek. A csapat egyik húzóembere a Debrecenből hozzájuk került Meggyesiné, aki az utóbbi meccseken sérülés miatt nem játszott. A kisvárdaiak nem haragudnának meg érte, ha a kitűnő kézilabdás még pihenne egy kicsit, és a lelátóról szemlélné társait. A másik meghatározó játékos Pusztainé, aki szintén a DVSC-ben játszott korábban. Összeségében egy rutinos társaság, akik képesek váratlan meglepetéseket okozni. Az elmúlt bajnokságban például úgy maradtak az NB I- ben, hogy megverték a Du- naferrt, a Győrt, és a meglepetéssorozatot azzal tetézték, hogy alaposan elkalapálták a Debrecent is. Most kicsit ugyan bajban vannak, de a vészhelyzetben lévő csapatok közül az egyik legesélyesebbek arra, hogy a következő bajnokságban is az első osztályban szerepeljenek. Rácz Sándor a mérkőzés előtt bizakodó volt.- Remélem, hogy legutóbbi sikerünk egészséges önbizalmat ad a lányoknak. Az sem utolsó dolog, hogy ősszel megvertük őket. Bár azért a vereségért biztosan fűti őket a visszavágás vágya. Még talán annyi előnyünk van, hogy ők is játszottak szerdán, és Dunaújvárosba kellett utazniuk, ez bi- zonnyára több energiát kivett belőlük. Mi hazai pályán voltunk és nem nagy távolság Derecskére átruccanni. Eltökélt szándékunk, hogy győzni szeretnénk ma este Derecskén. Erre minden esélyünk megvan, ha a Caola elleni játékunkat meg tudjuk ismételni. Török-vész Vasváriban? Nánási stratégia: kockáztatás Labdarúgó NB II, Keleti csoport Nagy huncutságokra képes a Hajdúnánás. Amióta „világ a világ”: a kisváros csapata folyamatosan bosszantja a Nyíregyházát. Se szeri, se száma a hajdúságiak tréfáinak, amit kénytelen volt lenyelni a piros-kék egylet. Az ősszel is... Cudar időben (szél, eső, cuppogó sár...) döntetlent „küzdött össze” a Tellinger-társulat. Tökéletes tavaszi nyitány gyanánt három győzelem egymás után... A „szomszédok” rangadóján 5-1-re eltángálták a szolnokiakat, Török egymaga négyet „hintett”, teljesítményét a sportnapilap tízes osztályzattal méltatta. A csapat a tabella élén virít. A tiszakécskei elit vasárnap Tiszavasváriba hivatalos! LTóth Lajos (Új Kelet) Most már égetően szükségük van a vasváriaknak a sikerélményre. Az ASE idén még nem nyert a bajnokságban. Az időszerű bizonyítványjavításnak az éllovas lehet az „áldozata”, ám ez a derbi korántsem lefutott...- A remekül sikerült alapozás után (Görögországban edzőtáboroztunk...) a terveknek megfelelően rajtoltunk. Jó úton haladunk... Játékosainkban nincs önteltség, tesz- szük a dolgunkat, mintha mi sem történt volna - jegyezte meg Szurgent Lajos, a Tiszakécskei FC-Eurobusz edzője. - Az a tény, hogy a Vasvárinak vízválasztó lehet a hétvégi bajnoki, nem éppen kedvező számunkra, ráadásul Bállá és Maczkó három sárga lapja miatt nem szerepelhet nálunk. Viszont a két játékos kiesésével a szerkezet marad a régi... A kécskeiek kedden edzőmérkőzésen fogadták a román másodosztályban vitéz:kedo aradiakat. A Szurgent- kompániában főleg azok kaptak bizonyítási lehetőséget, akik eddig háttérbe szorultak. A tartaléksorból előtérbe került játékosok felpörögtek, 4-1-re verték a határon túliakat.- Már a szombati korai ebéd után buszra ülünk, és egyenesen Nyíregyházára hajtatunk. Megnézzük az NYFC-Hajdúnánás meccset, annál is inkább, mert rövidesen megmérkőzünk a „Szpa- rival”. Első helyezettek vagyunk, ami egy ilyen kisváros életében nagy szó. Komolyak az elvárások, az önkormányzat akarja az NB I-et. Azért élek-halok, hogy az élvonalba vezethessem a csapatot. Rövidesen megkezdődnek a beruházások, többek között új lelátó épül. Vonz a nem kis cél! A közhangulat megosztott: vannak, akik akarják az első osztályt, vannak, akik óvatosságra intenek. Én bizakodók - erősítette meg Szurgent Lajos. Tavaszi Foci Kupa Az MSZP Nyíregyházi Városi Elnöksége a korábbi évek hagyományainak megfelelően az idén is megrendezi Tavaszi Foci Kupa elnevezésű sportvetélkedőjét. Március 22-én, szombaton délelőtt kilenc órától a Bujtosi Szabadidő Csarnokban várhatóan több mint tíz csapat áll rajthoz a tornán, köztük szerkesztőségünk válogatottja is. A csak amatőröknek kiírt tornán az első három helyen végzett együttes értékes díjazásban részesül. Jutalmazás a rajt előtt Röplabda Extraliga, férfiak, rájátszás Medikémia Szeged-NYVSC Szabolcs Gabona Szeged, 17.00. Új Kelet-információ Az NYVSC Szabolcs Gabona extraligás férfi röplabdacsapata az idén került vissza az Extraligába. A szakosztály célkitűzése az volt, hogy ha lehet, még az alapszakaszban biztosítsák az extraligás tagságot. Ez sikerült a küzdelmeket tizenegy győzelemmel záró csapatnak. Az együttes támogatója az elmúlt év óta a Szabolcs Gabona Rt., most a gazdasági társaság vezetői a sikeres szereplés után megjutalmazták a játékosokat, az edzőt és a csapat segítőit. Csütörtökön este a bujtosi csarnok tárgyalójában megtartott szakosztályértekezleten Balogh Zoltán, a Start Vállat vezérigazgatója, a szakosztály elnöke köszöntötte a megjelenteket, és gratulált a játékosoknak a sikerekhez. Balázs István edző röviden értékelte az alapszakaszbeli teljesítményt. Ezután Simon György, a Szabolcs Gabona Rt. vezér- igazgatója gratulált a játékosoknak, s elmondta: tervezik a támogatási szerződés meghosszabbítását, hiszen elégedettek a csapat teljesítményével. A csapatkapitány Pál László társai nevében is köszönetét mondott a támogatójuknak, majd elmondta: az elkövetkező tíz mérkőzésen szeretnék bebizonyítani, hogy még többre képesek. Ezután sorra szólította a röplabdásokat és átadta a jutalmakat. Pók István, az NYVSC elnöke arra kérte a csapatot, hogy a rájátszásban is mindent tegyenek meg a sikerért, mert minél jobban szerepelnek, annál köny- nyebb a pénzügyi hátteret biz- t o s í t a n i. A rövid ünnepség után Balázs István edzőt arról kérdeztük, mit vár a pénteki, szegedi meccstől.- Nagyon nehéz dolgunk lesz. A Szeged nagyon jó gárda, de a legutóbbi kupadöntőbeli vereségük miatt bizonyítaniuk kell. A szokásosnál is jobban fognak küzdeni, hogy ezt a meccset megnyerjék, hiszen elveszthetik a bizalmat. Náluk alapvető elvárás volt a bajnokság és a kupa megnyerése, ezt már nem tudják teljesíteni, az interligában és a BEK-ben sem sikerült előbbre lépniük. Azt várom a gárdától, hogy ne feltartott kézzel menjünk ki a szegedi csarnok parkettjára. Ne adjuk fel eleve a meccset.- Milyen összeállítást tervez?- Csak a helyszínen döntök, Kuznyecov, Dragichi, Gebhardt, Pál és Pampuch helye biztosnak látszik, a másik centerposzton Horváth Géza és Bugyi József szerepelhet. Hozzátenném még, hogy - mint ismert - hosszú sorozat áll előttünk, így a szokottnál többször fogok élni a cserék lehetőségével. Ismert, a csapatok két naponta játszanak bajnoki mécseseket az elkövetkező huszonegy napban. Vasárnap Pálék már a Dunaferrt fogadják a bujtosi csarnokban, kedden a Vasashoz utaznak. Becker cáfol MTI A háromszoros wimbledoni bajnok Boris Becker csütörtökön cáfolta, hogy elhagyja Németországot, s családjával az Egyesült Államokban telepedik le. A német teniszező azt mondta, hogy feleségével még nem döntöttek arról, hol kívánnak élni a jövőben. Becker hozzátette: nem követett el adócsalást, s nem hoz ilyen fontos döntést csupán azért, mert decemberben az adóellenőrök az ő távollétében behatoltak müncheni házába. „ Félrelépett” az edző F A. (Új Kelet) ~ A játékosok egészségesek, csupán az edző sérült. Ez az állapot jellemző jelenleg a Kárpát-Hús Nyíregyházi KC NB I-es férfi kézilabda csapatára. Ugyanis Köstner Vilmos edző szerdán este a Debrecen- Pécs NB I-es női meccs után röviddel bokatörést szenvedett. A mester bokájában minden anatómiailag fellelhető csont eltört, emiatt a trénert sógora vette kezelésbe, aki a Hajdú Megyei Kórház baleseti sebészetén tegnap meg is műtötte. A sérült edzővel a műtét után beszéltünk.- Hogy érzed magad?- Voltam már jobban is.- Hallom, félreléptél”?- Vicces, de valóban emiatt vagyok most itt.- Elmesélnéd, hogy történt?- Két női csapat is közrejátszott a félrelépésemben. Amikor csak tehetem és itthon vagyok, kimegyek volt csapatom, a DVSC meccsére. Ezúttal a pécsiek elleni összecsapásukat tekintettem meg. Majd a találkozó után békésen hazaindultam. A kocsival beálltam a garázsba, és a húsz méterre lévő lakásom felé indultam, amikor hirtelen megmozdult a föld alattam és elvágódtam. Az történt, hogy a hóesés miatt síkossá vált járda szegélyén megbicsaklott a lábam, és pillanatok alatt lejátszódott minden. A lakásba felmentem, de akkor még nem gondoltam, hogy ennyire súlyos a sérülésem. Életemben nem jártam még így, de kórházban sem voltam. Mit lehet tenni? Bízom benne, hogy minél előbb felépülök és visszatérek a csapathoz.- Most távirányításra váltasz az NYKC-nál?- A munka nem áll meg. Az utasításomnak megfelelően Bíró Imre kapusedző dolgozik közvetlenül a csapattal. A Fotex ellen biztos, hogy nem ülök a kis- padra, de az orvosom azt ígérte, hogy az utolsó bajnokin, a Szeged ellen már ismét a fiúkkal lehetek valami járóalkalmatosság segítségével. Simon György Gebhardt Zoltánnak gratulál | Fotó: Racskó Tibor I