Új Kelet, 1997. március (4. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-20 / 66. szám

1 10 1997. március 20., csütörtök Ki nevet a végén? Röplabda Extraliga, férfiak Pénteken hat csapat részvételével rajtol a férfi röp­labdabajnokság rájátszása. A csapatok edzőit kérdez­tük meg, mit várnak a rájátszástól. Új Kelet-információ A kérdések: 1. Hányadik helyre várja együttesét? 2. Ehhez hány győzelem szükséges? 3. Kik jutnak tovább? 4. A tavalyihoz képest kiegyensúlyozottabbnak látszik a mezőny. Igaz-e ez, és magasabb-e ettől a színvonal? 5. Vannak-e sérültjeik? Nyári Sándor (Medikémia Szeged) 1. - A kupában ugyan meg­botlottunk, ennek ellenére az egyes sorszám lenne szá­munkra szimpatikus. 2. Amelyik gárda nyolc- kilenc győzelmet összegyűjt, az befutó lehet. 3. A Vasas, Kaposvár és Szeged továbbjutását biztos­nak veszem, a negyedik a Kecskemét, a Dunaferr vagy a Nyíregyháza lehet. A kecs­kemétiek fiatal gárdája okoz­hat meglepetéseket. 4. Igen, kiegyensúlyozot­tabb lett az első hat csapat mezőnye. Bárki bárkit meg­verhet. Ezek a együttesekk kiemelkednek a hazai élvo­nalból is. Annak külön is örülök, hogy ebből öt gárda vidéki. Ami igazolja koráb­bi állításomat, hogy vidéken sokkal szervezettebb az után­pótlás-nevelés. Az nyíregyhá­ziak újra tagjai lettek ennek a mezőnynek, ami szintén öröm­teli, hiszen ki ne emlékezne a Kapera, Mikunda nevével fémjelzett nyírségi csapattal vívott nagy csatákra, az akko­ri sikereikre. A színvonalra is jó hatással van ez a kiélezett küzdelem. Ezt egyébként a válogatott négy győzelme is igazolhatja. Mindjárt hozzá­teszem, hogy a válogatott si­kere elsősorban annak a négy szakembernek köszönhető, akik segítenek a felkészítés­ben. 5. Sajnos, Melnyicsukegy ví­rusos betgeséggel küszködik, csak remélni tudom, hogy már az első találkozóra is meg­gyógyul, és játékra kész lesz. Fodor Ákos (Vasas SC) 1. - A legfontosabb, hogy a négy közé bekerüljünk, ta­lán a harmadik helyen sike­rülhet majd ez. 2. A győzelmeket nem szá­molgattam, meggyőződé­sem, hogy keresztbeverések is lesznek, így nem könnyű előre számolni. 3. Bárki továbbjuthat, a leg­esélyesebbek Szeged, Kapos­vár, a Vasas és a Dunaferr. 4. Nagyon kiegyensúlyo­zott az első hat mezőnye. Bár­ki bárkit megverhet. Talán a színvonalban is jelentkezhet­ne ez. Sajnos, a mostani értel­metlen lebonyolítási forma - huszonegy nap alatt tíz mér­kőzés - ezt megakadályozhat­ja. Fizikailag, pszichikailag fáradt együttesek fognak talál­kozni a hajrában, ami a szín­vonal rovására megy. 5. Remélem, mindenki ren­delkezésre áll majd. Demeter György (Kaposvári Balatel RC) 1. - Az első négy közé aka­runk kerülni, minél előkelőbb helyen várva a folytatást. 2. A negyedik helyhez öt is elég, az élre kerüléshez 8— 9 győzelem kell. 3. Mind a hat csapatnak van esélye a négy közé jutni. 4. Igen, kiegyensúlyozot­tabb a mezőny, és ez maga­sabb színvonalat is eredmé­nyez. Még annyit az esélyla­tolgatásról, hogy aki hazai meccset elveszít, az nagyon hátrányos helyzetbe kerül. Fontos kérdés, hogy tud alkal­mazkodni a sűrített órarend­hez. A Vasasra mindenki azt mondja, ők talán nehezebben bírják majd koruk miatt, igaz, de ők tudnak a legjobban cse­rélgetni a különböző poszto­kon. Egy-egy sérülés alap­vetően befolyásolhatja egy gárda sorsát. 5. Karmos már játszott a kupadöntőn, 'de Hiti imán is edz, ő is pályára léphet majd. Kelemen István (Dunaferr SE) 1. - Az első négybe aka­runk bekerülni. 2. Négy (jó szettaránnyal) vagy öt győzelem kell ehhez. 3. A Szeged, a Kaposvár és a Vasas, utóbbi a rutinja mi­att, és mi de, ehhez a hazai mécseseinket hoznunk kell. 4. Nincs nagy különbség. A színvonal? Talán jobb, mint tavaly. Minden meccs elég küzdelmes, kérdés, így marad-e a rájátszásban is. 5. Mindenki egészséges, de sokat dolgoztunk és ezért fá­radtak. Karagics Mátyás (Kecskeméti RC) 1. - Negyedikek akarunk lenni! 2. Négy győzelem jó szett­aránnyal elég. 3. Szeged, Kaposvár és a Vasas ott lesz, mi a Dunafer- rel harcolunk majd a negye­dik helyért. 4. Teljesen kiegyensú­lyozott a mezőny. A szín­vonal is jobb, mint tavaly. Hogy mi lesz a flúgos fu­tamban (így kereszteltem el a rájátszást)? Az sok apró momentumtól is függ majd. A fiatalabb gárdák lesznek előnyben, a sokat edzők, ilyen a Dunaferr és a Kapos­vár, illetve ahol mód lesz sok cserére. 5. Sajnos, Szebó Zoli nem egészséges, egy kézsérüléssel bajlódik, még azt sem tudom, játszhat-e majd. Balázs István (NYVSC Szabolcs Gabona) 1. - A negyedik-hatodik sebbek az átlagnál), a negye­helyre várom a gárdát. 2. A negyedik helyhez négy győzelem elég lehet. 3. Egy-egy esélyt adok a Szegednek és a Kaposvár­nak, egy felet a Vasasnak (a rutin mellettük szól, de idő­dik helyre három gárda is be­futhat. 4. Kiegyensúlyozott me­zőny és magasabb színvonal jellemzi a bajnokságot. 5. Mindenki harcra készen várja a rájátszást. Sport Caolás (K) rémálom Kisvárdán Kézilabda NB I, nők Kisvárdai SE-Caola NKSE 27-18 (14-9) Kisvárda, 800 néző. V.: Antal, Darázsi. Kisvárda: Páll - Kulcsár 3, Ovtus 5/2, Gábor 6/1, Ignatyenkó 3, Erdei 1, B aunok 3. Csere: Birta (kapus), Nagy K., Gálái 3, Rigmányi 3, Nagy I. Edző: Rácz Sándor Caola: Bödör-Horváth R., Horváth Z. 3/1, Golovko 3/1, Zsohár 1/1, Madár 3, Köbli 2. Csere: Horváth A. (kapus), Gaál 5/2, Varga, Kiss, Berta, Tóth 1. Edző: Horváth József Kiállítások: 6, ill. 6. perc Hétméteresek: 5/3, ill. 6/5. Fullajtár András tudósítása Nagy érdeklődés előzte meg az alsóházas rangadót, hiszen mindkét csapat a kiesés ellen küzd. Bár a kisvárdaiak voltak pozícióelőnyben, hiszen két ponttal többet szereztek ellen­felüktől. A találkozó előtt a nézők azt latolgatták, hogy győzelem esetén ez az előny négy pontra növekedhet, és akkor immár nagyobb esélye van a hazaiaknak a bentmara- dásra. A Kisvárda kezdte a játékot, bár az első támadásukat elpus­kázták, hasonlóan cselekedtek a vendégek is, ám a második percben Kulcsár nyitottá meg a gólok sorát. Az 5. percben Ignatyenkó volt eredményes, míg az ellenfél csak a hatodik percben lőtte első gólját. Már az első percektől látszott, hogy a szabolcsi csapat nyugodtabb ellenfelénél, a 6. perc után zsi­nórban öt gólt lőttek, így all. percben már 7-1 volt az ered­mény. A közönség is egyre job­ban belelkesedett, biztatta kedvenceit, és érezhető volt a főlényük. A félidő végéig ki­egyenlítettebb lett a játék, de a kiharcolt 5-6 gólos előnyt a já­tékrész végéig tartani tudták Kulcsárék. A második félidőben is a Kisvárda kezdett jobban, egy­más után 3 gólt lőttek, amivel a 34. percben 17-9-re vezettek. Ettől kezdve egy klasszis kü­lönbség volt a két együttes kö­zött, időnként felszabadultan és könnyedén játszottak a mie­ink, támadásaikat kidolgozták, és tetszetős gólokat lőttek. Lel­kes játékuknak köszönhetően az 51. percben már tíz gólra növelték előnyket (23-13). A Caola mindent elkövetett, hogy szépítsen az eredményen, voltak időszakok, amikor az egyébként átlövő nélküli csa­pat egyfolytában négy-öt per­cig is játszott a hazaiak védő­fala előtt, de legtöbbször akci­ójuk sikertelen maradt, vagy a kitűnően védő Páll kapus há­rított, vagy a védőfalban elhalt a lövésük. A hajrában ismét fej fej mellett ment a játék, de az ellenfél már csak egy gólt tu­dott lefaragni a tízgólos hazai előnyből. Nagyon fontos mér­kőzést nyert meg a kisvárdai csapat, ezzel még jobban elhúz­tak a kiesésben hasonlóan ér­dekelt csapatoktól. Feltételez­hető, hogy a folytatásban - a látottak alapján - az elkövet­kező „kötelező” meccseket megnyerik, és biztosan marad­nak az első osztályban. Pénte­ken újabb nehéz mérkőzés vár Gáborékra, ahol a szintén ne­héz helyzetben lévő Derecské­hez utaznak. Rácz Sándor: - Időnként tak­tikusan, fegyelmezetten és jól játszottunk, úgy érzem, ilyen arányban is megérdemelten nyertünk. Horváth József: - Megérde­melten nyert a Kisvárda, vere­ségünket elsősorban annak kö­szönhetjük, hogy nem rendel­kezünk átlövőkkel. Anélkül meg nem lehet eredményesen szerepelni. Jordan-csúcs MTI t » V Nyolc mérkőzés szerepelt az L f észak-amerikai profi kosárlab- da-bajnokság (NBA) alapsza- ■ kaszának kedd esti műsorán. ITpTl ■ A magyar idő szerint szerda ■ hajnalban befejeződött talál­kozók közül öt hozott hazai sikert. Köztük a Chicago Bulls - Seattle SuperSonics összecsapás is. Elvitathatatlan, hogy a nap mérkőzését e pár vívta. Az 1995/ 96-os idény döntőjének megismétlését most is a Bulls nyerte meg. A chicagóiak ezúttal a hosszabbításban harcolták ki a győzelmet. A Bulls sorozatban 25. alkalommal nyert hazai parketten. Eredmények: Portland TrailBlazers - Sac­ramento Kings 92:87, Toronto Raptors - Phi­ladelphia 76ers 117:105, Phoenix Suns - Los Angeles Clippers 111:121, Indiana Pacers - Minnesota Timberwolves 115:97, Dallas Mevericks - Washington Bullets 85:86, New Jersey Nets - Houston Rockets 89:97, Chica­go Bulls - Seattle SuperSonics 89:87, - hosszabbítás után New York Knicks-Vanco­uver grizzlies 98:73. Pingvin siker MTI Két mérkőzéssel folytatód­tak az észak-amerikai profi jégkorong liga (NHL) küzdel­mei, s mindkettőn a hazai csa­patok diadalmaskodtak. A Csendes-óceáni csoport első helyét már a múlt héten be­gyűjtő Colorado Avalanche denveri csarno­kában fogadta a Vancouver Canucks együt­tesét. A hazaiak pillanatnyi kétséget sem hagytak affelől, hogy náluk a nagyobb játék­tudás. Claude Lemieux két góljával, valamint Stephane Yelle és a svéd Peter Forsberg egy- egy találatával legyőzték a főcsoportnak még rájátszást jelentő nyolcadik helyétől hat pont távolságra került kanadai gárdát. Kiegyenlí­tett mérkőzési hozott a Buffalo Sabres pitts- burghi vendégjátéka. A hazai Penguins csak a záró játékrészben tudott felülkerekedni a Szablyákon. A találkozó főhőse a Pingvinek­nél játszó Greg Johnson volt, aki egymaga két gólt ütött. - Eredmények: Pittsburgh Penguins - Buffalo Sabres 5-3, Colorado Avalanche - Vancouver Canucks 4-2. Mégis lesz támogatás! Az utóbbi időben több­ször is foglalkoztunk azzal, hogy vajon megkapják-e a nyírgyházi sportegyesüle­tek végre a számukra ta­valy novemberben, decem­berben megszavazott egy­szeri segélyt? Száraz Attila (Új Kelet) László Géza, a gazdasági iroda vezetője örömhírrel fogad:- Az 1996-os beszámoló most készült el, mely az áp­rilisi közgyűlés elé kerül majd. A beszámolóban sze­repelnek többek között azok a sporttámogatások is, me­lyek még nem kerültek át­utalásra. Amennyiben a köz­gyűlés jóváhagyja a pénz- maradvány felosztását, ren­dezzük a tartozásunkat. Ez azt jelenti, hogy április har­mincig minden szakosztály megkapja a segélyként oda­ítélt összegeket. Továbbá ismereteim szerint a sportal­bizottság döntött az idei tá­mogatások mértékéről. Na­gyon nehéz helyzetben van a város, de azt felvállaljuk, hogy akiknél szükséges, a tavalyi és az idei év közötti első negyedéves támogatási különbözetet rendezzük.- Lehet arról bármit is tudni, hogy a röplabda és a súlyemelés részére miért ke­rült soron kívül kiutalásra a segélyösszeg?- Információim erről nincsennek. Olyan utasítást kaptam, hogy a két sportág részére a kifizetés soron kí­vül történjen meg.- Megkondult a harang a sportiskoláért. Valóban végveszélyben van a sport­intézmény? Amennyire mi tudjuk, decemberi támoga­tását sem kapta meg...- Foglalkoztunk a sport­iskola problémájával. Janu­árban, a költségvetés elfoga­dása előtt minden intéz­ményvezetővel tárgyaltunk. Ott az iskola igazgatója nem vetette fel, hogy a sportcélra meghatározott támogatás kevés. Később írásban kö­zölte velünk, hogy a sport­iskola működési feltételei nincsenek biztosítva. Azt persze kevesen tudják, hogy az önkormányzat azoknál az intézményeknél, amelyek autóbusszal rendelkeznek, külön 80-120 ezer forintos keretet kaptak a sportolók utaztatására. Ebből követke­zik, hogy a sportiskolának utazási költsége nem merül­het fel. Mindezek ellenére Felbermann Endre alpolgár­mester úrral a közeljövőben felülvizsgáljuk a sportisko­la kötségvetését. Természe­tesen ha fennáll, hogy az in­tézmény az alapfeladatát sem tudja ellátni, akkor a pénz­ügyi feltételeket újragondol­ja majd a képviselő-testület.- Tudomásom szerint önök azt kérték, hogy a sportiskola igazgatója ne csak azt írja le, hogy mennyi pénzre van szüksége, hanem adjon le például sportági versenynaptárt. Megkapták- e már ezt?- Én nem tudok róla, de ezt a humán irodára kellett leadni. Nyilván az igazgató úrnak a kérését megfelelő szakmai programmal alá kell támasztani. Addig, amíg nem tudjuk, milyen feladat­hoz kér támogatást a sport­iskola, hogy adjunk? Riqmányi fordul le két védő között

Next

/
Oldalképek
Tartalom