Új Kelet, 1997. március (4. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-20 / 66. szám

♦íj KcM Megyei krónika 1997. március 20., csütörtök A pályáztatás karikatúrája volt Újabb milliók a vagyoneladásból Kedden délután ülést tartott a nyíregyházi képvise­lő-testület gazdasági bizottsága. A jelenlévőkre ti­zenhét napirendi pont megtárgyalása várt. A zárt ülé­sen hallgatta meg a bizottság László Géza irodave­zető beszámolóját az IKSZV végelszámolásáról. Száraz Attila (Új Kelet) Többen is elmondták vé­leményüket az első napi­rendi pontról az önkor­mányzati vagyon meghatá­rozásával, annak tulajdon­jog-szabályozásával kap­csolatban. Giba Tamás al­polgármester az állomásté­ri üzleteket hozta fel példa­ként, mert ami ott történt, az szerinte a jelenlegi pá­lyáztatási rendszer karika­túrája. Az egyik vevő ugyanis 20 millió forintot ajánlott fel, míg a másik 20 millió egy forintot... Az al­polgármester szerint vissza kell hozni a licit lehetősé­gét, ami a kisebb ingatla­nok eladásánál nagyon jól bevált. Váradi István iroda­vezető úgy véli, licit ma is van, nagy értékű ingatla­nok esetében pedig a köz­gyűlés mondja ki az utolsó szót. Végül is a bizottság elfogadta, hogy pályázati szabályzat készüljön. Nem kapott többséget viszont Felbermann Endre javasla­ta. Az alpolgármester azt kérte, hogy a „városi érdek­ben” történő bérlakásleadás esetén a városi érdek elbí­rálásáról ne a polgármester döntsön, hanem a városfej­lesztési bizottság. Hamvas László nem értette ezt a ja­vaslatot, mert „ha valaki­nek nincs hatásköre, szűkül a felelősségvállalása, akkor nincs értelme, hogy ott le­gyen...” Ezt követően döntött a bizottság arról, hogy elad­ja a Rákóczi u. 1. és Dózsa Gy. u. 2. alatti nem lakás­célú helyiségeit, a Holló utcai ingatlant és az Anyag utcai üzlettelkeket. A Rá­kóczi és Dózsa György utcai üzlethelyiségek el­adásából közel hetvenmil­liós nettó bevételre számít­hatnak. A Dózsa György u. 6. szám alatti ingatlant 27 milliós áron hirdetik meg. Határoztak a Kelet- Magyarországi Evangéliu­mi HIT és Erkölcs Kulturá­lis Alapítvány, a Független Magyar Ifjúság Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei Központja és az 1947. szá­mú Szent Miklós Cserkész- csapat elhelyezésének ügyében. Korábban a Bret­ter György Egyesületé volt a zöld irodaház légópincé- je. Rövidesen a polgármes­teri irattár egy része is át­kerül oda. A Báthory István Általá­nos Iskola igazgatója kér­te, hogy a bizottság az „önálló gazdálkodási jog­kör gyakorlása alól ment­se fel”. Hozzájuk tartozik a kertvárosi és a 13. Számú Általános Iskola is. A dön­tés értelmében ezután a Vécsey Károly Általános Iskola látja majd el a gaz­dálkodással kapcsolatos feladataikat, július elsejé­től pedig a Kertvárosi Is­kolában működik majd gondnokság, melyhez tar­tozik majd a 13-as iskola is. Az átszervezés többlet- költséggel nem jár. A Váci Mihály Általános Iskola igazgatója szintén azt kér­te, a jövőben a gazdálko­dással kapcsolatos felada­tokat a Vécsey Károly Ál­talános Iskola lássa el. Ko­rábban ezt a feladatot a Móricz Zsigmond iskola látta el, de megromlott a két intézmény között a kapcsolat. Á vagyon- és vállalkozá­si iroda elkészítette tájé­koztatóját a tavaly meghir­detett ingatlanokról és a bevételekről. Ezekre a ké­sőbbiekben visszatérünk. Cantemus'hangverseny Új Kelet-információ Szabó Dénes Liszt-díjas karnagy vezényletével a Cantemus kórus ad hangver­senyt Nyíregyházán, ajósa­városi görög katolikus templomban március 22-én, szombaton este hat órai kez­dettel. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel vár­nak. Kóródy Lászlóra emlékeznek Új Kelet-információ ____________ ____________ Kó ródy László nyugalmazott népművelő halálának 10. évfordulója alkalmából megemlékezést szervez a Kodály Zoltán Társaság március 22-én, szombaton 10.15-től a nyír­egyházi Északi temetőben. Halott nő a panzióban Munkatársunktól ___ Ho ltan találták tegnap délelőtt Nyíregyházán, a Széchenyi utcán lévő Pa­lermo panzió egyik szobá­jában Ny. L-né 35 éves nyíregyázi nőt, aki nagy valószínűséggel bűncse­lekmény áldozata lett. In­formációink szerint a sér­tett a megtalálása előtt leg­alább tíz órával vesztette életét. Az ügyben a rendőrség nagy erőkkel kezdte meg a nyomozást, de a rész­letekről - annak sikere ér­dekében - egyelőre nem nyilatkoztak. Egy fecske csinál nyarat?..* Belga befektetők a záhonyi övezetben Ward Labeeuw belga üzletember a lehetőségeket tanulmányozza Fotó: Racskó Munkatársunktól _________ Eg y belga befektetési cso­port előfutáraként a megyei kereskedelmi és iparkamara vendége volt szerdán Ward Labeeuw üzletember. A Brüsz- szel melletti Asse városból érkező, befektetési lehetőségek után kutató szakember a köz­jogi testület nyíregyházi szék­házában a Záhonyi Különleges Gazdasági Övezet nyújttotta lehetőségek felől tájékozódott. Ő maga egy háziállatoknak különböző felszereléseket gyártó vállalkozás vezetője, s olyan megfelelő, Záhony kör­nyéki ingatlan után érdek­lődött, amelyet először csak mintegy fél évre bérbe vehetne, majd utána megvásárolhatna, s berendezne egy kelet-magyar­országi összeszerelő üzemet. A testület szakemberei össze­gyűjtötték a befektető elkép­zeléseit, s levélben fogják ér­tesíteni a kínálkozó lehető­ségekről. A belga vendég leg­közelebb májusban látogat ha­zánkba, s valószínűleg egy ukrán tapasztalatszerző utazást is tesz majd, mivel nagy lehető­ségeket lát a keleti régióban. Az assei vendég elmondása szerint nagyon kellemesen csa­lódott Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeszékhelyében. Az álta­lános belga vélemények sze­rint a kommunizmus összeom­lása után Magyarországon el­uralkodott a káosz, de ennek az ellenkezőjével találkozott. Nyíregyháza nagyon vendég- szerető, tiszta város, s gazda­gabb, jobb módú település ké­pét mutatja, mint például Bu­dapest. Klári nyugalmat és harmóniát ígér Amikor azt kérdeztem Ka­tona Kláritól, mi jellemzi majd a csütörtök esti nyír­egyházi koncertjét, egy­szerűen csak annyit mon­dott: nyugalom és harmó­nia. Hatházi Andrea (Új Kelet) Ő is ezzel a két szóval jelle­mezhető talán legjobban. Leg­többen zenéjét is akkor hallgat­juk, mikor ezekre vágyunk. A Móricz Zsigmond Színházban március 20-án este hét órakor találkozhatunk vele és dalai­val.- Két évvel ezelőtt, mikor leg­utóbb nálunk járt, ugyanitt adott koncertet, s ha jól tudom, mostani turnéjának minden fellépése a megyeszékhelyek színházában történik. Miért ra­gaszkodik ennyire ezekhez az épületekhez?- A színházakban hétköz­napokon is lehet ünnep. Sze­rettem volna megtisztelni ma­gával a koncert helyével is a nézőket és magunkat is. A fő­városon kívül is mindenüt ugyanazt a élményt szeretném adni a közönségnek, mint Bu­dapesten. Erre igazán csak a színházak felelnek csak meg, mert itt biztos, hogy elég nagy a színpad, adott a szükséges technika, akusztika, minden, ami biztonságot ad.- Fél éve jelent meg leg­újabb albuma. Ez az apropója a turnénak?- Az ember nem saját esemé­nyeitől létezik, hanem saját maga miatt történnek az esemé­nyei. Szeretném, ha egy énekes létezéséhez sem kellenének apropók. A koncert egy lehe­tőség, ahol hallhatók az új da­lok.- A lemez címe „fekete gyöngy”. Csak így, kisbetűk­kel.- Ez a címe az egyik dalnak is. A fekete gyöngy azt a kü­lönlegest, megismételhetetlent, nélkülözhetetlent jelenti, ami mindannyiunk életében ott volt már, vagy épp most vá­gyunk rá. Remélem, ha meg­hallgatják, mindenkinek eszé­bejut a saját „fekete gyöngye”.- Ki vagy mi Katona Klári életében a „fekete gyöngy" ?- Egy személy. Engedtessék meg, hogy csak ennyit áruljak el.-Az ének mellett saját a szö­veg, saját a zene.- Négy dal kivételével tény­leg így igaz. Ezek zenéje Szakcsi Lakatos Bélát dicséri. Az egész lemez zenei arculatát Babos Gyula határozta meg, ami jóval többet jelentett egy hangszerelésnél.- Hallhatnánk a zenei kísé­retről?- Nagyon fiatal a zenészek csapata: Borlai Gergő, aki ti­zennyolc évesen kiváló dobos, Szappanos György basszusgi­tár és ifj. Szakcsi Lakatos Béla zongora. Az énekben Faith Il­dikó és Magyar Hajnalka segít. Saját lehetőségeimmel szeret­ném előmozdítani az ő tovább­jutásukat is. Együtt, remélem, tényleg sikerül nyugalmat és a harmóniát teremteni az előadá­son és a közönség lelkében, legalább a koncert ideje alatt. Maradó adó Új Kelet-információ A nyíregyházi közgyű­lés korábban rendeletet fo­gadott el arról, hogy a gép­jármű-tulajdonosok a súly­adó helyben maradó részé­nek 10 százalékát egy meg­határozott szervezet számá­ra felajánlhatják. Ennek szabályozását tárgyalja március 24-én, hétfőn a tes­tület. Az adó féléves befi­zetési határideje március 15-én lejárt. Javaslatként vetődött fel, hogy azok is rendelkezhessenek a meg­határozott összeggel, akik fizetési kötelezettségük­nek már részben eleget tet­tek. A polgármesteri hiva­tal adóirodájának vezetői két variációs rendeletterve­zetet dolgoztak ki a 10 szá­zalékos tulajdonosi ren­delkezésről. Az A változat alapján az éves, a másik szerint a féléves gépjármű­adó-befizetést követő 30 napon belül lehet nyilat­kozni, hogy mely szervezet számára ajánlják fel a vá­ros járműtulajdonosai az adó helyben maradó részé­nek 10 százalékát. Azt is csak akkor, ha a nyilat­kozónak nincs adóhátralé­ka. A napirendi pont elő­adója, az adóiroda megbí­zott vezetője, Borbély Fe­re ne né az A változat elfo­gadását javasolja. Koncert Új Kelet-információ A Nyíregyházi Vegyes kar Kodály-, Bárdos- és Thom- son-műveket ad elő március 23-án, virágvasámap a me­gyeszékhely evangélikus nagytemplomában. A belé­pőjegyek árából származó bevételt a szervezők az egy­házközösség iskolájának tá­mogatására fordítják. Bálból számítógép Munkatársunktól Alapítványi bált rendez­nek március 22-én, szomba­ton este a nyíregyházi Vas­vári Pál Gimnáziumban az­zal a céllal, hogy a gimná­zium számítástechnikai ter­mét megfelelően kiépítsék. A bálra mindenkit szeretet­tel várnak, akinek kötődése volt vagy van az iskolához, volt vasvárisokat éppúgy, mint azokat, akiknek gyer­meke ma odajár. A belépő­jegyek mellett (egy jegy ára 1900 forint, ami egy kelle­mes vacsora elfogyasztását és a műsor megtekintését is tartalmazza!) bevételre szá­mítanak a műsoros tombo­lasorsolásból és egy külön­leges árverésből is. A bál tiszta bevételét a Vasvári Alapítványnak ad­ják át, az pedig a gimnázi­umot gazdagítja a megvá­sárolt számítógépekkel. Je­gyeket és bővebb felvilá­gosítást az iskolában kap­hatnak az érdeklődők tele­fonon (312-861) vagy sze­mélyesen. Katona Klári

Next

/
Oldalképek
Tartalom