Új Kelet, 1997. március (4. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-19 / 65. szám

Diáksport, hirdetés Nem kegyelmezett az NYSI Csiky Nándor (Új Kelét) Nemzetközi nagypályás labdarúgótornát szervezett Budapesten a Ferencváros. Az FTC-Kadett-Kádártrans vándorkupáért a Nyíregyhá­zi SI 1984. január 1. után szü­letett gyerekei is harcba szálltak, akik a Kölyök Ku­pa megnyerése után először szerepeltek nagypályán. A tornán összesen nyolc gárda vett részt, így például az FTC (két formációval), az UTE, a Diósgyőr vagy a ro­mán FC Bihor. A Mirgai László vezette NY SI-ben bemutatkozott két új fiú is, akik Nemes Sándortól érkeztek. Barta igen színvona­las produkciót nyújtott (őt az edző a Jonátán Kupáig szeret­né beépíteni csapatába), de Bárány sem vallott szégyent. Az NYSI első meccsén a Bihort 5-1-re elpáholta, a gólokon Szilágyi Norbert, Szilágyi Viktor, Müller, Cso- bán és Mester osztoztak. A következő napon négy (2X25 perces) találkozó várt a nyír­ségiekre. Előbb az FTC II.-t verték magabiztos futballal 8-0-ra, majd a körömszakadtá­ig védekező Tatabányát csak Szilágyi N. szemfüles (és egyet­len) góljával tudták két vállra fektetni. Az elődöntőben a Diós­győrrel nagy iramú összecsapás kerekedett. Az NYSI erőnlétben és játékban is felülmúlta a bor­sodiakat, erről Kása, Szilágyi N., Makula és Ascsillán gon­doskodott. A torna érdekesége, hogy a fináléban ismét a Tatabányával meccseitek a Mirgai-tanítvá- nyok. Mivel kevés volt a mér­kőzések közötti pihenő, a kon­díció nagyban befolyásolta az eredményt. A nyíregyháziak végül sziporkázó játékkal 8-0­ra (Kosa, Müller 3, Szilágyi, Ignácz, Ascsillán, Mester, Ma­kula) verték fáradt ellefelüket, ezzel veretlenül, 26-1-es gól­aránnyal megszerezték a díszes trófeát, egyben elnyerték a szakemberek tetszését. A gól­király Müller Zsolt lett. Mint ahogy Mirgai László elmondta, a részvétel azért is volt hasznos, mert a csapat húsvétkor Párizsba utazik egy 50 csapatos nemzetközi torná­ra, és most alkalom nyílott an­nak felmérésére, hol tart játék­ban és kondícióban a csapat. Szó, mi szó, túl sok bosszan- kodnivalója nem volt a szak­vezetésnek... A győztes csapat tagjai: Lasztóczki, Kiss, Csobán, Szilágyi V., Szilágyi N., Ban- csik, Dankó, Tamásm Bárány, Bartha, Ascsillán, Holló, Batá­ri, Rudolf, Mester, Makula, Szatmári, Kósa, Ignácz, Czifra, Müller. Edző: Mirgai László. Megyei diákolimpia döntő Az asztalitenisz megyei diákolimpia versenysorozatán húsz iskola 57 tanulója vett részt. A versenyzők célja az Országos Diákolimpia debreceni döntőjébe kerülés volt, amelyen a megyei osztályzók egyéni - fiú és lány - első helyezettjei juthattak be. Az országos döntő április 12-13-án kerül megrendezésre, ahol a bejutot­tak egyéniben és csapatban is játszanak. A megyei ver­sengésen két - általános és középiskolás - korcsoport­ban megrendezett egyéni és csapatviadalokon az alábbi eredmények születtek: Uj Kelet-információ ______ Ál talános iskolás korcso­port, fiú egyéni: 1. Héder Gábor, Nyírbátor, 2. Fodor Géza, Nyírtét-Apagy, 3. Fodor István, Nyírtét-Apagy, 3. Nagy Sándor, Nyírtét-Apagy. Az Országos Diákolimpia döntőjébe jutott: Héder Gá­bor, Nyírbátor Általános iskolás korcso­port, fiú csapat: 1. FodorG.-FodorL, Apagy, 2. Szeles-Fiszár, Anarcs I., 3. Soós-Bacsa, Nyírtét, 3. Papp- Ragány, Anarcs II. Általános iskolás korcso­port, lány egyéni: 1. Molnár Éva, Ura III., 2. Székely Beáta, Géberjén, 3. Varga Edina, Géberjén, 3. Fa­zekas Edith, Nyírszőlős. Az Országos Diákolimpia döntőjébe jutott: Molnár Éva, Ura Dl. Általános iskolás korcso­port, lány csapat: 1. Varga-Székely, Géberjén, 2. Fazekas-Bereczki, Nyír­szőlős, 3. Vaszil A.-Vaszil, Tiszanagyfalu, 3. Nagy-Ko­vács, Tiszavasvári. Középiskolás korcsoport, fiú egyéni: 1. Hajnal Zsolt, Báthori Gimnázium, 2. Szarka György, Báthori Gimnázium, 3. Nyikos Róbert, 110. számú középisko­la, 3. Mráz László, Kölcsey Gimnázium Az Országos Diákolimpia döntőjébe jutott: Hajnal Zsolt, Báthori Gimnázium. Középiskolás korcsoport, fiú csapat: 1. Hajnal-Szarka, Báthori Gimnázium, 2. Nyikos M.- Nyikos, 110. számú középis­kola, 3. Mráz-Vékony, Köl­csey Gimnázium, Halász- Petrov, Bánki középiskola. Középiskolás korcsoport, lány egyéni: 1. Vékony Anikó, Kölcsey Gimnázium, 2: Szunyogh Gabriella, Bessenyei középis­kola, 3. Szunyogh Emese, Bessenyei középiskola, 3. Gincsai Krisztina, Bánki kö­zépiskola. Az Országos Diákolimpia döntőjébe jutott: Vékony Ani­kó, Kölcsey Gimnázium. Középiskolás korcsoport, lány csapat: 1. Szunyogh G.-Szunyogh E., Bessenyei középiskola. ■ 1997. március 19., szerda 9 1 Sóstói mezőn „krosszoztak” Nyíregyháza város mezeifutó-bajnoksága Pokrovenszki Gergely Többek között az Arany, az Eötvös, a Móricz és a Vasvári iskolák is képviseltették magu­kat az elmúlt héten megrende­zett mezei futóversenyen. Az időre sem lehetett panasz, hisz tűzött a Nap is. Ki ebben, ki ab­ban (mackóban, farmerban), de teljesítette az adott távot. AII. korcsoportos fiúk 232 fővel mezőnyfölényben voltak. A versenyzők között: tájfutó, diszkoszvető és teniszező is akadt. Utóbbit Csoba Ildikót a 2000 méter sem ütötte ki, s hosszú hajrát nyitott. A legtöbb kilométert Varga Ildikó zrínyis testnevelő gyűjtötte. Ő szinte minden futamban indult a ta­nítványaival. A leghosszabb távon menetrendszerűen Mráz János diadalmaskodott. A kö­vetkező krosszderbi március 22-én Kabaláson lesz. Eredmények, fiúk II. kor­csoport (1200m):l. Búza Gá­bor (Arany) 4:13.2, 2.0rendi Botond (Móricz) 4:14.0, 3. Krizsanyovszki Máté (Eötvös) 4:14.1. III. kcs. (2000m): 1. Papp Zsolt (Móricz) 7:02.5, 2. Ka­rakó Ferenc (Arany) 7:05.0, 3. Lakatos László (Móricz) 7:05.0. IV. kcs. (2000m): 1. Ger­gely Róbert (Vasvári) 6:2,9, 2. Lendvai István (Sipkái) 6:24.8, 3. Pusztai Zoltán (Bánki) 6:26.6. V. kcs. (3600m): 1. Mráz Já­nos (Vasvári) 11:25.9,2. Mitró Zsolt (Vasvári) 11:30.2,3. Pus­kás Róbert (110-es). Csapat, II. kcs.: 1. Móricz A (Orendi, Ascsillán, Bárány, Ur- bán), 2. Móricz B, 3. Móricz C. III. kcs.: 1. Móricz (Papp, Lakatos, Urbán, Moravszki), 2. Jókai, 3. Arany (Karakó, Erdős, Szabó, Cserjés). IV. kcs.: 1. Vasvári A (Ger­gely, Homa, Popovics, Micka), 2. Vasvári B, 3. 110-es. V. kcs.: 1. Vasvári (Mráz, Mitró, Varga, Lakatos), 2. Arany. Lányok, II. korcsoport (1200m): 1. Gazsó Dorottya (Jókai) 4:23.1, 2. Matrin Pet­ra (Báthori) 4:29.5,3. Balogh Petra (Jókai) 4:33.5. III. kcs. (1800m): 1. Ignácz Brigitta (Zelk Z.) 6:16.2, 2. Varga Zsuzsa (Arany) 6:40.2, 3. Suri Zsuzsa (Vécsei) 6:45.0. IV. kcs. (1800m)t 1. Mitró Kornélia (Vasvári) 6:20.6, 2. Újhelyi Éva (Vasvári) 6:30.2, 3. Sinka Ibolya (ÉLIP) 6:45.3. V. kcs. (2000m): 1. Csoba Ildikó (Vasvári) 9:02., 2. Mester Rita (Vasvári) 9:12.0, 3. Herczeg Henriettá (Vasvá­ri) 9:18.1. Csapat, II. kcs.: 1. Eötvös (Szűcs, Vincze, Benya, Ben- kő), 2. Móra, 3. Báthori. III. kcs.: 1. Móricz (Besse­nyei, Sándorfi, Petrika, Var­ga), 2. Arany, 3. Báthori. IV. kcs.: 1. Vasvári A (Mit­ró, Újhelyi, Nagy, Kovács), 2. Vasvári B, 3. Vasvári C. V. kcs.: 1. Vasvári A (Cso­ba, Mester, Herczeg, Hor­váth), 2. Vasvári B. Ünnepi kosarastalálkozó Balogh S. Zoltán ______ Ez a márciusi szombati nap más volt, mint a többi a Krúdy Gimnáziumban, hiszen a szo­kásos hétvégi csendet a labda­pattogás zaja váltotta fel. A nemzeti ünnep a krúdys diá­koknak nem csak a ’48-as ese­ményekre való emlékezéssel telik el, hiszen a ’70-es évek­ben kibontakozó hagyomány ápolásaként minden évben e napon összejönnek a régi csa­pattársak, és a kosaras gimná­zium diákjai újra felölök - a sajnos még ma is használatban lévő - egykori és kölcsönka­pott mezeiket. A régi nagyok ezúttal is ki­tettek magukért, hiszen négy csapattal egészítették ki a je­lenleg legjobb krúdysokból álló, a megyei második hely után diákolimpiái pótselejte­zőre készülő együttest. A játékosok között az elmúlt két évtized legjavát fedezhet­jük fel, az egykori MAFC-os Újhelyit, Gergely Tamást, aki ma is aktív, Kovács Tibort, ő már nem magát, hanem krúdys testnevelőként saját játkosait űzi, hajtja. A Csikós-, illetve a Pollák-féle ’80-as évek végét fémjelző csa­patok tagjai között is találhat­tunk ismerős arcokat, ahol elég ha megemlítjük a Mészáros fi­véreket, vagy a TK idei újon­cát, Kovács Rolandot. De persze a fiatalok is jelen voltak. A tavalyi, tavaly előtti legjobbakból álló, 1996-ban megyei diákolimpiái győztes csapat, akik nagyrészt mint újonc öregfiúk vettek részt a Krúdy Kupán. Az ügyvédekké, orvosokká lett gimnázisták vérre menő küzdelmeket folytattak az elsőség megszerzéséért. Nagy meglepetésre nem a fiatalos lendület, hanem a tapasztalat győzött. A négy selejtező­mérkőzés után Csikós és az Új­helyi öregfiúcsapat került a döntőbe. A várva várt mérkőzésen a fiatalos erőt és lendületet megtestesítő Kovács Roland és a fényes múltat maga mö­gött tudó Gergely Tamás pár­harcának is szemtanúi lehet­tek a nézők. A kupa sorsa te­hát nem akrámilyen körül­mények között dőlt el, bár ha a végeredményt tekintjük, magabiztos győzelmet ara­tott „a legöregebbekből” álló Újhelyi öregfiúkcsapat. A kellemes hangulatú ko­sárlabdaünnep vendégei kö­zül nem szabad kifelejteni a krúdys kosarasok nevelő­atyját, Tatos Istvánt sem, aki hosszú évek áldozatos mun­kája révén teremtette meg a Krúdy Gyula Gimnázium kosarashagyományait. Ő is jelen volt, akárcsak a többi kosaras és nem kosaras krúdys, akiknek ez a nap egy kis ünnep volt. Álláskeresőknek Vidéki sikerek! Munkalehetőségek megyénkben Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége Nyíregyháza, Szabadság tér 2. Szakma/ÁUás Építész-tervező (25-30 é. építészmérnök, fő hol kereseti lehetőség egyetemi végz., pályakezdő munkanélk.) 1 Nyíregyháza 30-45 E Ft Építész szerkesztő-rajzoló (18-30 é. pályakezdő mn., min. érettségi) Épületgépész szerkesztő-rajzoló 1 Nyíregyháza 20-25 E Ft (18-30 é. tart. mn. v. pályakezdő mn.) Cipőfelsőrész-készítő (tűzőnő, 17^45 é. szak- v. 1 Nyíregyháza 20-25 E Ft bet. m. Nagyhalásztól Szabolcsig saját busszal műnk.száll.) Állattenyésztési üzemmérnök (21-30 é. férfi, jogosítv. főisk. 10 Gávavencsellő 15-25 E Ft v. egyetemi végz.) 1 Kemecse Megegy, szer. Ápoló (18-25 é. szakképzett nő, három műszakban) Betanított műszerész-kerékpárszerelő (18-25 év. tart. mn. férfi, 2 Nyíregyháza 20 E Ft szak- vagy bet. munkás, nincs útiköltség-térítés) 4 Nyíregyháza 17-35 E Ft Dísznövénykertész (18-50 é. szakképz.. Nyh. + 15 km) Eladó-szaktanácsadó (18-50 éves, Nyh. + 15 km, kertészeti, 1 Nagykálló 20-100 E Ft agrár+növényvédős végz., kereskedelmi gyakorlat) Parkettás (20-45 é. szakm., tart. mn., Nyírtelek, 1 Nagykálló 20-100 E Ft Tiszanagyfalu+kömyékiek) Eladó (nyh.-i, 17-25 é. nő, pályakezdő tart. mn., 1 Virányos 17-25 E Ft 4 órás munkaidő, szakképz. vagy bet. gimn. végz.) Lemezlakatos (25-50 é., Nyh. + 20 km, szakmunkás, 1 Nyíregyháza 8,5 E Ft hegesztési ismerettel) Műszaki és innovációs menedzser (műsz. főisk. v. egyetemi végz. férfi 22-30 é. tart. 1 Nyíregyháza 35-65 E Ft mn. pályák., jogosítv, angol- vagy németnyelv-ism.) Adományszervező (főisk. v. egyetemi végz., 1 Nyíregyháza 30-50 E Ft profi angol nyelvtud., jogosítv.) Minősített hegesztő C02 (25-40 é., 2 Megyében 60 E Ft szakm. Westel torony hegeszt, stb.) 3 Nyíregyháza 30 E Ft Cipőfelsőrész-készítő (18-45 é., tűző szakm. büntetlen előéletű) 40 Nyíregyháza 17-26,5 E Ft Cukrász (35^40 év, szakm. nő) Cipőfelsőrész-készítő (17-45 é. szak- v. bétán, nő, 1 Nyíregyháza 17 E Ft Kótaj, Búj köny ékéről) 30 Búj 17-25 E Ft Befejeződtek a diákolimpia általános is­kolás korúak megyei sakk csapatbajnok­ságának küzdelmei. A megyei döntőben korcsoportonként hat csapat versenyez­hetett az első helyért, mely az országos döntőbe jutást jelentett, a döntő május 2-4-én Debrecenben lesz. A továbbjutók között találjuk a tavalyi országos bajnok- csapatot, a túristvándi iskola I. korcso­portos leány-, és a második helyezett nagyhalászi iskola ll-lll. korcsoportos le­ánycsapatát. A megyei döntő eredményei: Leány I. korcsoport: 1. Túristvándi 10 pont (Felkészítő: Sulyás Ferenc) (Kalmár Krisztina, Vígh Regina, Kiss Dorottya) 2. Báthori I. Ált. Isk., Nyírbátor 8,5 pont, 3. Benczúr Gy. Ált. Isk., Nyír­egyháza 7 pont. n-m. kcs.: 1. Nagyhalász 15 pont (Fk.: Hege­dűs János) (Fráter Edit, Boros Beáta, Móré Reg­ina), 2. Kótaj 10,5 pont, 3. Móra F. Ált. Isk., Nyír­egyháza, 6,5 pont. Fiúk I. kcs.: 1. Báthori I. Ált. Isk. Nyírbátor 13 pont (Fk.: Ravasz László és Lászlóné) (ifj. Ra­vasz László, Lengyel László, Csadó Dániel) 2. Túristvándi 11,5 pont, 3. Benczúr Gy. Ált. Isk. Nyíregyháza 10,5 pont. n-m. kcs.: 1. Nagyhalász 11 pont (Fk.: Hege­dűs János) (Boros István, Márczi Ákos, Komlósi Miklós, Fábián Gergely), 2. Móra F. Ált. Isk. Nyír­egyháza 11 pont, 3. Tiszakóród 8 pont. A megyei versenynek három szakasza volt, ezen részt vettek: körzetik: 33 iskola, 101 csapat, 371 versenyző, I—III. helyezett jutott tovább, elődöntők: 22 iskola, 53 csapat, 179 versenyző, I-m. helyezett jutott tovább, döntő: 13 iskola, 22 csapat, 76 versenyző (egy iskola nem jelent meg.) Vízimalom Kupa Immár második alkalommal rendezte meg a Túristvándi Általános Iskola Diáksportklubja a Vízi­malom Kupa elnevezésű sakkversenyt, amely a me­gyei diákolimpiái döntőre való felkészülést is szol­gálta. Atavalyinál népesebb mezőny-41 fő vett részt a versenyen. Eredmények, alsós lányok: 1. Vígh Re­náta (Túristvándi) 5 pont (100 %), 2. Tóth Imola (Nagykálló), 3,3. Mikola Anita (Milota) 3. Felsős lányok: 1. Széles Andrea (Túristvándi) 5 (100 %), 2. Sebestyén Ágnes (Túrricse) 4,3. Köles Viktória (Nagykálló) 3. Alsós fiúk: 1. Fekete Béla, (Túristvándi) 3,5, 2. Orosz Kadosa (Nagykálló, 3, 3. Nagy Gábor (Nagykálló) 3. Felsős fiúk: 1. Kósa Péter (Tisza­kóród) 4, 2. Erdődi Gábor (Túristvándi) 4, 3. Turánszki László (Porcsalma) 4. Összetett egyéniben: 1. Széles Andrea (Túrist­vándi), 2. Vígh Renáta (Túristvándi), 3. Kósa Péter (Tiszakóród). Vízimalom Kupa: 1. Túristvándi DSK 14, 2. Nagykállói Ált. Isk 6,3. Tiszakóród DSK 4,4. Túrricsei Ált. Isk. 2,5-6. Milota DSC, Porcsalmai Ált. Isk. 1. A résztvevőket Gulyás Ferenc igazgató meghívta a június 23—28. között Túristvándiban szerveződő sakktáborba, amelynek tavaly nagy sikere volt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom