Új Kelet, 1997. február (4. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-25 / 47. szám
1997. február 25., kedd Sport Helyosztók előtt Kosárlabda NB I, B2 csoport férfiak Nyíregyházi TKlsobau- Veszprémi Egyetem Csopak Rt. Bujtosi Szabadidő Csarnok, kedd, 18.00. Új Kelet információ A bajnoki rájátszás körmérkőzéseinek utolsó hazai találkozóját játssza ma délután a Nyíregyházi TK-Isobau férfi kosárlabda-együttese. Vasárnap még Sopronba utaznak a tk-sok, aztán már a helyosztók következnek. A Nyíregyházi TK-Isobau csapata jelenleg vezeti a B2 csoport tabelláját. Ez várhatóan így is marad, akkor a főiskolások a negyedik helyezettel játszanak kupa rendszerben helyosztót, ha nyernek, akkor a második és harmadik helyezett csatájából győztesen kikerülő gárdával vívnak meg a huszonegyedik helyezésért. A veszprémiek legjobbjai Vujadinovics és Véh. Mindketten nagyon jól dobnak távolról, Véh betörései is veszélyesek, míg a szerb magassága miatt centerposzton is megállja a helyét. A nyíregyháziak Vujadinovicsot egyébként korábbról is ismerhetik, hiszen Baján szerepelt. A mérkőzés sorsa nagyjából azon múlik, a két „dobógépet” mennyire tudják semlegesíteni a hazaiak. A veszprémieknél szerepel a nyíregyházáról elkerült Elek Gergő is. Kamarás György, azlsobau edzője elmondta, hogy Dunai megfázással bajlódik, így az ő szereplése bizonytalan. Állapotától függően változhat a megszokott kezdő ötös {Kozma, Oroszvári, Gócs, Dunai, Gergely), helyén Kamrás szerepelhet. Az edzőtől azt is megtudtuk, hogy a felkészülés nem volt sima, ugyanis az ifjúsági korúak már két hete külön készültek. A hétvégén az ÓIK döntőjében szerepeltek, és ott hatodik helyet szereztek. (Az eseményről szerdai ifjúsági és diáksport rovatunkban részletesebben is beszámolunk.) Gócs sem edzett a gárdával, mert a huszonegy év alattiak válogatott keretével edzőtáborozott. Ráadásul a csapat a főiskolán gyakaorolt a Bujtosi Csarnok foglaltsága miatt. Ennek ellenére az edző szerint kötelező a győzelem hazai pályán. A bujtosiban vissza kell vágni a veszprémi vereségért. A Vasvárié a Kabay Kupa Röplabda felkészülési torna, nők Vasárnap rendezték meg Tiszavasváriban a III. Kabay János Kupát női csapatok számára. Négy csapat tisztelte meg a részvétellel: Nyíregyházi Tanárképző I, Nyíregyházi Tanárképző II., Vasvári Pál Gimnázium Nyíregyháza és az Alkaloida SE. Eredmények: Vasvári-Alkaloida 3-0, Vasvári-NYTK I. 0-3, Vasvári NYTK I. 3-0, NYTK n-Vasvári 1-3, NYTK I-Alkaloida 3-1. 1. Vasvári Gimnázium 2. NYTK II. 3. Alkaloida 4. NYTK I. A torna legjobb ütőjátékosa: Botos Fruzsina (Vasvári), és legjobb mezőnyjátékos Maday Angéla (NYTK II) tiszteletdíjban részesült. Köszönetét mondunk a tiszavasvári polgámestemek, Pethe Lászlóné, Rékasi László, Lukácsáé Micsik Katalin, Virginder György vállalkozónak, a polgári AFESZ-nek, a hajdúdorogi AFÉSZ-nek, hogy támogatásukkal lehetővé tették a torna megrendezését. Sorrend: 3 3 0 9-1 6 3 2 1 7-5 4 3 1 2 5-7 2 3 3 1-9 0 Röplabda NB II menetrend: március 1., 14 óra: Salgótarján-Alkaloida március 8., 11 óra. NYTK-Dabas március 9., 14 óra: Alkaloida-Elcomp március 15., 14 óra: Salgótarján-NYTK március 16., 14 óra: Alkaloida-Kaszások március 22., 11 óra: NYTK-Elcomp március 22., 11 óra: BHG LTC-Alkaloida április 4., 16 óra: Alkaloida-NYTK április 12., 11 óra: NYTK-BHG LTC április 12., 15 óra: Gyöngyös-Alkaloida április 19., 11 óra: NYTK-Kaszások április 20., 10 óra: Alkaloida-DB Biogal április 26., 15 óra: Gyöngyös-NYTK április 26., 11 óra: Szolnok-Alkaloida május 3., 10 óüra: NYTK-DB Biogal május 4., 14 óra: Alkaloida-Dabas május 11., 11 óra: Szolnok-NYTK Ezüst másodszor is Kézilabda Hollóházi Porcelán Kupa Új Kelet-információ ______ Sz ombaton még a Kabay Kupán szerepelt a Tiszavasvári Alkaloida NB I B-és férfi kézilabdacsapata, míg vasárnap már Miskolcon léptek fel a hagyományos Porcelán Kupa kézilabdatomán, amit ezúttal tizedik alkalommal rendeztek meg. Hasonlóan a Kabay Kupához, az Uzejrovics-legénységnek ezúttal is a második hely jutott. Végeredmény: 1. Ózdi Kohász, 2. Tiszavasvári Alkaloida, 3. Miskolc, 4. Bocs. A torna gólkirálya a tiszavasvári Dobi István lett. Az idén is Nyíregyházán rendezik a tenisz ob-t! Új Kelet-információ Az elmúlt napokban több rangos sportesemény nyíregyházi megrendezésének híréről számolhattunk be. Nos, tovább bővül a paletta. Eldőlt, a teniszezők felnőtt magyar bajnokságát ismét a megyeszékhelyen rendezik meg. Mint ismert, az elmúlt év nyarán is Nyíregyházán tartották meg a magyar bajnokságot. A rendező Nyíregyházi Városi Tenisz Klub újra megpályázta az eseményt. A teniszszövetségben nemrégiben a magyar teniszklubok és szakosztályok képviselői gyűltek össze, hogy a pályázatokat értékeljék és javaslatot tegyenek a helyszínre. Az NYVTC mellett Százhalombatta és Eger jelentkezett még. Százhalombatta és Nyíregyháza hasonló anyagi feltételek biztosítását vállalta. A szövetségi fórumon a klubok képviselői egyhangúan a nyíregyházi rendezés mellett döntöttek. Több klub most is meleg hangon méltatta a tavalyi sikeres rendezést, a nagyszerű versenyzési lehetőségeket. Az elmúlt héten pénteken a Magyar Tenisz Szövetség elnöksége is döntött, Nyíregyháza az idén is megkapja a rendezés jogát! A rendezéssel kapcsolatos tudnivalókról Nagy Tibor, az NYVTC elnökségének tagja tájékoztatta lapunkat. Elmondta, a pénzdíjat az idén megháromszorozzák, így másfélmillió forintot osztanak szét a tenisztorna résztvevői között. A rendezés teljes költsége négymillió forintra rúg, az idén is szponzori támogatásokból fogják ezt az összeget előteremteni. Természetesen az idén is azt szeretnék, ha a Magyar Televízió helyszíni tudósításokban is beszámolna a nyíregyházi eseményekről. Tavaly egyébként négy és fél órán keresztül közvetített az MTV a kettes csatornán. A magyar bajnokság harminckettes táblájára felkerülő teniszezőknek térítésmentes szállást biztosít az NYVTC. Természetesen a játékvezetői költségeket is az egyesület állja. A bajnokságot szeptember 22-28. között bonyolítják le a Városi Stadion tizenegy teniszpályáján. A szervezők azt is szeretnék, ha a tervezett bővítés - újabb három pálya építése - addig realizálódna. Az NYVTC egyébként főpróbát is tarthat, hiszen április 11- 14. között hagyományos idénynyiló versenyt szerveznek. A férfi és a női elsőosztályban a Bige Holding kupájáért, és a cég által felajánlott egymillió forintért küzdenek a teniszezők. Ugyanakkor a tizennyolc éveseknek (fiúknak, lányoknak egyaránt) kiemelt országos viadalt is tartanak. Az utánpótlás többi korosztálya is teniszezhet, számukra a Keleti körverseny első állomását is jelenti a nyíregyházi idénynyitó. A tavaszi tornára várhatóan több száz teniszes érkezik. Kisvárdán a cél: bennmaradni Kézilabda NB I, nők Fullajtár András (Új Kelet) Súlyos vereséggel fejezte be a bajnokság első körét (az őszi szezont) a Kisvárdai SE NB I- es női kézilabdacsapata. Az őszi fordulók záró mérkőzésén a Ferencváros otthonában léptek fel a lányok, és az ellenfelük új sportcsarnokát avató meccsen 23 gólos vereséget szenvedtek. Mentségükre legyen mondva, hogy a Fradi otthonában általában tíz gól felett kapnak ki az ellenfelek. Többek között a jó képességű Debrecen is egy húszassal maradt alul a bajnokjelölttel szemben. Nagy tehertől szabadult meg a csapat, hogy véget ért az első menet. Most már tiszta lappal kezdhetik el a tavaszi szezont. Az új edző, Rácz Sándor az elmúlt év decemberében vette át a csapatot. Akkor három pont volt a tarsolyukban, most öttel várják a folytatást.- Nem volt arculata a csapatnak, amikor december elején átvettem őket, és fizikailag is nagyon lerobbant állapotban voltak. Most ott tartunk, hogy képesek vagyunk egy középszintű védekezést megvalósítani, viszont támadásainknál még van javítanivaló, amit a bajnokság menete közben próbálunk megfelelő szintre hozni - halljuk Rácz Sándor edzőt. - A helyzetünk lehetne sokkal jobb, ha több edzőmeccset sikerült volna játszanunk. Bár ezen a gondunkon sokat segített a múlt heti, dunántúli kiruccanásunk, amikor a Magyar Kábel vendégeként több felkészülési meccsen is méregettük az erőnket. Mióta itt vagyok, úgy érzékelem, hogy a csapatot ért sikertelenségek felszínre hoztak bizonyos morális problémákat is, amiket sürgősen rendeznünk kell. Még annak árán is, hogy egy-két játékostól kénytelenek leszünk megválni, ha nem állnak be sürgősen a sorba. Éppen ezért a jövőt illetően nagyon fontosnak tartom, hogy megtartsuk az egységet, mert csak akkor tudjuk kiharcolni a biztos bennmaradást. A további NB I-es tagságunkért való harcban igyekszünk riválisaink fölé kerekedni. Kedvezőnek tartom, hogy a jelenleg két utolsó helyezett, a Pécs és a Caola gárdáját hazai pályán fogadjuk. Természetesen a többi nyerhető MTI ________________ A kalapácsvető Gécsek Tibor esete után itt (lehet) egy új doppingügy a magyar atlétikában. Ináncsi Verát, a világbajnoki ezüstérmes többpróbázó Ináncsi Rita szintén többpróbázó húgát tavaly a barcelonai edzőtáborban ellenőrizték. A vizsgálat eredménye: pozitív.- Értetlenül állunk az eset előtt - nyilatkozta Mérei László szövetségi kapitány az MTI-nek. - Semmijei sem utalt arra, hogy Ináncsi Verával ilyesmi megtörténhet. hazai találkozót is hoznunk kell. De látok annyit a csapatban, hogy 1-2 meccsen idegenből is szerezhetünk pontot vagy pontokat. A bennmaradást illetően optimista vagyok, mert a lányok nagy többsége egyet akar, becsületesen dolgozik, és ettől nem kell nagyobb garancia a sikerhez. Semmi sem indokolta, hogy doppingszerhez nyúljon. Tudom, Vera edzője, Bakai József rendkívül óvatos és lelkiismeretes ebben a kérdésben. Amúgy a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetségtől (IAAF) még nem kaptuk meg a hivatalos értesítést a B-próba eredményéről.-Mi a fejlemény, ha a B-próba megerősíti az első kontroll pozitív eredményét?- A szövetség alapszabálya szerint kell eljárnunk. Természetesen módot kell adni a versenyzőnek arra, hogy magyarázatot adjon az esetre. Kézilabda NB I állása, nők: 1. FTC 12i 374-227 24 2. Vasas 12 — i 276-213 24 3. Dunaferr 113 355-282 22 4. DVSC 94 317-280 18 5. Győr 8 1 4 348-288 17 6. Bp. Spartacus 7 6 296-282 11 7. Cerbona 7 — 6 261-272 14 8. Békéscsaba 6 — 7 291-291 12 9. Kiskunhalas 5 2 6 261-276 12 10. Miskolc 3 2 8 288-323 8 11. Kisvárda 2 1 10 259-326 5 12. Derecske 2 1 10 282-357 5 13. Caola 2 1 11 275-381 5 14. Pécs 2 — 11 255-340 1 A Kisvárdai SE tavaszi fordulóinak időpontja: Miskolc- Kisvárda. február 28., 17.30; Kisvárda-Pécs, március 7., 17 óra; Győr-Kisvárda, március 16., 16.15; Kisvárda-Caola, március 19., 17 óra; Derecske-Kisvárda, március 21., 18 óra; Kisvárda- Vasas, március 28., 17 óra; Dunaferr-Kisvárda, április 4., 17 óra; Bp. Spartacus-Kisvárda, április 12., 11 óra; Kisvárda- Cerbona május 2., 17 óra; DVSC-Kisvárda május 9., 17.30;, Kisvárda-Békéscsaba, május 16., 17 óra; Kiskunhalas- Kisvárda május 23., 18 óra; Kisvárda-FTC május 28., 17 óra. Újra doppingügy Röplabdarajongók figyelem! Új Kelet-információ Mint az köztudott, szerdán délután játssza első Extraliga-selejtező mérkőzését a Hansa-Plastik Spor- tula női röplabdacsapata Debrecenben 16 órától. A lányok 13.30-kor indulnak Nyíregyházáról, a Bem József Általános Iskola elől. Szeretettel várnak mindenkit, akik átutaznának a cívis városba szurkolásukkal segíteni a győzelmet. Teke NB II SZÉSE—Eger 7-1 (3090-2931) Pontszerzők: Koleszár 547 fa, Hetei 536 fa, Kosa 519 fa, Mártonfalvi 518 fa, Varga 508 fa. Az ötödik tavaszi fordulóban is győzött a nyíregyházi csapat, így a maximálisan szerezhető tíz pontból kilencet sikerült megszerezniük. Ezúttal a sereghajtó egriek legyőzése sem jelentett gondot. Sporttanács MTI Hétfőn Varga Lászlót elnökké, Schmitt Pált pedig társelnökké választotta a Sporttanács, amelyet a sporttal kapcsolatos állami feladatok ellátásának társadalmi segítése, összehangolása, a végrehajtás ellenőrzése céljából, a sportigazgatás társadalmi jellegének erősítése érdekében hívott életre a tavaly nyáron elfogadott sporttörvény. Az OTSH tanácstermében találkoztak először a tizenhárom tagú Sporttanács tagjai, akiket Horn Gyula miniszterelnök négyéves időtartamra kért fel e munkában való részvételre. A Sporttanács tagjai: Magyar Olimpiai Bizottság: Schmitt Pál elnök, Magyar Sportszövetség: Nádori László elnök, Sportegyesületek Országos Szövetsége: Kiss Imre elnök, Önkormányzati Szövetségek Tanácsa: Varga László, a Zala megyei közgyűlés elnöke, Országos Testnevelési és Sporthivatal: Harcsár István államtitkár, elnök, A sportot felügyelő miniszter képviseletében: Kőbán Rita olimpiai és világbajnok kajakozó, Magyar Diáksport Szövetség: Deák György elnök, Magyar Szabadidősport Szövetség: Horváth András alelnök, Magyar Technikai és Tömegsportklubok Országos Szövetsége: Kelemen István alelnök, Magyar Természetbarát Szövetség: Bársony András elnök, Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség: Frenkl Róbert elnök, Sport- létesítmények Magyarországi Szövetsége: Vanyus Attila elnök, Magyar Test- nevelési Egyetem: Tihanyi József rektor.