Új Kelet, 1997. február (4. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-07 / 32. szám
1997. február 7., péntek Riport Metszetek életről, halálról dr. Dauda György Tölgyesi doktornő Kozma Ibolya riportja a patológiai osztályról mai kérdésekről beszélgetni. Amikor az úgynevezett „nye- lős” műszerek a kórházba érkeztek, nekem már tudnom kellett, hogy az ezekkel nyert szövettani mintákat hogyan kell feldolgozni, értékelni. Enélkül képtelen lennék dolgozni. Lépést kell tartanunk az orvostudomány fejlődésével, az orvoslás minden területén. Több angol és német nyelvű szakfolyóiratot járatunk, hiszen ezekből bővítjük ismereteinket. Öt orvos dolgozik a patológián, s emellett még negyvenen segítik a munkánkat. Ide megszállottak jönnek... A patológián keresnek a legkevesebbet az orvosok, s ez elrettenti a fiatalokat. Az országban hatszáz patológus állás van, s bőven lenne hely... A főorvos bizonyára erre készült - gondolom.- Nekem eszem ágában sem volt. Tudományos diákköri tagként a DOTE Patológiai Intézetében dolgoztam, nagyon jó volt a légkör, kedvesek voltak a kollégák, és annyi sikerélmény ért, hogy fél év után el Iszonyat. A nagydarab szőrös boncmester szájában cigaretta lóg. Bűz van és piszok. A falon felfröccsent vérpettyek nyoma. A halottak egymásra pakolva fekszenek. A kockás kövezeten sár, mocsok és néhány üveg alkohol, a boncnok bátorítója. Az amerikai filmekben így néz ki a patológia. A dolgozók kövérek, ápolatlanok és durvák. Nem csoda, ha ilyen kép lebeg előttünk, amikor a boncolás kerül szóba. A valóság azonban más. Szerencsére sokkal szebb ennél, már amennyire szép lehet. A nyíregyházi Jósa András Kórház patológiai osztályán két férfi mellett három gyönyörű doktornő dolgozik. Nem összeszorított fogakkal, hanem könnyedén. Amit munkájuk iránt éreznek, az már szerelem. sem bírtam képzelni az életemet más területen. Egyik fiatal kolléganőm már ifjúkorától erre készült. A szülei mégsem engedték, hogy ezt válassza: nem ezért taníttattunk - mondták. Az egyetem befejezése után nem hozzánk jött, de néhány év után mégis itt kötött ki.- Nem volt belgyógyász állás, csak patológus, amikor ide jöttem - mondja Tölgyesi doktornő. — Tizenegy éve vagyok a szakmában, és soha nem hagynám el. Az élet mindig produkál valamit. Sok olyan vizsgálatunk van, amiről néhány perc után el tudjuk dönteni, mi az. Máskor valahonnan dereng, s tudom, milyen könyvet kell elővennem, hol kell kinyitnom, és lehet, hogy egy parányi bekezdésben egy fél mondatot találok arról, amiből megállapítom, hogy amit a mikroszkópban vizsgálok micsoda. Ilyet már egy orvoskollégám valamikor látott, s lejegyezték értékelését. Előfordul, hogy éjszaka sem alszom, amíg ki nem derítem, mivel állunk szemben. Találtunk már a mellékvesében csontvelőt, s van olyan beteg, akinél fekete az a szövet, ami általában kénsárga. Kutatjuk, miért olyan. Sokszor kikérjük egymás véleményét, hiszen több szem többet lát. A nehezen megfejthető dolgokat csemegének nevezzük, s örülünk, amikor fény derül a megoldásra. Amit a munkám iránt érzek, az már-már szerelem. Boldoggá tesz, hogy hatékonyságunkat a beteg érzi, hiszen kiderül betegségének oka, s az is, milyen gyógykezelés szükséges, hogy újra egészséges legyen. A laborban tíz-tizenöt asszisztens dolgozik. Az indítóterem- ben befőttesüvegekben tárolják a vizsgálandó részeket, amit többnyire a műtőkből küldtek át. Az agyi részek színe vizesrózsaszín, s tényleg olyan te- kervényes, mint amilyennek a biológiakönyvekben láttuk. Ezekből néhány mikron vastag metszetet készítenek, amit mikroszkóppal vizsgálnak. A boncolásról készített jegyzőkönyvet ötven évig tárolják. A citológiai és szövettani vizsgálatok leleteit és metszeteit is évtizedeken át megőrzik.- Itt nem lehet „mismásolni” - mondja Dauda doktor, miközben a bekötött leírásokat, jegyzőkönyveket mutatja. - A munkánk mindig tetten érhető, a metszetek az évek során nem változnak, a leletekkel összevethetők. A szobába László Ágnes és Franci Mónika doktornők lépnek be. Szépek, kedvesek és fiatalok. Konzultáns mikroszkópban együtt vizsgálják a metszetet, ami egyelőre még fejtörést okoz. Vajon mit éreznek a boncteremben? Az egészségügyi intézményben elhunytakat kötelező boncolni.- A tetem a munka tárgya - felelik -, a boncolás nem öncélú. Több betegségre csak így tudunk fényt teríteni. Egy-egy H ogyan választhatja ép, értelmes ember ezt a hivatást? Különösen egy nő. Mit érez, amikor a feje tetejétől a talpáig feltárja a holtakat? Fél? Iszonyodik? Esetleg élvezi? Ilyen kérdésekkel indultam dr. Dauda György patológus főorvoshoz. Próbáltam elképzelni, milyen lehet a szakember, aki több mint harminc éve dolgozik a boncteremben.- A szobájában fogad. Parányi nagyítóhoz szokott szememnek óriási a mikroszkóp, ami az asztalán áll. Vékony üveglencsén fekete pöttyök - csak ennyi, amit látok.- Ezt gyorsan meg kell néznem - mondja. Gondosan szemléli a felhozott metszetet. A telefonhoz siet. A műtőt tárcsázza, bemondja a vizsgálat eredményét, s a beteg nevét, akit éppen operálnak.- A hölgynek hasnyálmirigyrákja van - magyarázza, miután letette a kagylót - Szerencsére nem áttétes, így egy kisebb műtéttel segíthetnek rajta. A válasszal mindig sietnem kell, hiszen a beteg sorsa sokszor ettől függ. Kivesznek egy parányi darabot a daganatból, s átküldik hozzánk vizsgálatra. Mikroszkóp segítségével tudjuk eldönteni, hogy milyen indulatú, hogyan viszonyul a környezetéhez. A patológiai osztály bennem másként élt. Azt hittem, hogy a nap minden percében csak boncolnak, boncolnak és...- Nem csak boncolunk - mondja, mintha csak tudná, mire gondolok. - Szövettani és citológiai vizsgálatokat is végzünk. Minden élő emberből eltávolított szövetet megvizsgálunk. Még az egyszerűnek tűnő vakbeleket is. Évente tizennégyezer esetünk van, s havonta tizenkétezer metszetet készítünk. A patológia minden betegséget, kóros állapotot leír. Tudnunk kell, hogy a szervek különböző betegségekben hogyan néznek ki, a bőrbetegségtől kezdve az idegbetegségig. Valamennyi területen frissen kell tartani az ismereteket, hiszen a kollégáimnak addig vagyok partner, amíg tudok velük szakboncolás alkalmával kiderülhet például, hogy az elhunyt tbc-s volt. Megfertőzhette családját, ezért óvintézkedéseket kell tennünk. Vannak generációs betegségek, amelyek így kiderítve megelőzhetők. Előfordulhat, hogy félrekezelték a beteget, s ez okozza a halálát. Lehet, hogy orvosi műhiba történt. Ezt jelentem a kórház igazgatójának.- Jöjjön, lemegyünk a boncterembe - folytatja. - Most nem dolgoznak.- A földszintre megyünk.- Már jóideje fel kellene újítani az osztályt, 1984-ben elkészültek a tervek, de a kivitelezéshez több millióra lenne szükség. Mély levegőt veszek. Mindenre elkészültem, bár tudom, hogy nem látok boncasztalon fekvő halottat. A parányi folyosón járnak- kelnek a boncmesterek. Egyikük sem kövér. Sem cigaretta, sem alkohol nincs a közelben. Fehér nadrágba és fehér ingbe öltöztek. Az arcuk szimpatikus és ápolt. A boncterem a folyosóról nyílik. Gondosan lemosták a műmárvány asztalokat, sehol sincs vérfolt, de mégis valami szag terjeng a levegőben. Nem erős, mégis a gyomromban érzem. Megmagyarázhatatlan, talán a vér, talán más. Talán a halál szaga.- A boncmestereim rendes emberek. Tisztelik a holtakat. Gondosan felöltöztetik őket, kérésre sminkelnek is.- A hűtő modem, mindössze egy éves - szól közbe az őszes hajú boncmester. - Megnézi? Van bent néhány halott, de fel vannak öltöztetve. Nézzen be!- Ha itt kukucskál be, csak a hűtőt látja - ment ki főorvos úr. Természetesen „minden” a szemem elé tűnik. Szemben hatalmas test fekszik, fehér lepedőbe csavarva. Csak a talpa látszik, kékfoltos. Jobbról fekete öltönybe öltöztetett férfi teste fekszik. A pocakja domborodik, az arcát nem látom. Hátrébb fekete nejlonharisnyás pipaszár- láb. Idős nénié lehet. Azt mondom magamnak: a halál az élet része, érzem, mégis sápadok. A látvány, a fekete szín vagy az iszonyat, de valami gyengít. A levegőre megyünk. Össze- vissza beszélek, pedig azt mondanám: semmi bajom sincs.- Félre kell tennünk az érzelmeket - szól a főorvos. - Aki nem képes erre, néhány hét múlva az elmegyógyintézetben köt ki. A halottak már nem élnek. Nincs olyan tulajdonságuk, ami az ellenkezőjét igazolná. Az itt eltöltött idő alatt azonban nem válik szokássá a munkánk. Minden évben van néhány értelmetlen gyerekhalál. Ezeket nagyon nehéz megemészteni. Az egy-másfél éves gyereknek is egyénisége van. Akarata, szeretete és lelke. A felelőtlenség vagy hanyagság okozta halált a felnőtteknél sem könnyű feldolgozni. Ilyenkor heteken át nem tudom kiverni a fejemből, mi történt. n ' wm Munka közben
