Új Kelet, 1997. február (4. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-25 / 47. szám

Megyei krónika 1997. február 25., kedd Hunyadi Napok Nyíregyházán Hatodik alkalommal rendezte meg a nyíregyházi Hunyadi Mátyás Általános Iskola névadójának tisztelegvén a Hunyadi Napokat, amelynek keretében tizenkét verseny­re hívta meg a megye általános iskolásait február 24-én. Mátyás napját megelőzte ugyan, de szintén e különle­ges programhoz tartozott a IV. Országos Mátyás Röp­labda Torna, amelyet december közepén vívtak - mivel az országos versenynaptárban csak ekkor kapott helyet -, s a házigazda iskola csapata nyerte. A második helyet a szegedi Felsővárosi Általános Iskola, a harmadikat pedig a szintén nyíregyházi Bem József Általános Isko­la szerezte. Száraz Attila (Új Kelet)- Sikerült összehozni egy tömörülést, s azok az emberek, akik először kerültek be a po­litikai berkekbe, megtanultak politizálni - foglalta össze ta­pasztalatait Együd János, az MSZDP országos választmá­nyának alelnöke, a párt me­gyei elnökségének tagja. - Azokból az elképzelésekből viszont, amelyeket induláskor megfogalmaztunk, hogy mi mindent kellene megoldani, nem mindet tudtuk véghez­vinni. Sajnos, közben nem egyszer előfordult szerepté­vesztés. Ez abban nyilvánult meg, hogy a platform egyes tagjai nem tudták eldönteni, ellenzékben vannak-e, vagy a választási szövetség részeként a koalíció tagjai, és nekik a megyei irányításban kell dol­gozni. „Tudathasadásos” álla­potban aztán a platform egyes tagjai olyan szerepet vállalnak fel, mint amit normális esetben az ellenzék szokott.- A platform felvetett jó né­hány érdekes kérdést, például az önkormányzati hivatal el­számoltatását, a gépkocsi­ügyeket - a nyilvánosság ki­zárásával. Igaz, sok sikert nem könyvelhettek el, de biztos, hogy ezt az utat kellett válasz­taniuk?- A törésvonal a szabadde­mokrata alelnök megválasztá­sa volt. A politikai alkuban ez a kezdet kezdetén benne volt, és amikor ezt az SZDSZ - vé­leményem szerint jogosan - megpróbálta érvényesíteni, akkor a platformban voltak, akik úgy gondolták, hogy ezt a megegyezést szubjektiven fel lehet rúgni. A platform más tagjai pedig azt mondták, ha ez benne volt az alkuban, ak­kor maradjon minden így to­vább. Ezek után kerültek elő­térbe belső ügyek, mint pél­dául az, hogy sokba kerül az önkormányzat, az apparátus működtetése.- És mi lett a megígért nagy leleplezésekből, elszámoltatá­sokból? Miért kellett mindent a napirendek után bejelente­ni, szinte a nyilvánosság kizá­rásával, amikor már a sajtó sem volt ott? Mire volt jó a nagy titkolózás? Egy koalíciós part­nertől talán másfajta viselke­dést várt a közvélemény.- Én is így érzem. Mintha lett volna mindig valami tit- kolnivaló, és azt a platform fogja felfedni... A tisztségvise­lők reálisan álltak minden kérdéséhez, azt mondták, nincs semmi titok, meg kell vizsgál­ni minden felvetést.- Meglepő volt, amikor a platform Ont is megtámadta egy korábbi vállalkozása mi­att: platformos társai kértek vizsgálatot Ön előtt, amit az­(Foly tatás az 1. oldalról) Némi problémát okoz, hogy csak azon nyíregyhá­ziak élhetnek e lehetőséggel, akik azt egy összegben előre egy évre befizetik. Egyetér­tettek a képviselők a Nyitás lakossági program keretén belül a szekunder oldali fű­tési rendszer rekonstrukció­jával. Közel négy óra telt el az ülésből, amikor a legfaj­tán a közgyűlés nem hagyott jóvá. Hogyan élte ezt meg?- Úgy éltem meg, hogy van­nak emberek, akik nem tudják, meddig tart a hatáskörük, és mi az, amibe a közgyűlés is bele­mehet. Nekem személy szerint 92 után a kft.-vei semmi kap­csolatom nem volt. Egyes plat- formosok azt gondolták, hogy a Jugendproduct csődbe mene­telében, felszámolásában végig szerepem van. Tévedtek.- Ön nem figyelmeztette erre a tényre társait? Hiszen a kép­viseltestületi ülések előtt tar­tottak megbeszélést...- Nem kívánták az egyezte­tést. Én már lassan egy éve nem vettem részt a platform mun­kájában, mert egy olyan nyi­latkozatot kellett volna aláír­ni, mely szerint teljes egészé­ben alávetjük magunkat a plat­form frakcióvezetőjének, és csak azokat a gondolatokat fo­galmazzuk meg, amelyeket ko­rábban a platform vezetőjével egyeztettünk. Önálló szuverén egyénként számomra ez nem volt elfogadható.-Az MSZDP másik két tagja sem járt az egyeztetésekre?- Ketten nem veszünk részt a platform munkájában. Nincs a pártnak olyan lehetősége, hogy bárkit is visszahívjunk, vagy helyette újat delegál­junk. Volt, akinek csak azért kellett az MSZDP, hogy be­jusson a megyegyűlésbe, és utána már a szociáldemokrá­ciái elkötelezettség nem hi­ányzott neki.- Ön szerint hogyan folytat­ja tovább a platform a munká­ját?- Nagy kérdés, hogy a plat­form végig tudja-e vinni ezt a ciklust a kolalícióban a válasz­tási szövetséggel? Mi termé­szetesen azt szeretnénk, ha a közgyűlés megőrizné műkö­dőképességét, viszont benne van a következő hónapokban az a lehetőség is, hogy a vá­lasztások közeledtével ele­meire esik szét a platform, mert a pártok mind meg akaiják je­leníteni önmagukat. Ez végül is jogos igény. Azok az embe­rek pedig, akik csak egy lát­szategyesülethez tartoznak, egyedül fognak maradni, mert nincs mit csinálniuk. Egyértel­mű, hogy nincs életképessége a platformnak, mert tagjai igen széles ideológia síkon mozog­nak, és azt nem lehet egy cso­portba összekötni.- A választások közeledté­vel egyes platformvezetőknek sikerül-e személyes ambíció­jukkal bármit is elérni?- Jól megfigyelhető, hogy egyes platformtagok nagyobb szerepet szeretnének betölteni a megyegyűlésben, de azt hi­szem, erre a hátralévő egy esz­tendőben már nem lesz mód és lehetőség. súlyosabb napirendi pont, Nyíregyháza ez évi költség- vetése került napirendre. Csa­bai Lászlóné polgármester bevezetőjében elmondta, hogy a kiadási oldalt jelen­tősen terheli a város nagy in­tézményhálózata. Évek óta alig jut pénz fejlesztésekre. A közgyűlés további részle­teiről lapunk későbbi számai­ban olvashatnak. Hatházi Andrea (Új Kelet) A Mátyás királyról szóló mondáknak, meséknek se sze­ri, se száma, így volt miből vá­lasztani a prózamondó ver­senyben részt vevő, s három korcsoport valamelyikében in­dulóknak. A legkisebbek kö­zött (1-2. osztáy) Erdész Már­ton, a Móra Ferenc Általános Iskola tanulója, a 3-4. osztá­lyosok között Pongó Flóra, a 22. Sz. Általános Iskola tanu­lója, míg az 5-6. évfolyamosok között Márton Andrea szintén „mórás” diák bizonyult a leg­jobbnak. A nyelvtani verse­nyen tizenöt résztvevő közül Müller Eszter, a 17. Sz. Általá­nos Iskola tanulója szerepelt a legjobban. A népdaléneklési verseny végén az ötödik-hato­dikosok között Kelemen Rená­ta, a Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázi­Tanácsadás Új Kelet-információ ___ In gyenes pszichológiai ta­nácsadásra várják az érdek­lődőket minden kedden Nyí­regyházán, a Jósavárosi Mű­velődési Ház Május 1. tér 10/a. alatti helyiségében. A soron következő rendezvényen dr. Komjáti Györgyné pszicho­lógus válaszol az érdeklődők kérdéseire. Pótfelvételi Új Kelet-információ A nagy érdeklődésre való tekintettel a Mandala Dalszínház pótfelvételit hirdet az Oroszlánkirály című mesemusicalben sze­repelni vágyó 10 és 30 év közötti fiataloknak. A felvételizőknek egy verset és egy dalt kell előadniuk a meghallgatáson. A pót- felvételi időpontja: Febru­ár 28.14 óra. Helye: Nyír­egyháza, Hősök tere 9. (Zöld irodaház), III. eme­let, Mandala Dalszínház irodája. További felvilá­gosítást a 409-545-ös tele­fonszámon lehet kérni. um diákja, a hetedik-nyolcadi­kosok között Usz Cecília, a Kossuth Lajos Evangélikus Gimnázium tanulója vehette át az elsőnek járó díjat. A termé­szettudományok kedvelői sem maradtak verseny nélkül ezen a „lovagi tornán”, a biológia­versenyen indulók között Pet- rilla Henrietta, a Móra Ferenc Általános Iskola tanulója sze­repelt a legjobban. Az Okosko­dó versenyen a matematika, fi­zika, kémia és technika tantár­gyakban járatos diákok számít­hattak sikerre, mert a feladato­kat vegyesen ezekből a tudo­mányokból kapták a csapatok. Az első helyet az Evangélikus Általános Iskola csapata sze­rezte meg, tagjai: Vas Viktor, Varga Zoltán és Majoros Pé­ter. A Mátyás és kora címmel meghirdetett versenyen szin­tén csoportosan szerepeltek a versenyzők. Az első díjat a Tudósítónktól ______ Má tészalka történetének második borversenyét tartották a hét végén a városi műve­lődési központban. A tavaly megrendezett első után a Tár­sadalmi Egyesülések Szövetsé­gének és a Mátészalkai Kert­barát Körnek tagjai úgy érez­ték, évről évre lenne igényük a gazdáknak egy-egy borver­senyre, ahol termésük megmé­rettetik, kicserélhetik tapaszta­lataikat, és hasznos új kapcso­latokat köthetnek más terme­lőkkel. A rendezvényhez kap­csolódva a mátészalkai Sütő­ipari Rt. termékbemutatót tar­tott. A sorszámmal, vagy jeligé­vel ellátott borokat szakér­Vécsey Károly Általános Isko­la csapata, név szerint Németi Viktor, Szarvas Gergő és File Marianna vihette haza. A rajz­és fotópályázatra korábban beérkező munkák közül Nagy Imre (Báthory Istv án Általános Iskola) rajzát és Virányi Róbert (Hunyadi Mátyás Általános Is­kola) fotóját vélte a zsűri a leg­jobbnak. Egész délelőtt, sőt még délután is ropták a táncot a szóló néptánc kategóriában indulók. Bársony pántlikával jutalmazták Széplaki Orsolya, Sebők Krisztina, Bartha Ani­ta, Kiss Szilvia, Majoros Dia, Búskó Nóra, Balogh Éva, Gyet- vai Nikoletta, Tóth Mária és Szabó Adrien táncát. A fiúk közül gyöngybokrétát Kiss Péter, Nagy József, Túróczi Zsolt, Márkus Tibor, Árpád Zsolt, Madár Gábor, Tóth Jó­zsef, Nyitrai Ferenc, Enyedi Péter és Séf er Norbert kapott. Délután fél egykor kezdődött a Mátyás Kupa focitoma, ame­lyet a házigazda Hunyadi Má­tyás Általános Iskola csapata nyert. A legeredményesebben szereplő iskola címét egy csokitorna kíséretében a Móra Ferenc Általános Iskola nyer­te el. A Mátyás Napok záró programja március 1-én, szom­baton lesz, mikor is a Karate- Do bajnokságnak ad otthont az iskola. tőkből álló zsűri értékelte. Az eredmények azt mutatják, a ta­valyi rossz, esős időben is le­hetett jó bort termelni. A me­gyei borversenyre az arany fo­kozatú minőségi és gyümölcs­borok jutnak tovább. Ezúttal arany fokozatot értek el minő­ségi fehérből Bírta Zsigmond, Nyíregyházi Gusztáv, Fekete István; minőségi vörösből Bá­lint József, Komán János, Szombati Géza; gyümölcs fe­hérből Papp László és Szom­bati Géza; gyümölcs vörösből pedig Szombati Gézáné, Ko­mán János és Kákos Zoltán. A direkttermőknél nem adtak ki aranyat, hogy ezzel is a minő­ségi bor termelésére ösztönöz­zenek. Fél fül Bürget Lajos jegyzete Jó néhány esemény bizo­nyította a közelmúltban: sok embernek csak fél füle van. De hogy folytassam a rejtélyesnek tűnő megálla­pítás taglalását: vannak csoportok, amelyeknek ér­dekükben áll a félfülűsítés. A jelenség inkább politikai, semmint egészségügyi, így hát érdemes ezzel foglal­kozni, hiszen ez gyógyít­ható. Nézzünk néhány ese­tet. Tüntetni mennek a gaz­dák. Mert hallották, hogy: adó, tb, saját fogyasztás adóztatása. Hallották a do­log felét, hiszen a másik fele, hogy közben születtek intézkedések, s amit hallot­tak, az csak felerészben van úgy, az már nem jutott el hozzájuk. Vagy más: nyug­díjbiztosítás. Hallották, hogy reform. Hogy magán- biztosító. Meg hogy ezután a nyugdíjnak csak a harma­dát kapják. Vagy: egész­ségügy. Változások. Meg­szűnnek az ágyak. Nem lesz hová vinni a beteget. És még fizetni is kell. Mert a fél fül egyben sze­lektív fül is, azt hallja meg, amit éppen akar. Ha valaki örök optimista, az csak a jóra érzékeny, de ha vala­kinek a figyelmét úgy te­relgetik, hogy csak a rosz- szat hallja, azt is rosszul, az természetszerűen lesz örök elégedetlen. Fél fül - fél igazság - mondhatnék, bár ez kicsit cinikusan hat. Ma úgy tűnik, ennek a kor­szaknak a közepén va­gyunk. Mert így hozza ezt a politikai érdek egy-egy csoportnál, pártnál. A fél­igazság a demagógia ter­méke, mi több, maga a de­magógia. Van például egy ismert politikus, aki mindig csak egy-egy helyzet felé­ről beszél, arról, ami neki fontos. Hogy van más, akad érv ellene, de gondosan el­hallgatja azt, ami ő ellene szól? Nos, itt már veszélyek rejlenek, melyek a polgár­ra leselkednek. Mert ez a féligazságos korszak a fél­retájékoztatás melegágya, soha senki nem tudhatja, mi a valós helyzet, látszatok alapján születnek ítéletek, vonódnak le konzekvenci­ák. Ebből születnek de­monstrációk, tüntetések, felvonulások, aláírásgyűj­tések, rossz hangulatú átko- zódások - vagyis közpáni­kok -, amelyekről a végén kiderül: a születés pillana­tában okafogyottak voltak. Mindez nem új módszer, veszélyes is, ezért kell igen­csak figyelni. Mondhattam volna azt is: emberek, minket foly- ton-folyvást manipulálnak. Minket állandóan nemcsak félfülűnek, de féleszűnek is tartanak. Emberek, sokan visszaélnek jóhiszeműsé­günkkel, naivitásunkkal. Minket szüntelenül be­csapnak a fél szavakat, fél mondatokat, fél igazságo­kat sustorgók. Ne feledjük, nincs hit kétkedés nélkül. Csak ez a polgári magatar­tás óv meg minket a piaci hordószónokoktól, az orv vagy ájtatos félfülbesu- góktól. Hogyan tovább, platform? Megkésett ambíciók Másfél évvel ezelőtt beszélgettünk Együd Jánossal, a megyei közgyűlés alelnökével a platform nevű szer­veződés létrejöttéről, céljairól. Az eltelt 15 hónap al­kalmasnak látszik arra, hogy megvonjuk a politikai formáció munkájának mérlegét. Folyamatos pénzügyi gondok Borverseny Szálkán f Bozsó Katalin felvétele

Next

/
Oldalképek
Tartalom