Új Kelet, 1997. február (4. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-03 / 28. szám
A licitáló vándor Földárverésre készülnek a csengeri művelődési házban. A folyosón fél órával a kezdés előtt az emberek izgatottan tárgyalják a várható fejleményeket, de bent, a számítógépekkel berendezett színpad felé lejtő széksorokban csak hárman ülnek. Két asszony a túlsó oldalon, és egy öregember az innensőn. Az öreg bóbiskol, egyik keze ölében, a másik a szomszédos széken felhalmozott poggyászon nyugszik. Két nejlon- szatyor degeszre tömve papírokkal, étellel, ruhával. Megyei krónika 1997. február 3., hétfő Disznótor Nyírcsaholyban Senki nem szúrja szív(es)en a sajátját Vérfagyasztó halálsikoly töri meg a hűvös februári reggel csöndjét. Vér fröccsen a kihúzott kés nyomán, és a torkon szúrt áldozat egyre rövidülő hörgésekkel búcsút vesz az élettől. Az asszonyok az ablakból figyelik, ahogyan utolsó rúgásai árkot vájnak a fagyos földbe, miközben a kését törölgető férfi szúrását elismerő szavakkal méltatják a körülötte állók. A falusi élet ünnepi munkanapja, a disznótor ideje érkezett el Kerek József portáján. Dojcsák Tibor (Új Kelet)- Az övé mind - mondják az asszonyok tegnap érkezett Miskolcról, azóta itt van\ Hogy a városban van itt, vagy ezen a széken, az nem derül ki, de utóbbi látszik valószínűnek, ahogy a felriadó öreg szavaiból ki lehet venni. Salapi Mihálynak hívják, mondja, de nem miskolci, hanem tiszakeszi. Járja az országot, mert a falujában nem jutott neki föld, eladták a határt - panaszkodik. Már 26 helyen licitált több-kevesebb sikerrel. Addig megy, amíg el nem fogy a kárpótlási jegye. Volt Alsózsolcán, Sajókadán, Sajókeresztúron, Miskolcon, Meggyasszón, Mályinkán, Sátoraljaújhelyen, Hajdúböszörményben, Alsórajkon, Zádorfalván, és az isten tudja, még hol. Ha itt sem fogy el a jegye, megy tovább. Tudósítónktól A mátészalkai Széchenyi István Általános Iskolában német nyelvű vetélkedőt rendeztek a közelmúltban játékos kedvű felsősök részére. Mint azt Kiss Eliza, a diákönkormányzat tanulmányi felelőse elmondta, a gyermekek nagy örömmel fogadták a kihívást, és 35 tanuló vállalkozott a megmérettetésre. Az 5. és 6. osztályosoknak egy tesztláp kitöltése után szóbeli verseny következett, míg a hetedikesek, nyolcadikosok tetszőleges témájú fogalmazást írtak, természetesen német nyelven. A legtöbb pontszámot elért versenyzők - Szabó Béla, Kiss Zoltán 5. osztály, Rinkács Angéla, Veres Ildikó 6. osztály, Vágáczki Edit 1. o.. Pesti Zsuzsa, Szilvássy Vivien 8. osztály - továbbjutottak a körzeti versenyre, melyet a közeljövőben rendeznek meg. Természetesen a legjobbak az oklevél mellett értékes díjakat is kaptak, ezt néhány segítőkész vállalkozó felajánlása tette lehetővé, melyet ezúton is köszönnek a szervezők. Messze lesz a föld a lakásától? Nem baj, csak már len- nel - sóhajt. Az öreg hosszú ideig meséli az erdősítés fortélyait, mert az az álma, hogy fákat ültessen a földjébe. Már ha sikerül megfelelőt venni. Ha lapos, akkor nyárral erdő- sít, ha állandóan víz van rajta, akkor fűzfa megy bele, ha bizonytalan, akkor nyár és fűz keverve. Sajókadán öt darab vaddiófát licitált, de a legszebbet már ellopták. Van máshol is erdője, azokból fog gerendának valót kapni a testvére gyereke, aki rövidesen építkezésbe kezd. Egy gyűrött papírra ceruzával feljegyzett nevek és számok emlékeztetik, hol vásárolt. Nem tudja pontosan, mennyit, ha össze is számolta valamikor, már elfelejtette. Járja az országot és licitál, amíg van miből. Szállást nem fizet, megalszik ahol tud, ezzel is több jut a földre, az erdőre, az álmaira. Tavaly december óta immár két forgalmas csomópontban található forgalomirányító fényjelző készülék Mátészalkán. A József Attila út „négysávos” kereszteződése az elmúlt nyáron „kapott” lámpát, s az év végén a város- központban található Bajcsy út-Alkotmány út is sorra került, biztonságosabbá téve a közlekedést az autósok és gyalogosok számára. A költségekből jelentős részt vállalt a MÓL Rt., de kisebb-nagyobb összeggel a helyi vállalkozók és a lakosok is hozzájárultak. Éppen ezért érdekes, hogy a városlakók egy része eleinte elégedetlenségének adott hangot, hiszen a jelzőlámpa üzembe helyezésével egyidejűleg „megállni tilos” táblák kerültek az Alkotmány út mindkét oldalára, megszüntetve ezzel a tömblakások előtti parkolás lehetőségét. Végül lecsillapodtak a kedélyek, az érintett emberek belátták: „valamit valamiért”, azaz egy város érdeke fontosabb, mint néhány városlakó egyéni szempontja. Dojcsák Tibor (Új Kelet) Korán reggel gyülekeznek a disznófogásra hívott szomszédok, a konyhaasztalon üdítő, pálinka és bor váija őket. Egyikük vaskampót, hosszúnyelű, harapófogó-szerű szerszámot is hozott. Ha ezzel elkapják az állat lábát, az meg nem moccanhat. A kés nem a gazdánál van, senki nem öli meg szívesen a maga nevelte állatot. A közel kétmázsás ártány vesztét érzi, nem akar kijönni az ólból, de hurok feszül lábára és kihúzzák. Négy ember erősen lefogja, az ötödik pedig beleszúrja a kést. Csak két dologra figyel: a vér a tálba, és ne a földre ömöljön, és hogy a disznónak minél gyorsabb és könnyebb halála legyen. A visítás rövid, és nem ismétlődik meg, de nehezen adja meg magát, háromszor is bele merül a vértől lucskos kés a torkába, mire elcsendesedik. Leoldják a köteleket, majd egy áldomás után mindenki megy a dolgára. A gazda lapáttal a kertbe hordja a véres homokot és összeszereli a perzselőt. Közel húsz éve használnak Kerekéknél gázt, előtte szalmával perzseltek. A gázláng alatt meggyűlő hosszú szőr sárgásán izzik, akár az olvadt arany. A perzselőnek felelősségteljes a dolga, le kell teljesen égetni a szőrt, de vigyáznia is kell, mert könnyen kihasad a disznó bőre. Amikor egyik oldala készen van, a feketére pörkölt bőrt vízzel öntik le, hadd puhuljon, amíg a másik oldalt perzselik. Vannak, akik nem vízzel öntik, hanem sárral tapasztják be. Ahány ház... A másik oldallal is végezve, egy használaton kívüli ólajtóra fordítják rá a disznót, majd késsel és gyökérkefével nekilátnak lekaparni a fekete bőrt. A széles szúrási sebből vízzel keveredett vér szivárog, a disznó torkán át a mellkasába nyúlva forrón öleli körbe a vér és a meleg hús a kezet. Aki szereti, az már vághat a disznófüle vékonyabb részéből, egy kis sóval fejedelmi eledel. Reggelire mindenesetre kevés lenne, de mire lesikálják a disznót, a gazdasszony és két segítője már tnégterített, hagymás sült vérrel várja a férfiakat. A daraboláshoz, csomagoláshoz és szortírozáshoz már elkél a nagymama segítsége is, aki a reggeli végére érkezik. Az éles kés először a disznó nyakánál szalad körbe, majd a bárd elválasztja fejét a törzsétől. Szétnyílik a mellkas, a beleket kiemelik, miközben a farokrész éles csontszilánkjaira kendőt terítenek, hogy a félig emésztett disznóeledel ki ne buggyanjon a húsra. Ezután rövidesen az udvaron álló hentesasztalra kerülnek a combok, és a többi testrész. Az asszonyok dolga is megszaporodik, újabb és újabb edények szükségesek, külön rakják a toroshúsnak, kolbásznak és zsírnak valót, a hájat, a belsőséget, a levesbe szánt húst és a kocsonyába szánt bőrt és körmöt. A comb és a szalonna jórészt füstre kerül, ezért a kamrában besózzák. A zsírból ekkorra már kisül egy adag. Szép piros tepertők úsznak a tetején, amikor a kavar- gatásssal megbízott nagymama szól, le lehet önteni. A háj külön sül, abból szebb, fehérebb zsír lesz. Egy kiló híján negyed mázsa húsból készül a kolbász, nincs könnyű dolga annak, aki vállalta a fűszerekkel az összegyúrását. Az ízesítés a gazdasszony dolga, nem csak azért, mert ő érti legjobban, hanem mert túl nagy a kockázat. Jól sikerül a fűszerek adagolása, akárcsak a májashurkáé. Véres nem készül, nem kedvelik a családban. A töltőgép először a kolbászhúst préseli jól kiáztatott hófehér „bolti” disznóbelekbe, majd a hurkakígyók ereszkednek sorban egy tálba. A gazdasszony vacsorára húslevest, hurkát és sült kolbászt készít, amit jó étvággyal fogyasztanak a fáradt munkások, kivéve a zsírügyeletest, aki nem hagyhatja el posztját, míg valaki fel nem váltja. Néprajzi tanulmányok szerint valamikor tyúkhúsleves, töltött káposzta, sült hurka, pecsenye, rétes és hájas pogácsa is szerepelt az étlapon, és estére vendégeket, rokonokat, ismerősöket, barátokat hívtak. A disznótoros házhoz kántáló gyerekek mentek, és énekükért hurkát, kolbászt kaptak. Ma már erre se pénze, se ideje az embereknek. A tor vacsorává szeh'dült, a hús fagyasztószekrényekbe, ládákba és rekeszekbe kerül. A Kerek családnál azonban senki nem távozik rossz kedvvel vagy üres kézzel a disznóölésről. Estére már az egész napi ugatástól fáradt Guszti kutya is méla undorral fordítja el fejét az ólja mellé dobált csontokról, zsír- és húscafatokról, majd a maradéktól kigömbölyö- dött hassal, elégedetten vackol- ja be magát óljába. Már csak a kereszt hiányzik Bürget Lajos jegyzete Tessék megfigyelni: a televízióban már nem beszélgetnek, nem vitáznak. Ott egyszerűen kínoznak. Mert van Kinn pad, ami ugyebár egyértelműen kínpad, van Szauna, van Kereszttűz. Vagyis egy sor eszköz, amiről kiderül, célja a kínpadra vont, a megizzasztani szánt, a célzottan szétlőtt alapos meggyötrése. Mert ugye nálunk csak olyan dolgok vannak, melyek botrányszagú- ak, korruptak, maffiagyanúsak, átláthatatlanok, gyalázatosak, krimibe illőek. így hát legyen politikus vagy rendőr, tv-elnök vagy gazdasági ember, mind alkalmatlan, hogy normálisan beszéljenek vele. Csak kínozni lehet, gyötörni, hiszen ez tetszik a nézőnek. Igaz, a kínzók gyakorta gyengébb elmék, mint a megkínzottak, de hát köztudott, a hóhérok sosem voltak az értelmiség felső rétegét képviselő egyének. Senki nem vitatja, hogy van itt visszásság bőven. Nem több, mint más országban, csak itt még mindig szokatlan. De hát van más is, vannak olyan események, történések, ügyek, melyek normálisan is megbeszélhe- tők. De hát kit érdekel ez? - kérdi a sok-sok amatőr szerkesztő. Ok jobban tudják, hogy a kínpadon feszengő, a verítékező, a lövések között kétségbeesetten ugrándozó figura érdekesebb, mint a korrekten beszélgető vagy vitatkozó. Mert itt nem a tartalom a lényeg. Ez is egyféle szadizmus. A téve- dők szadizmusa, akik el is hiszik, amit kigondoltak, mármint azt, hogy ez egy beteges nép, melynek horror és thriller kell már kora reggel. Lehetőség még van, és félek, rá is fognak jönni. Még nincs Kerékbetörés, Megfeszítés, Deresen, Kasztrálás, Karóba húzás, Felnégyelés. Hogy ne adjak tippeket? Úgy vélem, akik ma műsort szerkesztenek, ennél többet is tudnak. Csak azt nem értem, hogy a felkért megkín- zandók miért nem kérik ki maguknak, hogy belőlük céltáblát, izzadó-verítékező figurát, vagy éppen egy kínpadon nyüszítő alakot fabrikáljanak? Sufniból előhúzott régi és új kínzók, többnyire gyengén felkészültek vállalják az ítéletvégrehajtó szerepét. Talán egyszer észreveszi valaki, hogy a közszolgálati televízió szolgáltatásai között nem szükségszerű ez a gyermeteg, a legalantasabb ösztönöket csiklandozó, a közéletiségtől távol álló, embereket és nem problémákat megcélzó középkori kínzókamra. A tévé-műsorok, az újságok akkor elégedettek, ha bajról, balhéról, bűnről, galádságról számolhatnak be. A szép, a tisztességes, a korrekt lassan kiszórni, és a tényfeltárás hamis és hamisan értelmezett döm- pingje lep el minden médiumot. Csak remélni lehet, hogy egyszer felbukkan egy fehér ember az európaiak között, akinek nincs kínzóeszköze, de van szellemisége. Mátészalkai hirek Tekeredik a kolbászkígyó
