Új Kelet, 1997. február (4. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-17 / 40. szám
i 1997. február 17., hétfő Sport Első Popa, második Feri! Halas-fogás után megjött az étvágy Új Kelet-információ Szombaton Nyíregyházán az NYVSC Tiszavasvári úti edzőtermében rendezték a Rácz András-emlékversenyt, amely egyben a felnőtt csapatbajnokság első fordulója is volt. Ebben a fordulóban minden egyesület hazai pályán emelhetett. Az NYVSC színeiben Feri, Popa és Farkas mellett két junior, Végső és Béres indult a csapatversenyen. Mellettük a junior, ifjúsági és kölyök kategóriában szinte minden hazai versenyző dobogóra lépett. A felnőtt versenyt meglepetésre ezúttal Popa Adrián nyerte, ugyan azonos eredményt ért el Feri Attilával, de kisebb súlya miatt több pontot szerzett (a viadalt a Sinclair ponttáblázat szerint értékelték. Pópának mind a hat gyakorlata sikeres volt, míg Feri a lökésben elsőre 180 kilogrammot teljesített, másodikra és harmadikra azonban nem bírt a 190 kg- os súllyal, bár mindkétszer ígéretes kísérletet mutatott be. Farkas Zoltán pontszámban megközelítette két társát. A junior korú Végső László most is alig maradt el a 300 kg-os összteljesítménytől. A csapat összesen 1851 pontot szerzett, hasonló eredménynyel tavaly bajnokságot nyertek, valószínűleg most is az élről folytatják a második fordulóban a küzdelmet. A serdülő korú Schimdt Gábor újra javított egyéni legjobbját Az NYVSC súlyemelői egy igen jól sikerült évadnyitón vannak most túl. Eredmények, Rácz And- rás-emlékverseny, csapatbajnokság I. forduló Felnőttek: 1. Popa Adrián 325 kg (140, 185), 409 pont, 2. Feri Attila 325 kg (145, 180), 406, 3. Farkas Zoltán 290 kg (130, 160), 396. Juniorok: 1. Végső László 297,5 kg (132,5 165) 330, 2. Béres Sándor217,5 kg (95, 122,5), 310. Mindannyian az NYVSC versenyzői, a csapat össz- pontszáma: 1851. Ifjúságiak: 1. Lóránt Szabolcs 170 kg (75, 95, NYVSC). Serdülők: 1. Schmidt Gábor 202,5 kg (92, 110, NYVSC). Kölyök korcsoport: 1. Kantár János 90 kg (Nyírtura). Hj BeiNri Popa Adrián Fotó: Racskó Tibor Csillagok csatája: törölve MTI Az északamerikai profi jégkorong liga (NHL) fő játéknapja a helyi idő szerinti szombat este, így nem különösebb meglepetés, hogy 22 csapat is jégre lépett ezúttal. A Keleti-főcsoport rangadóját játszották Philadelphiában, ahol a helyi Flyers fogadta a Pittsburgh Penguins gárdáját. A két csillag, Eric Lindros és Mario Lemieux csatája ezúttal elmaradt, mivel Lindros hátsérülése miatt nem vállalta a játékot. Ennek ellenére a Repülősök magabiztosan fektették két vállra a Pingvineket. Az öt vendéglátó gólon öt különböző játékos, John Druce, Eric Desjardins, PatFalloon, John LeClair, valamint Dániel Lacroix osztozott, míg a vendégek részéről csak Greg Johnson volt eredményes. A „Philly” győzelmével már öt pont előnynyel vezeti a Keleti-főcsoportot. Két egykori NHL alapító együttes mérkőzött a „Szeles Városban”. A Chicago Blackhawks a New York Rangers elleni összecsapásig az utolsó hat találkozójából ötön diadalmaskodni tudott. Kemény, de sportszerű mérkőzést láthatott az idénycsúcsnak számító 22 819 néző. Kevés kapuralövés, kevés gól jellemezte a találkozót. A hazai szurkolók legnagyobb örömére gólokat csak Fekete Sólymok értek el, így Jejf Hackett, a hazaiak kapusa napra pontosan egy év után tudott kapott gól nélkül befejezni egy NHL-méikőzésL Wayne Gretzky 1997-ben még nem ütött gólt, nem véleletlen a Parkőrök gyengébb formája. Eredmények: Hartford Whalers-Ottawa Senators 2-1 Chicago Black- hawks-New Y ork Rangers 2-0 Philadelphia Flyers-Pittsburgh Penguins 5-1 Phoenix Coyo- tes-Boston Bruins 5 A - hosz- szabbítás után St. Louis Blues-Colorado Avalanche 2-5 New York Islanders-Florida Panthers 1-0 - hosszabbítás után Calgary Flames-Toronto Maple Leafs 3-0 Montreal Canadiens-New Jersey Devils 1-4 Tampa Bay Lightning- Washington Capitals 4-1 Los Angeles Kings-Edmonton Oilers 2-2 - hosszabbítás után Vancouver Canucks-Anaheim Mighty Ducks 4-2. Kézilabda NB I, visszatekintők Fullajtár András (Új Kelet) Létfontosságú meccset játszott és nyert meg legutóbb a Kisvárdai SE NB I-es női kézilabdacsapata. Az ellenfél ezúttal a Kiskunhalas volt. akik szintén a mezőny alsó felében tanyáznak, mint a várdai lányok. A mérkőzés az őszi fordulókból, erre az évre áthozott öt forduló utolsó előttije volt. A szezonzárásra vasárnap a bajnokaspiráns Ferencváros otthonában kerül sor, amikor Kulcsáréknak nagy megtiszteltetésben lesz részük, ugyanis azzal a mécseséi avatják fel a FTC új sportcsarnokát. A Kisvárdának „illő” volt nyerni a halasiak ellen, mert egy vereség esetén reménytelen helyzetbe kerültek volna, így öt ponttal a tarsolyukban minden esélyük megvan rá, hogy a két hét múlva kezdődő tavaszi szezonban kiharcolják a bennmaradást. Talán a nagy tét miatt nem láthatott szép kézilabdát, és jó játékot a szépszámú nézősereg, inkább egy görcsös, küszködős meccsnek lehettek tanúi. A mérkőzés érdekessége volt, hogy hetespárbajjal kezdődött a találkozó, így az első félidő kilenc góljából hármat büntetőből lőttek a hazaiak, míg a többit gyorsindításból, vagy lerohanásból szerezték. A kiskunhalasi felállt fal ellen nem találták meg a megfelelő harcmodort, de a második játékrészben is kevésszer törtek át rajta. Védekezésben inkább jeleskedtek, és a megszerzett vagy védett labdákból kontratámadásokat indítottak, amiből legtöbbször gól született. A találkozó után Rácz Sándor edző nagyot sóhajtott, hiszen kisvárdai edzősködése során első két bajnoki pontját szerezte új csapatával.- A Kiskunhalas ellen úgy léptünk pályára, hogy csak a győzelem elfogadható eredmény. Emiatt történt az, hogy főleg a támadásaink során sokat hibáztunk. A sérüléséből felgyógyult irányító, Erdei nem tudta megoldai a feladatát, így a támadásaink szétestek. Az ellenfél becsületére legyen mondva, nagyon lelkesen küzdöttek és minden hibánkat igyekeztek kihasználni. Az mindenképpen pozitívum volt, hogy szinte végig mi vezettünk, néha ugyan „ránkjött” az ellenfél, de a kritikus időpontokban mindig ura maradtunk a helyzetnek. Tudom, nem volt szép, amikor öt perccel a találkozó vége előtt néggyel mi vezettünk és az utolsó perben sikerült feljönniük 20-19-re a halasiaknak. Ez amiatt volt, hogy az ellenfelünk jól összeérett társaság, és az utolsó pillanatokban sem adják fel, másrészt az előny birtokában sem szűntek meg a mezőnyben elkövetett hibáink. Végül a két pont megszerzése volt számunkra a legfontosabb. A játékosok nagyon akarták a győzelmet, és külön dicséret illeti Páll kapust, akinek nagy része volt a sikerben. így most sokkal nyugodtabban várjuk a tavaszi folytatást, és biztos vagyok benne, hogy szerzünk annyi pontot, amivel megtartjuk az NB I -es tagságunkat. „Nem érdemeltünk vereséget”- Jó meccs volt, jól is játszottunk éppen ezért nem érdemeltünk vereséget - mondta az Ózd elleni mérkőzés után Köstner Vilmos, a nyíregyháziak edzője. - Az idegenbeli meccseink során talán most álltunk legközelebb a győzelemhez. A csapat minden tagja fegyelmezetten küzdött. Az első tíz percben még döntetlen volt az állás. Ebben az időszakban, ha egy kis szerencsénk van, akkor többgólos vezetésre is szert tehettünk volna, de két biztosnak látszó gólhelyzetünk is kimaradt, míg az ellenfél egyik átlövőjét, Ördögöt nem tudták védőink megállítani. Később a védekezésünk feljavult, volt rá eset, hogy az ellenfél 2-3 percig is kísérletezett góllövéssel, viszont mi a megszerzett labdákkal 20-30 másodperc alatt befejeztük a támadást. A második félidőt is jól kezdtük, hiszen a 45. percben még lóló volt az eredmény. Ezt annak köszönhettük, hogy Ördögöt Tóvizi kiiktatta a játékból. Viszont kifogtunk egy szerencsétlen periódust, amikor az ellenfelünk négy góllal meglépett, így az 50. percre 20-16 lett az állás. Még ekkor sem adtuk fel, sikerült 20-19-re felzárkózni, de sehogy sem sikerült magunk javára eldönteni a mérkőzés sorsát. Ebben az időszakban Dengi két százszázalékosnak látszó gólhelyzetet is kihagyott, de Kun lelkén is szárad néhány kihagyott lövés. A vereségért nincs szándékomban okolni a játékvezetőket, de a kritikus időpontokban öt szabályos gólunkat nem adták meg. A játékosok küzül Szabó és Lencsés átlagon felüli teljesített, jól játszott Bécsi, Medve és Szergyuk is. Többet vártam Dengitől, Kuntól és Habuczkitól is. Súlyosbította a helyzetünket az is, hogy a beállós Kerekes Tamás sérülése miatt nem játszott, az ő góljai nagyon hiányoztak. Nagyon bízom benne, hogy a következő idegenbeli meccsen, amit Pécsen játszunk, átlépjük azt a bizonyos küszöböt, és megszerezzük a tavaszi szezon első idegenbeli győzelmét, vagy legalább egy pontot sikerül haza hozunk. A találkozó érdekessége volt, hogy az ózdi csapatban több olyan kézi- labdás is játszott — Kerekes, Jakab, Teremi, Csörgő-, akik a korábbi ózdi edzősködésem idején nőttek fel és mostanra meghatározó emberek lettek. Legközelebb szerdán hazai pályán játszik újabb bajnoki meccset a nyíregyházi legénység, amikor a sereghajtó Nagykanizsát látják vendégül. A Nyomkeresők jó útra találtak MTI ___ Az északamerikai profi kosárlabda- bajnokság (NBA) pillanatnyilag második legjobb csapata, a Miami Heat magabiztos győzelmet aratott magyar idő szerint vasárnap hajnalban a sokkal gyengébbnek tartott Philadelphia 76ers felett. Több klubrekord is született az összecsapáson. A floridai csapat már sorozatban kilencedik sikerét érte el, ezen felül a találkozón 17 hárompontos kosarat is dobtak Moumingék. A gólpasszok száma is (39) a csapat NBA- történetének legjobb mutatója. Mindezek mellett szinte törvényszerűnek nevezhető, hogy a Philadelphia 26 pontos vereséggel vonulhatott le a pályáról. Portlandban vendégszerepeit a Houston Rockets együttese, de a Raké- tásoknak újfent nem termett babér idegenben, sorozatban már kilencedszer. Bár a találkozón a Houston már 26 ponttal is vezetett, de a Nyomkeresők jó útra találtak és ilyen jelentős hátrányból is fordítani tudtak. A találkozó főhőse a portlandi Kenny Anderson volt, aki egymaga 35 pontot dobott. Eredmények: Miami Heat-Philadelphia 76ers 125:99; New Jersey Nets- Washington Bullets 107:86; San Antonio Spurs-Atlanta Hawks 89:109; Milwaukee Bucks-Denver Nuggets 92:87; Utah Jazz-Dallas Mavericks 99:84; Portland TrailBlazers- Houston Rockets 109:105. Hatból kettő Kézilabda MTI Bajnokok Ligája-ne- gyeddöntő, visszavágó, férfiak: FC Barcelona (spanyol )-Pick-Szeged 40-17 (19-5). Továbbjutott: FC Barcelona 66-42-es összesítéssel. KEK-négy ed döntő, visszavágó, férfiak: Fotex KC Veszprém-KA Aku- reyri (izlandi) 34-22 (18- 10). Tj.: Fotex KC Veszprém 65-54-es összesítéssel. Bajnokok Ligája-ne- gyeddöntő, visszavágó, nők: Herz-FTC-Byasen Trondheim (norvég) 26-21 (15-6). Tj.: Herz-FTC 46- 41-es összesítéssel. EHF Kupa-negyeddöntő, visszavágó, nők: Vasas- Dreher-Urbana Valencia (spanyol) 19-20(12-8). Tj.: Vasas-Dreher 40-4.0-nel, idegenben lőtt több góllal. Otelul Galati (rornán)- DVSC-Symphonia 21-17 (13-9). Tj.: Otelul Galati 35-34-es összesítéssel. City-kupa, negyeddöntő, visszavágó: Győri Keksz ETO KC-HC Frankfurt (német) 29-23 (18-12). Tj.: HC Frankfurt 49-47-es összesítéssel. „Nemes” versenyeket! MTI Újra fellángolni látszik a harc a sportolók szexvizsgálatának ellenzői és támogatói között. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) orvosi bizottsága azt szeretné, ha a női sportolók többsége még a 2000-es sydneyi nyári játékok előtt átesne egy ilyen vizsgálaton. — A NOB a felelős azért, hogy mindenki a saját nemének megfelelő mezőnyben versenyezzen - nyilatkozta Alexandre de Merode herceg, az orvosi bizottság elnöke. Szintén orvosi bizottsági tag, a svéd Arne Ljung- qvist nem teljesen osztja az elnök véleményét. - Nem feltétlenül csak a nőket kell megvizsgálni. A férfiaknak nem tartanak semmilyen szexellenőrzést, pedig sok férfi sportolónak lehetnek nőkre jellemző kromoszómái. Persze ez fordítva is igaz- vallotta Ljungqvist. A vizsgálati módszerekben sincs teljes egyetértés. - Úgy vélem, hogy a ma használatos kromoszómavizsgálatok nem felelnek meg a céloknak. Már az 1968-as mexikóvárosi olimpián is ezzel a módszerrel kontrollálták a sportolókat- mondta Ljungqvist Magyar bokszoló vb-címért MTI Kalocsai Zoltán, az Unió Boksz Team Szekszárd profi öklözője szombaton késő este Bécsben, a WBU világszervezetvilágbajnoki címéért szállt ringbe kihívóként 12 menetes mérkőzésen a címvédő - Egyesült Államokban élő, de még mindig svéd állampolgárságú - George Scott ellen. A magyar bokszoló egyhangú pontozással vereséget szenvedett a köny- nyűsúlyú összecsapáson. I A várdai szurkolók is elégedettek voltak Fotó: Csonka I