Új Kelet, 1997. február (4. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-17 / 40. szám

#11 Kelet * * m aaa m» Ma Döntések a jovorol Agrárszövetség vagy Parasztpárt? Az Agrárszövetség IV. Kongresszusát február 21-22- én rendezi Szekszárdon. Jelzés értékű a rendezvény helyszínválasztása, mert ezzel is azt szeretné kife­jezni az Agrárszövetség, hogy a valóságban is a mezőgazdaság és a vidéken élő - az elfelejtett - em­berek gondjainak megoldásában vállal fontos szere­pet, politikai érdekképviseletet. Munkatársunktól A szervezet legutóbbi Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei választányi ülése a kong­resszusi előkészületekkel foglalkozott. A helyi képvi­selők sorsdöntőnek nevez­ték a február végi országos összejövetelt, mert égetően fontos és sürgős problémák­ról kell határoznia és állást foglalnia a gyűlés részt­vevőinek. A megyei választ­mány által megfogalmazott javaslatok szerint a szerve­zet előnyére szolgálna, ha átalakulna Parasztpárttá. En­nek jegyében meg kell kez­deni az intenzív előkészü­leteket az 1998-as parlamenti és helyhatósági választások­ra. A propagandának egysze­rűen, bárki által megért- hetően fogalmazott, nyílt programot kell hirdetnie, olyat, amely a vidéki lakos­ság és a mezőgazdaságban élők életminőségének javítá­sát szolgálja. A megyei képviselők vé­leménye szerint meg kell cé­lozni a parlamenti, ellenzé­ki státus elérését. Ehhez a szervezet önmagában kicsi és egyelőre erőtlen. A felké­szülési időszakban arra szük­séges figyelmet fordítani, hogy olyan szervezetté vál­jon az Agrárszövetség vagy a Parasztpárt, amely nem hagyható figyelmen kívül. Ekkor már lehet politikai választási szövetségest ke­resni akár mai parlamenti vezető vagy ellenzéki pár­tokkal, de a törvényhozásból ez idáig kirekesztett szer­vezetekről sem szabad meg­feledkezni. A társulás alap- feltétele, hogy az adott szer­vezet támogatható vidék, il­letve agrárpolitikai elképze­léseket vállaljon. Regionális fejlesztések K. Z. (Új Kelet) ________ Ja nuár elején alakult meg Debrenben öt megye - Sza- bolcs-Szatmár-Bereg, Bor­sod-Abaúj-Zemlén, Jász- Nagykun-Szolnok, Hajdú- Bihar és Heves - önkor­mányzati és kamarai, vala­mint a minisztériumok kép­viselővel az Észak-Kelet- Mágyarországi Regionális Fejlesztési Tanács. A 25 tagú testület vezetőjének egyhangúlag dr. Zilahi Jó­zsefet, a Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei közgyűlés el­nökét választotta. A szerve­zet első székhelye a rotáci­ós rendszer miatt Nyíregy­háza, ahol a feladatok meg­oldását a Megyei Fejlesztési Ügynökség munkatársai se­gítik. A szervezet döntött bi­zottságok megalakításáról, amelyek a térség infrastruk­turális, gazdasági és humán fejlesztésének lehetőségeit vizsgálják. Az Eszak-Kelet- Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács a tervek szerint következő ülését feb­ruár 24-én, hétfőn Nyíregy­házán tartja. A szakemberek véleményezik az országos fejlesztési koncepciót, ja­vaslatot tesznek az öt me­gyében a fejlesztési irányok­ra és megválasztják a szak- bizottságok tagjait. Minőség és almaprogram Munkatársunktól_______ A jövő a minőségé, a fo­gyasztókért versengő piac csak az elsőosztályú termé­ket fogja tudni eladni a vá­sárlóknak. Ez ugyanúgy igaz a mezőgazdaságra, mint az ipari kibocsátásra. Ezt dr. Popovics László, az megyei Agrármarketing Centrum (AMC) vezetője, illetve a TÜV Rheinland Hungary konzultációs iro­davezetője vallja, aki min­dehhez hozzáfűzte, hogy az agrárium, a marketing és a minőségügy között az AMC fontos kapocs lehet. Nagy Frigyes földműve­lésügyi miniszter kiemelt fontosságot tulajdonított a készülő Nemzeti Agrár- programban az AMC háló­zatának. Szabolcs-Szatmár- Bereg megyében az ország­ban elsőkét alakult meg a szervezet, amely hamarosan regionális közpottá válik. A szakember szerint ez nagy lehetőséget jelenthet, mert fokozni lehet a megyei ter­mékek piacra jutási esélyét. Szeretné elérni megfelelő propagandával, hogy a sza­bolcsi fogyasztók helyben gyártott, termesztett árut fo­gyasszanak, ezzel is támo­gatva a regionális termelést. A külföldi áruk térhódításá­val szemben korrekt eszkö­zökkel szükséges megverse­nyeztetni a magyar termé­keket, s ez az AMC stratégi­ája. Hamarosan rendeznek egy egy „alma ünnepélyt”, amellyel fel szeretnék hív­ni a figyelmet a megye egyik legfontosabb ter­mesztett gazdasági növé­nyére. Termesztőket, feldol­gozókat, fogyasztókat vár­nak a rendezvényre, amely­nek központi témája a mi­nőségi alma lesz. A szakem­ber véleménye szerint ki­dolgozható a már bevált nemzeti bor-, illetve a nem­régiben indult húsprogram­hoz hasonlatosan egy alma­stratégia is. Megyei krónika 1997. február 17., hétfő Agrárbál a hagyomány szerint Aki dolgozni tud, az mulatni is tud Ötezer tonna exportra Kozma Ibolya (Uj Kelet) Lakatos András országgyű­lési képviselő, a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Agrár­kamara elnöke is a zenészek­kel együtt dalolta a magyar­nótákat. Lengyel József, a Bá­tor Coop növénytermesztési ágazatvezetője és felesége, Szilvia, valamint barátaik tár­saságában szórakoztunk. Jó­zsefet önhatalmúlag nevez­tük ki a cég sajtóreferensének, így tudtuk meg, hogy a min­den évben megrendezendő agrárbál már hagyományos eseménynek számít, s várják is az nyíbátoriak. A cég előd­je, az Új Barázda Termelő- szövetkezet zárszámadó ün­nepségeit tartották hasonló­képpen. A szövetkezet átala­kult ugyan, de a hagyomány­hoz hűek maradtak. Az ügy­vezető igazgató, dr. Petis Mi­hály szerint, aki dolgozni tud, az mulatni is tud. Nem kell hozzá alkohol és egyéb ajzó­szer. A szövetkezetben pedig jócskán folyik a munka, hi­szen négyszázötvenen dol­goznak itt, ez a város leg­több embert foglalkoztató cége. Többféle tevékeny­ségből, tehenészetből és nö­vénytermesztésből, nemzet­közi szállításból, valamint építészettel kapcsolatos mun­kával is foglalkoznak. Varga József, a bál szer­vezője kitett magáért. Hogy hány fős stábbal dolgozott, nem derült ki, de az bizonyos, hogy minden meg volt szer­vezve ezen az estén. A höl­gyeket egy-egy szál virággal köszöntötték, s művészven­dégeket is hívtak erre az al­kalomra, a debreceni Csoko­nai Színház művészeit. A tombolanyeremények között - noha száz forint volt a tom­bola darabja - egy drága kondigép és más értékes aján­dék is szerepelt. Lengyelné Szilvia, bár nem tagja a szövetkezetnek, mégis szívesen vesz részt minden évben az agrárbálon férje ol­dalán. - Olyan ez, mint egy nagy család - mondta -, min­denki ismer mindenkit, na­ponta találkozunk és kedves ismerősként, barátként üdvö­zöljük egymást. Fesztele­nek vagyunk egymással, hi­szen régi ismeretség köt össze minket. A vacsora befejeztével rögvest táncra keltek a nyír­bátoriak. József barátunk, ki­csit szabódott előbb, hiányos tánctudására hivatkozva, de megállapítottuk, nem megy az olyan rosszul, mint ahogy gondolta. Ha effelől még­is kétségei lennének, a kö­vetkező agrárbálig, még lesz ideje gyakorolni. Egy ilyen kellemes estéért megéri! Üzleti partnerek, egyszerű dolgozók és cégvezetők együtt mulattak szombaton a nyírbátori Bátor Coop agrárbál­ján. A Nyírtura együttes hüzta a talpalávalót, s még va­csora közben is a zenészek és a vendégek hangosan énekelték: „amikor az est leszáll” és hasonló slágere­ket. Ki nosztalgiából, ki jókedvből dalolta a régi-régi dal­lamokat, de az bizonyos, hogy a sült és a jégkrémtorta mellett jókora adag hangulatot is fogyaszthattak a ven­dégek, ugyanis ilyen felszabadult, pózoktól és előíté­letektől mentes, természetesen mulató társasággal már régen nem találkoztam. Baracsi János, volt termelőszövetkezeti elnök Bozso Katalin felvételei Kozma Ibolya (Új Kelet) Bár a felvásárlások, a zöldségek, gyümölcsök be­szállításának ideje régen le­járt, mégsem tétlenkednek az EKO nyíregyházi gyárá­ban. Csomagolják és főként külföldre szállítják a termé­keket. Januárban ötezer tonna konzervet exportál­tak a FÁK-országokba. A feldolgozás is folytató­dik. A nyáron és ősszel fel­halmozott és eltett nyers­anyagokat veszik elő, s ezekből az aszeptikus alap­anyagokból készítik a termé­keket. Mostanában főként party mixet gyártanak, illetve olyan termékeket, amelyek munkaigényesek és aprólékos munkát igényelnek. Ezekre főszezonban nincs lehetőség. A csomagolások miatt három hétvégét túlóráztak a dolgo­zók. A kemény munka tava­szig tart, akkor ugyanis gőz­szünetet tartanak, s a műsza­kiak karbantartási munkába kezdenek, előkészítik az üze­met az újabb „nagy hajrá” fo­gadására. Február végétől kötnek szerződéseket a mezőgaz­dasági tennelőkkel. Décsi Ti­bor termelési igazgató szerint az uborka és a paradicsom az idén újra kelendő lesz. A gyümölcsökről Új Kelet-információ Február közepe a tavaszi nagy munkák megkezdésé­nek ideje. A gyümölcsfák rügyesedés előtti metszé­séről, kezeléséről, illetve az aktuális gyümölcskerté­szeti munkákról Somogyi István kertészmérnök tart előadást Nagykállóban, a városi művelődési köz­pontban február 17-én, hét­főn 17 órától. Élénkülő kereskedelem K. Z. (Új Kelet) A Vám- és Pénzügyőrség Hajdú-Bihar és Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Pa­rancsnokság megbízott vezetőjétől, Lupkovics György őrnagytól megtud­tuk, hogy egy tavaly életbe lépett törvény alapján ille­tékességi területükön a gaz­dasági társaságok 39 magán- vámraktár és 38 közvámrak­tár megnyitására és üzemel­tetésére kaptak engedélyt. A magánvámraktárakban első­sorban bizományosi, vevő- szolgálati, illetve sajátszám­lás konstrukcióban folyik a munka. A közvámraktárak jelentős része Kisvárda tér­ségében létrehozott vállal­kozói övezetben található. Ez a kereskedelem élénkü­lését jelzi. Lupkovics őr­nagytól megtudtuk, hogy 1996-ban a két megyében 31 vámos ellen indult fegyelmi eljárás, a korrupciógyanús ügyeket még vizsgálják. A két megye megbízott vám- parancsnoka elmondta, hogy az országos parancsnokság központi járőrszolgálati - közismert nevén vám-kom­mandó - alakulatának egy részét a korábbi hírekkel el­lentétben egyelőre nem he­lyezik Nyíregyházára. I Lakatos András ország- gyűlési képviselő

Next

/
Oldalképek
Tartalom