Új Kelet, 1997. február (4. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-15 / 39. szám

I I Ez a Fantastic DJ. Bobo utolsó kislemeze, a Respect Yourself az első felvétel a válogatáson. Bobo szerint az utolsó albuma már nem dance-lemez, hanem pop. Ezt a kijelentést igazolja a Respect Yourself, hiszen ez az első funkys hangulatú Bobo-dal. A háttérben Jocelyn Brown hangját is hallhatjuk. A Flip da Serip talán a legkedveltebb funky előadó a klubokban. A Throw ya Handsin the Air óta a duót nem kell kü­lönösebben bemutatni. A Fantasticon szereplő leg­frissebb daluk, az Every­body Funk Now a legjob­ban sikerült daluk. A Ready or Not (Fugees) az elmúlt esztendő talán legnagyobb slágere volt. A Course előadásban, house változatban szerepel a nép­szerű dal a Fantastic válo­gatáson. Átdolgozás a Pump up the Jam is, csak itt az ere­deti előadó, a Technotronic keverte újra saját dalát. Freddie Mercury már évek ót az örök vadászme­zőkön énekel, de dalai mit sem vesztettek népszerűsé­gükből. Blümchen a korai Queen-slágert, a Bicycle Race-t énekli. A feldolgo­zás érdekessége, hogy az eredeti Queen háttérvoká- lok megmaradtak, így Fred­die hangja is hallható. A háromnegyedére csök­kenő Fun Factori az I Love You című dallal búcsúzik a távozó Toni Cottura-tól. A zeneszerző-producer a szín­pad helyett az irodát és a stúdiót választotta, ezért vált meg (harag nélkül) tár­saitól. A többiek persze „nyomulnak” tovább. A Fantastic érdekessége a Mr. Mix névvel ellátott rö­vid Dream Mix az elmúlt esztendő legsikeresebb, leg­nagyobb példányban el­adott house-dalaiból, In­somnia (Faithless), Seven Days and one Week (Ema­nuel Top), Children (Robert Miles). Rozalia stílusteremtő dala, az Everybody Free új kön­tösben szerepel a Fantas­ticon. Több mint négy év­vel ezelőtt Ibiza szigetén ez a kislemez indította útjára a klubokból a nagy dance- őrületet. A felvétel új vál­tozata ugyanúgy hat, mint az eredeti régen. A Scooter Break it Up kislemeze minden bizony­nyal bekerül majd a pople­xikonokba. Techno-csapat még soha nem játszott sze­relmes balladát. A Billy Idol-rajongó hamburgi trió már másodszor veszi elő a hidrogénezett hajú rock­mágus egyik régi dalát. A kísérlet újra sikerült. A funky és klasszikus rap rajongóknak igazi meglepe­tés a Pioneers dala, az Ulti­mate Mix. A Pioneers név mögött négy halhatatlan DJ. Bobo mester rejtőzik: Grandmaster Flash, Mele Mel, Kurds Blow, és Afrika Bambaataa. A Londonban élő exmo- dell, Whigfield már az új nagylemez első slágerével szerepel a Fantasie válogatá­son, ez a Gimme, Gimme. A bécsi dreamhouse-duó az Imperio immár harmadik kislemezét adta ki a Return to Paradise című albumról. Ez az új single természetesen szerepel a Fantasicon, címe csakúgy, mint a nagylemezé: Return to Paradise. A Caught in the Act talán a legkedveltebb fiúcsapat Euró­pában. A holland-angol né­gyes soulos hangzású dala, a Bring Back the Love első­sorban a hölgyek szívét fogja megdobogtatni. Talán ezek a Fantastic leg­érdekesebb dalai, előadói. Szerepel még: a Clock, a Solid Harmonie, az Alex Party, Guru Josh és az Under­cover. Tánc az ördöggel Farkas „Shulcz” Tibor Woodstock valóban rock­ünnep, nagy álom, nagy kísér­let volt, és ne feledjük, nagy üzlet is egyben. A fesztiválra félmillió ember volt kíváncsi, igaz, a jelenlévők majd ne­gyede nem fizetett belépő­díjat, de a bevétel a kiadások­hoz képest így is hatalmas volt. A fellépő több mint 30 együttes, szólóénekes ala­csony tiszteletdíjért, összesen körülbelül 250 ezer dollárért játszott. A legnagyobb gázsit a fesztivált záróJimmi Hend­rix kapta, 18 ezer dollárt. A Blood Sweat and Tears 15 ezret, a Creedence Clearwater Revival 10 ezret, a Who 6200- at stb. A rendezők ezenkívül 120 ezer dollárt költöttek éle­lemre, gyógyszerekre, takarí­tásra. A költségek elszámolá­sa után így is több mint egy­millió dollár volt a tiszta ha­szon, ami a 60-as években horribilis bevételnek számí­tott. Ha ehhez hozzávesszük még a fesztiválról készített majd nyolcórás dokumentum­film és a tripla, majd évekkel később kiadott duplaalbu­mok hasznát is, elmondható, hogy igencsak kifizetődő össze jövetel volt a wood- stocki. Azonnal több koncertrende­ző körbeutazta Amerikát, majd Európát is, hasonló ren­dezvények megszervezése re­ményében. A remény azon­ban csak remény maradt, ugyanis hónapokkal később az Altamont-i fesztivál ke­resztülhúzta számításaikat. A rocktörténet nagy misz­tériumai, véres drámái közé tartozik Altamont, a hippikor­szakot, a fesztiválnyarakat le­záró utolsó nagy koncert, amely szorosan összefonódott a Rolling Stones együttes ne­vével. 1969 novemberében, Woodstock évében, Brian Jo­nes, a Stones gitárosának kivá­lása, majd tragikus halála, majd a kényszerű tagcsere, és három­évi szünet iitán az együttes is­mét Amerikában turnézott. Úgy döntöttek, hogy a körutat valahol a nyugati partvidéken szabadtéri - ingyenes - kon­certtel zárják, amélyen több, Woodstockot is megjárt zene­kar is fellép. A Jefferson Airplane, a Crosby Stills Nash and Young, valamint a San­tana együttesekkel Altamont- ban jelölték ki a helyszínt, és ragaszkodva Woodstock esz­A könnyűzene (rock) aranykoráról írt sorozat előző fe­jezetében a New York melletti kisvárosban, Wood- stockban megrendezett több napos fesztiválról írtunk. Megjegyezve, hogy Woodstock jelentéktelen kisváros, a művészetek fellegvára New York mellett. 1969. augusz­tus 17. óta azonban mementó és zarándokhely lett, hi­szen itt gyülekezett táborba, hogy egy generáció virág­gal a kezében, hittel, békét és szeretetet hirdetve indul­jon harcba a fegyverek és az emberi gonoszság ellen. bér fe­kete ka­lapban, fekete ingben, szivárványos kék­zöld öltönyben, kezé­ben egy csillogó nikkel re­volverrel. A reflektorok fényében többször is meg­csillant a fegyver csöve, aztán — villanásnyi idő alatt - a Pokol Angyalai vették körbe és vetették rá magukat. Csak annyi lát­szott, hogy egyikük kést ránt elő, és belevágja Me­redith Hunter hátába. A testet felemelték, és a szín­pad mögé vitték. Sosem látták többé. A dráma megtörtént. Per­cekig nem történt semmi a színpadon. Rohangálás, mentőhelikopter, tanácsta­lanság, majd Mick Jagger odalépett a mikrofonhoz és sápadtan mondta: „Kérlek benneteket, csak egy percig hallgassatok rám! Először is mindenki hagyja el a színpadot, hog^ játszhassunk! Nem tudom, hogy mi történt, csak annyit, hogy vereke­dés volt. Nem látlak ben­neteket a hegyoldalon, de tudom, hogy Ti nyugisán viselkedtek. Mindjárt kez­dünk. Csak üljetek le, az istenért! Nyugi! Lazítsa­tok! Gyerünk, együtt!” A banda újra belekezdett az Under My Thumbba. A csöndben a hangok dráma­ian szóltak. A tömeg ismét békésnek lászott. Anélkül, hogy tudták volna, mi tör­tént, érezték: valami jóvá­tehetetlen történt. A Pokol Angyalai meg­öltek egy színesbőrű fia­talembert, és a világ ettől kezdve rettegve figyelte, ha valahol a fiatalok gyü­lekezni kezdtek. A szere- tetnyarakat, a flower po­wer mozgalmakat néhány másodperc alatt hiteltelen­né tette egy késszúrás, és 1969 végén már összefog­laló cikkek, könyvek sirat­ták el a hatvanas éveket, a reményeket, a diákforra­dalmat, a hippit, az ellen­kultúrát, és ezzel együtt egy generáció megvalósu­latlan álmait is. mélyéhez, rendőrök helyett a Pokol Angyalait kérték fel a rend fenntartására. A moto­rosbanda tagjai nem kértek honoráriumot, csupán alko­holt, és szabad kezet arra, hogy a tömeget szükség ese­tén megfékezhessék. A me­nedzsment beleegyezése - sajnos, utólag már tudjuk - végzetes hiba volt. A drogok­kal teletömött Pokol Angya­lai önmagukat sem voltak ké­pesek kordában tartani. A be­következett tragédia a rock­történet legsötétebb pillanatai közé tartozik. Hiteles történe­tét egy szemtanú, Stanley Booth Tánc az ördöggel című könyvében olvashatjuk, amely a Stones ’69-es turnéjáról szól. „Amikor a helikopterrel át­repültünk Kalifornia felett, Altamont térségében az autó­pályán már láttuk a végtelen kocsisorokat, aztán a helyszín felé közeledve a parkoló gép­kocsik ezreit, a hatalmas, több mint 300 ezres tömeget. A Stones úgy tervezte, hogy naplementekor lépnek színpad­ra, de Bill Wyman basszusgitá­ros helikoptere késett, és más zűrök miatt a terv nem sike­rült, jócskán kifutottak az időből. Keith Richard és az új gitáros, az ex John Mayall Bluesbreakers-tag, Mick Tay­lor hangolni kezdett. A tömeg ott hullámzott körülöttük. Be­néztek a kamionba, minden­hez hozzányúltak, az Angya­lok láthatóan egyre idegeseb­ben próbálták elzavarni őket. A Stones-nak a tömegen át kellett préselnie magát, hogy az alig egy méter magas szín­padig eljusson. A színpad közvetlen közelében, sőt, a színpadon is emberek ugrál­tak, mászkáltak. Azután ott voltak a Pokol Angyalai ku­tyáikkal, motorjaikkal, barát­nőikkel. Káosz volt. Sam Cut­ler, a turnémenedzser bele­szólt az URH készülékébe: „Nem tudunk kezdeni, mert a színpad tele van emberekkel. Meg kell tisztítani ahhoz, hogy kezdeni tudjunk...” „Oké,fiúk, mindenki söpörjön le a szín­padról, a Pokol Angyalai is...” - szólt Mick Jagger. A kon­cert a Jumping jack Flash-el kezdődött, majd a Carol kö­vetkezett. Jó.kis rockik, de már az elején történt egy kis affér. Keith, alighogy bele­kezdett a Szimpátia az ördög­gel című friss sikerükbe, a színpad előtt a közönség meg­lódult. Az arcokon páni féle­lem, ahogy az emberek mene­külni próbáltak. Mick Jagger leállt az énekléssel, és Keith Richardnak kiabált: „Hey! Keith!” Ő már látta, hogy ko­moly probléma van. Emberek jöttek fel a színpadra törött székekkel, üvegdarabokkal, ziláltan, de Keith — szokása szerint - keményen, lehunyt szemmel játszott. Hey! Keith! - kiabált rá Jagger, és Keith végre meg­hallotta. - Állj már le, meg­próbálom lecsillapítani őket! Hey, hey emberek! Fivérek, nővérek, figyeljetek! Nyugi, mindenki maradjon nyugod­tan... nyugodtan...! De a tömeg nem nyugodott meg. Láttuk, ahogy a Pokol Angyalai mint az őrültek, rá­vetik magukat az elöl állókra. Mick Jagger közben megint a mikrofont markolászva: „Ki az, aki verekedik, és miért? Hé, emberek, miért harcoltok, miért harcolunk?” Hangja határozott volt, minden szót keményen meg­nyomott. „Nem akarunk har­colni. Maradjatok nyugisak, különben abbahagyjuk a ze­nét! Azonnal befejezzük!” Körülbelül olyan hatása volt a szövegelésnek, mintha az ember a disznókat akarná sorba állítani a vályú előtt. A Stones újrajátszott. Először a Stray Cat Bluest, majd a leg­szebb balladájukat, a Love in Vaint. Úgy tűnt, végre lecsil­lapodnak a kedélyek, a szín­pad előtti nyomakodástól el­tekintve egy ideig nem volt zűr. A Stones éppen belekez­dett a volt gitárosuk emlékére játszott Under My Thumbba, amikor a színpad előtti tö­megben feltűnt egy Beale Street-i színesbőrű fiatalem­Scooter

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom