Új Kelet, 1997. február (4. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-11 / 35. szám
d Információk Béke mozi: 6-ától 12-éig: Zűr az űrben. Ea.: 16, 18 és 20 óra! Krúdy mozi: 6-ától 12-éig: Ragadozók. Ea.: 16,18 és 20 óra! Montázs Art Mozi: 11-én és 12-én: Karambol - Crash. Ea.: 18 és 20 óra! Zűr az űrben. Ea.: 22 óra! Móricz Zsigmond Színház: 11-én: 19.00: Férj az ágy alatt. Krúdy-bérlet. 12-én: 19.00: Férj az ágy alatt. Kölcsey-bérlet Szoknyát a zsaruknak MTI Szoknyára, azaz kiltre gyűjt az amerikai New Hampshire államban lévő Lincoln városka rendőrsége, hogy abban parádézzon a hagyományos háromnapos skót fesztiválon. Az 1300 lakosú városka mintegy 35 ezer látogatót fogad évente a skót fesztiválon, s a helyi rendőrök a rendezvény pompáját szeretnék emelni azzal, hogy szoknyás - kiltes - skót egyenruhát viselnek. Ám a rendőrség számára túl drágák a darabonként 300-500 dollárba kerülő kiltek. így most gyűjtési akciót indítottak „Kiltet a zsaruknak” címmel. A Royal Bank of Scot- landhoz — azaz Skócia Királyi Bankjához - tartozó helyi bank számlát nyitott az adományoknak, és a Reuter jelentése szerint már akadt is, aki pénzt szánt a nemes célra: például egy hölgy, akit a rendőrök húztak ki a csávából, amikor kizárta magát az autójából, 15 dollárt adott a zsaruk szoknyájára. Antibébi lett a veszte! MTI Az életébe került egy zimbabwei asszonynak, hogy titokban fogamzásgátló tablettát szedett. Férje ugyanis, amint megtudta a dolgot, hitvesét egy fatuskóval agyonütötte. Az asszony a pirulákat - férje tudta nélkül - egy állami egészségügyi megbízottól kapta, hogy így kerülhesse el a nem kívánt terhességet. A férfidominanciájú zimbabwei társadalomban azonban a férfiak a legteljesebb mértékben ellenzik a fogamzásgátlók szedését, mert a kis családot - kevés gyerekkel - még ma is a hiányzó férfierő bizonyítékának tekintik. Biciklis bankrabló MTI Kerékpáron menekült a rablás helyszínéről, s a csúcs- forgalomban oly jól kerekezett, hogy a rendőrautókat messze maga mögött hagyta két bankrabló a dél-franciaországi Lille-ben — jelentette a Reuter. A huszas éveikben járó bankrablók automata pisztolyokkal rontottak be a város forgalmas bevásárlóutcájában lévő bankfiókba, s mintegy tízezer dollárnak megfelelő összeggel menekültek a mountainbike típusú bicikliken. A rendőrség pedig bottal ütheti a nyomukat... ZsiráEnők a turistákért MTI A felfedezők által valaha zsiráfasszonynak titulált hosszúnyakú burmai nők napjainkban a modem utazókat bűvölik el Thaiföld vadregényes északi határán. Az etnikai konfliktusok elől Burmából elmenekült padaung törzs nő tagjai a Nai Sói nevű, isten háta mögötti thaiföldi falut a furcsaságok iránt érdeklődő turisták valóságos zarándokhelyévé tették. Az ide érkező külföldieknek 250 bahtot (10 dollárt) kell fizetniük, ha be akarnak lépni a kis hegyi falu területére, hogy lássák a zsiráfnyakú nőket. A pénz egy része a thai utazásszervezők zsebébe vándorol. A padaung lányok ötéves koruktól csillogó rézkarikákkal burkolják be nyakukat. Ahogy nőnek, egyre újabb és újabb gyűrűket helyeznek fel, amelyeknek száma elérheti a 25-öt, súlya pedig akár az 5 kilogrammot is. Az áll éveken át tartó mesterséges aláducolása kecses küllemet kölcsönöz a padaung nőknek: apró fejük mintha lebegne a csillogó aranytörzsön. A karikák évekig tartó viselése miatt nyakukban széthúzódnak a csigolyák és elgyengül az izomzat, ezért a karikák nélkül ezek az asszonyok nem tudnák már megtartani a fejüket. A padaung nők mégis ragaszkodnak ősi testdeformáló szokásukhoz, mert saját szépségeszményük szerint annál szebb egy nő, minél több rézgyűrűt visel a nyaka körül. Ebben a kicsiny, 200-lel- kes thaiföldi faluban harminc nyújtott nyakú burmai nő él. Sokan állatkertinek csúfolják a látványosságot, ám az önmaguk mutogatásából havi 60 dollárt kereső padaung asszonyok gazdagnak számítanak a helyi viszonyok közt. Jövedelmükből, amelyet pólóingek és törzsi szőttesek árusításából egészítenek ki, otthon ismeretlen új ékszereket és arcfestékeket vásárolnak, és megtaníttatják gyermekeiket az angolra, a turizmus nyelvére - tudósított a hosszú nyakú nők falvából az AP. KOSSUTH 4.30 Hírek 4.30-8.10 Reggeli krónika 4.40 Határok nélkül 5.40 Falurádió 8.10 Műsorszemle 8.25 Mindennapi tudomány 8.36 Paragrafus - Mostantól fontos... 8.45 Gyors- fénykép a kultúráról 9.00 Hírek 9.05-10.59 Napközben 11.00 Hírek 11.05 Annie, a puskás amazon. Részletek Berlin zenés játékából 11.35 Nemes Nagy Ágnes: Amerikai napló 1979. XII/7. 12.00 Harangszó. Déli krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Törvénykönyv 12.50 Külpolitikai figyelő 13.00 Hírek 13.05 Vendég a háznál 13.20 A Lourdes-i jelenés emlékezete 13.30 Tanúim lesztek! 14.00 Hírek 14.05 Klasszikusok mindenkinek. Dózsa György. Részletek Erkel operájából 14.35 Irod.Jmi figyelő 15.00 Hírek 15.06 'télét 16.00 Délutáni krón ka 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Hasznos tudnivalók 16.25 Rádar 17.00 Hírek 17.05 „Magyarországról jövök...” 17.26 A Szabó család, I960. 18.00 Esti krónika 18.30 Ráadás 19.00 Hírek 19.06 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.41 Apám tűzoltó lesz. Szemelvények Bruno Schultz novella-ciklusából, XV/2.20.00 Hírek 20.05 Táncházban (ism.) 20.30 Határok nélkül 20.50 Beszélni nehéz! (ism.) 21.00 Hírek 21.05 Wolf Péter szerzeményeiből 21.25 Nyeregben írt történelem 22.00 Késő esti krónika 22.30 Tudomány (ism.) 23.00 Hírek. KENŐ 23.05 Farsangi rögtönzések 24.00 Hírek URH: 6.55-8.24 Körzeti információs magazinok 8.25 Közvetítés az Országgyűlés üléséről 18.30 Szlovák nyelvű műsor 19.00 Román nyelvű műsor 19.30 Német nyelvű műsor 20.00 Horvát nyelvű műsor 20.30 Szerb nyelvű műsor 21.00-22.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 22.0023.00 Azonos a középhullámú műsorral 23.00-23.30 A BBC késő esti magyar műsora PETŐFI BARTÓK népzenei feldolgozásaiból 12.00 Hírek 12.05 Hangverseny délidőben 13.30 A Pécsi Vasutas Koncert-fúvószenekar hangversenye 14.00 Hírek 14.05 Dosztojevszkij. Dók. játék 15.10 Kamarazene 16.00 Hírek 16.05 Neked szól! Schumann: Gyermekjelenetek 16.35 Ravel: Bolero 16.50 Feltételes megállók (ism.) 17.50 10 éves a Burgerlandi Haydn Fesztivál 18.00 Hírek 18.05 Cima- rosa: A párizsi festő. Vígopera két felvonásban 20.55 A BBC Classic hangversenyeiből 22.00 Hírek 22.05 A hét zeneműve (ism.) 22.30 Kórus 23.00 Nevek ürügyén. Sylvia Plath 24.00 Hírek t PB RADIO 1 TV 1 4.30 Hírek 4.33 Hajnali dallamok 6.00 Hírek 6.03 Reggeli csúcs 7.45 Sportreggel 8.00 Petőfi-délelőtt 9.55 Manapság... 11.20 Slágermúzeum 12.00 Magyarnóta előadók hangalbuma 12.50 Korkérdés 13.00 Hírek 13.03 Manapság... (ism.) 13.15 Daráló (ism.) 14.00 Csúcsforgalom 17.00 Hírek 17.03 Petőfi-délután 18.54 Gordiusz plusz 19.00 Hírek 19.03 Kölyökóra 20.00 Albumajánlat 20.30 Jazz 21.00 Hírek 21.03 Tényleg szeretsz? „Ó, jaj, barátság...” Korányi Tamás műsora 22.02 Poptarisznya magnósoknak 23.00 Hírek 23.03 Sporthíradó 23.10 Ennyi... TV 2 6.00 Hírek 6.03-7.59 Muzsikáló reggel 8.00 Hírek 8.10 Pódium. A Kuijken kamara- együttes játszik 9.00 Balettzenék 10.00 Hírek 10.05 A sánta szabadság. Gábor Miklós naplóregénye - az 1955—56— os év, 1. 10.55 Anneliese Rothenberger operafelvételeiből 11.40 Kocsár Miklós DUNA TV DUNATV 17.00 +1 Rádió 17.30 Hírek, időjárás, útinform 17.55 Műsorismertetés, Menü 8.00 Segítség! Tanulok?! 9.00-12.00 Képes Krónika 12.00 Déli harangszó 12.20 Mű- terem-tés 13.00 Esti kérdés (ism.) 13.15 Néptáncok 13.20 Blanche 14.05 Vándormozisok. Magyar dok.film 14.40 A titok nagyasszonya: Sisi 15.15 Concerto VI. 16.05 Dicsőség, békesség 16.45 Ösvény a világ tetején 17.05 Héléne és a fiúk 17.30 Mese 17.55 Műsorismertetés 18.00 Híradó 18.15 A Windsor- ház. Angol dok.film 19.10 A jólét alapjai. Angol animációs film 19.25 Héthatár 20.05 Gazdakör 20.45 Esti kérdés 21.00 H íradó 21.20 Sportpercek 21.30 A részleg. Magyar film 22.50 Héthatár (ism.) 23.30 Vers HB® HB0 0.00-6.00: Lámpafénynél 6.00-8.00: Reggeli információs összeállítás 8.00-12.00: Zené«' szórakoztató magazin ÍJ jonatán rádió 12.00-15.00: Zsíros Sándor 15.00- 16.00: Popquiz 16.00- 19.00: Laza László 19.00-20.00: Internet magazin 21.00-23.00: Gömöri Róbert - Kókuszdió 23.00- 24.00: Huszta Péter 16.30 Bolondos dallamok 17.00 Jóbarátok 17.30 Zenemánia: Rock and roll-panopti- kum 19.40 A három testőr. Am. film 21.35 Melrose Place 22.15 Az utolsó üzenet. Am. film 23.50 Hideg; mint a vér. Am. film szív tv 16.30 Príma torna hölgyeknek 17.00 Mozdulj! 17.30 Zenés műsor 18.00 Kockáztató 18.30 Nyugdíjreform 20.00 Különjárat 20.30 Kicsi vagyok én! 21.00 Kapásjelző 21.15 A hatalom kardja. Am. film 5.40 Gazdatévé 6.00-9.00 Nap-kelte 9.00 Tízórai. Benne: 9.05 Marienhof. Német tévéfilmsorozat, 52/6. A beismerés 9.50 Játék 10.00 Hírek 10.05 Egészség-betegség 10.45 Játék 10.50 Információk, meteorológia 11.10 Happy Holiday. Német tévéfilmsorozat, XIII/6. A tangó (ism.) 12.00 Déli harangszó 12.05 Üzlet délidőben 12.25 Telepakk 14.00 Hírek 14.10 Szívtipró gimi. Ausztrál tévéfilmsorozat, 11. (ism.) 15.00 Repeta. Történelem 16.30 A homok titkai. Brazil tévéfilmsorozat, 180/58. 17.05 Egy hátizsákra való kaland. Német-finn filmsorozat, XIII/1 • 1730-17.55 Kapcsolj be! 1730 hANGOLka (ism.) 17.45 Az eltévedt gyermek 17.55 Katolikus krónika 18.15 Üzlet 18.30 Tipp-Hopp! 19.00 Esti mese (ism.) 19.15 Múzsa 19.30 Híradó 19.50 Sporthírek 20.05 MC 20.15 Vészhelyzet. Amerikai tévéfilmsorozat, XXII/6. Egy átlagos nap 21.05 Stúdió ’97. 21.55 Wim Wenders filmjeiből: Tokiói történet. NSZK-amerikai dok.film (1985.-ff!) 23.20 Híradó & SPEKTRUM 18.00 Kirádulás a jövőbe 1830 A Himalája 19.00 Természetfigyelő 1930 A Gaul hajó rejtélye 20.30 Ember és természet 21.30 Hírhedt bűnesetek és perek m TV3 13.35 Műsorajánlat 13.40 A Tekergér család világ körüli tekergései 14.10 A vörös ház. Am. film 16.00 Negyedóra 16.20 Salti, a fóka 16.50 Aszfaltbetyár 17.20 Rock and roll bébik 19.00 Híradó 19.15 A kisasszony 19.45 Fekete, fehér 20.20 Miért? 20.50 Aloha sport 21.00 Terror a jachton M S AT S) 8.30 Közvetítés a parlament üléséről 16.30 Euroklick 17.05 Alpesi sí vb. Női szuper óriásműlesiklás 18.00-19.00 A körzeti stúdiók műsora 19.05 Magnum. Amerikai bűnügyi filmsorozat. Tigrisek, előre! 19.55 Csízió 20.00 Mesterművek. Angol képzőművészeti sorozat. Anselm Kiefer: Enteriőr. Stedelijk Múzeum, Amszterdam 20.10 Trend 21.00 Kriminális 21.30 Mindent vagy semmit! 22.00 Híradó 22.15 Aktuális 22.35 KENŐ 22.40 Az égő szenvedély. (Margaret Mitchell története) Amerikai tévéfilm (ism.) 0.10 MC (ism.) 9.30 Music Box 13.00 Aranyásók 14.00 Parti sétány, Ausztrália 1430 Játszd újra... 15.00 Fekete bársonyruha. Am. film 16.30 Music Box Top Ten 17.00 Nap TV 19.30 Parti sétány, Ausztrália 20.00 Az Ördög és az Inkvizitor21.00 Az Ördög és az Inkvizitor 22.00 Egyszemélyes hadsereg. Am. krimi SiTV SZAMOS TELEVÍZIÓ 9.00 Képes krónika 16.30 Zenés üzenetek 17.00 Vendég- Váró 17.30 Telefonos játék 18.30 Szamos Híradó 18.45 Rovataink 20.00 ATV 47 NYÍREGYHÁZI VÁROSI TELEVÍZIÓ 18.00 Vasárnapi sportműsor ismétlése 20.00 Közügy 20.30 Hogyan tovább? 20.45 Híradó 20.55 Business Profil 21.05 A katasztrófák évtizede II. rész 21.30 Nyílt tér 22.00 Az állatok válaszolnak. Magyar film Feng sui szerencséje Sajtószolgálat Hongkongban ma már felhőkarcolók ostromolják az eget, ám a brit gyarmat csaknem hatmillió kínai lakosának mintegy nyolcvan százaléka még mindig a feng suihoz - szó szerinti fordításban „szél és víz” ősi gyakorlatához - folyamodik, amikor lakást választ, meghatározza egy építendő gyár helyét, vagy vállalkozását fejleszti. A szerencsét hozó feng sui, Susan Homik cikke a Reader’s Digest Válogatás februári számában bemutatja azt a modem világvárost, amelynek kevés lakója mert szembeszegülni az ősi praktikával. A feng suiról szóló első európai tanulmányt Ernest. J. Eitel tiszteletes, a Londoni Missziós Társaság tagja tette közzé 1873-ban, de a „szél és víz” már korábban elbűvölte és zavarba ejtette a nyugati világot. Amikor a császárság idején a kínai kormányzat arra kényszerült, hogy kikötőket adjon át a gyarmati hatalmaknak, kivétel nélkül olyanokat választott, amelyek elhelyezkedését a feng sui alapelvei szerint határozták meg városaik helyét, általában kerülték a sík területeket, amelyeket veszélyesnek tartottak az árvizek és tájfunok miatt. Egy épület vagy település elhelyezkedését akkor tekintették ideálisnak, ha egy domb déli oldalán feküdt, védve az északi széltől és a rablóbandáktól. De nem csak városépítésnél, a halottak elhelyezésénél is figyelembe vették a feng suit, a hiedelem szerint ugyanis a sírok megfelelő elhelyezése szerencsét hoz a leszármazottaknak. A feng suit vidéken is használták, elsősorban a föld megóvására. Az a tény viszont, hogy még a Hongkongban élő művelt városiak is vonzódnak a feng suihoz, magukat a szakértőket is meglepi. Amikor a Hongkongi Kínai Egyetem építészeti tanszékének vezetője, Tannery Lee professzor megkérdezte építészhallgatóit, hogy hányán beszélgettek az elmúlt héten a feng suiról, a diákok háromnegyede felemelte a kezét. 1991 végén a tiszteletre méltó francia központú intézmény, a Credit Lyonnais Securities helyi kirendeltsége - szinte csak szórakozásból - feng sui szakemberek véleményét is kikérte az 1991-es várható tőzsde- mozgásokról, és a legnagyobb csodálkozásukra, az előrejelzés csaknem pontosan eltalálta a hongkongi tőzsde indexét. Sokak számára a feng sui szakértő egyaránt vezetési tanácsadó és varázsló. A hongkongi polgárok, akik rádiótelefonon cseverész- nek, miközben csillogó BMW-ikben munkahelyükre mennek, nem akarják hagyni, hogy a feng sui által rossznak ítélt elhelyezés vagy forma folyamatos fejlődésük útjába álljon. A jelek szerint kormányzójuk sem, aki úgy döntött, hogy a korrnányház felújítására egy feng sui jártasságáról híres hongkongi építészt kér fel.