Új Kelet, 1997. január (4. évfolyam, 2-26. szám)
1997-01-06 / 4. szám
m SMC Környezetbarát hulladékkezelés Magyarországon a mai gazdasági körülmények között számtalan problémát okoz a veszélyes hulladékok — köztük is a veszélyes kórházi hulladékok — égetése, kezelése és ártalmatlanítása. Évente több mint 2,5 millió tonna veszélyes hulladékot termel mintegy 740 ezer gazdasági szervezet. S bár ez a teljes hulladéktermelésnek mindössze 3-4 százaléka, a környezet- szennyezés szempontjából mégis az egyik leglényegesebb tényező. A kórházi hulladékok kezelésére az égetésen kívül nincs megfelelő módszer, és ez életveszélyt is jelenthet mindannyiunk számára. A lakosság és az érintett intézmények számos településen tiltakoznak a rossz levegő miatt, amelyet az égéstermékek is szennyeznek. Az eddigi szemlélet sze-' rint az Európai Unióban is törekedtek a különböző gyártási folyamatok során olyan technológiát alkalmazni, amely a lehető legminimálisabb mennyiségű hulladékot termeli. Ennek egyik módja a hulladékok égetéses megsemmisítése, amely egyben komoly hőtermelő kapacitást is jelent. 2002-től azonban az ÉU országai a szigorodó környezetvédelmi szempontok miatt törvényrendeletben kívánják megtiltani a veszélyes egészségügyi hulladékok égetőművi ártalmatlanítását. Hazánkban a veszélyes hulladékokat egészségkárosító fokozatuk alapján három osztályba sorolják. A legveszélyesebb kategóriában megkülönböztetett figyelmet érdemelnek a vegyi anyagok és a veszélyes kórházi hulladékok. Általában tási folyamatot végző mobil gépsort, melynek alkalmazása mellett nincs szükség a keletkezett veszélyes hulladék szelektív gyűjtésére, és speciálisan erre a célra kifejlesztett gyűjtőedények használatával maximálisan kizárható a fertőzés veszélye. A folyamat végén keletkező végtermék kémiai, biológiai és fizikai jellemzői egyenértékűek a kommunális hulladékéval. A Budapesten nemrégiben bemutatott technológia a világon jelenleg egyedülállóan ártalmatlanít gőz és mikrohullám egyidejű alkalmazásával. Az ártalmatlanítási folyamat alapelve a fertőtlenítés, így lényegesen környezetkímélőbb, biztonságosabb és takarékosabb, mint az égetőművek. A Ste- rifant-rendszerű kezelési folyamatnak köszönhetően körülbelül 70—80 százalékkal csökkenthető a hulladék térfogata. Az eljárás során felaprítják és olyannyira felmorzsolják a fecskendőt, tűt és üveget, hogy ha puszta kézzel nyúlnánk is a hulladékba, akkor sem fordulhatna első sérülés. A hulladékot nem műanyag zsákokban gyűjtik össze, hanem speciális tartályok szolgálnak a szemét érintésmentes befogadására. A lezárt edényeket így illetéktelenül lehetetlen felnyitni. A zárt tartályokat később a hidraulikus tálcára rakják, amely a berendezés belsejébe csúsztatja a tartályokat. A kezelési folyamat alatt a hulladékot 105—110 Celsius-fokra felmelegítik és fertőtlenítik, majd egy nagyteljesítményű berendezés felaprítja és tömöríti a már fertőtlenített szemetet. Az immár veszélytelen, szilárd végterméket a kommunális hulladékkal STERIFANT ENTSORGUNGS - SYSTEME Die perfekte Entsorgung krankenhausspezifischer Abfälle a kórházak saját — jórészt elavult — égetőikben ártalmatlanítják ezeket. Az égetés során a fémeket tartalmazó anyagok feldúsulnak, és a levegőbe kerülnek, a tűk elégetése után megmaradó salakanyag pedig a talajt szennyezi. Ráadásul, bár a szelektív gyűjtés kötelező, ma még megoldhatatlan, hogy ne kerüljön fertőző hulladék a kommunális szemét közé. A probléma gyökere abban keresendő, hogy a veszélyes kórházi hulladék kezelésére nincs megfelelő ártalmatlanító berendezés. A beruházási költségek 50 millió forint fölött vannak, erre pedig a kórházaknak nincs pénzük. A Ste- rifant Betriebs G. m. b. H. azonban 1992-ben kifejlesztett egy kórházi veszé- lyeshulladék-ártalmatlaníegyütt kezelhetik a továbbiakban, a legkisebb rizikó nélkül. A készülék üzemeltetése közben egyáltalán nem szennyezi a levegőt, vízigénye pedig fele a hagyományos eljárásokénak, hiszen magát a hulladékban lévő nedvességet alakítja gőzzé. Vizsgálatok és gondos számítások szerint az eljárás és a berendezés üzemeltetése lényegesen — körülbelül 30 százalékkal — olcsóbb és gazdaságosabb, mint a jelenleg hazánkban működő cégek vagy intézmények által alkalmazott eljárások. A Sterifant System berendezés és technológia próbaüzeme sikeresen befejeződött a fővárosi Szent László Kórházban és a Népjóléti Minisztérium illetékeseinek a tetszését is elnyerte. Az oldalt írta: Úri Mariann Egészségügy 1997. január 6., hétfő Segítőtársak a kortársakért Aki egyszer rabjává vált a kábítószernek... Valószínűleg világszerte általános tapasztalat, ha a szülők valamitől nagyon tiltják gyermekeiket, az ifjakban annál nagyobb lesz a kísértés, hogy kipróbálják a tiltott dolgot. Eleinte csak kisebb csínytevéseket kövemek el, később elszívják az első szál cigarettát, még később lenyelik az első korty alkoholt, és sajnos ma már egyre többen megkóstolják a kábítószereket is. S aki egyszer rabjává vált az „élvezeti cikkek” valamelyikének, nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem tud leszokni róla, pláne nem a szülők kérésére, követelésére, parancsára. Ennek ellenére a helyzet nem reménytelen, sőt... Néhányan felismerték, hogy ha tenni szeretnének a káros szenvedélyek elharapódzása ellen, nem feltétlenül a szülőket, hozzátartozókat kell bevonni a harcba, hanem az ifjúságot. A vele egyidősökre, a korban közel állókra, vagy a barátjukra a legtöbben jobban hallgatnak, mint a felnőttekre, kivált, ha az a fiatal valamiben jobb a társainál, és a többiek adnak a szavára, a véleményére. Ebből kiindulva néhány éve Nyíregyházán is megalapították az első Kortárs Segítő Csoportot. A felnőttek segítése és támogatása mellett működő ifjúsági szervezet az idők folyamát mind több és több tagot toborzott soraiba. Rendszeres rendezvényeiknek és tanfolyamaiknak köszönhetően egyre többen ismerkedtek meg programjukkal és céljukkal, s a tapasztalatok szerint nem eredménytelenül. Annamária és István közép- iskolások, 1995 nyarától tagjai a csoportnak. Társaikhoz hasonlóan ők is az iskolában ismerkedtek meg a szervezet eszméivel. — Másodikos voltam, amikor az egészségügyi szakközépiskolában megkaptuk a körlevelet, hogy az évfolyam minden osztályából két tanuló részt vehet nyáron egy egyhetes kortárssegítő táborban — emlékszik vissza Annamária. — Az osztálytársaim húzódoztak, de nekem tetszett a lehetőség, hogy többet megtudjak az alkoholról, a drogokról és az AIDS-ről. A táborban ugyanis ezekben a témakörökben folyt a képzés. Az elméleti tudásanyag mellett megtanítottak minket előadni, sok ember előtt beszélni a kényesebb dolgokról is, önismereti tréninget tartottak velünk, felkészítettek arra, hogy átadjuk ismereteinket a kortársainknak. — Annamáriához hasonlóan én is találkoztam az iskolai körlevéllel, de nekem annyi előnyöm volt, hogy édesanyám révén nagyjából tudtam miről lesz szó — veszi át a szót István. — O ugyanis az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnál dolgozik, és onnan indult el az egész képzés. — Miért jelentkeztetek a táborba ? A.: — Igazság szerint a legelején még semmit sem tudtam arról, hogy mi ennek a célja, kissé tájékozatlanul jelentkeztem, és csak egy idő múlva derült ki, hogy miről is van szó. Nagyon örültem, s azóta is egyre jobban tetszik a csoport munkája. I.: — Saját magamon is tapasztaltam, hogy jobban odafigyelek arra, amit a velem egy- korúak mondanak. Ebből kiindulva gondoltam, hogy alapos képzés és ismeret elsajátítása után segíteni tudnék a társaimnak. I-— Hogyan fogadták ezt a többiek az iskolában? A.: — Ugyanolyan volt a viszonyom az osztálytársaimmal és másokkal is, mint azelőtt, de egy idő után olyanok is megkerestek, akikkel előtte még szót sem váltottam. I.: — Eleinte nálam sem változott semmi, aztán különböző rendezvényeket szerveztünk, például az AIDS-szel kapcsolatban. Teszteket töltöttek ki a diákok, s ha jól sikerült, jelképes ajándékokat kaptak. Ä rendezvények idején sokan odajöttek hozzám beszélgetni, bátrabban kérdezősködtek, és talán nem szégyellték a kényesebb témákat sem szóba hozni. Egy idő múlva a szünetekben, vagy a tanítás után is megkerestek az iskolatársaim. I-— Volt már eredménye a munkátoknak? A.: — Azt hiszem, az is óriási sikernek tekinthető, hogy a kéthetenként tartott csoporttalálkozón és a rendszeres képzéseken mind többen vesznek részt. I.: — Konkrét visszajelzést nem kaptam még, hogy valaki a mi hatásunkra szokott volna le a dohányzásról vagy az ivás- ról, de sokan kérik a véleményünket és a segítségünket. Például a hétvégi diszkózás előtt gyakran jönnek hozzám, hogy adjak nekik óvszert. (Munkánkat néhány szponzor is támogatja, akiknek a fiatalság ér annyit, hogy legalább gumióvszer ajándékozásával csökkentsék a nemi betegségek terjedését.) Tőlem nyugodtan kémek, ugyanakkor a boltban, vagy a patikában kínosnak érzik megvenni, pedig ma már nem feltűnő, hozzátartozik a mindennapos élethez. Egyre inkább úgy érezzük, hogy szükség van ránk. Lehet, hogy még nem igazán fogadják meg amit mondunk, de a későbbiekben eszükbe jutnak a szavaink, és talán jobban megfontolják, mit is tesznek. — Hamarosan elvég- zitek az iskolát. A továbbiakra milyen terveitek vannak? A.: — Talán ennek köszönhetően fogalmazódott meg bennem az elhatározás, hogy szociális munkás legyek. Ennek az áldozatos munkának szeretném szentelni az életem. I.: — A jövőben is tovább folytatom ezt az önkéntes munkát, de nincs különösebb célom ezen a területen. Ettől eltekintve csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy lépjen be közénk, legyen a segítőtársunk... Otthonápolás — pénz nélkül? A nyugati országok példáját szem előtt tartva a magyar egészségügyi rendszer átalakításakor egyre több szakember szorgalmazta a máshol már jól működő, a lakosság és az orvosok szerint is bevált otthonápolási hálózat kiépítését, egy olyan egészségügyi és szociális ellátórendszer megvalósítását, amelyben a beteget barátságos környezetben, családja körében keresnék fel, és látnák el orvosi javaslatra a szakképzett ápolók. A megvalósításhoz azonban sok pénz kell, éppen ezért a szaktárca pályázatot írt ki a vállalkozó kedvű csoportok részére. Az erre szánt keret viszont véges, így alaposan megvizsgálták és tanulmányozták a jelentkezők pályázatát. Több hónapos tanácskozás után sokakat elutasítottak, hogy igenis szükség van a munkájukra. Többek meglepetésére egy nyíregyházi vállalkozó háziorvos, dr. Együd Agnes pályázatát is elfogadták, de a doktornő utólag meggondolta magát és visszalépett. Ennek okáról beszélgettünk vele... — Körzeti orvosként dolgoztam 1981. szeptember 1- jétől, majd 1993 áprilisában vállalkozó háziorvos lettem. Akkor úgy gondoltam, a tb által leosztott pénzből saját magam jobban tudok gazdálkodni, több lehetőségem adódik a továbbképzésekre, és talán olyan műszereket is meg tudok vásárolni, amelyeket az önkormányzattól nem kapnék meg, vagyis picit jobban gazdája lennék a körzetemnek. Az eltelt idő azonban nem bizonyította mindezt egyértelműen. — Miben csalódott? — Minden háziorvosi rendelőre fix támogatás jár, ami függ a körzet nagyságától, illetve attól, hány körzetet tartunk fenn, de függvénye a betegek számának, korcsoport szerinti megoszlásának, s annak, hány éve dolgozunk, és milyen a szakképzettségünk. Ebből adódik össze a pénz, ami aztán nagyon sok mindenre kell. Ebből fizetjük az ápolónő, az orvos- írnok és a takarítónő bérét, és a hozzájövő járulékokat. Ugyancsak ezt a pénzt terheli a rendelő valamennyi működési költsége, a gépkocsi lízingdíja és fenntartása, a szakkönyvek megvásárlása, a továbbképzésekre az elutazás, a műszerek, fecskendők, gyógyszerek és kötszerek, valamint az összes nyomtatvány és írószer beszerzése. S mivel mindent magunknak kell intézni, még egy könyvelőt is fizetni kell. Bár az alapellátás keretében gondoskodnak például a veszélyes hulladékok elszállításáról, és az önkormányzattól kapott műszerek javítását is elintézik, ennek ellenére is kevés a pénz. — Hogy jön ehhez az otthon- ápolás? — Láttam a pályázatot a közlönyben, és úgy gondoltam, megpróbálom. Eddig is rábíztam az ápolónővérre olyan feladatot, ami nem tartozott szigorúan a feladatai közé, és ezzel egy picit kiegészíthettem volna a jövedelmüket. Csakhogy saját körzetemben nem valósíthatom meg az otthon- ápolást, mert egyesek szerint ez nem etikus. Pedig egy beteg a saját orvosában és ápolónőjében bízik meg leginkább, ezért is választotta őket. Végsősoron ezeket a feladatokat eddig is elvégeztük, kijártunk ellenőrizni, kötözni, vért venni stb. Nem értem, miért nem lehet ezt továbra is, törvényes keretek között és megfizetve elvégezni. Miért kell minden mögött csalást és visszaélést feltételezni? Nem mondtam le róla teljesen, de ha továbbra is ilyen feltételek lesznek, soha nem épül ki a hálózat.
