Új Kelet, 1997. január (4. évfolyam, 2-26. szám)
1997-01-25 / 21. szám
I IJlULcU Kiiltura 1997. január 25., szombat Szent együgyűség Palotai István (Uj Kelet) Az ember fizikai és lelki tevékenységének természetes kormányzója az a kulturális háttér, amelyben felnevelkedett és amelyben napjait tölti. Minden ilyen személyes „mikroklíma" egy-egy külön világ. A tudati szint mellett a befogadói aktivitás az, ami egyénivé teszi, ami motiválja. A velünk született intelligencia sem mindig képes áttörni a tudati - ismereti - szint hiányosságai okozta határokat. így mosódik össze a játék és a valóság. így jöhet létre az, hogy egy tanyasi felmérésben Jockey Ewing-ot nevezi meg a kérdezett, mint az Egyesült Államok elnökét... Ezeket az átfedéseket és súlyos zavarokat hajlamos az ember manapság a televízió rovására írni, pedig ez messze nem igazságos! Nem szükséges huzamos dezinformáció ahhoz, hogy a mesék a valóság szférájába csússzanak, nem szükséges ehhez még egy kemény drogként ható amerikai szappanopera sem... Néhány ellenpélda: a Kolozsvári Magyar Színház a harmincas években műsorára tűzte a Szegény gazdagok című Jókai-remeket és nagy sikerrel játszotta is Kolozsvárott. Felbuzdulva ezen az igazgató - Janovits Jenő - elhatározta, hogy erdélyi turnéra viszi a darabot. Nos, az első előadás Rákos községben volt. A főszerepet a remek Forgách Sándor olyan hűen alakította, hogy az előadás végén a falu bikája „ hogy miért adnak egy ilyen gonosz ember kezébe rebúzert” felkiáltással beígérte neki, hogy agyonüti! A jellemszínészt a csendőröknek kellett a rákosi állomásig kísérni, mert a feldühödött tömeg mindenáron Forgách vérét akarta... Nos mondhatnánk, régi mese, ma már nincs ilyen. Nincs? Lépjünk csak egy kissé közelebb a mához! Az állami Déryné Színház éppen Baján turnézott, Shakespeare Szentivánéji álmát mutatta be a jeles város színháztermében. A szép sikerű előadás után a társulat megtért a szállodába és leöblítendő a színpad porát természetesen a hotel nagy éttermében kötött ki. Valami csodafolytán úgy esett, hogy a szereposztáskor sok valóban szép és fiatal színésznő került a darabba, így hát nem csoda, hogy a bajai férfiak szintén szép számmal jelentek meg az étteremben... SomfayÉva, Bessse- nyey Emma, Illyés Mária jelenléte megtette hatását... Teltmúlt az idő, a vacsorát és a néhány pohár borocskát tánc követte, mígnem egyszeresük megjelent a színészek asztalánál egy bajai úriember, és félrevonta Kiss Lászlót, aki Obe- ront játszotta. A hosszú pusmogást halk, indulatos vita követte, majd kitört a vihar. „Ha maga mindent el tudott intézni, még azt is, hogy a csaj elmenjen egy szamárral, akkor azt is le tudja rendezni, hogy velem eljöjjön! Na jó, kap kétezret!” Szegény Kiss László csak hápogott és még az volt a szerencséje, hogy Somfay Éva (aki az egyik legvagányabb magyar színésznő) meghallotta, hogy a bajai úr rá alkuszik. Odaintette magához a férfit és csak annyit mondott neki: Már mehetünk is, de csak akkor, ha tudsz nekem annyit nyújtani, mint az a csacsi... Persze az úr azonnal elmenekült. A színpadon látottak és a való élet realitásainak keverése szerintem sokkal inkább függ tehát szimpátiánktól és empatikus (beleélő) képességeinktől, mint bármi mástól. Valósággá váló illúzióink azt jelzik, hogy a látottakra vonatkozólag mindent elnyomó a befogadói aktivitásunk, és ez egy-egy pillanatra átlebbent minket a realitások határán, bárha tudva tudjuk azokat. Különben ugyan hogyan történhetett volna meg, hogy egy idős városi asszonnyal a Daliásról elbeszélgetve a következő „megállapításra jutottam’ : Ray Crebs és családja Európában tönkrement és most az asszony tartja el őket azzal, hogy reklámfilmekben szerepel. „Nekem ne mondja, hogy nem így van - fakadt ki a néni, amikor ellenkezni próbáltam -, hiszen láttam az egyik délben a tévében, hogy valami póthajat reklámoz...!" Több pénz jut a kultúrára Hagyományápoló rendezvények Tiszavasváriban Fullajtár András (Új Kelet) Tiszavasvári azon városok közé tartozik, ahol nem sajnálják a pénzt a kultúrára. Az elmúlt évben is minden hónapra jutott valamilyen fontos esemény, és nem egynek a híre a város határain is túl jutott.- Elmúlt évi kulturális eseményeink nagy részét a mille- centenárium jegyében rendeztük meg. Városon kívüli résztvevőket érintő programjaink is voltak, mint például a januárban megrendezett városnapi ünnepi hetek rendezvénysorozat, amikor a sport- és kulturális rendezvényeinkbe a szomszédos települések is aktívan bekapcsolódtak - halljuk File Gábornét, az önkormányzat intézménykoordinációs osztályának munkatársától. — Nagy sikere volt a Vasvári Pálra emlékező rendezvénysorozatunknak, hiszen a hagyományát kiemelten és nagy szeretettel ápoljuk városunkban. Ennek híre Budapestre, a Vasvári Pál Egyesülethez is eljutott. A nemzeti ünnepünket közösen ünnepeltük Kárpát- aljáról és Erdélyből érkezett vendégeinkkel. Még márciusban Nemzetközti Vonószene- kari Mini Fesztivált is rendeztünk városunkban. A májusi Tisza-parti dalostalálkozónk már harmincéves múltra tekint vissza, amit tavaly is megyei segítséggel bonyolítottunk le. Országos Diákkongresszust is tartottunk középiskolai diákönkormányzati vezetők számára, aminek nagy sikere volt és ebben az évben folytatása is lesz. A diákprogramok mellet igyekeztünk minden korosztálynak az igényeit kielégíteni. Mintegy négyezer ember vett részt az államalapítási ünnepségsorozaton. A záró tűzijáték örök emlék marad, mert Vasváriban eddig még nem volt ilyen. Szeptemberben hagyományos rendezvénysorozatunk volt a Mihály-napi vásár, amit ebben az évben Szentmihályi vásár néven rendezünk meg. Októberben a másik ősi településrészen a Bűdi vigasságok egész napos programja szórakoztatta a lakosságot. Az ünnepi programokból kiemelkedtek a Mikulás-napi ünnepségek és a városi karácsonyi hangversenyek. A szintén hagyományos rendezvényen művészeti csoportjaink léptek fel. Az év kulturális és sporteseményeit az Egyetemi és Főiskolai Férfi Kézilabda Világbajnokság Tiszavasváriban megrendezett színvonalas mérkőzései zárták és nyitották meg az új évet. Ebben az évben továbbra is fő helyen szerepelnek a már említett hagyományos rendezvényeink ápolása. A működő Csontváry Körünk megérett arra, hogy az elkészült munkákból egy tárlatot szervezzünk. Ehhez kapcsolódik, hogy a volt tanácsháza épületében egy állandó galériát alakítunk ki, ahol folyamatosan megtekinthető lesz valamilyen kiállítás. Új programként lép be ebben az évben a táncházak működtetése. A könyvtárban bővítjük az informatikai hálózatunkat. Új városi kiadványt szeretnénk megjelentetni, és beindítani a diákakadémiát, amihez pályázat útján támogatást kaptunk. Tovább akarjuk bővíteni az ismeretterjesztő rendezvények számát. A fiatalok részére több könnyűzenei koncertet szervezünk. Megnyugtató, hogy az önkormányzat ebben az évben is komoly összeget fordít a rendezvényekre, sőt az tervek szerint az elmúlt évi önkormányzati támogatástól jóval többre számíthatunk, de kihasználunk minden pályázati lehetőséget is. Iskolamúzeum V ásár osnaményban Horváth Réka etalonja Valaki - egy ifjú színésznő - emlékezetesen megvillant színházunk Tündérkert című produkciójában... Aztán - alig pár hét elteltével - teljes fényében bontakozott ki mint Szépek szépe, a mesedarab címszerepében. Horváth Réka meggyőződésem szerint a „befutók” között van! Ehhez persze az is szükségeltetik, hogy először elhiggye önmagát... Palotai István (Uj Kelet)- Törökbálintról jöttem, ott érettségiztem, az ELTE Gyakorló Gimnáziumában három évvel ezelőtt. A Színművésze- ú Főiskolán a harmadik felvételin kiestem, aztán kerültem a Móricz Zsigmond Színházhoz előképzős hallgatóként. Azóta vagyok Nyíregyházán. Jelenleg ösztöndíjasként havi tizenhatezer nettóért... Roppant görcsös vagyok az életben - eleinte a színpadon is az voltam. A Senki sem tökéletesben éreztem először, hogy feloldódtam, felszabadultam. Leginkább a zene volt az, ami ehhez hozzásegített... Sokat köszönhetek Rajhona Adómnak )?,. A TünAzt hiszem, hogy csak az idén illeszkedtem be igazán a közösségbe. Már vannak barátaim is: Varjú Olga, Sándor Juli, Fülöp Angéla, Csorna Judit, Tűzkő Sanyi, Mészáros Árpád... A színház sztárjaira roppantul felnézek - talán tartok is tőlük egy kicsit... Boldogan elüldögélek mellettük, de aztán mindig zavarba jövök... ...Édesapám villamosmérnök és közgazdász, az anyukám fog- technikus. „Könnyen vették az akadályt”, hogy erre a pályára készülök... Nem sok előadásba láttak. Jönnének ők boldogan, csak eddig kevés olyasmi történt velem a színpadon, amit szívesen megmutattam volna nekik... ...Amíg Törökbálinton - tehát Pest közelében - életem, rengeteget jártam színházba, mégis inkább a filmhez kötődtem igazán. Régebben Fellini, most már inkább Bergmann áll közel a szívemhez... A színházi rendezők közül szívesen dolgoznék Tusnádival. Az az érzésem, hogy rengeteget tanulhatnék tőle... Szerepálmaim nincsenek. Azt hiszem, még túl korai lenne. A három nővért nagyon szeretem és azokat a darabokat, amelyekben kis szerepeket játszottam... A Szépek szépe az más! Egészen más... Az a célom, hogy színésznő legyek. Nem sztár, hanem színésznő. Szívesebben elvonulok egy vidéki színházba és megpróbálok igazán értékes dolgokat csinálni... Azt aztán, hogy színésznő vagyok-e már, majd eldönti a szakmai közeg, amelyben dolgozom, és talán én magam is egy kicsit, ha elég szigorú vagyok. Berki Antal (Új Kelet) Sokan keresik fel az Iskolamúzeumot Naményban. Ez az ország első ilyen jellegű állandó gyűjteménye. A het- venyolcban megnyitott kiállítás és az azóta állandóan bővülő anyag önálló épületben őrzi a régi korok oktatási emlékeit. Úttörő munkát végzett Csiszár Árpád, amikor innen-onnan összeszedegetve megteremtette a múzeum alapjait. Akkoriban a hivatal úgy diktálta, hogy az alapoktatás az általános iskolák megteremtésével kezdődött Magyarországon. Az ezeréves magyar iskolatörténetről egyszerűen nem vettek tudomást. Még az egyetemek úgy-ahogy ápolhatták hagyományaikat, de az elemi oktatás története tabu volt. Sok érdekesség látható a kiállításon, de sok olyan is, ami az idősebbeknek nemcsak múzeumi látványosság, de kézzelfogható valóság is, még akkor is, ha az iskolásévek rég eltűntek a múlt homályában. A tintatartó és a tollhegy. Hányszor ejtettem velük kitörölhetetlen pacát az irkalapra? Érdekes, ma már irka sincs, „füzet” van helyette. Lehet, hogy a füzet is megteszi, de azért az irkához egyáltalán nem hasonlítható. És ott van a nádpálca is. Akkor egyáltalán nem volt boldogság a vele való találkozás,’most meg - ki érti ezt? - nem is ébreszt olyan borzasztó emlékeket. Vannak olyan tárgyak is, amellyekkel a középkorban oktatták a betűvetést. Akkor hosszú asztal köré ültek a nebulók, előttük homokkal teli kis fiók és homokba rajzolva tanulták a betűk formáit. Ha elrontották egyszerűen elsimították a homokot és kezdhettek mindent elölről. Ma sem megy ez másképp. Ha elrontjuk, kezdjük elölről, csak most egy kicsit bonyolultabb kiradírozni a rontott oldalakat. dérkert próbái során önbizalmat adott az élethez. Van bennem valami titkos mérce, aminek természetesen nem én magam vagyok az etalonja. Ha elérem a magamtól elvárt eredményt, akkor vagyok csak boldog. Ez - érdekes módon - nem függ össze azzal,.ahogy mások értékelik a munkámat. A Szépek szépében fogtam fel először, hogy a színpadi jelenlét nem kizárólag akció kérdése. Nevezhetjük ezt akár önfegyelemnek, vagy színpadi alázatnak is, vagy csak elismeréseként annak a ténynek, hogy az ember nem mindig „csinál valamit”. Csak van. Ott van, ahol éppen van. Ennek a helyzetnek ez az igazsága és minden egyéb „plusz” hazug és erőltetett...