Új Kelet, 1997. január (4. évfolyam, 2-26. szám)

1997-01-22 / 18. szám

Sport 1997. január 22., szerda Ópályi fogatosai Megpezsdülő lovasélet A szájhagyomány szerint Ópályi főtere valamikor lovaspálya volt, és egy lovat lovasával együtt helyez­tek ott örök nyugalomra. Az itt élők emberemlékezet óta tartanak lovakat, azonban lovassportot mindössze az előbb említett szájhagyomány kapcsolt a faluhoz. De csak mostanáig... December 18-án ugyanis a Ma­gyar Lovassport Szövetség bejegyezte az Ópályiak Baráti Köre Lovasszakosztályát mint működő sport­egyesületet. Tovább menetel az „aranycsapat” Kosárlabda, országos fiú kadett kupa Mint arról már beszámoltunk, a Nyíregyházi Sportiskola fiú kadett kosárlabdacsapata az országos korosztályos kupa selejtezőjén biztosan jutott túl. A csapat március elején Hódemezővásárhelyen a középdöntőben szere­pelhet. A csapat edzőjét, Vajda Lászlót kérdeztük továb­bi terveikről. Dojcsák Tibor A baráti kör egyik alapító tagja volt Bartha István, aki 1983 óta foglalkozik fogat­hajtással. Korábban a máté­szalkai SE színeiben ver­senyzett, de a szűkös anyagi források miatt a kettes és né­gyes fogat fenntartását együtt már nehezen tudta vállalni az SE. Hogy egyik se vészén el, Erdélyi Miklós, az Ópá­lyiak Baráti Körének elnöke és Bartha István megegye­zett: a baráti kör szárnyai alá veszi a kettes fogat csapatát, és létrejött az ópályi lovas­szakosztály. Többek között a bejegyzés feltételeiről kér­deztük Bartha Istvánt, a szak­osztály vezetőjét.- A lovasszövetségi be-, jegyzéshez öt igazolt ver­senyző szükséges, egy lovas­edző, és egy olyan sportoló, aki folyamatosan részt vesz a lovasszövetség versenyein. A sportló-nyi 1 vántartásba fel­vehető lovak megléte és ver­senyeztetése utólagos köve­telmény. Versenyzőink: Len­gyel Szilárd, Fekete György, a két fiam, Tamás és István, valamint jómagam. Az ed­zőnk Kovács Sándor, aki a Mátészalkai SE versenyzője. Munkájába én is besegítek, mert megvan az edzői képe­sítésem. A mátészalkai csa­pattól nem haraggal váltunk el, hanem egymást segítve dolgozunk, és szeretnénk országos versenyeken szere­pelni.- A lovak saját tulajdo­nukban vannak?- Részben igen, de a bará­ti kör egyik tagjának a lovát is használjuk. Ez szükséges, mert egy versenyzésre alkal­mas ló értéke 200 ezer forint­tól másfél millióig terjed, a felszerelés pedig közel két­millió forintba kerül. Egy kettes fogathoz legalább négy lóra van szükség, hogy kettő biztosan megfelelő kondícióban és egészségi ál­lapotban legyen. Tavaly négy lóval versenyeztem, mégis előfordult, hogy köl­csön kellett kérnem lovat más sportegyesülettől!-Milyen eredményeket ér­tek el eddig?- A múlt évi területi fogat­hajtó bajnokság eredménye még nem végleges, de vagy első, vagy második vagyok. Az országos versenyek pont- értékelése sem jött még ki, de a 9-12. hely között végez­tem. A tiszakécskei verse­nyen öszetettben 19 induló közül az ötödik voltam, a maratoni számban pedig har­madik lettem. Bugacon 23 induló közül maratonban ha­todik, összetettben nyolca­dik helyen végeztem, Szil­vásváradon pedig mindkettő­ben a harmadik helyet szerez­tem meg.- Hol találkozhatnak a lo­vassportok rajongói a közel­jövőben az új szakosztály ver­senyzőivel?- Most csak kettes fogattal versenyzőnk, de később, ha lesz megfelelő ló, ugrószám­ban is indulunk, versenyző­jelöltjeink már megvannak hozzá. Ebben az évben Len­gyel Szilárdot szeretnénk in­dítani kettes fogattal a terü­leti bajnokságon. Esély van rá, hogy egy megyei vállalat lesz a szponzora, de a tovább­lépéshez pénzre van szüksé­günk, ezért várjuk támogatók jelentkezését. Az országos versenynaptár még nem tel­jes, de az biztos, hogy május hatodikán a Komondors Tours Ob-fordulót rendez Veres­egyházán, ezen mindenféle­képpen szeretnénk elindulni. Előtte két-három héttel Lé- tavértesen lesz egy területi forduló, oda is készülünk.- Végül egy kérdés Erdélyi Miklóshoz, az Ópályiak Ba­ráti Körének elnökéhez. Mit ad a baráti kör a szakosztály­nak, és mit várnak önök a kapcsolattól?- Lovaséletet szeretnénk Ópályiban létrehozni. A ba­ráti kör szeretné, ha a lovas­szakosztály valóban Ópályi­ban működne, mert most Nagydoboson, egy magán­háznál vannak a lovak és a felszerelés. Most is élnek itt olyan emberek, akik szakér­telmének hasznát látjuk, de a versenyeztetésen túl tervez­zük a lovak számának eme­lését, és lovasiskola indítását, hogy a falu lovagolni vágyó ifjúságát és felnőttjeit is bevonhassuk a szakosztály munkájába. A legfontosabb, hogy helyet csináljunk Ópá­lyiban a szakosztálynak és „hazaköltöztessük”. Munkatársunktól A csapat hat éve készül együtt Vajda tanár úr vezetésével, előtte Sallai József készítette fel őket. Egy éve ebből a korosztályból hárman átkerültek az ifjúsági csapathoz, az idei bajnokságtól ők már a felnőttekkel együtt ké­szülnek. Az országos tornákon természetesen ők is szerepelnek az NYSI kadettcsapatában. A fiúk kétszer - először hatodikos, majd nyolcadikos korukban - nyertek országos bajnokságot, mellette a diákolimpiái aranyat is ők szerezték meg, tavaly a ka- dettok között az első évben az országos döntőbe jutottak és ötödikek lettek. A sikercsapat­ból többen tagjai a korosztályos válogatottnak is.- Tanár úr, a nyíregyházi selejtezőn lehengerlő győzelme­ket aratott az együttes. A me­zőny volt gyengébb, vagy ennyi­re jó a gárda?- Öt együttes részvételével rendezték meg a selejtezőt, és három csapat ellen nagy arányú győzelmet arattunk. A selej­tezőkön mindig akadnak gyen­gébb együttesek is. De a hódme­zővásárhelyiek ellen igen szín­vonalas csatában nyertünk. Ál­talában minden évben öt-hat csapat van, amelyik igazán jól felkészült. A szervezett utánpót­F.A. (Új Kelet) ___________ Az ismert újfehértói fanatis- ta sportember, maratoni futó, sportnevelő és versenyszer­vező, Csukrán Mihály fáradha­tatlanul dolgozik a maga elé kitűzött célok eléréséért. Az elmúlt évben 62 maratonit fu­tott, és év végére már elérte a 432-őt. A maratonik mellett le­vezetésképpen naponta szor­galmasan körbeszalad Újfehér- tón. A sportolás mellett számos sportversenyt is rendezett a város fiataljai részvételével. Összesen 14 utcai futóversenyt, két ökölvívó bemutatót és ver­senyt, valamint nyolc kispá­lyás labdarúgótornát szervezett és bonyolított le. A nyár folya­mán 30 tehetséges gyereket ki­választott, és ötnapos ökölvívó edzőtáborba vitte őket Golop- ra. A különféle ökölvívó ver­senyeken a tanítványai négy arany- és öt ezüstérmet szerez­Eredménytelen keresés MTI ^ Argentína és Chile haditen­gerészete továbbra sem találja Gerry Roufs-ot, aki a Vendée Globe földkörüli vitorlázó ver­senyen tűnt el lassan két hete. A Dél-Amerika déli partjainál eredménytelen kutatást végző argentin haditengerészeti egy­ségek képviselői elmondták: ha szerdáig nem találnak olyan nyomokat, amelyek Roufs hol­létére utalnak, befejezik a ke­resést. lásbázissal rendelkező egyesü­leteknél sem egyformán erős minden évfolyam. Nálunk sem volt az elmúlt években ilyen gárda. Most nyolc-kilenc játé­kos is van a keretben, akik bár­mikor bevethetők.- Mik a terveik az idei baj­nokságban?- A középdöntőben az az el­várás, hogy továbbjussunk. Az országos döntőn már a pillanat­nyi forma is dönthet, mert álta­lában több hasonló képességű együttes találkozik.- A csapatát ismerve, nem kell őket sokat nógatni, küzdő típusú, sikerorientált fiúk al­kotják a keretet.- Ez így van, a győzelemért mindent megtesznek. Egymást biztatják, segítik. Ráadásul tak­tikailag is érettek, mivel többen a válogatott kerettel is készül­tek, a legjobb játékosokat jól ismerik, és ők maguk mondják el, hogy védekezésnél ki ellen mire kell vigyázni, melyik já­tékosnak mi az erőssége, vagy éppen a gyengéje.- A csapat több tagja a felnőttekkel, illetve az ifjúsá­giakkal edz. Hogyan tudnak a tornákra így felkészülni?- Most a selejtezők előtt két hétig mindennap együtt vol­tunk, még hétvégeken is, eza­latt próbáljuk begyakorolni a tek. A mostanában divatossá vált szkanderversenyen is jeles­kedtek a Csukrán-növendékek, egy-egy arany- és ezüstérem mellett két harmadik helyet is szereztek. A mindenre elszánt sportember a saját telkén sport­parkot alakított ki, ahová bár­ki elmehet, sportolhat saját kedve szerint. Csukrán Mihály itt tartja az edzéseket a sport iránt érdeklődő gyerekeknek, és itt készül a májusban megren­dezésre kerülő profi ökölvívó mérkőzésére. Önzetlenségére jellemző, hogy az általa rende­zett versenyeken a győzteseket saját kölségén díjazza. Tartalmasnak ígérkezik az ez évi atlétikai és tömegsport ver­senynaptára is. Márciusban Ovi-Váltó futásra, áprilisban taktikai elemeket. Az az igaz­ság, hogy a nagy csapattal, if­júságiakkal készülők már job­ban ismerik, többet gyakorol­ják a taktikai elemeket, képzet­tebbek, mint mi. így végül is elsősorban arra kell figyelnünk, hogy összeszokjon a gárda.- Egyénileg kiket emelne ki a selejtezőn nyújtott teljesítmé­nye alapján?- Azt emelném ki először, hogy igazi csapatmunkával biz­tosítottuk a sikert. Ráadásul egy ilyen sorozaton egy-egy mécs­esén más és más játékosok mu­tatnak jó formát. Zácói pont­szerzésben, Ványi Tamás lepat­tanószerzésben teljesített na­gyon jól, Boczkó Adám a mo­tor, ő át tudja lendíteni a csapa­tot a holtpontokon is, Káder Gabi is nagyon hajtós és na­gyon jó a kombinatív készsé­ge, Bodnár Peti nagyon gyors, és a bal keze sokszor kivédhe­tetlen, Nagy Zoli jól fogja össze a gárdát, Sárközi Gabi elsős lé­tére meghatározó teljesítményt nyújtott a hódmezővásárhe­lyiek ellen, Nagy Peti lepatta­nószerzésben jeleskedett.- Az idei évben eddig a ser­dülők, a kadettek és az ifjúsá­giak is jól szerepelnek az orszá­gos kupákon. Azt jelenti ez, hogy néhány év múlva közülük többen a felnőtt csapat kezdő ötösében kopogtathatnak?- Igen, hiszen többen már most a felnőttekkel gyakorol­nak. Néhány éven belül többen is ott lehetnek majd a felnőtt keretben. terepfutóversenyre, májusban utcai futóversenyre, kispályás labdarúgótornára, és júniusban szintén utcai futóversenyre várja az érdeklődőket. A év második felét a golopi edző­táborban kezdi tanítványaival, augusztusban ismét utcai futó­versenyt és kispályás labdarú­gótornát szervez, októberben a nemzeti ünnep alkalmából at­létikai versenyre és különféle tömegsportversenyekre invitál­ja a város lakosságát. Az év vége közeledtével is a futóversenye­ké a főszerep, mint például a gyerekek Mikulás-napi versen­gése. Ebben az évben 60 mara­tonit tervez lefutni, és továbbra is mindennap körbefutja a vá­rost, és a sportpark 1997-ben is nyitva áll mindenki előtt. Torna a Gyakorlóban Csiky Nándor (Új kelet) Kicsik és nagyok, diá­kok, egykori diákok és pe­dagógusok együtt mozog­tak pénteken az Apáczai Csere János Gyakorló Ál­talános Iskolában, amely a közelmúltban ünnepelte fennállásának 40. évfordu­lóját. Ami mindannyiukat összeköti: a torna sportág iránti szeretet. Kovács Lász­ló igazgató, aki maga is testnevelő, szinte alig győzte köszönteni az intéz­mény tomasportjáért sokat tett vagy tevő vendégeket. A közös bemelegítést a gyakorlós lányok háziver­senye követte, s igazi szak­értők voltak a pontozók is: az iskolából már kikerült tornászok. — Úgy gondoltuk, hogy az 40. évforduló alkalmá­ból egy olyan tornaver­senyt is rendezünk, melyre meghívjuk azokat, akik ebben az iskolában sportol­tak, vagy a tornával foglal­koztak — mondta Vikár Csabáné Olgi néni, aki — miután a 60-as évek köze­pén maga is az iskola kitű­nő tornászcsapatának tag­ja volt — 1978-tól tanítja az ügyesebbeket a sportág rejtelmeire. — Ezen az összejövete­len melyik aspektus fonto­sabb? Az, hogy az intéz­ményhez kötődő generáci­ók vannak és mozognak együtt, vagy a sportérték? — Mindkettő lényeges szempont. A gyerekeink most éppen a versenyidő­szak kezdetén vannak. Az év első hónapjaiban ugyan­is sorban következnek a diákolimpiái versenyek, s ezeken a kicsik és a na­gyok is részt vesznek. Te­hát ez felkészülési állo­másnak is tekinthető. A generációk együttléte pe­dig azért fontos, mert a 40 év lehetőséget adott arra, hogy felelevenítsük az el­múlt időszakot. Ezen túl azt is lényegesnek tartjuk, hogy az iskolából elkerült gyerekek érezzék, hogy örülünk nekik, emlék­szünk rájuk. A tornászok nevelése számomra talán a legszebb ebben az isko­lában. A suliban 1963-ban kez­dett felvirágozni a sport­ág, amikor Krokovay Gi­zella készítette fel a ver­senyzőket. A tornászélet 1978-ban éledt újjá, s 8- 10 éve már rendszeresen az országos élvonalhoz tar­toznak a gyakorlósok, köszönhetően az Apáczai két elkötelezett tornata­nárának, Vikár Csabáné- nak és Csabai Mihály- nénak. A fejlődés meg­kérdőjelezhetetlen bi­zonyítékaként az utóbbi négy évben az országos diákolimpián három bronz­érmet és egy ezüstöt gyűj­töttek be a nyíregyházi tornászlányok. A kollek­cióból az arany (egyelőre) hiányzik. De versenyek idén is lesznek... Csukrán mérlege és tervei I Bartha István és Erdélyi Miklós ujürl film iT/jf--fTi 1 am |\T^i|i | kT|mB

Next

/
Oldalképek
Tartalom