Új Kelet, 1997. január (4. évfolyam, 2-26. szám)
1997-01-21 / 17. szám
ÜjSehértó: Nekünk Mohács kell! , Suller Só Megyei I. Osztály 14. Ujfehértó 15 f 4 8 13-33 13 Igazán nem mondhatni, hogy eseménytelenül teltek a napok az ősszel az Újfehértó labdarúgócsapatánál. A csapat kispadján óriási volt a mozgás, az edzéseken ellenben annál kisebb. A halvány szereplésbe mégis belefért néhány bravúros eredmény, s ezen túl két, nagy port kavart botrány is. Csiky Nándor (Új Kelet)- Eddig csupán az elnökségre volt jellemző, hogy félévente cserélődik az összetétele, de most már a kispad forgalmával is rekordot döntöttünk. Az őszi szezonban ugyanis négyen kormányozták a csapatot: Pataki István után Herczku János jött, akit az ideiglenesen kinevezett játékos, Lácza János követett. A bajnokságot végül Bazsó Márton, a 4-es iskola testnevelő tanára irányításával zártuk. Meggyőződésem, hogy a trénerek folyamatos cserélődése éreztette negatív hatását az együttes eredményességén, jóllehet, már a pontvadászat megkezdése előtt is sejthető volt: nem lesz zökkenőmentes ez az ősz. Az önkormányzati támogatás önmagában nem elég a költségek fedezéséhez, így nyáron a polgár- mester úr összehívta Újfehértó segíteni kész vállalkozóit. Ok összesen 800 ezer forint támogatást ígértek a csapatnak, ebből azonban csak 150 ezret bocsátottak ténylegesen a sportegyesület rendelkezésére. Mindemellett természetesen jelentős kiadásaink voltak, hiszen felszerelést kellett vásárolni - ré- vedt a múltba Forró Zoltán elnökségi tag.- Ha már a rekordoknál jártunk, azt is megemlíthetjük: az ősszel két balhés meccs is fűződött az Újfehértó nevéhez.- Nyírcsaholy ellen hazai pályán olyan gólt nem adtak meg nekünk, amiről még az ellenfél is bevallotta, hogy szabályos volt. A feldühödt szurkolókat ezek után már nem lehetett megfékezni, és a bírót hátba vágták egy esernyővel. Gáva- vencsellőn pedig négy játékost állítottak ki tőlünk, s a fiúk az igazságtalanság miatt levonultak a pályáról. A három Lácza testvért eltiltották, csakúgy, mint Sza- lókit. Ez volt a mélypont, amikor azt gondoltam, eny- nyi, összeesik a gárda.- Ezek után kemény hangvételű nyilatkozatot tett, melyben arra célzott, hogy leleplezi azt, ami ebben a megyében a futball ürügyén zajlik. Ezen mit értett?- Többeknek elpanaszkodtam magam, többek között beszéltem Ambrus Lászlóval, a megyei JB elnökével, aki elutasító volt. Zilahi úrnak is elmondtam, hogy nincs minden rendben a megyei labdarúgó szövetségnél. Ennyi történt, igazából eredmény nélkül...- Mégis: az eltiltásdöm- ping után bombameglepetést szállítottak, ám ezúttal már pozitív értelemben.- Ibrányban úgy értünk el 1-1-es eredményt, hogy a szemtanúk szerint akár több góllal is nyerhettünk volna. Pedig tíz perccel a kezdés előtt még csak kilenc játékosunk volt jelen a meccs színhelyén, majd öt perccel a sípszó előtt további két fiú is befutott, így lettünk pont 11-en. Cserénk nem volt.- Erről Ady Endre Nekünk Mohács kell című verse jut eszembe. Feltétlenül „katasztrófa” kell, hogy összekapja magát az Újfehértó?- Az ősz tanúbizonysága alapján igen... A hajrára sérülések tizedelték a sorokat, Vámos kapus abbahagyta, míg a négy eltiltásról már szóltam. Ilyen körülmények között jobb teljesítményt nem lehetett várni. Bár kis szerencsével előrébb is végezhettünk volna. Véleményem szerint semmivel nem vagyunk gyengébbek, mint a középmezőny együttesei, illetve annyival, hogy nálunk hiányzott az összeszokottság, az összetartás, a fegyelmezettség, és bizony általában az edzésre járás is. Azt is mondhatom, úgy alakult ez az ősz, ahogy szokott Újfehértón. Az első 3— 4 meccs jól sikerült, mert a nyári alapozáskor hatékony munka folyt, aztán - az edzésmunka hiányosságai miatt is - visszaestünk. Egyébként itt említem meg: azt se felejtsük el, hogy nálunk tavaly óta 12 labdarúgót adtak el.- A hírek szerint rendeződtek a körülmények Újfehértón. Ezek után nyu- godtabb tavasz következik?- Erre megvan minden esély, felállt egy lelkes, 11 fős elnökség, amely mögött szélesebb szponzori háttér áll, és Czeczeli Károly személyében van edzője az együttesnek. A játékosokkal elbeszélgettünk, s az mindenki számára világos: a kiesés elképzelhetetlen, mindazonáltal nagy szégyen lenne a városra nézve. Az első tízben kell végeznünk, ennek érdekében egy kapus és egy középpályás után „nyomozunk”. Mexikó menetel Második mérkőzését is megnyerte Mexikó válogatottja a U.S. Cup labdarúgó négyestomán. Bora Milutinovic csapata ezúttal a házigazda amerikaiaknál bizonyult jobbnak, s így nagy lépést tett a tomagyőzelem felé. A másik találkozón Dánia nyert Peru ellen. Eredmények: Mexikó- Egyesült Államok 2-0 (1-0), Dánia-Peru 2-1 (1-0). Az állás: 1. Mexikó 6 pont (5-1), 2. Peru 3 (2-2), 3. Dánia 3 (3-4), 4. Egyesült Államok 0 (0-3). (MTI) Labdarúgás 1997. január 21., kedd „Kínomban már csak nevetek” Nyílt titok: Sira István megszerzésére „ráhajtott” a Debrecen. A csatárért „töri magát” a Békéscsaba és a Diósgyőr is, ám eddig nem sokra jutottak. Meglehet, a DVSC lesz a nevető harmadik. Talán. Mindenestre a Nyíregyházi FC játékosa kapós lett a „nagy magyar futballbörzén”. A többiek... A jelek szerint maradnak. Koncz T. (Új Kelet) Sem Valerij Capatina, sem Németh Gyula nem akar távozni. Előbbi a Kábái Cukor FC- Hajdúszoboszlóhoz, utóbbi Hatvanba igazolhatna. Mehetnének, mégsem mennek. így aztán mindketten az NYFC- vel készülnek. Illetve Capatina csak vendég a klubirodában - jelenleg ugyanis pihen. Sérülését kúrálja. Eközben Feke Zoltán jobb híján vár. Sorsa attól függ, a piros-kékek mit végeznek Békési Mihály ügyében. Amint arról már beszámoltunk, a kapus jó eséllyel pályázik a szerződéskötésre, csakhogy... nem tisztázott: a Nyíregyházának kivel is kell Koncz Tibor (Új Kelet) Futballcsemege. Csak a nagykabátot otthon ne felejtse senki... Ma délután a Ti- szavasvári úton lép pályára a DVSC-Epona élvonalbeli labdarúgócsapata. A „Löki” a Dinamo Kijev tartalékaival meccsel. És hogy miért Nyíregyházán rendezik a találkozót? Nos, ennek egészen prózai magyarázata, hogy... — Nyíregyházán jelen pillanatban jobbak a körülmények. Nekünk otthon nincs módunk hasonló feltételek között dolgozni - érkezett a kézenfekvő válasz a cívis városból. A debreceni klub névében Nagykaposi Elemér szakosztály-igazgató nyilatkozott, aki szerint nem egyszeri vendégjárásról van szó. Ladányi Tóth Lajos (Új Kelet) _________- A csoportbeosztás, mi több, a sorsolás már egy hete ismert. A „célegyenesben” a részlet- kérdések is letisztultak?- Akár holnap elkezdődhetne a torna - jelentette ki magabiztosan Dajka László, a szervezőbizottság vezetője. - A Nyíregyházi FC és az ASE Tiszavasvári, csakúgy, mint öt NB III-as csapat, illetve a további résztvevők, komoly szerepet szánnak felkészülésükben a Joma Kupának. A színvonalat illetően ez megnyugtató faktor.- Csak tizenhat együttes jelentkezését tudták elfogadni. Sokan lemaradtak a nevezési határidőről?- Nyolcán az „utolsó utáni” pillanatban jelezték részvételi szándékukat, például a nagy- kállóiak, a nagyhalásziak és a nyírmeggyesiek. Nekik és a többi, most távol maradó gárda számára azt tudjuk ígérni, hogy a 2. Joma Kupa alkalmáegyezkednie az üzlet nyélbe ütésének érdekében. Ha kikristályosodik a megoldás, Feke szabaddá válik. Tart tehát a huzavona. És persze - ez már szinte természetes - semmit nem javult a klub anyagi helyzete. Holott a klubkassza gyarapodása jelentené az igazi haladást. Pedig a hétfői nap pozitív irányú elmozdulással kecsegtetett. Reggel még olybá tűnt, rámosolyog a szerencse a vezetésre. De... A jeges járda keresztülhúzta a reményteli számításokat...- Lehetőség nyílna egy szponzori megállapodás létrejöttére, amelyet személyes kapcsolataim révén igyekszem tető alá hozni. Oly— Nem bizony, mert a tervünk az, hogy a keddi mérkőzés mellett a hét folyamán további két meccset szeretnénk játszani a Vasút-pályán. Ha az időjárás kegyes lesz hozzánk, és nem merül fel egyébb probléma, akkor csütörtökön 14 órakor az ukrán Cserkasz együttese elleni kilencven percre újfent Nyíregyházára látogatunk. A harmadik találkozó pénteken, netán szombaton lenne, most még nem tudom megmondani, kit kérünk fel edző- partnernek. A DVSC teljes létszámban vonul fel: Sándor Tamás, Dombi Tibor és az olimpiai válogatott erősségeivel egy társaságban az ex-nyíregyhá- zi Bagoly Gábor is a pirosfehér küldöttséggel tart. Valaki pedig a helyszínen (ugye, val ők is bizonyíthatnak. Az a tervünk, hogy legközelebb Grand Prix-rendszerben bonyolítjuk le a tornát, ami januártól februárig tartana, a finálénak akkor is a Bujtosi Szabadidő Csarnok adna otthont. Elképzelésünk szerint a megyei bajnokság 1997/98. évi versenykiírásában köteleznénk a csapatokat arra, hogy rajthoz álljanak a teremtornán.- Továbbra is él az a szabály, hogy egy együttesben a hozzájuk igazolt labdarúgók léphetnek pályára?- Sokak kérésére módosítanunk kellett ezen a téren. Mivel a rendezvény a bajnokságra való minél eredményesebb felkészülést szolgálja, lehetővé tesszük, hogy a próbajátékon levő játékosok is pályára léphessenek. Az érvényes igazolás természetesen náluk is kötelező érvényű!- Szombaton, az első versenynapon reggel nyolctól este fél tízig szinte megállás nélkül tartanak a csoportküzdelmek. Kik vezetik a meccseket? annyira közel voltunk ennek megvalósulásához, hogy hétfőn már felvehettük volna az összeget. Nem kis pénzről, 15 millió forintról van szó, azonban úgy látszik, minden ösz- szeesküdött ellenünk. Az általam megbízott ember kezét törte, így a pénztár helyett a gipszelőszoba felé vette az irányt. O elcsúszott, ami késlelteti a szerződés aláírását. Most néhány napot megint várni kell. Vagy még többet. Kínomban már csak nevetek az egészen. Ilyen a mi formánk, ahogy történne valami jó a klubbal, üldöz minket a balsors - füstölgött Kulimár János elnök. Egyébként már az asztalon fekszenek az éves bérletek. A Városi Stadionban megvásárolható a színes kártya. Az NYFC arra biztatja a törzsszurkolókat, hogy aki segíteni akar, minél többet vásároljon belőle... ez a Tiszavasvári út...) várja majd őket... Az illető Sira István névem ismerszik, s foglalkozását tekintve az NYFC csatára. S nemcsak kezet rázni fog a sztárokkal, hanem velük együtt futballozni...- A hír igaz, Sira kedden a mi csapatunkat erősíti. Néhány külföldi labdarúgó mellett őt is kipróbáljuk, mert Dunai Antal edző kíváncsi: játék közben mire képes a nyíregyházi fiú. A mérkőzés után talán az is eldől: ajánlatott teszünk a támadónak, vagy eltekintünk az üzlettől. Ezzel kapcsolatban Dunai mondja ki a végső szót - egészítette ki az alapinformációt Nagykaposi Elemér. Tehát hölgyeim és uraim, kedden 14 órakor DVSC- Epona-Dinamo Kijev II mérkőzés Nyíregyházán...- Az elmúlt év legjobb megyei játékvezetője Resán Tibor, aztán az NB Ill-ban is rendszeresen bíráskodó, 18 éves, tehetséges Bendik Tamás, valamint a határozott kiállású, rutinos Tomasovszki Zoltán.- A műsorban egy roppant csábító nosztalgiameccs szerepel...- Vasárnap délben, a finálé előtt kerül sor az 1980/81-es NB I-es bajnokságban szereplő NYVSC és a Tiszavasvári öregfiúk barátságos mérkőzésére. Nézőcsalogató összejövetelnek ígérkezik a most először létrejövő bemutató. Kétszer tizenöt percig játszanak Szendreiék, már csak emiatt is érdemes lesz kilátogatni a Bujtosiba. Vállalkozó profik A Bosman-ügy miatt a profi labdarúgóstátusok megváltoztatását tervezi a Német Labdarúgó Szövetség (DFB). A Welt am Sonntag című újság szerint ezentúl a játékosok nem munkavállalóként, hanem egyéni vállalkozóként kötnének szerződést a klubokkal. így lehetségessé válna a régi átigazolási rendszer visszaállítása, az egyesületek ismét pénzt kérhetnének a lejárt szerződésű futballistákért, (dpa) Emberlavina! MTI-EFE Olykor bizony a (gólörömbe bele is lehet halni, de legalábbis súlyos sérüléseket okozhat a túlzottan vehemens ünneplés. Eme állítás igazság- tartalmát erősítették meg fékevesztett szurkolók a spanyol bajnokság hétvégi, fővárosi rangadóján, amikor is a gyepen a madridi királyi gárda, a Real csapott össze az Atléti- cóval, utóbbinak az otthonában. Fél óráig csak a „szokásos” izgalmak vártak a futballhívekre, mígnem elérkezett a 32. perc, amikor is Kiko, a hazaiak egyik kedvence belőtte az Atléti- co vezető gólját. A helyi drukkerek örömünnepbe kezdtek, a magukkal nem bírók pedig lavinaszerűen zúdultak alá, hogy minél közelebbről üdvözölhessék a gólszerzőt. Nos, a lezúdulás a Vicente Calderon stadion északi kapujánál következett be, kis híján tragédiába torkollott, mert többeket is elsodort az emberáradat. Volt, akire rátapostak, másokat majdhogynem összenyomtak, végül is tizennégy ember szenvedett kisebb-nagyobb sérülést az eset során. A Real Madrid a Kiko- találatra négy alkalommal is válaszolt, így aztán súlyos Atlético-vereség lett a dolog vége. Puskás, a „király” MTI Hétfő este a müncheni Bayerischer Hof színház- termében rendezték meg a futballsport nemzetközi történetével, statisztikai érdekességeivel foglalkozó német szervezet, az IFFHS „Világ labdarúgó gáláját”, amelyen az eddigieknél is színpompásabb sztárkoszorú vonult fel. A magyar labdarúgás a múlt nagyszerű egyéniségeivel képviselteti magát. Többek között Puskás Ferenc is megkapja „Az évszázad gólkirálya” elismerő igazolást, trófeát. Az Aranycsapat egykori gólzsákja közelgő, áprilisi 70. születésnapja előtt a bajor fővárosban, a nagyvilág előtt is elfoglalta trónját. Ismert, Alfredo W. Pöge, az IFFHS elnöke már tavaly októberben, Budapesten átadta a gólkirályi címről szóló diplomát. * Részlet Puskás Ferenc délelőtti nyilatkozatából:- A dicsőségből sohasem elég! Mannheimből utaztam ide Münchenbe. Múlt pénteken néhai Sepp Herberger volt szövetségi kapitány születésének századik évfordulóját ünnepelték a németek. Helmut Kohl német kancellár ajándékot nyújtott át nekem, már előre gratulált 70. születésnapomra. Dunai szemrevételezi Sirát Csábító nosztalgiázás a kupafinálé előtt Az eddig sem volt kétséges, hogy Szabolcs-Szatmár- Bereg megye a honi teremlabdarúgás egyik fellegvára. Ennek újabb ékes bizonyítéka a hétvégi Joma Kupa, amelyet idén először rendeznek, de már most bizonyos, hogy lesz jövőre is (bővítettebb terjedelemben, még nagyobb felhajtással!). Vasárnap nem csupán a döntő jelenti a habot a másfél napon át készülő tortán, egyéb csemegével is szolgálnak a szervezők.