Új Kelet, 1997. január (4. évfolyam, 2-26. szám)

1997-01-21 / 17. szám

'lÄuMi Városlátogató 1997. január 21., kedd 1. Tiszavasvári is nagy részt vállalt a nemrég me­gyénkben véget ért főiskolás kézilabda-világbajnok­ság megrendezésében. Ön milyen élményekkel lett gazdagabb? 2. Nagy a valószínűsége annak, hogy ebben az év­ben a volt csokigyárban beindul egy vállakózás, ami több mint száz embernek ad majd munkát. Ez mennyi­re érinti? 3. Mit szeretne, ha ebben az évben a városban vagy a magánéletében megvalósulna? Tárnái Sándor:- Nagyon szívesen kimen­tem volna megtekinteni va­lamelyik mérkőzést, de az időm nem engedte. A sajtó­ban figyelemmel kísértem az eredmények alakulását. Örü­lök neki, hogy a magyarok nyertek, és annak is, hogy városunk ilyen nagy sport- eseménynek adott otthont.- Engem személy szerint nem érint, mert van munka­helyem, de nagyon jó dolog­nak tartom, hogy nem áll ott tovább üresen a létesítmény, mert városunkban elég sok a munkanélküli, így szükség van az új munkahelyekre.- Olyan sok kívánságom- Természetesen tudok róla, hogy Tiszavasváriban is rendeztek mérkőzéseket, de nem tudtam kimenni a mécs­esekre. Ha nem is láttam egyet sem, büszke vagyok rá, hogy vasváriban ilyen világver­senyt rendeztek.- Már korábban is hallot­tam, hogy valamilyen vállal­Halcmann Ferenc:- Nagyon színvonalas sportesemény volt és több mérkőzést is megtekintet­tem. Nagy élmény volt szá­momra az orosz-japán talál­kozó. Szenzációs volt a japá­nok játéka, de a többi meccs is tetszett. Annak meg külön örülök, hogy a magyarok let­tek a világbajnokok.- Örülök, hogy valami be­indul a volt csokigyárban, mert én is munkanélküli va­gyok. Családos ember lévén van egy hároméves gyere­künk és nagyon jó lenne, ha sikerülne állást kapnom. A szakmám autószerelő, de mindent vállalok, csak fizes­senek. lenne, hogy nehezen tudok választani közölük. Talán ja­vítani kellene az egészségügyi ellátást, gondolok itt elsősor­ban a szakorvosi ellátás bőví­tésére. Személy szerint meg azt szeretném, hogy egészségesek maradjunk ebben az évben is, hogy tudjunk dolgozni. Barilla István: kozás beindul az évek óta üresen álló épületekben. Na­gyon jó lenne, mert a fiam és a menyem is munkanélküli, bizakodunk, hogy akkor len­ne munkahelyük.- A városban javítani kel­lene a közbiztonságot. Sze­retném, hogy a közgyógy- ellátási igazolványt olyanok kapnák meg, akik valóban rá­szorulnak. Beteg feleségem van és háromszor kértem, de nem adták meg. Azzal utasí­tottak el, hogy a feleségem­nek magas a nyugdíja. Kér­dezem, 12 ezer forint olyan magas? Tudok olyanról, aki­nek 17 ezer forint, és mégis megkapta.- Az óhajom is az előző té­mához kapcsolódik. Egy jó munkahelyre vágyom, akkor minden más kedvezően ala­kulna az életemben, és min­den gondom megoldódna. Szakmát tanultak Az elmúlt év augusztusában indult és decemberben véget ért a Nyír-Dinamika Kft. szervezé­sében az a két tanfolyam, amit a cigány közösségi házban szer­veztek a vállalkozó kedvű ci­gányok résztvételével. Az egyik tanfolyamon lóférfiafűzvesz- sző- és a gy ékényfonás ősi mes­terségét sajátították el, míg a hasonló létszámú, lányokból és asszonyokból összeverbuváló­dott csapat megtanulta a sza­bás-varrás, a főzés, a csecsemő­gondozás, a házi betegápolás, a mezőgazdasági ismeretek és a kertművelés fortélyait, háztar­tási ismereteket szereztek. A résztvevőknek - amellett, hogy hasznosan töltötték el szabad­idejüket - a Munkaügyi Köz­pont a tanfolyam idejére ke­resetpótló támogatást is biz­tosított. A vizsgák nagyszerű­en sikerültek, minden résztve­vő sikeres vizsgát tett, közü­lük hat lány kapott kiváló minősítésű bizonyítványt. Az előzetes tervek szerint a város vezetői a lányok egy részét a cigány közösségi házban a közeljövőben beinduló óvodai csoportban dajkaként szeretné alkalmazni. Készül a költségvetés Stabil gazdálkodás várható Az önkormányzat pénzügyi osztályán nagy a sürgés-for­gás mostanság. Ennek oka, hogy az osztály dolgozói a számok tükrében is összegzik az önkormányzat múlt évi gazdálkodását, és készítik az 1997. évi költségve­tést. Egy kis betekintésre Nagyné Dályai Katalin osz­tályvezető volt segítségünkre.- A tmült évi költségvetési előirányzatunk 800 millió fo­rint volt, de az évközi módosí­tásokkal 1,1 milliárd forintra módosult. Azt állapítottuk meg, hogy a bevételek az elvá­rásoknak megfelelően alakul­tak. Egyes területeken - mint az intézmények és az önkor­mányzat működési bevételei - egészen jó eredményekkel di­csekedhetünk. Például, a helyi adók bevételeit 10 millió fo­rinttal túl is teljesítettük. Ez a pluszpénz lehetőséget adott arra, hogy kiváltsuk a tervezett forráskiegészítő hitelünket. Úgy érzem, intézményeink megfelelően finanszírozottak voltak. Ebben nagy segítsé­günkre volt az a racionalizálás, amit az önkormányzat utasítá­sára hajtottunk végre. Ez pozi­tívan befolyásolja az ez évi működési költségvetést is. A tervezett feladatokat is teljesí­tettük, ezek közül kiemelkedik az út-, a víz- és az elektromos hálózat bővítése és kiépítése. Az volt a célunk a fejlesztések­kel, beruházásokkal, hogy a lakossági igényeket kielégít­nemigen unatkozik mostan­ság, mert az uborkapalánták már virágba borultak, és itt az ideje a termőhelyükre ültetni őket, hogy minél előbb pri­mőrként piacra kerüljenek, de hasonló a helyzet a szépen megerősödött paprikapalán­tákkal is.- Lehet, hogy ez az utolsó év, amikor primőrtermeléssel foglalkozunk, pedig már kilen­cedik szezonban csináljuk. Ennek oka, hogy ilyen energia­árak mellett nem gazdaságos a fűtés, nem beszélve az egyéb gazdasági megszorításokról. Egyszerűen elveszik az ember sük. A különféle szociálpoliti­kai támogatások szintjét is tar­tani tudtuk. Jelentős tartalék­kal rendelkeztünk, ami az év­közi, be nem tervezett kiadá­sokat fedezte. Összességében úgy érzem, hogy az 1996-os évet megfelelően sikerült zár­ni. Maradtak erre az évre áthú­zódó feladataink, de azokat a pénzmaradványunkból fedez­ni tudjuk. Ez évi költségvetési tervezetünk elkészült a rende­lettervvel együtt, amit a napok­ban tárgyal meg a képviselő- testület. A tervezett végösszeg 1 milliárd 137 ezer forint, ami az elmúlt évi módosított elői­rányzat szintjén alakult, de más összetételben. Saját bevétele­inknél jelentős növekedésre számítunk, mit például a helyi adók, ahol az emelkedés vár­hatóan elérheti a több mint 50 százalékot. Körülbelül 100 millió forinttal több lesz a nor­matív állami támogatás is.- Intézményeink ez évi mű­ködési metodikáját az elmúlt két évben végrehajtott raciona­lizálás alapelvei határozzák meg, melynek lényege, hogy az kedvét, hogy tovább csinál­junk - fogad kissé elkeseredve Munkácsi Béla -, ráadásul na­gyon rosszul indult a szezon. Az uborka első vetése kiment, a paprika szakaszosan kelt ki. Aztán két fóliaház a ráesett nagy mennyiségű hótól vázas­intézmények által ténylegesen ellátott feladatot és ahhoz szük­séges létszámot finanszírozunk - egészíti ki az eddig elmon­dottakat Mészáros Sándor in­tézményirányítási csoportveze­tő. - A két év alatt komoly lét­számleépítésekre került sor mind a szakmai dolgozók, mind a kisegítő személyzet körében, így az intézmények ez évi fi­nanszírozásánál is ezeket a szempontokat vesszük figye­lembe. A belső pénzügyi gaz­dálkodás teljes mértékben az in­tézményvezető hatáskörében van. Az alapköltségvetésben a bérek tervezésénél az 1996. de­cember havi állapotokat vettük figyelembe. A február 1-jétől életbe lépő új bértáblázat szerin­ti összegek fedezete a nagy költ­ségvetésünk tartalékában van el­helyezve. Nyugodtan kijelent­hetem, hogy ebben az évben mindazokat a feladatokat, kon­cepciókat a jelenlegi költségve­tési tervezetben pénzügyileg fi­nanszírozni tudtuk. Talán most beérett a gyümölcs, érezzük azo­kat a könnyebbségeket, amit a 1995-96-os években végrehaj­tott szükségszerű megszorítá­sok, létszámleépítések és átcso­portosítások során értünk el, bár akkor pluszterheket jelentettek, viszont a továbbiakban megte­remtődtek a stabil gazdálkodás feltételei. tói szétszakadt, ami több mint 100 ezer forint váratlan kiadást okozott. A vásárlóerő is csök­ken. Egyelőre nem sok remé­nyünk van rá, hogy ezt az évet nyereséggel zárjuk, de végig­csináljuk, mert valamiből él­nünk kell. Tiszavasvári Röviden Az önkormányzat képvi- selő-testülete rövidesen na­pirendre tűzi az önkormány­zat havonta megjelenő lap­jának további helyzetét. A kilencedik évfolyamába lé­pett újsággal kapcsolatosan olyan javaslat érkezett, mi­szerint csökkenteni kellene a Hírmondóra fordítandó összeget, akár azon az áron is, hogy a városi lap jellege szűnjön meg és adják el. Az új újságban a város egy meg­határozott összegért vegyen ? oldalakat, ami egy-egy meg- \ jelenésnél négy oldalt jelen­tene. Emiatt a testület eladás­ra meghirdette a Hírmondót, és jelenleg érkeznek a pályá­zatok. Közben a testület tag­jainak egy része megváltoz­tatta véleményét, és már nem támogatja az újság eladását. Arra az álláspontra jutottak, hogy a városnak - akár anya­gi áldozatok árán is - szük­sége van egy önálló újságra. A határidő a napokban jár le, és február elején döntenek a további sorsáról. *** Ebben az évben tervezi az önkormányzat, hogy a város­hoz tartozó Szorgalmatoson szilárd burkolatú utakat, jár­dákat és csatornahálózatot építenek ki. A másik na­gyobb tervezett beruházás a város központjában lévő Kálvin utca és környékének út- és járdafelújítása, vala­mint a csapadékvíz elvezeté­se. Az önkormányzat más fej­lesztésekre is pályázik, illet­ve a saját bevételeik egy ré­szét is infrastruktúra fejlesz­tésére fordítják. Be van adva egy céltámogatási pályázat is a Bajcsi, Petőfi, Lónyai és Hő­sök utcák által határolt terü­let szennyvízcsatornázására, ami több mint 200 millió fo­rintos beruházást jelent. Az oldalt írta és szerkesztette: Fullajtár András A felvételeket Bozsó Katalin készítette A fóliában már uborkaszezon van Felüdülésnek számított, ami­kor a zord hidegből beléptünk Munkácsi Béla szorgalmatosi portáján a hatalmas fóliasátor­ba, ahol csodálatos látvány fo­gadott bennünket. A kellemes klímában már ezerszám zöl­dellnek a paprika- és uborka- nalánták. A gazda és felesége Gyümölcsfeldolgozó lesz a csokigyárban? Az egykori Stollwerck csoki­gyár már negyedik éve leállt, amit az önkormányzat nemré­giben Alkaloida-részvényekkel megvásárolt a korábbi tulajdo­nostól. A telephelyen lévő épü­letek, üzemcsarnokok jelenleg még üresen és zárva várják, hogy sorsuk jobbra forduljon. Sulyok ./orse/polgármester örömmel új­ságolta, miszerint lehetséges, hogy rövidesen sikerül értékesí­teniük a létesítményt, és az új tulajdonos beindít egy vállalko­zást, ami azt jelentené, hogy a több mint száz embernek bizto­sítana munkalehetőséget.- Pár nappal ezelőtt egy kü­lön bizottságunk utazott Buda­pestre, hogy tárgyaljon a vevő­jelölt, CHEMINNOVA Kft. ve­zetőjével, akinek komoly elha­tározása, hogy megvárásolja az egész üzemet és még ebben az évben beindítja a termelést. Na­gyon fontos lenne számunkra, hogy létrejjön az üzlet, mert nagy számú munkahelyteremtés­ről van szó. Támogatjuk az új tulajdonosjelöltet abban is, hogy a pályázati lehetőségekből ne maradjon ki, ami az új üzem be­indításához feltétlenül szükséges. A volt csokigyár minden infra­struktúrával rendelkezik és bár­mit el lehet benne kezdeni. Az már csak nosztalgia marad, hogy csokigyár. A kft konkrét elkép­zelése, hogy egy gyümölcsfel­dolgozó üzemet indítana be, il­letve vegyipari és konzervipari gépeket is gyártanának. A gép­gyártás mellett egy speciális gyümölcsszárítási és -aszalási eljárásról van szó. Ebben benne van az a lehetőség is, hogy az alapanyagként felhasznált gyü­mölcsöt itt helyben termelnék meg az emberek, míg a gépgyár­tásban a műszaki képzettségű­eknek is új munkalehetőség nyílna, így még több ember egzisztenciája javulhatna te­lepülésünkön és környékén.

Next

/
Oldalképek
Tartalom