Új Kelet, 1997. január (4. évfolyam, 2-26. szám)

1997-01-18 / 15. szám

1997. január 18., szombat Világkrónika Magyar Távirati iroda Prosztatarákkal megműtötték szerdán Desmond Tutu Nobel-békedíjas dél-afrikai érseket a fok­városi Kingsbury klinikán - közölte pénteken az Igaz­ságtétel és Megbékélés Bizottságának szóvivője. M. Allen úgy tudja, hogy a dülmirigyen kívül más szervekre nem terjedt ki a betegség. Tutu 1984-ben kapta Nobel-díját az apartheidellenes harcban vállalt szerepéért. Az Új Demokrácia (ND) nem kíván részt venni azokban a kísérletekben, amelyek célja, hogy az utcán valamiféle forradalommal váltsák le a szerbiai vezetést, mivel tudjuk, hogy semmiféle forradalom nem hozhat jót Szerbiának, és az ország lakosságának. A hatalom erőszakos úton való megtartásában és a jelenlegi társa­dalmi viszonyok konzerválásában sem vagyunk érdekel­tek - mondta Dusán Mihajlovic, a baloldali kormányko­alícióban részt vevő ND elnöke a Demokratija című belg­rádi napilapnak adott nyilatkozatában. A politikus, aki sokak szerint esélyes a szerb miniszterelnöki poszt el­nyerésére is, hangsúlyozta: Az ND azt szorgalmazza, hogy Szerbiában jussanak el a demokratikus átalakítás végére, melynek eredményeként olyan állam jönne létre, amely alkalmas az európai gazdasági és politikai életbe való beilleszkedésre. Megérkezett az influenzajárványAuszt riába is, mégpedig az A-vírus dönt ágynak egyre több ausztriai lakost. Ezen a héten csak Bécsben több, mint 10 ezer új megbetegedést észleltek. Az osztrák orvosokat egyáltalán nem érte váratlanul a járvány, inkább azon cso­dálkoztak, hogy a hetek óta Spanyolországban, Fran­ciországban és több kelet-európai országban grasszáló vírus csak most érte el Ausztriát. Az orvosok, mint min­den évben, most is azt ajánlják, hogy a krónikus beteg­ségben szenvedők és a 60 éven felüliek feltétlenül kérje­nek influenza elleni oltást. A francia hatóságokegy egyszerű rutinellen­őrzés során csütörtök este kézrekerítették az ETA baszk szeparatista szervezet egyik legjobban keresett tagját, Jósé Luís Urrusolo Sistiagát. A spanyol kormányzat sze­rint a 39 éves férfi jelenleg az ETA harmadik legfőbb vezetője, korábban pedig a szervezet — több merényle­tért felelős - „utazó kommandójának” tagja volt. A letar­tóztatás a délnyugat-franciaországi nagyvárosban, Bor- deaux-ban történt: a csendőrök megállították Sistiaga kocsiját, mire a férfi menekülni próbált. Az autós üldö­zés végül azzal végződött, hogy a baszk terrorista kocsi­ja kisodródott az útról, s így sikerült őt őrizetbe venni. Sistiagánál egy pisztolyt és hamis papírokat találtak. Öngyilkosságot követett el csütörtökön Nikola Koljevic, a boszniai szerb állam volt alelnöke - jelentette pénteken a B 92 belgrádi rádió. A Beta belgrá­di hírügynökség értesülései szerint „Koljevic csütörtö­kön még bent volt a boszniai szerb parlament épületé­ben, s teljesen hétköznapi módon viselkedett”. Robbanás történt pénteken Moszkva központ­jában, néhány utcányira a „Fehér Háztól”, a központi kor­mányzati épülettől. Egy ember meghalt, kettő megsérült. Az orosz Interfax hírügynökség úgy értesült rendőrségi forrásból, hogy egy távirányítású robbanószerkezetet hoz­tak működésbe a déli órákban. Egyelőre nem tudni, hogy mi, vagy ki volt a célpont. A Reuter megjegyzi moszkvai jelentésében, hogy az orosz fővárosban gyakori a maffialeszámolás. A detonáció egy udvarban történt. A körülvevő épületek egy rendőrőrsnek és több kereske­delmi irodának is otthont adnak. Majszolj követ ­MTI — Nem érzi jól magát? Tart az influenzától? - a legjobb, ha elrágcsál egy­két követ. Legalábbis Szi­bériában ezt tanácsolják a gyengélkedőnek. Szibériában az emberek és állatok kőevésének immár évszázados hagyományai vannak. Egy szibériai kuta­tó 15 évnyi kutatómunkával próbálta meg igazolni az ehető kövek gyógyhatásút, s arra a megállapításra jutott, hogy néhányuk valóban ren­egészséges leszel delkezik gyógyítóerővel. A kövekben levő ásványi anya­gokat, mikro- és makroele- meket ugyanis a szervezet képes hasznosítani, s ezáltal erősödik az immunrendszer. Vaszilij Bagatov szerint a kőevéshez nem árt, ha Szibé­riában él az ember, mert itt megtalálhatók azok a speci­ális kőfajták, amelyek egész­ségesek és „ehetők”. A ku­tató a Reuternek nyilatkozva említett is egy ásványt, a zeolitot. amelyet táplálék­kiegészítőként a búza- és rizsliszthez kevernek. Kampány Tőkés László ellen Funar letartóztatást követel MTI Tőkés László letartóztatását követelte pénteken Gheorghe Funar kolozsvári polgármes­ter, az RNEP elnöke. Az RMDSZ tiszteletbeli el­nöke és közvetve az RMDSZ elleni új hangulatkeltéshez a romániai nacionalista sajtó és politikai erők számára az a - Tőkés által csütörtök este sze­mélyesen is cáfolt - jelentés adott alkalmat, amelyet az EFE spanyol hírügynökség anya­gát ismertetve adott ki szerdán a Rompres hírügynökség a püspök keddi bécsi sajtó- értekezletéről. Az EFE-anyág­ban az állt, hogy Tőkés „auto­nóm kormányt sürget a 3,5 millió romániai magyarnak”. A téves hírt a legtöbb ro­mán lap tényként vette át, s például a Dimineata, az el­lenzéki SZDRP szócsöve Tőkés László fényképével il­lusztrált, elsőoldalas induló anyagként rögtön „megkom­mentálva” közölte, a követ­kező cím alatt: „Az RMDSZ főnökei autonóm kormányt kémek. Románok, mi követ­kezik még?”. A Jurnalul Na­tional című, címének meg­felelően nacionalista napilap pénteki számában Tőkés ál­lampolgárságának megvo­nását, a püspök száműzetés­ét sürgeti és „iszapfürdőt” helyez kilátásba Erdély föld­jéből „a Romániát rágalma­zó pópának” egy bizonyos Marius Tuca. Markó Béla, az RMDSZ el­nöke már szerdán cáfolta az EFE-hírt a román rádió, illet­ve a Romania Libera számá­ra adott nyilatkozatában. A ma ellenzékben lévő ro­mániai nacionalista erők kó­rusába pénteken bekapcso­lódott Gheorghe Funar, az RNEP elnöke is, aki Emil Constantinescu elnököt le­vélben szólította fel: intéz­kedjék Tőkés László letar­tóztatásáról, mivel ez a ro­mán állampolgár - az egy­ségpárti vezető megfogalma­zása szerint - „legutóbbi és 1989 decembere óta tett min­den nyilatkozatával és az ál­tala szervezett akciókkal a nemzetbiztonságot veszé­lyezteti”. Biztonság MTI __ ___ Ja pán 20 millió dollárt ál­doz külföldi nagykövetségei biztonságának fokozására, mivel a perui túszszedés kapcsán bebizonyosodott: nem minden fogadó ország nyújt teljes biztonságot. A perui terroristák egy hó­nappal ezelőtt hatoltak be a limai japán nagyköveti re­zidenciára, és még mindig 74 túszt tartanak fogva. A japán kormány a márciusig folyósítandó összegből megerősíti nagykövetsége­inek falait, robbanószerke­zeteket, fémeket felismerő detektort szerel föl, és mil­liókat költ a mobiltelefonok biztonságát növelő techno­lógiára.- Én tudom, hogy fáradt vagy apuci. De a kötelesség az kötelesség, ma még nem ígértél semmit a népnek. Megtörtént a hebroni átadás MTI_____________ Az izraeli hadsereg pénte­ken közölte, hogy befejezte a Jordán folyó nyugati partvidé­kén fekvő Hebron város 80 százalékának átadását. „6.10- kor megtörtént a fennhatóság átadása a Palesztin Hatóság­nak a Hebronnal kapcsolatos megállapodásnak megfelelő­en” - idézi Gabi Ofir vezérőr­nagyot, a Jordán nyugati part­vidékén állomásozó izraeli csapatok parancsnokát jelen­tésében a Reuter. Harminc évi megszállás után került a túl­nyomó többségben palesztin lakosságú Hebron péntek haj­nalban palesztin igazgatás alá, miután az izraeli katonák elhagyták a várost ellenőrző magaslati bázisukat. A kato­nai terepjárók hosszú sorával távozó izraeliek helyét a pa­lesztin rendőrség mintegy 100 tagja vette át a katonai kormányzó erődszerű főha­diszállásán. Az érkezők a szirénák megszólaltatásával és jelzőrakéták levegőbe lö­vésével ünnepelték az ese­ményt. „Most átadjuk a felelős­séget a Palesztin Hatóságnak Hebron város nagy részén” ­mondotta Gadi dandártábor­nok, a helyi izraeli parancs­nok, miután kezet rázott a palesztin tisztekkel. „Rende­zett körülmények között be­fejeztük az átadást. A palesz­tin rendőrség veszi át a fele­lősséget’a város nagy részén- fűzte hozzá, és jelezte, a tel­jes kivonulás még napnyug­ta, azaz a zsidó pihenőnap, a szabbat kezdete előtt be fog fejeződni. „Ma normálissá tesszük az életet a városban” — mondotta az átadás-átvétel alkalmával Avni al-Natse pa­lesztin ezredes, Hebron he­lyettes parancsnoka. Az új bolgár államfő nyilatkozata MTI ____ Bu lgáriában még nagyon ko­rai egy esetleges katonai dikta­túra lehetőségén gondolkozni - jelentette ki pénteken Szófiában Petar Sztojanov megválasztott államfő az MTI-nek. Sztojanov január 22-én veszi át a köztársasági elnöki posz­tot Zselju Zselev eddigi elnök­től, akit 5 évvel ezelőtt az anti- kommunista bolgár ellenzék jelöltjeként választottak meg. Egy évvel később az ellenzéki DESZ szembefordult Zselevvel, mert az elnök, aki az antikom- munista pártszövetség alapító­ja, s első elnöke volt, bírálta a Filip Dimitrov vezette akkori DESZ-kormányt. A megválasztott államfő tel­jes támogatásáról biztosította a bolgár városok utcáin tünte­tőket. Kijelentette, hogy szá­mára ma az „utca” a bolgár néppel egyenlő. Kifejtette, hogy Bulgária azért jutott vál­ságba, mert nem voltak refor­mok, csak a „reformok imitá- lásával” foglalkoztak az eddi­gi kormányok. Leszögezte, hogy véleménye szerint a szo­cialista párt kormányzásának szinonimájává vált a korrupció, a rossz tervezés, a rossz admi­nisztráció, az arrogancia, s a nép akaratának cinikus figyel­men kívül hagyása. „Ahol nincs piacgazdaság, ott nincs alapja a nyugati értelemben vett igazi szabadságnak és de­mokráciának” - emelte ki. Sztojanov a katonai diktatú­ra esetleges lehetőségével összefüggésben kiemelte, hogy a társadalmi rendszerek közötti átmenet időszakában levő országoknak - közöttük Bulgáriának is -, amelyek a Nyugathoz és a NATO-hoz akarnak közeledni, be kell tar­taniuk az európai demokrati­kus normákat. Meggyőződését fejezte ki, hogy Bulgáriában a hidegvérűség és a politikai jó­zan ész fog diadalmaskodni. \ Hírről % hírre Palotai István (Új Kelet) A francia elnöki látoga­tás alkalmával sok kérdé­ses és ellentmondásos nyi­latkozat megjelenésére le­hetett számítani, persze az elnöki megnyilatkozások tükrében. A francia diplomácia közismerten az udvarias (sok esetben az egyenes­ség rovására menően ud­varias) és szinte kész­pénznek vehető, hogy mindig azt mondja, amit az éppen meglátogatott he­lyen hallani szeretnének. Amikor az elnök tehát ki­jelentette, hogy hazánkat az ezredfordulón az Euró­pai Unió tagjai közt szeret­né látni — természetesen nem az ő óhaját fejezte ki, hanem a miénket. Ugyan­akkor tulajdonképpen a francia külpolitika már 1989 óta rendszeres szó­szólója a kelet-európai tér­ség felvételének, olyannyi­ra, hogy lengyelországi út­ján is ennek a szándékának adott többször is hangot. Ha a magyar-francia gazdasági kapcsolatokat vizsgáljuk, az eredményt kétféleképpen tolmácsol­hatjuk. Ha optimista hang­vételben írunk, akkor ki­emelhetjük, hogy a Francia Köztársaság a harmadik legnagyobb magyarorszá­gi befektetőnk. A negatív aspektus vi­szont arra figyelmeztet, hogy ez a harmadik hely — a két elsőhöz képest, léptékekkel kisebb össze­get jelent, és ráadásul jó­formán csak kereskedelmi jellegű és nem termelő tőkét jelent... Hazánk és Franciaor­szág között a politikai vi­szony — 1711 óta — a tűrhető és a kimondottan rossz között mozgott vagy 270 évig. Bizony ma is be kell vallanunk, hogy kap­csolataink nem elsővona­lasak. Viszont most van végre itt az ideje, hogy egymást segítve Románi­ával europid kapcsolat- rendszert alakítsunk ki. Ők minket a franciáknál, mi őket a németeknél tud­juk képviselni, így kvittek lehetünk mindenki örö­mére. A francia diplomácia kü­lönben nagy elismeréssel nyugtázta hazánk nyílt­ságát. A szomszédokkal történő kölcsönös alap­szerződéses viszony vo­natkozásában, és felte­hetőleg ez volt az a pilla­nat, amikor a magyar dip­lomácia hitelessé vált a franciák szemében. Persze ez valamiféle „feloldozás” is irányunk­ban, mert ezáltal mi is dek­laráltuk, hogy nem orro- lunk rájuk a Trianonban történtekért... A magyar-francia vi­szony javításának remek módja a gazdasági kap­csolatok fejlesztése és el- szakíthatatlanná tétele. Ezért is vesszük örömmel a nagyszámú üzletembert a francia elnök kíséreté­ben. Politikiíssors

Next

/
Oldalképek
Tartalom