Új Kelet, 1996. december (3. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-09 / 287. szám
Falujáró UJ KELET „Élünk csendesen” ______ Az elégedettek maradtak — Beszélnénk mi szívesen, de Morauszkiék is úgy jártak, hogy egyik héten az újságban voltak, a másik héten a temetőben — mondja Cseh Jánosné Ilonka. Ott- honkájában, meleg barna kendőjében jött elénk. Tétovázik, majd szélesre tárja a kaput, s megindul a ház felé. Hosszú, sáros földút vezet az épületig, közvetlenül a felszántott kert mellett. — Nyáron széles ösvény volt, elfértünk, most meg ez a sár... — zsörtölődik. Közben a gyümölcsfák kilógó ágait tolja el a szeme elől. — Még az anyósomék építették ide a házat, de más idők voltak akkor... A kertből az udvarra újabb kapu nyílik. A kutya messziről megérezte az idegent, ugat esztelenül. A meleg konyhában érzik a reggeli hagymás tojás illata. A szobában ül a gazda, Cseh Jani bácsi, kék színű surcot visel. Gumicsizmáját letette maga mellé, már elvégezte a kinti munkát, dél körül pihen egy kicsit. A tévét bekapcsolta, de csak háttérként szól a parlamenti közvetítés. — Beszélnek ezek feleslegesen — int a képernyő felé —-, az ember azt se tudja, kinek higgyen. — A mai fiataloknak már olyan igényeik vannak, amit nem lehet teljesíteni... — Munkájuk meg nincs — folytatja a gazda. — Mi rengeteget dolgoztunk, kérni viszont alig mertünk. Beletörődtünk a sorsunkba. — Az én szüleim hetven hold földön gazdálkodtak, s olyan kis házban laktak, mint a cigányok. Mégis elégedettek voltak — mondja Ilonka. — A házasodásnál viszont gazdag gazdagot keresett, szegény szóba sem jöhetett. Az én szülőm meg az uram szülője testvérek voltak. Cseh János bácsi Egymás mellett laktunk. Az volt a lényeg, hogy vagyon legyen, de még jobb, ha közel. így keltünk egybe. Nem úgy volt, mint most, hogy a Dunántúlról hoznak menyasszonyt... — A szüléink tirpákok voltak, s azok vagyunk mi is. — A népdalkörrel meg a táncosokkal voltam Szarvason, azt mondják, onnan származunk — folytatja boldogan a kis öregasszony. — Aztán egy időben el lehetett költözni más vidékre. El is mentek néhányan a testvéreim közül, ide meg szlovákokat telepítettek. — Csak elégedetlenek mentek el innen — szól közbe Jani bácsi. — Nagyravágyók, azt hitték, ott jobb lesz. Igaz, szép lakásokat kaptak az államtól. Akik ide jöttek, sokáig siránkoztak, erős volt bennük a honvágy. Ma már egyik se menne vissza! — Tanítanak szlovákot az iskolában, de mi nem úgy beszéltünk ám, hanem tótul. Én nem fogtam előbb a tót beszédet — mondja Ilonka. — A népdalkörbe meg csak úgy kellett beszélni. Gyakoroltam, aztán már nagyon jól ment a tót nyelv. Itthon az emberrel is úgy beszélek. Voltunk mi sokfelé táncolni, csárdást, meg mindenfélét jártunk. — Nem illik már a bohóckodás az öregnek — mondja savanyún János bácsi. — Öregnek? Nem voltam én még olyan öreg... — Ötvenen túl volt már az — feleli a gazda. — Mert neked nem ment — évődik Ilonka. — Míg fiatalok voltunk, gyalog is elmentünk táncolni még Nyíregyházára is, természetesen a templomba is. Ma már nehéz kimozdítani az öreget. Dolgozni sem bírunk úgy, mint régen. Csak élünk csendesen. Cseh Jánosné Magdika Az oldalt írta: Kozma Ibolya Fotók: Csonka Róbert 1996. decemberi., hétfő Lenin marad Cserkeszen _____j Fe jleszteni — nem létező pénzekből A polgármester társadalmi munkában irányítja a községet. Nagycserkeszen ezerkilencszázan élnek, kisebb, kevesebb számú falvakban is van főállású polgármester. Tomasovszky János két fontos funkciót tölt be a községben. A helyi termelőszövetkezet elnöke és a település vezetője. — Korábban tanácselnökhelyettes voltam—mondja. — Gyakran előfordult, hogy betegsége miatt én helyettesítettem az elnököt, így munkámat jól ismerte a cserkészi lakosság. A rendszerváltás utáni választásokon komolyan meg sem fordult a fejemben, hogy jelöltessem magam, az itt lakók közül viszont sokan megkerestek, s biztattak, hogy legyek rajta a választási listán. Talán azt használták ki, hogy a feladatra nem tudok nemet mondani. —Hogyan lehet összeegyeztetni a két tevékenységet? — Időben nehéz, de valójában nem lehet szétválasztani. A termelőszövetkezetben dolgozók többsége itt él a faluban. Általuk ismerek minden gondot, problémát. Időm nagy részét a téeszben töltöm, itt is bármikor megkereshetnek az emberek. A község jegyzőjével napi kapcsolatban állunk, a munkával nincs megállás. — Mint polgármesternek, milyen tervei vannak a közeljövőben? Mit szeretne megvalósítani? — Az elmúlt években leterheltük az önkormányzat költségvetését. A gázberuházást tizenhárom és fél millió forinttal kellett kiegészítenünk, amire hitelt vettünk fel. Az összeget három év alatt kell visszafizetnünk, eszerint még az 1997-es év a kölcsön-visszafi- zetéssel fog eltelni. Ezért komoly beruházásokat nem tervezünk. Pályázaton nyertünk hárommillió forintot, amit konyhaépítésre szeretnénk fordítani. Az összeg azonban a beruházás harmadát sem fedezi. Megpróbálunk különböző forrásokból további támogatást szerezni, ugyanis szeretnénk elkezdeni az építkezést. Jó lenne, ha a tanyabokrokban élő idős embereknek meleg ételt tudnánk szállítani. A jelenlegi önkormányzati konyha kicsi, így * csak a gyerekek étkeztetésére alkalmas. Sajnos azonban, nem létező pénzekből lehetetlen fejleszteni. Az utóbbi időben volt bepótolni valója Nagycserkesznek. Nem volt szennyvíztelep, szennyvízhálózatra pedig még most sem merünk gondolni. —A községben még megmaradtak a régi utcanevek. Mi ennek az oka? — Nem akartunk ezzel is az állampolgár zsebébe nyúlni. A régi utcanevek politikailag kifogásolhatók, de a lakosságot nem zavarja. Az viszont igen, ha két-három ezer forintot kellene kifizetni megváltozott adatainak bejegyzésére. A Lenin utca Lenin utca maradt. Tapasztalatom szerint a kisembert nem befolyásolják a rendszerváltások, a politikai változások. Ők ragaszkodnak a régi, megszokott dolgokhoz, különösen akkor, ha a pénz a zsebükben maradhat. A fiataloké a jövő — mondják az idősebbek. A szólam már-már közhelynek tűnik, de az biztos, nem mindegy, hogy ki milyen sorsot választ magának. A nagy- cserkeszi általános iskola három tanulója már tervezgeti, milyen élet vár rá. Bánszki Mónika:---Még csak hetedikes vagyok, de már tudom, hogy a nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium német tagozatos osztályába fogok jelentkezni. A testvéreim is oda jártak, s azt mondják, az a legjobb középiskola. Nemrégiben német versenyen voltam, elég jó helyezést értem el. A kedvencem a német nyelv és a magyar irodalom, de még nem tudom, mihez kezdek, ha elvégzem a gimnáziumot. Doboveczki István: — Cukrász leszek, az már biztos. Szeretem az édességeket, s úgy gondolom, az elkészítésük sem lehet rossz. A Sipkay Barna Középiskolában szeretnék tanulni, s folytatom a sportolást. Az iskola sportklubjában, az 5-letben biciklizem. Évente több verseMit hoz a jövő? Bánszki Mónika nyünk van, legutóbb a Bakonyban versenyeztünk, ahol elnyertem a Bakony királya címet. BabolcsiNóra: — A német és a magyar irodalom a kedvencem. Ä Kölcsey Gimnáziumba fogok felvételizni, még az idén. Német tagozaton szeretnék tanulni, ha nem sikerül, akkor beérem az általános osztállyal. Hetente egy alkalommal a cserkészi iskola felvételi előkészítőd jére járok. A jövendő iskolám is indított előkészítőt, ezért oda is beiratkoztam. Babolcsi Nóra Doboveczki István Nyíregyháza | Tizennyolc bokortanya Tavasztól őszig zöldséget, gyümölcsöt árulnak a kapuk előtt a 36-os út nagy- cserkeszi szakaszán. A tizennyolc tanyabokorból álló községben kétezer ember él. Az országban szinte egyedüli a településforma története. Károlyi Ferenc gróf az 1752—53-as években azzal bízta meg Petrikovics János csizmadiamestert, hogy menjen le Békés megyébe, és az ott eléggé sanyargatott szlovák eredetű lakosságot beszélje rá az elnéptelenedett Nyíregyházára való áttele- pedésre. Mintegy háromszáz család költözött ebben az időben erre a vidékre. Utcát is neveztek el: Csaba és Szarvas utca. A mező- gazdasággal foglalkozó lakosság a városból lassan a gróf által adományozott birtokra kezdett kitelepedni. A századfordulón az első telepesekről elnevezve jöttek létre a bokortanyák (Tamásbokor). A szorgalmasan dolgozó „tirpák” lakosság rohamosan gazdagodott, később munkaerő hiányában újabb költözésre toboroztak a módosabb gazdák Nógrád, Hont és Gömör megyékből. Ez az áttelepülés az 1900-as évekig folyamatosan történt. A későbbi bérlők „taksások” lettek. A második világháború pusztítása, az 1947-es Szlovákiával való cseretelepítés és az azt követő időszak sokat változtatott a foglalko- zásilag, vallásilag és nyelvileg szorosan összetartozó nép életén. A mezőgazdaság átszervezése következtében három termelőszövetkezet alakult, később egyesült, korábban Kossuth Mezőgazdasági Szövetkezet, jelenleg Cserkesz Mező- gazdasági Szövetkezet néven működik. A község fejlődését jelzi az orvosi rendelő, az iskola, a takarékszövetkezet és a sok kertes magánlakás. Villany, úthálózat, vezetékes víz van minden tanyabokorban. Az iskola és a falu büszkesége a négy évvel ezelőtt épült tornaterem. A közművelődést és a közoktatást segíti a sűrű autó- buszjárat és az iskolabusz, amely a tanyabokrokban élő gyerekek utazását könnyíti. Vezetékes gáz a község 90—95 százalékában van, összesen harminchét kilométer hosszú hálózatot építettek. Ebben az évben alakították ki a távbeszélő hálózatot. Százötven lakásban van telefon.
