Új Kelet, 1996. december (3. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-28 / 302. szám
UJ KELET Nyíregyháza 1996. december 28., szombat 7 Tíz éve együtt a zenében, a zenéért Pro Musica-jubileum Mostanában a kerek évfordulók bűvöletében élünk. Amiről írok, az nem olyan nagy szám: az első kerek évforduló, a tizedik. Ennyi idő telt el azóta, hogy ez a leánykar önálló életet él, nevét „jegyzik” a hazai és nemzetközi kóruséletben. S nem is akármilyen szinten, hiszen kezdetét nemzetközi nagydíj, a jubileumi évet Eu- rópa-nagydíj fémjelzi. Ingyenebéd az elesetteknek Erdélyi Tamás (Új Kelet) Különös gyönyörűsége a sorsnak, hogy a krónikás ott lehetett a csoda megszületésénél. Ott ringott az együttes bölcsője a debreceni Arany Bika színpadán 1986 nyarán, egy ugyancsak jubileumi eseményen, a 25. nemzetközi kórusverseny résztvevői között. Elmondhatom, igen szép hangja volt a kicsikének, amit aztán a zsűri igen nagyra értékelt. Valójában nem keltett meglepetést az új leánykar fényes győzelme, hiszen négy évvel korábban mint gyermekkar, ugyancsak Szabó Dénes vezetésével már hajszálnyira volt a legnagyobb elismerés elnyerésétől. A meglepetés és az öröm, ami a lányokban akkor fellángolt, mégis akkora volt, hogy íme, máig együtt tartotta a Pro Musica kórust, át számos versenyen és fesztiválon, no meg rengeteg próbán, felkészülésen és hétköznapi fáradozáson. Olvasóink többsége tudja talán, hogy a Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskolához tartozó, de az iskolából már kinőtt fiatalokból álló leánykórusról van szó: művészete eléggé közismert megyeszerte, akár iskolai bérleti hangversenyeken, akár ünnepi alkalmakkor nyújtott élményszerű előadásain. Karácsonyi hanglemezük, CD-jiik is Sikeres — a Cantemus gyermekkarral közösen készítették. Most a jubileum egybeesett egy újabb debreceni kórusversennyel, amelyen — mint arról mi is beszámoltunk — a Pro Musica elnyerte az európai kórusversenyek legnagyobb elismerését, az Európa-nagydíjat. Ünneplésre azonban nem volt idő, hiszen egymást érték a feladatok, például a Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál augusztusban, majd az athéni nemzetközi verseny novemberben, azonban, hogy ki ne szaladjanak a jubileumi évből, a karvezető karácsonyi koncertre hívta mind a 283 volt növendékét, aki tíz év alatt a Pro Musicában énekelt. Aki ott volt a múlt pénteki templomi esten, tanúsíthatja, mit sem kopott a kedves dalosok énektudása és művészetük hatása. Amikor befejezésül a nyolc kórus előadásában az ötszólamú, 40 szólamos Tallis-mű felcsendült, a székesegyház közönsége az ünnepi áhítat mellett a kivételes zenei élmény hatása alá került. A templomot zsúfolásig megtöltő közönség percekig ünnepelte a kiváló kórust, és emelkedett lélekkel távozott. A kórustársaság azonban még sokáig együtt maradt az iskola dísztermében, ahol karácsonyi ajándékokkal örvendeztették meg egymást, majd hosz- szan beszélgettek, énekelgettek, így idézve fel az elmúlt tíz év legkedvesebb emlékeit, egyben készültek a további nagy feladatokra. így telnek mindennapjaik (Archív képanyag) Mikor szenteste leültünk a terített asztal mellé és kanalazni kezdtem a forró húslevest, szemem előtt egy délelőtt látott kép villant át. A csípős decemberi hófúvásban két rongyos kabátú férfi ült egy utcai pádon, egymás kezéből kikapkodva a talán már régen csonttá fagyott kenyérdarabot. Ők és a többi hajléktalan vajon hogyan ünnepeltek? A szeretet ünnepén szerencsére többen is voltak, akik megpróbáltak tenni valamit a magányosan, fedél és élelem nélkül maradottakért. Nyíregyházán, a Segítőházban december 23-án harmincötén ülték körül — édesanyák és gyermekeik — az asztalt, hogy elfogyasszák a jórészt adományokból elkészített karácsonyi ebédet. Mint azt Orbán Zoltánná, az intézmény vezetőhelyettese elmondta, az asszonyok maguk készítették el a húslevest és a töltött káposztát, és házilag készültek az édes linzerek is. A felöltöztetett fenyőt körülállva mindenki személyre szólóan kapott kis ajándékcsomagot, melyekben ruhák és a gyerekeknek apróbb játékok, meglepetések voltak. Az itt élők még talán szerencsésebbeknek mondhatják magukat, mint azok, akiknek napközben az Árpád utcai „nappali melegedő”, éjszaka pedig a Bokréta utcai „éjjeli menedékhely” jelenti a védelmet a hideg ellen. A nappali melegedőben az ünnepek alatt sokkal többen gyűltek össze, mint átlagos hétköznapokon. Ez talán nem csak a kint tomboló hóesés miatt volt így. Az évnek legalább ezen a néhány napján jó azt érezni, hogy az ember tartozik valahová. Arról, hogyan telt a karácsony a melegedőben és az éjjeli szálláson, Dragos Ágnessel, a szállás vezetőjével beszélgettünk. — A nappali melegedő és az éjjeli menedékhely együtt ünnepelt december 23-án este kint, a Bokréta utcán. Azok mellett, akik jó ideje nálunk hajtják álomra a fejüket, nagyon sokan voltak, akik csak egy őszinte baráti szóra és egy tál levesre vágyva jöttek el hozzánk. Vállalkozók, vállalatok, magánszemélyek, a létminimum alatt élők egyesülete, a Vöröskereszt, a Human Caritas és az ÁFÉSZ segítségével nagyon készültünk a kis háziünnepségre. Az asztalt fehér terítővei takartuk le, és a mindennapra használt alumínium és műanyag tálak helyett szép porcelánnal és evőeszközzel terítettünk ötven személyre. Mielőtt azonban leültünk volna vacsorázni, a Vöröskereszt részéről Szarkáné Kövi Márta adta át Horn Gyula jókívánságait és a fejenként ezer forintot érő csomagokat. Vendégeinknek — mert mi tényleg azoknak tekintettük a hozzánk betérőket — háromfogásos vacsorát kínáltunk. A húsleves után rántott szelet és petrezselymes burgonya, majd mákos beigli következett. Jó volt végignézni az arcokon, látni, hogy a gondok legalább arra a néhány percre feloldódtak. Az est igazi szépségét azonban a közös éneklés adta. Bár volt közös karácsonyfa is, mindenki kapott a kezébe egy almába szúrt fenyőágat gyertyával, és felállva énekeltük az ünnepi énekeket. Sokak szemében láttam csillogni a könnyeket... A megemlékezés után mindenkit megajándékoztunk. Nem mi válogattuk össze a meleg téli ruhákat, hanem egy tágas szobában mindenki maga válogathatott ízlése szerint. Karácsonykor pedig a nappali melegedőben, csakúgy, mint az év többi napján, mindenki kaphatott meleg ebédet. Az ételt készítő vállalkozó még az adagot is megemelte, így a szokottnál többen kaphattak egytálételt. A tavalyi esztendőben sok hajléktalan, nincstelen és reményvesztett embernek jelentett igazi ajándékot a Hotel Columbia Maczali ebédje december 24-én. Az étterem vezetőnője, Maczali Lászlóné az idén is megszervezte a főzést és ételosztást. Mint elmondta, az idén sokkal többen álltak sorba a bablevesért, közel négyszáz embernek mertek a gulyásból. Többen kétszer—háromszor is beálltak a sorba, nemcsak maguknak, de a csúszós idő miatt kimozdulni nem tudó rokonoknak, barátoknak is kérve. Elmúlt a karácsony, s az utcákon még most is sok otthon, fedél nélkül maradt éhes ember kóborol. Bár még az igazi tél csak ezután köszönt be, sajnos már a napokban is volt, aki megfagyott. Az éjjeli menedékhelyen ugyan csak harminchét ágy van és telt házzal üzemelnek, a vezetőség matracokkal és pokrócokkal felkészült arra, hogy ha másképpen nem megoldható, legalább a fűtött folyosókon helyet adjon éjszakára a hajléktalan embereknek. Egy tál meleg étel F. Sipos József jegyzete Megható és egyben tragikus az agondoskodás, ahogy a karácsonyi szeretetakció- kat megszervezték az egyházak, a karitatív szervezetek és egyes magánszemélyek. A legnagyobb nyilvánosságot a budapesti események kapták, ami természetes is, mert a közszolgálati televíziók és rádiók országszerte „elszórták” az információkat. Az újságíró, a riporter, a bemondó dicsért, ami természetes is. Egy mondat—az MTV egyik esti hírműsorából: „Senki sem maradt hajlék és meleg étel nélkül, mindenhol szeretettel fogadták a hajléktalanokat, szegény magányosokat, nagycsaládosokat...” Ennek ellenére néhány „kellemetlen” kérdés merülhet fel: miért engedheti meg magának ez az ország a szédületes sebességű szociális züllést? Tesznek-e valakik azért, hogy a szociális ellátás ne tűzoltómunkaként, hanem egy tervezett program részekéntjelenjen meg? Ki a felelős azért, hogy a betevőfalat, a tüzelő, a villany, és általában minden a vadtőke tulajdona lett, hogy már lassan az sem dolgozhat, aki akar? Miért kellett az Országgyűlés elnökének sok száz gyerek előtt bizonygatni, hogy a parlamentben folyó munka elsősorban az ő boldog jövőjükért folyik? Milyen lesz ez a jövő? A végzett középiskolások nagy részének első élménye a munkanélküliség, a felsőfokú tanulmányokat befejezőkre sincs túl nagy szükség, nem kell a kétkezi munka, nem kell az ész, ha betegek lesznek, nem jut majd gyógyszerre, tisztességes kórházi kezelésre... Ezután jön a szórakozás, az alkohol, a drog — mert el kell hogy foglalják magukat. Felelősség? Vajon kinek a felelőssége az ország népének szociális biztonsága? Jönnek-mennek a népjóléti miniszterek, mert nem oszt, nem szoroz: a miniszterséget is ki lehet próbálni, mint bármi mást, felelősségtől dagadó mellkassalfelesküdni, aztán felelőtlenül lemondani... Az„emberek tragédiája”— az ország tragédiája, és a kormányé. Aki még mindig nem találta meg az utat a gazdagok pénztárcája felé, de már megtanulta, hogyan lehet sarcot szedni a nyomorgóktól.. Ebben az országban a „nagy karácsonyi szeretet” előtt és után emberek fagynak meg, halnak éhen, és nem kapnak megfelelő egészségügyi ellátást... És hiába hangzik az irányított média nagyképű híre: „Ezen a napon senki sem maradt meleg étel nélkül..”, hiszen „egyre több nap, mint kolbász”. Kertvárosi karácsony Hogy nem halt ki végleg a szeretet az emberi szívekből, hogy az adományozás öröme még mindig sokat jelent az adományozóknak is, annak felemelő példáját adták a kertvárosi iskola hetedik c. osztályos tanulói. Szüleik segítségével gyűjtést szerveztek, és megajándékozták szegényebb sorsú osztálytársaikat. A karácsonyi csomagokban élelmiszer, ruhanemű és más hasznos ajándék okozott örömöt a rászoruló családoknak. Új Kelet-információ A nyíregyházi képviselő-testület városüzemeltetési bizottsága —elnökük, Tormóssi Géza megállapítása szerint — az ez évi 21 ülésén minden alkalommal határozatképes volt. A szokásossá vált gyakorlat alapján a tagok — tizenegyen vannak — előre jelezték, ha valamilyen oknál fogva nem tudtak részt venni az ülésen. így igazolatlan hiányzás nem fordult elő, az üléseken átlagosan 77,5 százalékos volt a részvételi arány. A megbeszéléseken állandó meghívottként vesz részt a szakterületet felügyelő Felber- mann Endre alpolgármester, a Szlovák Kisebbségi Önkormányzat képviselői, valamint tanácskozási joggal az őket érintő napirendeknél a Városvédő Egyesület képviselője, az érintett területi képviselők, valamint cégek, szervezetek és irodák vezetői. Az információcsere javítása céljából ugyancsak állandó jelleggel meghívót kaptak az ülésekre a társbizottságok elnökei. A városüzemeltetési bizottság 1996-ban összesen 104 napirendi pontot tárgyalt meg, amelyek jelentős részét teszik ki az átruházott hatáskörben megtárgyalt témakörök. Ezek közül a legfontosabbak: az önkormányzati cégek üzleti terveinek értékelése, javaslatok az ügyvezetők prémiumfeladatainak kitűzésére, az önkormányzati cégek üzleti beszámolóinak értékelése. A bizottság tagjai saját hatáskörben döntöttek a városüzemeltetési előterjesztésekről, így többek között utak, hidak fenntartásáról, csatornázásról, intézmények felújításáról, önkormányzati szolgáltató cégek tarifaemelési javaslatairól. Az előteijesztések körülbelül 80 százalékát a polgár- mesteri hivatal városüzemeltetési irodájának munkatársai készítik, akikkel és az érintett területi képviselőkkel rendszeres egyeztetett Tormássi Géza elnök. Városüzemeltetési bizottság