Új Kelet, 1996. december (3. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-28 / 302. szám
UJ KELET Megyei krónika 1996. december 28., szombat 3 Gimnázium vidéken Ki hinné, már 38 éve annak, hogy Sárosy Zoltán tanár úr majdnem friss diplomával megérkezett Kisvárdára. Azóta is a kisváros megbecsült polgára. A Bessenyei gimnáziumban kezdett tanítani, és onnan vonult nyugdíjba 1993-ban. Igazgatóként is több mint harminchárom évig vezette a gondjaira bízott intézményt. Alakja legendássá lett, nehezen tud végigmenni úgy az utcán, hogy ismerősök sokaságával ne találkozna, és ez nem csak Kisvárdán van így. Mindenütt az országban élnek tanítványai, akik mindig szeretettel és tisztelettel emlékeznek meg róla. A Bessenyei Társaság évzáró ünnepségén beszélgettünk iskoláról, gyerekekről a tanulásról és a tanításról, a tanári pálya szépségeiről. — Mi vonzotta a tanársághoz? — Nehéz erre válaszolni. Utólag magam is sokat gondolkodtam rajta. Talán egyfajta szabadság, ami, akkor úgy gondoltam, jellemzi a tanárokat. Amikor aztán tanár lettem, rájöttem, hogy ez koránt sincs így, de akkor már nem lehetett, és igazság szerint nem is akartam változtatni. Gyerekkoromban rengeteget olvastam, harmadikos elemistaként kezdtem neki annak a regényhalmaznak, amit mostanra megismertem, és amiről ma már tudom, sohasem fogok a végére jutni. Gimnazistaként olvastam Jókai és Mikszáth összes műveit, az érettségi tételem is Jókai volt. Emlékszem, Margócsy József \olt az érettségi elnök... — Bocsásson meg, hol érettségizett? — Sátoraljaújhelyen, szóval az magyar érettségim igazában beszélgetés volt irodalomról, meg arról, hogy ki a kedvenc íróm. Rávágtam, hogy Szabó Dezső. Tanáraim megrökönyödtek, mert akkor, 1951 -ben nem volt szerencsés dolog Szabó Dezsőt emlegetni. De ez Margócsit egyáltalán nem zavarta. Sőt, alaposan kikérdezett a munkáiból. —Hogy jutott abban a korszakban Szabó Dezső regényeihez? — Nem mindenki dobta ki az indexre tett könyveket. Sokan gondoljuk úgy, hogy az írásokkal vitatkozni kell, de megsemmisíteni őket barbárság. Volt egy ismerősöm, aki kölcsönadta nekem ezeket a tiltott műveket.' Talán a Mar- gócsival történt beszélgetés is hozzájárult, hogy végül magyar szakos lettem, mert addig nem tudtam dönteni. Szerettem a matekot is, és olyan szakpár nem létezett, hogy mind a két tantárgyat tanulhattam volna egyetemen is. — Hova járt egyetemre? — Debrecenbe, a Kossuth Lajos Tudomány Egyetemre. 1955-ben végeztem, a legsötétebb Rákosi-rendszerben voltam egyetemista, de ebből mi szerencsére semmit sem éreztünk. Valamiféle burokban éltünk, a külvilág nem zavarta világunkat. Nagyszerű tanáraim voltak, és ez későbbi tevékenységemet is meghatározta. — Végzés után egyenesen Kisvárdára került? —Tulajdonképpen igen, bár Egerbe helyeztek, de cseréltem egy kolléganőmmel, akinek férje az Egri Gárdonyi Színházba szerződött. Még Kis- várda előtt elvégeztem a tartalékostiszti tanfolyamot, úgyhogy valamikor november kezdtem tanítani a Bessenyeiben. Nem sokáig voltam beosztott tanár, előbb a kollégium, aztán a Császi Gimnázium, és végül a Bessenyei Gimnázium igazgatója lettem. — A tanári pályán mit tartott a leglényegesebbnek? — Kicsit közhelyes, amit mondok, de a gyerekek bizalma a legfontosabb. Visszanézve úgy látom, ezt sikerült megszereznem. Igaz, a rám bízott titkokkal soha nem éltem visz- sza. Talán ennek is köszönhetem, hogy diákjaim sok esetben őszintébbek voltak velem, mint a szüleikkel. Igazgatóként is megköveteltem, hogy a tanári szoba olyan legyen, mint az orvosi rendelő, ahonnan semmi olyan nem szivároghat ki, ami nem tartozik másokra. Sok gondot okozott a későn érő gyerekek problémája. Vannak diákok, akik esetleg csak az érettségi felé nyílnak ki teljesen. Ha türelmetlenül, rosszul kezdünk velük foglalkozni, lehet, hogy egy életre elvesszük a kedvüket a tanulástól. Olyan ez, mint a földieper meg a szőlő. Mind a kettő nagyon finom gyümölcs, de az egyik már márciusban ehető, a másik meg csak szeptemberben. Mégsem mondhatjuk, hogy az eper értéktelen. Petőfi huszonhat éves korában meghalt, Ady akkor indult. Igazgatóként és tanárként is arra törekedtem, hogy a gyerekeknek élmény legyen a középiskola. Legyenek büszkék arra, hogy diákok. Tanulják meg és hirdessék, hogy a Bessenyei nem vidéki gimnázium, hanem Gimnázium vidéken. Segítettek a záhonyiak Új Kelet-információ A közelmúltban mintegy másfélezer általános és középiskolai tankönyvvel, ismeretterjesztő és szépirodalmi kiadvánnyal gyarapodott Kárpátalján Tisza- salamon és Csap magyar nyelvű általános iskolája. A köteteket záhonyi adományoknak köszönhetik a határ túloldalán élő gyermekek és pedagógusok. Az előzményhez tartozik, hogy a záhonyi középiskola kollégiumának diákjai egy ilyen célra hirdetett pályázaton nyertek el pénzt. Ehhez még a város polgármesteri hivatala is jelentékeny összeggel járult hozzá, így a használt könyvek mellett 60 ezer forint értékben a legfrissebb hazai könyvpiac kínálatából is jutott a kárpátaljai városba és községbe. Az adományok szállítása lehetőséget adott arra, hogy a települések és az ott működő iskolák vezetői a jövőbeni együttműködésről tárgyaljanak. A záhonyi önkormányzat nem egyszeri gesztusnak szánta a könyvadományozást, amelyre példa, hogy egy jelentősebb déligyümölcs- szállítmánnyal is hozzájárultak a kárpátaljai gyermekek karácsonyi ünnepéhez. A határ menti város vezetői azt is tervezik, hogy Záhony szlovákiai testvértelepülése, Tiszacser- nyők általános és középiskolájának gyűjtenek könyveket. Tudományos alapítvány Új Kelet-információ A Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Tudományos Közalapítvány — amint Vass Lajosné dr. kuratóriumi titkártól megtudtuk — 1996-ban 1 millió 85 ezer forintot fordított pályázatok díjazására. Az alapítványhoz benyújtott 54 pályázatból a kuratórium döntése alapján 46-ot támogattak. Tudományos ösztöndíjban hu- szonketíen részesültek, tudományos továbbképzéseket, külföldi konferenciákon bemutatkozást kilencen esetben segítettek anyagilag. Kutatási támogatást hárman, tanulmányit ketten kaptak, tudományos kiadványok elkészítését kilenc alkalommal díjazták. A Tudományos Közalapítvány Kuratóriuma által alapított Alapítványi Díjat dr. Farkas Józsefnek, dr. Margócsy Józsefnek és Sallai Pálnak ítélték. Az érintettek a pályadíjakat december 30-án, hétfőn veszik át Nyíregyházán, a megyeházán. „Anyu, gyere, segíts! Milyen sok lány van itt a Júliában! Nem kellett volna ide kínlódnom, itt csak leégek. Már izzad is a tenyerem. A fenének kellett Halászba jönnöm! Sőt, mi lesz, ha dadogni fogok. Úristen, a hajam már megint hogy állhat.” — Szép lányok — ostorcsapásként visszhangzott a ma még üres teremben Laci hangja —, mindenki töltse ki a jelentkezési lapot... „Jaj, tollat persze nem hoztam. Nesze neked, hiúság, az eszedet is otthon hagytad.” — Köszönöm! „O, de ciki, majdnem elejtettem ezt a vacak pennát. Minek nézhet engem ez a liba? Különben is, a krémes kezét ne a tollba törölje. Vagy ez csak egy szimpla izzadtság volt...?” — ...utána tartunk egy rövid megbeszélést és egy gyors menyasszonyi ruhás próbát! „Jesszusom! Itt a világ vége. Koksz. A tűsarkúm is az ágy alatt maradt. Hogy fogok kinézni bakancsban és talpig selyemben? Menten elsírom magam!” — Aki elkészült, az jegyezze meg a sorszámát. Hátul van az öltöző. Futás, lányok, legyetek csinosak, csábosak! „Atya isten, mit keresek én itt? Na, picinyem, végy egy mély levegőt, ha már azt hitted magadról, hogy a világ legszebb lánya vagy, akkor viselkedj is úgy.” „Remélem, a ruha nem áll úgy rajtam, mint tehénen a pulóver. A mellemet kissé jobban is kiemelhetné. Hol egy tükör? Jaj, a hajam egy szénakazal.” — Csak egy kis alapozót kérnék és húzd ki a szemem. „Hülye liba! Ne csinálj a fejemből Picasso-képet. Na, jó, így elég jó lesz. Mintha csak én sminkeltem volna!” Jobbra fent: Próba fehér tüllben, fekete bakancsban... de a lábtartás elegáns! Jobbra: Laci szervez, Mariann töpreng: tavaiy én is így csináltam? Lent: A színpadról kissé más a világ... — Színpadra, szép lányok — Laci korábbi baritonját felváltotta Mariann hangja. „Persze, könnyű neki dirigálnia. Már kétszer megkapta a koronát. Bezzeg én csak bénázok itt, hagyom, hogy ugráltasson, mint egy bolhát, de királylánnyá sosem válók. Bár, ha jobban körülnézek, akár még pipacs is lehetek a kopár búzaföldön.” — Kettes előbbre, ötös picit hátrébb, hatos, húzd ki és dobd be magad... „Ne siettessetek már! Hadd nézzek szét, milyen a konkurencia.” — ...egyes, indulj el balra... „Neki magas a homloka.” — ...ott a lépcsőn le gyere egyenesen a termen át... „Ő alacsony, hát az a fenék, mint egy koffer.” — ...fel az emeletre, a galérián körbe gyere le a csigalépcsőn. „Neki nevetséges a feje, hm... hogy lehet ebbe a lányba beleszeretni?” „Picinyem, úgy látom, hogy nem is rosszak az esélyeid. Laci is nagyon megnézett... ez sem egy rossz pont, Mariann sem fitymált le annyira, mint másokat. A végén még dögösnek érzem magam. Anyukám, segíts! Mit csináljak, ha én leszek a szépségkirálynő! ?” Egy szépségkirálynő-válaszlás próbája Döcögős az út a koronázásig
