Új Kelet, 1996. december (3. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-02 / 281. szám
1 UJ KELET Labdarúgás 1996. december 2., hétfő 15 Szezon vég: mérleg, NB II Keleti csoport Feltámadt az NYFC! De nem (csak) a Red Bulitól 2. Nyíregyházi FC 14 7 5 2 20-9 30 Máshol már javában a bajnokságra hangoltak, amikor Nyíregyházán... a totális szétesés jelei mutatkoztak. A stadion büféjében két sör között temették az NYFC-t az asztaloknál iddogáló szurkolók. Se elnök, se edző, mi lesz ebből?!—jajgattak annyian. Már a júliusból is „kifelé mentünkmidőn a Kulimár-stáb kopogtatott. KissMik- /óskapta kézbe a fiúkat, mialatt az új „főnök” az irodában próbálta menteni a menthetőt. És a művelet sikerült... A klub előre menekült. Koncz Tibor (Új Kelet) Nagy nyomás alól szabadult fel Kiss Miklós edző, aki rengeteget kockáztatott. Tűzoltó- munkára adta a fejét: beugróként egy tavasszal „levitézlett” együttes élére állt. Mert és nyert. — Láthatóan kisimultak a vonásaid. Aligha tévedek, ha aztfeltételezem: részedről nem bánod, hogy vége a bajnokságnak. — Jól látod, egyáltalán nem bánom. Bár meg kell mondjam, nagyon hamar elszaladt ez az ősz. A legfontosabb, hogy várakozáson felül szerepelt a csapat, így okkal lehetünk elégedettek. Valóban kisimultak a vonások, és nemcsak az enyém, hanem az elnök úré, valamint a játékosoké is. „Mini” felkészülés után... —A nyáron hatalmas káosz uralkodott a klub berkein belül. A huszonnegyedik órában huppant az elnöki székbe Ku- limár János, majd te is elkötelezted magad az NYFC-hez. Akkoriban nyugtalan éjszakáid lehettek... — Rövid idő alatt kellett átgondoljam: vállalom-e ezt a pozíciót, vagy nem. Aztán úgy határoztam: csak belevágok. Ereztem magamban annyi erőt, hogy eleget tegyek a feladatnak. Továbbá Kulimár János személye számomra garancia volt arra, hogy ki tudunk lábalni a válságos helyzetből. A megfogalmazott célt következetes munkával teljesíthetőnek ítéltem, ezért az utolsó pillanatban igennel válaszoltam a felkérésre. Ehhez hozzátartozik: vezető beosztású emberektől szóbeli támogatást kaptam, ami elősegítette a döntés meghozatalát. Ekkor történt az is, hogy a Sényő visszalépett a bajnokságtól, az onnan érkező játékosokkal kiegészülve javultak esélyeink. — Jószerivel még be sem mutatkoztál a játékosoknak, ők neked, máris Szolnok felé zötykölődött veletek a busz. Emlékszel még arra, hogy mi járt a fejedben a találkozó előtt? — Egy héttel a mérkőzést megelőzően léptem be az ajtón, s arra maradt idő, hogy egyetlen egy edzőmeccsen, Rakama- zon feltérképezzem a keretet. Tehát „mini” felkészülés után utaztunk Szolnokra, mégpedig úgy, hogy Gönczre, Némethre és Rubóczkira sérülés, illetve eltiltás miatt eleve nem számíthattam. Természetesen azon törtem a fejem, miként tudnánk pontot szerezni. Persze tisztában voltam vele: újonccsapat ellen idegenben kezdeni roppant hálátlan dolog. Sajnos, ez a mérkőzés során be is igazolódott... ...és a tréner felriadt — Ne kerteljünk: noha az utolsó percben úszott el a döntetlen, a játék... Nos, az finoman szólva is „vékonynak” tűnt. Mikor érezted úgy, hogy istenigazából „összeállt” a csapat? — Tény, nem volt meggyőző a játék, jóllehet kis híján így is pontot csíptünk Szolnokon. Szerencsére két hét szünet következett — kitöltöttük a ránk eső „szabadnapot”. Nem tétlenkedtünk, folyamatosan edzettünk, miközben az előkészületi meccseken csiszolódott a csapat. Ennek az „üres szakasznak” a második felében rájöttem: ez a társaság képes lehet arra, hogy „hozza” az eredményeket. — ...és nyert is az NYFC a Tiszakécske, Tiszavasvári, Kaba trió ellen. Aztán Kiskun- dorozsmán történt valami... A csapat az utosló percben — kétgólos vezetés után — bukta el a mérkőzést. El tudtál aludni altató nélkül aznap este? — Atalában el szoktam aludni — pirula nélkül — a mécsesek után, van azonban egy rossz szokásom: mindegy, hogy győztünk vagy vereséget szenvedtünk, hajnal kettő körül felriadok. Ilyenkor pörgetem vissza magamban az eseményeket, ami eltart néhány óráig. Akkor pedig már kelni kell. így jártam a dorozsmai utat követő éjszakán is, amikor lidércesebb volt az ébredés, mint máskor, hisz egy már megnyert mérkőzést „sikerült” elveszíteni. Azóta sem értem, hogyan... De legalább okoltunk a hibákból, kár, hogy a saját kárunkon tanultuk meg a leckét. Kecskeméten például aszerint cselekedtek a fiúk, ahogy azt megbeszéltük: a hajrában eldugták a labdát a hazaiak elől. Győztünk is... „Leírtak bennünket” — Cáfolj meg, ha nem igaz, innentől elszakadt a szál. Nyert-nyert a az NYFC, iparkodtak is Domokosék, csakhogy az a látványos futball, ami kezdetben olyannyira tetszett a közönségnek, tova- szállt. Netán kiismerték az ellenfelek a Nyíregyházát? — Az biztos: házon belül sem fűztünk vérmes reményt ahhoz, hogy ott leszünk a dobogóért küzdők „táborában”. Akkor, és most is azt szeretnénk elérni, hogy az első nyolc hely valamelyikére kormányozzuk a klubot. A riválisok is ebből indultak ki, no és eközben mást sem olvashattak az újságokban, mint hogy: „szétesik a Nyíregyháza”, „csőd fenyeget”, tehát volt mibe kapaszkodnia az ellenlábasoknak. A tavaszi fejlemények további alapot szolgáltattak mindehhez. Leírtak, lekezeltek bennünket, aztán eleinte meglepődtek, hogy olyan gárdával találták magukat szembe, amely akart, hajtott, s időnként még futballozott is. Később az idegenben amúgy sem vitézkedő Hatvan, vagy a Kecskeméti SC kifejezetten védekezni érkezett hozzánk. Erre nem voltunk felkészülve. A támadójátékot a tanácstalanság jellemezte, majd hiába gyakoroltuk a felállt védelem elleni harcmodort, több ötletre lett volna szükség a látványos futball „visszacsempé- széséhez”. — Talán a legnagyobb dicséret, ami érhet egy edzőt: egyszer sem hallottam, hogy a felmenőidet emlegették volna a lelátón. Ez azért nem semmi... — Ami itt tavasszal volt... Ritkán jutottam ki a meccsekre, ám épp elegett hallottam a bekiabálásokból. Az mindenesetre pozitívum, hogy a közönség elfogadta a csapatot. Értékelték, hogy az első perctől hajtottak, lelkesedtek a játékosok, akik erejüktől tellően megpróbálták kiszolgálni a szurkolókat. Ez többé-kevésbé sikerült is. Jóleső érzéssel tapasztaltam, hogy bár hazai pályán becsúszott három döntetlen, rendszerint felcsattant a taps. Talán a KSC elleni mérkőzésen zúgolódtak a nézők, ekkor észleltem némi elégedetlenséget. A jövő szempontjából biztató ez a fajta egymásra találás. Viselkedni tudni kell! — A pletykák szerint Csehi Zoltán azért nem igazolt Nyíregyházára, mert megijedt a szigorú rendszabályoktól. Tényleg volt miért aggódnia? — Nem tudom, ki mit tart szigorú rendszabálynak. A házirend, az írott vagy íratlan szabályok mindenki számára kötelező érvényűek. A közszereplést vállaló futballistának, jelenjen meg bárhol, megfelelő módon kell viselkednie. Ha felismerik, nem járathatja le a klubot. Aki erre nem hajlandó, annak nincs helye köztünk! Az öltözőben rend és fegyelem van, senki nem ütközik meg azon, hogy ha valaki, valami súlyos fegyelmezetlenséget követ el, akkor azt büntetéssel toroljuk meg. Hál’ istennek erre elvétve került sor... —Egyet árulj el: ugyanazok a játékosok, akik tavasszal vegetáltak, az őszre kicserélődtek. Gondolom, ez nem a Red Bulinak köszönhető. i • / Bessenyei Gyula „közbelépett”, az NYFC előre lépett Fotó: Racskó Tibor — Valószínű, hogy nem a Red Bulitól támadtak fel, de van, aki előszeretettel kortyolgatja. Sokkal inkább a nyáron lefolytatott egyéni beszélgetések segítettek. Nyilvánvalóan senkinek nem ígértem, hogy „betonozott” helye lesz a kezdő tizenegyben, nem is tehettem... Úgy próbáltam kijelölni a csapatot, hogy a legjobb formában lévő labdarúgók lépjenek pályára, azonban adott posztokon nem tudok mindenkit használni, emígyen előfordult: egy-egy gyengébb teljesítmény után sem váltottam. Az eddig elmondottakból kiderülhetett: az öltözői hangulat, az, hogy az edzésekre nem kényszeredetten, hanem jókedvűen jönnek a játékosok, ez lendítette előre a társaságot. Ebben a közegben azok az emberek is meg tudtak újulni, akik korábban a távozásukat fontolgatták. Mindannyian beálltak a sorba, elfogadták egymást, és azt hiszem, engem is... Kulimár döntés előtt Amíg a játékosok lassan szabadságra vonulnak, addig Kulimár János gyötrődik. Mert jó szereplés ide vagy oda, a klub elnöke válaszút előtt áll... — Tragikus helyzetben volt a klub, amikor az új vezetés munkához látott. Nehezen kezelhető adóságállomány halmozódott fel, emellett közel négymillió forintra rúgott az az összeg, ami szerződésköttetési juttatásként a játékosokat illette volna meg. Ezenkívül, ha az ember benézett az öltözőbe, ott is siralmas állapot fogadta. A lyukas törülközők, a levált talpú cipők, a ki nem fizetett számlák sokasága további riadalmat keltett. Azt kívülállóként is tudtam, hogy problémák vannak, de hogy ennyire rosszak a körülmények, azt magam sem hittem. Tíz nappal a rajt előtt sem csapatunk, sem pénzünk nem volt. Az elnökség tagjaival jártuk Szabolcs, Hajdú s Békés megyét, játékosokat, támogatókat kerestünk. Eközben arról beszélgettünk: van-e egyáltalán értelme annak, amit csinálunk? Az fogalmazódott meg bennünk, hogyha már elkezdtük, akkor fejezzük is be a vállalásunkat. — Az első fordulóban, Szolnokon újabb szerencsétlenség ért bennünket, az utolsó percben kapott góllal kikaptunk. Furcsa, de ezzel aztán egy csapásra eltűnt minden felhő a fejünk felől. Mármint a további szereplést illetően... A kéthetes bajnoki szünet alatt sikerült rendezni a morális helyzetet, két apróbb fegyelmi ügy is lebonyolódott, ettől kezdve pedig a csapat életében semmiféle törés nem állt be. Azt kell mondjam: a tervezett huszonhárom pont megszerzése egy percig sem forgott veszélyben. Csakhogy az anyagi gondjaink továbbra sem szűntek meg... így bármennyire is szívemhez nőtt ez a csapat, ha december lóéig nem fog körvonalazódni a kibontakozás lehetősége, választás elé kerülök. Mivel a hónap végén amúgy is lejár az önként vállalt száműzetésem, nekem is el kell döntenem: visszatérek-e a biztos állásomhoz, vagy tovább folytatom a pénz utáni hajszát? • • • A játékosok mondták. Ki így, ki úgy emlékszik a tizenöt fellépésre. A Nyíregyházi FC labdarúgóit arra kértük: saját magukról állítsanak ki bizonyítványt. MezőJózsef (kapus):—A közepesnél valamivel jobbat nyújtottam, de a véleményem az: ezt az őszi szereplést—esetünkben — nem lehet személyekre bontani. Féke Zoltán (kapus):—Szerettem volna védeni, ám erre nem kaptam lehetőséget. Mindig úgy adódott, hogy Mező Józsi hozta magát, így nem kerülhettem be a csapatba. Remélem, tavasszal szóhoz jutok. Barna Miklós (védő): — Számomra jól kezdődött a bajnokság. A szezon első felében megfelelő formát mutattam, aztán kissebb hullámvölgy következett. A végén — úgy, mint a csapat — fejben elfáradtam. Kiss György (védő): — Ötvenszázalékosra értékelem a teljesítményemet, mert többet is segíthettem volna a csapaton. A védőmunkát elvégeztem, a támadásokból azonban nem vettem ki eléggé a részem. Valerij Czap (védő): — Érzésem szerint nem vallottam szégyent, viszont sikerülhetett volna jobban is ez az idény. Még többet kell edzenem, hogy fejlődhessek. Leszek én még jobb is. Muszáj, hogy így legyen. Szakos Csaba (védő): — Sokat voltam sérült, ez hátráltatott a munkában. Emiatt nem tudtam úgy beilleszkedni a csapatba, hogy meghatározó ember legyek. Turóczi Mihály (középpályás): — Jó ideig bokasérüléssel bajlódtam, ami zavart a játékban. Bár az előző évadban már belekóstoltam az NB II-be, mégsem vártam ennyit magamtól. Most kijött a lépés, azt remélem, hogy a tavasz még sikeresebb lesz. RubóczJd Tibor (középpályás): — Közepes szinten futballoztam, nem igazán mertem játszani. Ennél többet kellene nyújtanom. Az is igaz, a Sényő más stílust követett, ezért nekem nehezen ment az átállás. Karkusz Anasztáz (középpályás): — Akadtak meccsek, amikor gyengébben futballoztam, de összességében megfelelőt nyújtottam. Kovács István (középpályás): — Mint ahogy a csapat, én is fokozatosan vettem fel a játékritmust. Ahogy mindenkinek, nekem is voltak jó, illetve rosszabb mérkőzéseim. Azt hiszem, nem okoztam csalódást. Bessenyei Gyula (középpályás): — Az első hat fordulóban mutatott teljesítményemmel nem csak én, az edzők is meg voltak elégedve. Ezután a legtöbb mérkőzésen—elsősorban a visszatérő sérülésem miatt — csupán epizódszerepet kaptam. KákóczJá István (középpályás): — Az ötödik meccsig szerintem jól ment a játék, később visszaestem, az utolsó ciklusban pedig átlagos teljesítmény tellett tőlem. Göncz Bertalan (középpályás): — A nyári sérülésem után a rajtkor még csak lábadoztam, tehát jókora lemaradásom volt a többiekkel szemben. Csereként tizenkét meccsen léptem pályára, ha lett volna erőm és időm, „bejátszhattam” volna magam a csapatba. Domokos Béla (csatár): — A magam szempontjából sikeresnek tartom ezt a fél évet. Hasznára voltam a csapatnak, gólokat szereztem, és gólpasszokra is futotta. Megjegyzem, nem hittem volna, hogy végig tudom játszani az őszt, de hál’ istennek megúsztam sérülés nélkül a szezont. Sira István (csatár):—Többet is kihozhattam volna magamból, főleg azután, hogy az első öt meccsen négy gólt szereztem. A tavaszhoz képest azért javultam. Németh Gyula (csatár):—Keveset játszottam, csak az utolsó mérkőzésen voltam kezdő. Ha van egy kis szerencsém, csereként is gólokat rúghattam volna. így stabilizálhattam volna helyem a csapatban. A körből kimaradt Valerij Kapatina, aki a szakvezetés engedélyével hazautazott Moldáviába.
