Új Kelet, 1996. december (3. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-11 / 289. szám
4 1996. december 11., szerda Külföld-belföld NA TO-külügyminiszterek A NATO-tagországok külügyminisztereinek brüsszeli tanácsülésén hétfőn olyan döntés született, hogy 1997. július 8—9-én, valószínűleg Brüsszelben rendezik meg a szervezet csúcsértekezletét, amelyen az első kelet-európai országok csatlakozásával foglalkoznak — jelentette diplomáciai forrásból az AFP. A Reuter brit hírügynökség értesülése szerint Warren Christopher amerikai külügyminiszter a tanácskozás kezdetén kijelentette: „A mai Európában a NATO-nak nem áll szándékában, nem tervezi, s nincs szüksége arra, hogy atomfegyvereket helyezzen el bármely új tagország területén”. Visszavonul a kambodzsai herceg Miközben Kambodzsában gyorsan növekszik a politikai feszültség, Norodom Ranariddh herceg, az ország első miniszterelnöke kedden bejelentette, hogy rövid időre visszavonul a közélettől és csatlakozik a buddhista szerzetesrendhez. A kormányhoz közel álló körökben úgy tudják, hogy Ranariddh herceg mindössze egy hétig marad a szerzetesek között. Jóllehet Ranariddh tagadja, hogy apja, Norodom Szihanuk király nyomdokaiba kíván lépni, a trón megszerzésének elengedhetetlen feltétele a szerzetesi tapasztalat. A kambodzsaiak körében szokás, hogy életük egy szakaszát szerzetesként, a buddhizmus tanulmányozásával töltik. Kínai enyhülés Kína elvileg beleegyezett, hogy amerikai hadihajók azután is látogatást tegyenek Hongkong partjainál, hogy a terület visszakerül kínai fennhatóság alá. Hivatalos források közlése szerint az ígéret azon a találkozón hangzott el, amely Cse Hao-tien kínai és William Perry amerikai védelmi miniszter között zajlott le Washingtonban. A védelmi miniszteri tárgyalásokon megállapodás született arról is, hogy folytatják a magas szintű katonai érintkezéseket, illetve egyezményt dolgoznak ki hadihajókat érintő incidensek elkerülésére a Csendes-óceán nyugati felében, ahol mindkét ország hadiflottája jelen van. A találkozót amerikai részről barátságosnak és jó hangulatúnak minősítették. Hétmérföides spanyolcsizma Gracia Garcia! A kis spanyol Don Quijote nem sokat teketóriázott, névnapján meghívta vendégségbe a Hotel Columbia teljes személyzetét. Majd — mivel táncos kedvű a szentem — ugyancsak az egész ünneplő sereget befizette egy diszkóba. Tapolcai Zoltán (Új Kelet) Minden messzi vándor azt hangoztatja fennen, hogy világ életében erre a tájra, jobban mondva Magyarországra vágyott. Ez persze csak a vendéglátónak szóló üres kedvesség, ám én mégis elhiszem ezeket a szavakat Andres Carillo Gardának. Murcia megye picinyke városában, Archenaban a lakatosmester hetedik, legkisebb fia Zilahy Lajos regényeit bújta és magyar népzenét hallgatott, de csak 57 évesen ismerte meg azt az országot, amelyet a könyv lapjairól, a zene dallamából már elképzelt magának. Olyan mint egy igazi mesehős. Egyszer volt, hol nem volt, a legkisebb fiú elindult szerencsét próbálni. Azóta a világot járja, és legfeljebb egy hónapot tölt évente hazájában. Tanítóként kereshetné otthon kenyerét, de ő inkább a technikai újdonságok világában kalandozott. Találmányai, ötletei juttatták el a világ minden tájára, s most hozzánk, Nyíregyházára is. A Poligraf Kft. látva munkáját, megbízta egy gépsor összeszerelésével, míg társa a gyártási folyamat kialakítását vállalta. „Olyan itt, mint otthon!” — mondja hamiskás mosollyal. — „Hasonló a karakterünk, de csak a déli spanyolokéval, amilyen én vagyok!” Ilyenek vagyunk, mint Andres Carillo Garcia? Huncutul és ravaszkásan mosolygó, Andres Carillo Garcia örökvidám emberkék? No, akkor milyen is egy igazi spanyol? „Mint Don Quijote! Vannak álmai, kicsit kalandor, tud harcolni és igazi nagylelkű lovag! Állandó szélmalomharcban élek, ami eszembe jut, azt meg akarom valósítani. Gazdag nem vagyok, de szórom a pénzt! Nem érzem magam hontalannak, bár sokat vagyok úton. Szeretem a hazámat és ezért szeretném szertevinni és megteremteni jó hírét!” Es milyen a magyar? „Dolgos, kedves, közvetlen. És ez igaz minden rétegre, legyen gazdag, legyen egyszerű munkásember. Magyarország ugyanazt az utat járja, mint Spanyolország. Először szétszakad a társadalom, vannak, akik nagyon kiugranak, és vannak, akiknek állandó küzdelem és gyötrelem az élet a szegénysorban. De ez tompulni fog, Néhány szó Szöllösiné Fitos Évával Mint Pilatus a Credoba Viszonylag kevesen tudják a megyében és Nyíregyházán, hogy a Munkáspárt országos alelnöke — Szöllösiné Fitos Éva — a megyeszékhelyen él és dolgozik. Újraválasztása alkalmából néhány kérdéssel kopogtattunk ajtaján... Palotai István (új Kelet) — Alelnökassiony! Elöljáróban kérem mondjon néhány szót önmagáról. — Rakamazon születtem, 1950-től viszont már nyíregyházi iskolákban tanultam. Középiskolai tanulmányaimat a Zrínyi Ilona Gimnáziumban végeztem. 1982-ben tértem vissza Nyíregyházára immár tanítani a Kossuth Gimnáziumba; ahol mindmáig dolgozom. Érdekes adalék, hogy—amint az ismeretes — a gimnáziumot az evangélikus egyház vette át és én mégis maradtam — maradhattam — mint elkötelezett munkáspárti, a helyemen! Jelenleg a szakszervezeti vonalat is én viszem. Magyart, történelmet és filozófiát tanítok. Elvált vagyok és egyedül neveltem és részben még ma is nevelem öt gyermekemet. Most már, hogy néhányuk már kiröppent a szülői házból, egy kicsit könnyebb a helyzetem, azonban ez sem jelenti azt, hogy most már anyagi gondok nélkül élhetek... A legidősebb gyermekem már bíró, a második harmadéves jogász Miskolcon, a harmadik másodéves bölcsész- hallgató Szegeden, a negyedik történelem szakos a KLTE-n Debrecenben, a legkisebbik pedig hatodikos általános iskolás. A Zenei Általános Iskolába jár és tagja a Cante- mus kórusnak is. — Hogyan kezdődött politikai karrierje? — 1958-tól ’61-ig már a Zrínyi Gimnázium KlSZ-csúcstit- kára voltam. Egyetemi éveim során agitprop.-titkárként tevékenykedtem. 1968-ban léptem be az MSZMP-be, és 1982-ig Polgár községben az általános iskola párttitkára voltam. 1982-től 1989-ig semmilyen funkciót nem töltöttem be. Az MSZMP összeomlása után, az újraszervezés közben kerültem be az országos vezetésbe — mondhatni, mint Pilátus a Credoba. Nem akartam én semmilyen funkciót, mégis így hozta a sors. Hát akkor ugyan ki vállalja a megbízatásokat, ha nem én, aki már szinte az anyatejjel szívtam magamba a kommunizmus eszmerendszerét? Szabad-e nekem nemet mondani, ha a párt ekkora bajban van? Erkölcsös ez? így vívódtam, aztán végül ’89-ben igent mondtam. Beválasztottak a Munkáspárt Központi Bizottságába, 1994-ben lettem a párt országos alelnöke. Ebben a pozíciómban erősített meg az idei decemberi kongresszus. Szöllösiné Fitos Éva — Hogy jön ki a főnökével, Thürmer Gyulával? — Bizonyos tekintetben én vagyok a Jimmy Cirippje, azaz az élő lelkiismerete. Sokkal diplomatikusabb vagyok nála, könnyen szót értek az emberekkel. Néha ő gyanakodott ezért, de mindig rájött, hogy tévedett. Mellesleg az a meggyőződésem, hogy az elnöknek és az alelnöknek nem is muszáj puszipajtásnak lennie. A lényeg a politikai, és elvi azonosság és az egyetértés a főbb módszerek tekintetében. — A Munkáspárt elveti a NATO-ba való belépést és sem- legességi politikát hirdet. Milyen tényezők garantálhatnák ebben az esetben az ország biztonságát? — A belpolitikai stabilitás, a jószomszédi viszony kialakítása és megtartása, a saját nemzetiségeknek biztosított maximális jogbiztonság és a kisebbségben rekedt magyarság beavatkozás nélküli támogatása. Ezen felül az a semleges tömb, ami minden valószínűség szerint felállítható lenne Svájctól egészen Belorussziáig. — Hogy éli meg egy igazi hithű kommunista azt a tényt, hogy hajdani pártja vezetésének második vonala kilép a pártból és egy idő után átveszi az ország vezetését? — Egyértelmű árulásnak tartom. Sajnos, azt kell mondanom, hogy Csutkának volt igaza, amikor azt mondta, hogy a rendszerváltozást a hajdani vezetés önmaga anyagi javára fordítja. Olyan emberek ezek, akiknek a világon semmi közük a néphez, mégis a nép vállán — a nép illúzióit kihasználva —- kapaszkodtak fel a hatalom csúcsaira. Emberi tisztességük, és ahogy mondani szokás, lelkűk rajta! — Úgy érzi tehát, hogy magára maradt a Munkáspárt, már ami a nép képviseletét illeti? — Sajnos, ez a helyzet. A munkásságot, a parasztságot, a bérből és fizetésből élők érdekeit — immár mindenki előtt világos — csak és kizárólag a Munkáspárt képviseli, mert a szocialisták eltávolodtak tőlük és már baloldali pártnak sem nevezhetők. — Alelnökasszony! Köszönöm a beszélgetést! közelebb kerülnek az osztályok a legalul levők emelkedésével.” A próféta szóljon belőle! Mint ahogy kedvessége, gá- lánssága jó hangulatot teremt a hotelben, a gép összeszerelésénél segédkezeik is nagyon szeretik. Családi ebédre hívják, szívesen adnának szállást is neki. Carillo Garcia azonban már csak a szállodákban érzi jól magát, a jó vendégnek hálás pincérek közt, egy finom konyak mellett. Ezer nyelven faggatja őket, szeretne újabb és újabb szavakat tanulni, most éppen magyarul. Félve kérdeztem, hogy ez a csapongó élet megadta-e neki a család alapításának lehetőségét. „Természetesen. Három lányom egyetemista, fiam, a szemem fénye autószerelő. Most lesz az esküvője. Egy Herendi vagy egy Zsolnay-készlettel szeretném meglepni. Amúgy alig látom őket. Egy-két hét, legfeljebb egy hónap, amit a közelükben tölthetek. De az én életem, az én foglalkozásom az, hogy valamit kitalálok és azt eladom. Francia, német, olasz földön, vagy a tengerentúlon. Nem kérdés, hogy meddig. Amíg meg nem halok...” Bécsi vádak MTI Két osztrák és egy svájci üzletember ellen letartóztatási parancsot adtak ki a német hatóságok, azután, hogy december elején Németországban letartóztatták Erich G.-t, aki a volt NDK titkosszolgálatának, a Stasinak az ezredese, 1981 és 1990 között egy fiktív cég alkalmazottjaként, Franz Markovié néven Bécsből modem katonai berendezéseket juttatott el az NDK-ba. Keddi bécsi híradások szerint a német nyomozók feltételezik: Martin Schlaff osztrák fa- és textilkereskedő, üzlettársa, a bécsi Leon Lewkowicz, valamint a svájci Konrad Ackermann fiktív szerződéseket kötöttek az egykori NDK egyik üzemével, a Robotronnal. A németek szerint nem zárható ki annak a lehetősége sem, hogy az ebből az üzletből származó pénzt, több mint 225 millió NDK márkát adta kölcsön az osztrák—svájci cég a drezdai városi tanácsnak, mert várható volt, hogy az NDK márkát egy az egyben átváltják DM-re. A németek szerint ez kimenti a pénzmosás tényállását, mivel a külföldiek annak idején három NDK márkáért kaptak egy nyugati márkát. ÚJ KELET 1^ Hírről j __V hírre Pa lotai István (Új Kelet) Akárki akármit is mond, Kovács László külügyminiszter akkor is a Hom-kor- mány magaslóan sikeres embere. Mindamellett, hogy a lehető legnagyobb szakértelemmel rendelkező, szinte megszállottan dolgozó szakember, még a legtisztességesebb is, akinek nevéhez nem tapad semmi sár. És amint az a fociban is lenni . szokott: a jó játékosnak szerencséje is van. A szerencse meglehetősen ritka fogalom a külpolitika területén, mégis létezik. Talán nem is igazán az, hanem inkább helyes és pontos számítás. Mindenesetre a kissé „biankóban” aláírt magyar—román alapszerződés ügye a romániai választások tükrében és annak következményeiben kimondottan a huncut szellemű és fényesen okos magyar „fődiplomatát” igazolta: Iliescuék mentek és Ciorbea jött, és már csak a mi parlamentünk kell hogy áment mondjon. Kár is vitatni, hogy helyes volt-e a szerződés megkötése! Persze hogy az volt. Iliescu előbb nem hajlott rá, később pedig — esetleges megválasztása után — nem is akart volna. És hiába az új rezsim pozitív hozzáállása, Ciorbea is félretette volna egy jó darabig az alapszerződés kérdését, mert a legfontosabb dolga most, hogy kenyeret adjon a népnek, perspektívát a gazdaságnak. Nincs könnyű dolga, hiszen Ro- - mániában csak most kezdődik a rendszerváltás... Arról vitatkozni, hogy mi mindent tartalmaz ez a dokumentum, és mi az, ami kimaradt belőle: üres szócséplés, úgyis csak annyit ér, amennyit betartanak belőle. Márpedig annak, hogy valóságot ölt a holt betű, sokkal nagyobb ígéret Tokay György román nemzetiségi miniszter kinevezése, mint bármilyen egyéb fogadkozás... Mindezekért oktalan és akadékoskodó minden kísérlet, amelyik a magyar— román alapszerződés magyar részről való ratifikálásának halogatására irányul! A feladat ma nem az, hogy megint jobban tudjuk, mi kell az erdélyi magyaroknak, mint ők maguk, hanem hogy élettel töltsük meg a szerződés minden betűjét! A magyar—román viszony tényleges és teljes megváltoztatása a tét. Ez történelmi lehetőség mindkét nép számára, amivel élni kell, hogy Európa végre felnézhessen ránk is, és rájuk is. Támogassuk csak minden igyekezetünkkel Románia felvételi kérelmeit. Kössünk barátságot. Mutassuk meg a világnak és a Meciar-félék- nek, hogy nem mi vagyunk a feszültségek okai és előidézői. Mutassuk fel, hogy ebben a térségben is vannak népek, akik képesek maguk is a béke és az igazi barátság mellett voksolni!
