Új Kelet, 1996. november (3. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-07 / 260. szám
6 1996. november 7., csütörtök Interjú UJ KELET Gyermek-tüdogyogyaszok konferenciája A Megyei Jósa András Kórház II. számú gyermek- osztálya idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. Ennek apropóján, valamint az osztály rendkívül eredményes munkájának köszönhetően a hét végén Nyíregyházán tartják a Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Gyermek Tüdőgyógyász Szekciója közös rendezésében éves tudományos ülésüket. Dr. Dolinay Tamással, a II. számú gyermekosztály osztályvezető főorvosával, mint a konferencia szervezőjével beszélgettünk. Munkatársunktól — Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében nagy múltra tekint vissza a gyermek-tüdőgyógyászat. Már évtizedekkel ezelőtt is hangsúlyt fektettek és fektettünk a gyermekek kezelésére. így többek között a tbc-s korszakban külön gyermektuberkulózis osztályt alakítottak ki, amely a későbbiekben felvállalta az egyéb tüdőgyógyászati betegségek gyógyítását is. Egy évtizeddel ezelőtt 1986-ban — 60 ággyal—indult be a II. gyermekgyógyászati osztály. —Milyen profillal működtek? — Az általános és tüdőgyógyászati betegségek mellett a csecsemő- és gyermekkori gyomor- és bélproblémákkal, valamint a gyermekkori anyagcserezavarokkal foglalkoztunk kiemelten. Később elkezdtük az ambuláns szakrendeléseket is, külön figyelmet fordítva a XX. század végének népbetegségére, a különböző légúü megbetegedésekre — például asztma, szénanátha. Idén márciustól pedig gyermekfertőző-részleget is működtetünk 24 ágyon. Ágykihasználtságunk — tavaly 76 százalékos volt, és az átlagos ápolási napok száma 6,4 — országosan is kiemelkedő és a gazdasági mutatóink is jók. Gondot jelent azonban, hogy a területen működő gyermekorvosok száma a megyében a gyermekeknek csak mintegy felét fedi le. így a kis településeken a háziorvos látja el a felnőtteket és gyerekeket egyaránt. — Melyek a leggyakoribb gyermekbetegségek? — Csecsemő- és kisgyermekkorban is a légúti panaszok okozzák a legtöbb gondot. Éppen ezért a konferencia keretében kiemelten foglalkoztunk ezekkel. Alapkoncepciónk, hogy a mindennapi munka során felmerülő és sorozatosan visszatérő gondokat, valamint az egyedi eseteket is esetismertetéssel, a gyakorló orvos szemszögéből megközelítve tárjuk a kollégák elé. — Milyen szekcióban folynak a tanácskozások? — Különböző tematikus blokkokat állítottunk össze az egyes területekből. Külön foglalkozunk a gyermek-tbc-vel, mert bár még mindig jobb a helyzet, mint a felnőtteknél, ismételten megnőtt a tuberkuló- zisos betegek száma. Emellett lesz gyermeksebészeti blokk, melyben a tüdőbetegek sebészeti elváltozásával, valamint a szükséges beavatkozásokkal foglalkozunk. Az allergológia helyzetéről és a korszerű kezelési módszerekről miniszimpóziumban esik szó, és lehetőséget adunk a gyógyszer- és tápszergyáraknak, hogy bemutassák legújabb termékeiket. Az ország minden részéről érkezett neves szakorvosoktól, a szakma legkiválóbb képviselőitől több mint 30 előadást hallhatnak majd a kollgák és a szakdolgozók. Reméljük, hogy a színvonalas rendezvénnyel méltón tudjuk megünnepelni, ezt a nagyon jelentős évfordulót. Társművészetek találkozója Képek és hangok Tudósítónktól Nem szokványos művészeti eseményt rendeznek Nyíregyházán, a Váci Mihály Művelődési Központban. Randevút ad egymásnak a képzőművészet és a zene. Egy rendkívüli tárlat és egy, a Magyar Rádióban és Televízióban is átütő sikert aratott együttes, a Brass In The Five rézfúvóskvintett várja a közönséget. Ä kiállításra kerülő képek— 100 zsűrizett, és természetesen megvásárolható alkotás — között három, különösen figyelemre méltó művészegyéniség termésére érdemes figyelni. Gizella Varga Sinai az ókori Kelet művészetének megtört ragyogását adja visz- sza. Hitelesen, hiszen 30 éve Iránban él, így képeinek a megélt élmény ad különös értéket. Kabul Adilov Csigataj üzbég származású művész a szentpétervári Repin festészeti egyetemen diplomázott, nyolc éve él hazánkban. Színei intenzívek, formavilágára egész Európában felfigyeltek. Fas- sel-L'ousa Ferenc művei mögött 60 év szakmai tapasztalat áll, bravúros rajztudás és kiváló technika jellemzi műveit. Két nap áll a nyíregyházi és megyei érdeklődők rendelkezésére, hogy a Váci Mihály Művelődési Központban megtekintsék a tárlatot, mely november 8-án 11-től este 9- ig, és 9-én 10-től délután 5-ig tart nyitva. A teljes művészi élményt növeli az a bizonyos koncert, melyen a Brass In The Five a reneszánsztól a mai dzsesszig terjedő igen színes programot ad elő november 8-án este fél nyolckor a művelődési ház kamaratermében. Forum a szegénységről Új Kelet-információ A nyíregyházi Családsegítő Ház (Csillag u. 4—6. sz.) lakossági fórumot tart november 11-én, hétfőn délután öt órától — elsősorban — a létminimum alatt élők és a díjhátralékosok részvételére számítva. Széchenyi 128 évvel ezelőtt is megmondta... Fent: vizsgázik az autó Jobbra: Szaszala László igazgató Szaszala László nem szeret autózni. Bosszantják a türelmetlen, a szabályokra fittyet hányó, illetve rutin- talan sofőrök, a közlekedésre alkalmatlan autók és a komfort nélküli országutak. Az érdekesség mindebben az, hogy a Megyei Közlekedési Felügyelet igazgatója. Annak a hatóságnak az első embere, amelynek feladata, hogy ne rutintalan sofőrök, ne roncstelepre való autók cikázzanak az aszfaltcsíkokon. Tapolcai Zoltán (Új kelet) Beszélgetésünk apropóját az adja, hogy pénteken, bensőséges keretek között egy ötéves jubileum megünneplésére készülnek. —Öt éve alakult a felügyelet? — Nem, dehogy. Valójában több mint 125 éve létezik a közlekedést felügyelő hatóság gróf Széchenyi István jóvoltából. Korát meghaladó szemléletével figyelmeztetett akkor arra mindenkit, hogy idejében elejét kell venni annak a káosznak, amit az egyre fejlődő közlekedés jelent majd. — Mi változott az egy évszázad alatt, és mi történt az elmúlt öt évben? —Talán azt is mondhatnám, hogy a Széchenyi-gondolatok mostanra valósultak meg. Abba a kellemes helyzetbe kerültünk, hogy végre egy kézben van mindannak a hatósági felügyelete, ami a közlekedés része. Az ember, a jármű és a pálya. —A pálya? — Igen, ez maga az út. Nem mi építjük, de mi mondjuk meg, hogy alkalmas-e feladatára. A megyében kettőezer-kétszáz kilométer út van az állam tulajdonában, háromezer-hatszáz a helyi önkormányzatokéban. Ez év márciusa óta az állami utakon kívül az önkormányzati és a közforgalom számára megnyitott magánutak tekintetéban is mi döntünk arról, hogy azok al- kalmasak-e, illetve, milyen feltételekkel alkalmasak közlekedésre. Mint ahogy mindannak is segítenie kell az utazók érdekeit, ami az utak mellett található — gondolok benzinkutakra, áruházakra. — Milyenek a járművek? — Ugyanazt éljük mi most végig, amit Ausztria évekkel ezelőtt. Tőlük mi hoztuk el a kiöregedett járműparkot, tőlünk a románok és az ukránok viszik a Daciát és a Ladát. Mindezzel együtt az „átlagéletkor” nem változott, maradt 10,4 év körül, de a műszaki állapotban mégis javulás tapasztalható. — Ha már a tapasztalatnál tartunk. Hány autóval találkoznak évente? — A műszaki vizsgáztatásra gondol? Ott hetvenkétezerrel. Ez a fele a teljes autóparknak. —A harmadik oldal? — Az emberi. Ez az oktatás. — Akkor önök is egyek az ötven autósiskolából? — Nem, dehogy. Egyrészt csak 26 vállalkozás foglalkozik oktatással, és nem ötven. Másrészt, mi hatóság vagyunk, így csak a vizsgáztatással ellenőrizzük, milyen munkát végeztek a vállalkozók, a jelölt forgalomba engedhető-e. A kormány elkülönítette a hatósági közlekedési feladatokat, hogy tiszta hatósági profillal rendelkezzünk. — Mennyire szigorúak? Kérdezem ezt azért, mert útjainkon a tapasztalatlanság és a felelőtlenség okozza a legtöbb balesetet. És az ilyen embereket először az önök felügyeletének kell kiszűrnie! —Nézze! Évente 85 ezer vizsgát tartunk, amely nem jelent ugyanennyi vizsgázót is, hiszen mire valaki jogosítványt kap, több lépcsőn kell átjutnia. De a vizsgák negyven százaléka sikertelen. Másrészt, mi szervezzük az utánképzést is, amelyen azok vesznek részt, akinek elvették a jogosítványát, illetve két év alatt háromszor követett el szabály- sértést. Ugyanazt mondhatom el, mint a rendőrség szakemberei: a megelőzés az, ami csökkentheti a káoszt az utakon. Mi nem lehetünk elégedettek, amíg egyetlen ember megsérül vagy életét veszíti, de meg kell jegyeznem, hogy a közlekedési és a belügyi szakemberek szigorú intézkedései kapcsán a balesetek száma az utóbbi időben drasztikusan csökkent. Jeles napok Márton lúdja Tóth M. Ildikó A novemberi jeles napok legfontosabbika november II., Márton napja. A rómaiak ekkor az istenként tisztelt Aesculapiust ünnepelték kakasáldozattal; a kakas szerepét azután az idők során a liba vette át, és a Márton-napi lúd népszokássá vált. A feudalizmus korában a céhmesterek ekkor adtak nagy vacsorát a legényeik tiszteletére, amin fő fogásként a „likprádlit”, azaz a libapecsenyét szolgálták föl. S miután a boltokban is ekkor gyújtottak először gyertyát, a finom sültet elnevezték gyertyapecsenyének a legények. Savariában, azaz a mai Szombathelyen született Szent Márton, a későbbi toursi püspök. Azt tartja a legenda, hogy amikor püspökké akarták választani, szerénységből elbújt a lu- dak óljába, ezért őt az állatok patrónusaként is tisztelik. Mégis azt mondják, hogy „aki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik”. Szegény liba tehát minden égi oltalom ellenére a sütőbe került, a gyomrok nagy gyönyörűségére. Mert aki nem vágott Már- ton-ludat, az á koplalás mellett meg is tetvesedett a babona szerint. Az ízes pecsenyéből illett a papnak is küldeni egy darabkát, mégpedig a liba püspökfalatját. Ekkor töltötték pohárba az új bort is, a borosgazdák regulája úgy tartotta, hogy „a bornak Szent Márton a bírája”. Kevés olyan nap van, amelyhez ennyi időjósló babona fűződne, s ezekből nem maradt ki a lúd sem: ha a megsütött liba mellcsontja fehér, az fehér, hamvas, enyhe, ám a vörösesbarna hideg, kemény telet jelent. Vagy: ha Mártonkor a lúg jégen áll, karácsonykor sárban botorkál. A téli évnegyed kezdőnapja az őszi vetés jó vagy rossz termését is megmutatja. Mondják, hogy Márton olykor fehér lovon jár, s valóban ekkortájt szokott hullani az első hó. A rigmusok szerint: „Hajókedvű Márton, kemény tél lesz, borús Márton, boron- gós tél, Márton-napi esőre fagy, szárazság”. Ezek után már nem csodálható, hogy gonoszjáró napként is számon tartották. Az asszonyoknak tiltották a mosást, szárítást, mert kiütne a négylábúak között a dögvész. Ezért frissen vágott vesszővel járták be a falut, amit kitűztek a disznóólra, hogy elűzze a gonoszt. Több vidéken ekkor kapták meg a járandóságukat — a mártongarast—a pásztorok; az asszonyok pedig megsütötték nekik a finom „Marcipánt”, ami marcipánféle sütemény lehetett, jó sokáig elállt a téli szállások hidegében.
