Új Kelet, 1996. november (3. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-07 / 260. szám

1996. november 7., csütörtök Hazai krónika Az országházitól .!, A Magyar Távirati Iroda alapját mi'' in ..............mi mii’ii ii.|[iiiiiiii Szerdai m unkakezdés Tor gyári József (FKGP) napirend előtti felszólalásával kezdődött meg szerdán reggel nyolc órakor az Országgyűlés plenáris ülése. A kisgazda frakcióvezető a maffiabűnözés aggasztó jelenségeiről fejtette ki gondolatait. „ Székházbizottság” Szerdán kora délután a Par­lamentben megtartotta ala­kuló ülését az Országgyűlés Alkotmány- és Igazságügyi Bizottságának az az albizott­sága, amely a pártoknak az állami vagyonból való része­sedését vizsgálja majd. A testület — amely a sza­baddemokrata Hankó Fara­gó Miklós javaslatára jött lét­re — első összejövetelén megválasztotta tisztségvise­lőit. A négy szocialista, két szabaddemokrata, illetve az ellenzéki pártok egy-egy képviselőjéből álló bizottság tagjai elnökké Kristóf Istvánt (MSZP), alelnökökké pedig Hankó Faragó Miklóst (SZDSZ) és Rubovszlcy Györ­gyöt (KDNP) választották. A bizottság az alakuló ülé­sen született döntés értelmé­ben a jövő héten kezdi meg munkáját és várhatóan szer­da délelőttönként ülésezik majd. A testület Dörnbach Alajos (SZDSZ) javaslatára úgy döntött, hogy következő munkanapjára bekéreti a pár­tok ingatlanjaival kapcsola­tos iratokat, így egyebek mellett az ingatlanok elide­genítésére vonatkozó doku­mentumokat is. Az albizottság feladatai el­látásáig, de legkésőbb febru­ár 28-ig működik majd. Frakció-sajtótájékoztatók Szabad Demokraták Szövetsége Az SZDSZ elégedetlen az önkormányzatok jelenlegi költségvetési, finanszírozási rendszerével, ezért fontosnak tartja ennek a struktúrának az átalakítását — hangzott el a szabaddemokraták szerdai sajtótájékoztatóján. Wekler Ferenc, a párt ön- kormányzati munkacsoport­jának vezetője elfogadható­nak nevezte viszont a jövő évi költségvetés irányelvei­ben az önkormányzatok szá­mára juttatandó csaknem 492 milliárd forintot. Felhívta a figyelmet arra, hogy — egye­bek mellett a koalíciós pár­tok erőfeszítésének köszön­hetően — ez a pénz körülbe­lül 30 milliárd forinttal több, mint az eredeti elképzelések­ben szereplő összeg. Hozzá­tette ugyanakkor: az SZDSZ ennek ellenére további mó­dosító javaslatot nyújt be a közeljövőben. Az indítvány elfogadása esetén még 10 milliárd forinttal növekedne a települések támogatására fordítható pénz. Kereszténydemokrata Néppárt A Magyar Nemzeti Bank idei 60 milliárd forintos Vesz­teségének és nullakamatozású adósságállományának átvilá­gítását szorgalmazta a KDNP- frakció szerdai sajtótájékozta­tóján Csépe Béla frakcióveze­tő-helyettes. A keresztényde­mokrata politikus a vizsgála­tot a költségvetési bizottság­ban látja megvalósíthatónak, de egyetértene azzal a Függet­len Kisgazdapárt részéről meg- fogalmazott javaslattal is, amely parlamenti vizsgálóbi­zottság létrehozásának kezde­ményezését helyezte kilátás­ba. Szakái Ferenc a frakció és a párt mezőgazdasági szakér­tői nevében úgy fogalmazott: a kormány nem tudja, de egyes jelek szerint nem is akar­ja megoldani a mezőgazdaság és a vidék problémáit. Utalt egyebek között arra, hogy a mezőgazdaság támogatása re­álértékben folyamatosan csök­ken, elhalasztották az ágazat alaptörvényének megalkotá­sát, és úgy tűnik, hogy félrete­szik az új szövetkezeti tör­vényt is. Tocsik újra nem megy MTI Tocsik Márta továbbra sem megy el a parlamenti bizott­sági meghallgatásra, miután büntetőeljárás folyik ellene, így az ott elhangzottakat a rendőrség felhasználhatja. Ezt a jogásznő ügyvédje, Szőgyé- nyi József mondta el szerdán az MTT-nek. Hozzátette: ilyen körülmények között a parla­menti bizottság nem is várhat­ja el védencétől, hogy a meg­hívásnak eleget tegyen. Szőgyényi József egyúttal határozottan cáfolta azt a lap- értesülést, amely szerint To­csik Márta úgymond kipakol, mert megelégelte az ellene folyó vizsgálatot. Az ügyvéd leszögezte: a jogásznő nem is tudna különleges informá­ciókkal előhozakodni, ugyanis nincs ilyenek birto­kában. Ami tény, hogy az ÁPV Rt.-vel kötött megbízá­sa során — másfél éves mun­kája eredményeként — összesen 804 millió forint­ban részesült, és ebből mint­egy 200 millió forint bevé­tele származott az alvállalko­zók kifizetése után. Tocsik Márta ugyan eleget tesz a rendőrségi idézések­nek, de továbbra is él törvé­nyes jogával, és megtagadja a vallomástételt, amíg az ügyészség nem válaszol a pa­naszbeadványra. Ebben Szőgyényi József azt kifogá­solja, hogy védencét olyan bűncselekményekkel, példá­ul adócsalással gyanúsítják, amit nem követett el. Ajobbantások hátteréről Nem bandaháború! Munkatársunktól Az immár hetek óta tartó ké- zigránát-robbantgatások nem bandaháború jelei. Amennyi­ben a rendőrség azt hiszi, hogy a maffia vagy a szervezett bű­nözés egyes csoportjai imi­gyen küzdenek az újabb és újabb területek megszerzésé­ért, akkor tévúton jár. Az sem igaz, hogy elszámolási nehéz­ség keletkezett volna külön­böző csoportok között. Az igaz­ság másutt van! — állítja mun­katársunknak lapunk budapes­ti hírforrása. — Másról szól ez a történet — állítja az informátor, aki ért­hetően nem kívánja felfedni kilétét. — Nem csoportok, ha­nem lehúzottak (becsapottak — a szerk.) hada kergetett vol­na valakit, és mivel nem talál­ták, hát fejbe lőtték a haverját, aki maga is kereste, mert őt is lehúzta háromszázmillióval! — Mennyivel? — Háromszázmillióval. De azt hiszem, már inkább csak presztízsből robbantgatnak... a ház miatt. — Talán kezdjük elölről! — P. úr, akit fejbe lőttek a kocsijában, már régi motoros volt az éjszakában. Jó pár éve, hogy felkarolt egy kissrácot — nevezzük Öcsinek —, tanítgat- ta, bevezette az „üzleti élet” rejtelmeibe, kiállt érte ha kel­lett. Kettejük neve szinte össze­nőtt a pesti körökben. Aztán Öcsi szép lassan kinőtte magát. Igazán senki sem tudta, hogy mivel csinálja a pénzt, de az tény, hogy ha kért valakitől mondjuk két napra húszmilli­ót, az ígért huszonkettőt haj­szálpontosan és időben megad­ta. Mondhatni, erről volt hí­res... Mígnem aztán most, va­lamikor pár hete, egy-két nap alatt több embertől összesen kettő egész és kéttized milli­árd (igen, kétezerkétszáz mil­liót) „kért kölcsön” az addigi­akhoz hasonlónak mondható feltételekkel. Mindezek után — addigi szokásával ellentét­ben — Öcsi nem jelentkezett többet a hitelezőknél, hanem felszívódott, mint a kámfor. Egyszerűen nyoma veszett. Magyarul hülyét csinált az al­világ nagyjaiból, és lehúzott mindenkit, aki számít... Persze nem hülye gyerek, nagyon is jól tudja, hogy ilyenkor mi van, és hogy mindez könnyen meg­árthat az egészségnek... Állító­lag Mexikóban van, de ezt nem tudom megerősíteni, lehet, hogy csak mendemonda... — Ezek szerint P. urat az Öcsivel való régi barátsága miatt lőtték fejbe? — Pontosan nem azért. Min­den valószínűséggel sokan azt hitték, hogy ő is benne van Öcsi bulijában, pedig erről szó sincs. Annál is inkább nem le­het, mert őt magát is lehúzta háromszázmillióval... — Most akkor mi van ? A tet­tes meglépett, a barátját lelőt­ték, akkor minek már robbant- gatni? — Nem is azért robbantgat­nak. Most már presztízsháború van. Az a helyzet ugyanis, hogy a pesti éjszakában semmi sem készíthet ki jobban valakit, mint ha kiröhögik, mert valaki palira vette. Márpedig itt most ez sokukkal esett meg. Tiszta sor, hogy az lesz a „nyertes”, azon röhögnek majd legkevés­bé, aki valamit vissza tud sze­rezni a füstbe ment százmilli­ókból. Ez azonban nem is olyan egyszerű, hiszen senki sincs, akin behajtsák, akitől követel­jék. Az egyetlen, egy közel százötvenmilliót érő ház, ami Öcsi tulajdonában volt, és amit itt hagyott, mint eb a Szaharát. Aki meg tudja szerezni a há­zat, az lesz a nagyfiú. Persze hogy mindenki ezért pedálo­zik. Ezért ijesztgetik egymást, fitogtatják erejüket, ezért rob­bantgatnak. Mindenkinek a ház kellene... — Ezek szerint annak a ren­geteg pénznek az elvesztése nem is annyira ingatta meg a pesti alvilágot? Hiszen csak presztízsharc folyik... ■— Nem mentek benne tönk­re... —Meddig tart még ez a meg­lehetősen idegesítő és nyugta­lanító cirkusz? — Amíg a ház sorsa el nem dől! — Ki követhette el a gyilkos­ságot? Tehát P. úr lelövését? — A körülmények minden jel szerint arra utalnak, hogy egy „szabályos” profi kivégzés tör­tént. Meggyőződésem, hogy bérgyilkos tette, méghozzá orosz. Olyasvalaki, aki megér­kezett Pestre, kapott egy mountain bike-ot, egyszerűen odakerekezett P. úr mellé, és fej­be lőtte. Még töltényhüvelyt se hagyott maga után, ha igaz. Abszolút profi lehetett, és ha engem kérdez, szerintem egy­két óra múlva már nem is volt az országban, hanem hazafelé repült. Az életben nem jobb töb­bé ide. Ennyi... Persze mindezt csak a logikám rakatta velem össze, mert a lövöldözésről konkrétan semmit sem tudok. — Tehát, amíg valaki meg nem szerzi a házat...? — Addig. Hazatértek a miskolci katasztrófamentők Úri Mariann (Új Kelet) Hatvanegy halott és mind­össze 7 élő ember a mérlege az október 27-én, Kairó egyik elővárosában leomlott tizenkét emeletes ház tragédiájának. A borzalmas képsorokat a vasár­nap esti tévéhíradók világszer­ve közvetítették, de csak né­hány emberben pengettek meg olyan húrokat, hogy felajánl­ják segítségüket az egyiptomi kormánynak. A miskolci pol­gárvédelmi parancsnokság pa­rancsnoka a híradást látva fel­vette a kapcsolatot a felettese­ivel, akik késedelem nélkül megkeresték Egyiptom buda­pesti nagykövetét. A tárgyalá­sok eredményeképpen a Mis­kolci Katasztrófakutyás Egye­sület különleges alakulata szer­dán este Kairóba repült. A Lehóczki Lászlóból, Ke- lecsényi Csabából, Gyurkó Gáborból, Gaál Péterből és dr. Tóth Juditból, valamint a há­rom speciálisan kiképzett ku­tyából álló kis csoport a meg­érkezés után azonnal kivonult a helyszínre, és megkezdték a mentést. Mint azt a tegnap kora reggeli órákban, a visszaérke­zésükkor tartott sajtótájékozta­tón megtudtuk, bár előttük már a helyszínen voltak osztrák kollégáik, és sikerült is nekik két túlélőt találni, a további­akban tehetetlenek voltak, mert kutyáik nem jeleztek több élő személyt. A magyar egység halottkereső kutyája azonban kiválóan azonosította a holt­testek helyét. A miskolci mentősök alpinis­ta társaik segítségével a ku­tyákkal együtt felmentek a ro­mok tetejére, és onnan kezdték meg a keresést. Amikor a ku­tya jelzett, az egyiptomiak ne­kiláttak eltakarítani a romokat, majd az ismételt azonosítás után az ugyancsak ott tartóz­kodó 24 fős japán egység könnyű gépi technikával pró­bált a tetemekhez eljutni. Ez a kialakult módszer rendkívül eredményesnek bizonyult. Minden egység pontosan tud­ta a maga feladatát, s ennek köszönhetően alig négy nap alatt befejezték a kutatást. A sajtótájékoztatón kiderült, hogy eleinte sok nehézségbe ütköztek. Az egyiptomi karha­talom vezetői nem voltak haj­landók tárgyalni a magyar tol­máccsal, lévén az illető hölgy. Tovább nehezítette a helyze­tet, hogy a hozzátartozók és rokonok állandóan a nyomuk­ban jártak, kérlelve őket, min­denképpen keressék meg a holttestet. S ezzel az érzelmi teherrel nagyon nehéz volt együttdolgozni. Ráadásul az állandó kiabálás és siránkozás a kutyákat is idegesítette. Azo­kat a kutyákat, amelyek nor­mális esetben 4-5 órán keresz­tül dolgoznak folyamatosan, most azonban a gazdáikhoz hasonlóan 12-16 órákat járták a romokat túlélők után kutat­va. Hiába volt azonban a szak­értelem, a gyors segítség, az elkerülhető katasztrófában — az omlás elsősorban a rossz és korszerűtlen építési technoló­gia, egy meggondolatlan átépí­tés, valamint a néhány nappal a tragédia előtt lezajlott köze­pes erősségű földrengés miatt következett be — csak néhány szerencsésnek adatott meg a túlélés. A magyar csapat tagjai azon­ban ország-világ előtt bebizo­nyították mire képesek, hogy bármikor készen állnak egy komoly bevetésre. Ez a nem­zetközi megmérettetés — mint­egy főpróbaként—lehetőséget adott nekik, hogy komoly ta­pasztalatokat szerezzenek más katasztrófahelyzetekben. Költ­ségüket az Országos Polgárvé­delmi Parancsnokság fizette, amely a kormányrendeletben meghatározott 36 dolláros na­pidíjjal, a szálloda díjával, va­lamint a repülőjeggyel együtt mintegy 800 ezer forintra rú­gott. Bár az egyiptomi kormány­tól még nem érkezett meg a hi­vatalos köszönetnyilvánítás, a fiúk szerint nem is ez a fontos, hanem hogy óriási megbecsü­lést szereztek maguknak és or­szágunknak az egyszerű egyip­tomi emberek körében. Bármer­re is jártak, szeretet övezte őket és kutyáikat. Csépit. Vikinget és Mancsot. ^ Hírről % hírre ÚJ KELET Palotai István (Új Kelet) Hetek óta egyre több alka­lommal fordul elő, hogy Horn Gyula (MSZP) mint minisz­terelnök szembekerül saját pártja vezetésével és a frakci­ójával. A Tocsik-ügy kapcsán már élesen vetődött fel a nézetkü­lönbség: az MSZP vezetése és a frakció követelte Suchman Tamás privatizációs miniszter felelősségre vonását, míg Horn Gyula ragaszkodott sze­mélyéhez, körömszakadtáig védve jó barátját. Eredmény: a kormány — élén a minisz­terelnökkel — engedett. A kövezkező ügy — ami kipat­tant — az SZJA egy százalé­káról szólt. Emlékeztetőül: immár egy éve törvény szüle­tett: az adófizetők önmaguk rendelkezhetnek befizetett személyi jövedelemadójuk egy százaléka felett, és annak a kulturális intézménynek a rendelkezésére bocsátják az összeget, amit önmaguk kí­vánnak ezzel támogatni. A kormány azt szerette volna, hogy a törvény hatályát egy évvel elhalasszák, de ez az ötlet nemigen találkozott az MSZP vezetőinek, és így a frakció véleményével sem. Eredmény: a kormány megint engedni kényszerült, mert a parlament leszavazta indítvá­nyát, és január elsejével ha­tályba helyezte a törvényt. Ä jelenség tehát adott. Hóm Gyula pártja Horn Gyu­la kormánya ellen szavazott. A kérdés most már legin­kább az, hogy ezt hogy éli meg maga a minszterelnök, és végül is „melyik ujját harap­ja meg”? Horn Gyula rendes havon­kénti sajtótájékoztatóján — kedden — most kénytelen volt szembenézni a ténnyel: a kérdés a közvéleményt is roppantul érdekli. Újságírói kérdésre válaszolva a követ­kező választ adta: — Az MSZP nagyon szé­les intervallumban mozgó gyűjtőpárt, és mint ilyennek —kebelén belül — természe­tesen különböző nézetek is helyet kapnak. Mindazonál­tal kijelentem, hogy én an­nak a kormánynak a minisz­terelnöke vagyok, amelyet a nép négy évre választott. Én ennek a megbízatásnak min­den erőmmel eleget is teszek, és megszolgálom a választók bizalmát. Hogy aztán ez mennyi kínnal-keservvel jár, és hogy ez milyen fájó és mi­lyen nehéz bizonyos esetek­ben, az már más kérdés...” — jelentette ki Hóm Gyula. Nos, a kérdésre a válasz: a miniszterelnök állami funkci­óját pártfunkciója fölé helye­zi, és nem mint pártelnök, ha­nem mint a kormány elnöke hozza meg döntéseit, ameny- nyiben a kettő nem integrál­ható.1 Mindez tulajdonképpen rendben is lenne, csak a hi­vatkozási alappal van némi probléma. A választópolgá­rok ugyan igaz, hogy arra ad­ták le voksukat, hogy egy szocialista kormány irányítsa az országot, azonban akár­hogy is vesszük, az ikszet az MSZP rubrikájába írták... Joggal emelhetik fel tehát szavukat azok a szocialista párti választópolgárok a kor­mány intézkedései ellen, akik azokkal nem értenek egyet, és így a párt nem kormánytag vezetői joggal érezhetik, hogy „nem ilyen lovat akar­tak”... A választások pedig közelednek...

Next

/
Oldalképek
Tartalom