Új Kelet, 1996. november (3. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-27 / 277. szám

10 1996. november 27., szerda Sport UJ KELET Kézilabda Röplabda Magyar Kupa, nők Magasabb osztályba léphetnek? Fullajtár András (Uj Kelet) A férfi kézilabda második vonalában a Tiszavasvári Al­kaloida gárdája alaposan kitett magáért, hiszen az őszi szezon­ban eddig lejátszott tíz fordu­lót kivétel nélkül megnyerték, így jelenleg a tabella élén vár­ják a folytatást. Nagy valószí­nűséggel itt is maradnak az ősz végén, mivel a hátralevő három mérkőzésen is esélyük van megtartani veretlenségüket. Most hét végén megyei rang­adón fogadják az újonc fehér- gyarmatiakat, majd az alsó ré­gióban tanyázó Kecskeméthez utaznak és az utolsó mérkőzé­sen hazai pályán, a rivális ceg­lédiek ellen búcsúznak a kö­zönségtől. Eddigi sikeres szereplésük­nek köszönhetően kézilabdás berkekben egyre jobban be­szédtéma lett a csapat, és fel­vetődik a magasabb osztályba lépés lehetősége is, amire a mezőnyben talán legnagyobb esélye az Alkaloidának van. A magunk eszközeivel közvéle­mény-kutatást végeztünk és a legilletékesebb személyeket kérdeztük meg; miként értéke­lik a csapat eddigi szereplését és hogyan látják a jövőt. Dupcsák László, az ICN Al­kaloida Rt. vezérigazgatója: — Csak gratulálni tudok a csapat eddigi szerepléséhez. Véleményem szerint, a bajnok­ság hátra lévő részében is min­dent meg kell tenniük, hogy felkerüljenek az NB I-be. Ránk továbbra is számíthatnak, ré­szünkről nincs akadálya az NB I-es szereplésnek. Sulyok József, Tiszavasvári polgármestere: — A bajnokság előtt arra szá­mítottunk, hogy egy jó NB I B-s csapatot sikerült összehoz­ni, akik képesek az első öt hely valamelyikére. Mostani sze­replésük kellemes meglepetés­ként ér személy szerint engem is. Ezek szerint jól sikerültek az erősítések és az edzőcsere is. Úgy gondolom, a feltételek városunkban adottak arra, hogy NB I-es csapatunk le­gyen. Azzal viszont tisztában kell lenni, hogy erősítésekre szükség van. Nem utolsósor­ban az Alkaloida, mint a leg­nagyobb támogató szándékán is sok múlik, ami tudomásom szerint kedvező, hiszen a mó­dosult célhoz több pénzre van szükség. De közös összefogás­sal megteremthető az anyagi bázis. Pethe Sándor SE-elnök: — A csapat eddigi százszá­zalékos teljesítménye önmagá­ért beszél. Bizakodunk, hogy az őszi szezon végén is mara­dunk a tabella élén. Azt köve­tően leülünk az illetékesekkel és megbeszéljük a továbbiakat, ebben benne van az NB I-es szereplés lehetősége is, ami a mostanitól sokkal nagyobb anyagi ráfordítást igényel. Mészáros László SE ügy ve­zető elnök: — Végtelenül örülök a he­tek óta tartó csodálatos siker- sorozatnak, amit a kézilabdá- sok művelnek. Azt kívánom nekik, hogy ezentúl is nyer­jék meg minden meccsüket. Amúgy a tavaszi szereplésük dönti majd el, hogy elég lesz-e az NB I-re. Mindenesetre a já­tékosoknak azzal kell foglal­kozni, hogy felkerüljenek. Eh­hez tudtommal az Alkaloida vezetése is pozitívan áll hoz­zá. A tárgyi feltételek már most biztosítva vannak. Mészáros Zsolt, a kézilab­da-szakosztály elnöke: — A bajnokság elején azzal a céllal erősítettük meg a csa­patot, hogy feltornázzuk ma­gunkat az élbolyba. Amit lehet, ezután is megtesz a csapat an­nak érdekében, hogy a legna­gyobb álmunkat, az NB I-et el­érjük. Gazdag József szakosztály- vezető: — A lemerészebb álmaimat is túlszárnyalta, hogy a fiúk a tizedik forduló után is veretle­nek. Hogy pozíciónkat meg­őrizzük, már az őszi szezon után erősítenünk kell olyan emberekkel, akik később is meghatározó játékosok marad­nak. Ezzel azt az óhajomat árul­tam el; végre itt a lehetősége annak, hogy felkerülhetünk az NB I-be, de ehhez nagy össze­fogás kell. Boczák József játékos: — Mi, játékosok azon va­gyunk, hogy minden meccset megnyerjünk, aztán elválik, hogy mi kerekedik ki belőle. A csapat szerkezetileg jelen pillanatban kevés az NB I-re, de ha pénz van, akkor egyes posztokon meg lehet erősíteni a csapatot. Bábán befejezte A hét elején rendkívüli tanácskozást hívott össze a Kisvárdai Sportegyesület elnöksége. Fő napirendi pontként az NB I-es női kézilabdacsapat őszi szerelését értékelték és határozták meg a következő időszak legfontosabb feladatait. Mint ismert, a népsze­rű kézilabdacsapat az őszi szezonból eddig lejátszott nyolc mér­kőzésén messze a várakozás alatt szerepelt. Végül arra az állás­pontra jutottak, hogy többek között a szakmai munkán is változ­tatni kell. Éppen ezért az elnökség úgy döntött, hogy Bábán Já­nos edzővel közös megegyezéssel szerződést bontanak. Az egye­sület vezetése még nem kívánta megnevezni Bábán János utódját, ennek oka, hogy még nem állapodtak meg az új edzővel, de annyit megtudtunk, hogy több jelölt is van, a kör egyre szűkül és tárgyal­tak a Nyíregyházi KC edzőjével, Rácz Sándorral is, aki már az elmúlt nyár folymán számításba jött a várdai csapatnál... Bartha az ifiválogatottnál A napokban nagy megtisztel­tetés érte megyénk kézilabda­sportját. A hosszú évek óta si­keresen dolgozó utánpótlás­edző Bartha Dénesi a Magyar Kézilabda Szövetség felkérte, hogy Budai Ferenc mellett se­gítse az ifjúsági válogatott fel­készítését és szereplését a hét végén Csehországban megren­dezésre kerülő nemzetközi tor­nán. Munkájára a későbbiek folyamán is számítanak. Az ifjúsági válogatottba egy szabolcsi tehetséget is meghív­tak Braun Brúnó személyében, aki a Nyíregyházi Sportiskola játékosa. Hansa Plastik Sportula SC—Békés­csabai FDSK 3-0 (8, 0, 8) Nyíregyháza, 100 néző V.: Csemák, Szabó. Nyíregyháza: Botos, Gaál, Szabó, Veres, Lőrinczné, Erdősné. Csere: Ferencz, Dér Zs. Edző: Szekér László, Kolozsi János. Békéscsaba: Bajkó J.. Bajkó E., Somogyvári. Antoni, Szép­laki, Lengyel. Csere: Matics, Weiperth, Makovics. Edző: Kormos Mihály. Továbbjutott: Nyíregyházakét győzelemmel, 6-1-es játsz­maaránnyal. Szekér László: — A tovább­jutás már Békéscsabán eldőlt, így most a mérkőzés végén a fiatalok is játéklehetőséget kaptak. Kormos Mihály: — Gratulá­lok a nyíregyháziaknak a to­vábbjutáshoz, ők sokkal jobb játékerőt képviselnek, és az extra ligában is megállják majd a helyüket. Sajnos két kezdő- játékosunk hiányzott és az első vesztett szett után már nem volt remény a továbbjutásra. Révay Zoltán (Uj Kelet) A Magyar Kupában a leg­jobb nyolc közé jutásért játszot­ta a második mérkőzését a nyír­egyházi és a békéscsabai NB I- es együttes. Az újonc, de lista­vezető nyíregyháziak az első találkozón idegenben nyertek 3-1-re. Meglepetésre a vendégek kezdtek jobban, vezettek 2-0- ra, de Szabó szervái következ­tek, és a hazaiak 6-2-re elhúz­tak. Néhány hazai nyitásfoga­dási hiba után a békéscsabaiak felzárkóztak (6-5). A nyíregy­háziak ezután 10-5-re elhúz­tak, a mezőnyben Lőrinczné mentett többször bravúrral, és a csabai tanítóképzősök csak szépíteni tudtak. Néhány kitú- nő támadás után a játék, és mint később kiderült a mérkőzés sorsa is eldőlt. A második játékban a ven­dégek pontot sem tudtak ütni. Ez elsősorban a kitűnő hazai sáncoknak volt köszönhető, a vendégek láthatóan elkedvet­lenedtek. A harmadik játékban a csaba­iak feljavultak, 7-3-ra is vezet­tek. A három cserejátékost is szerepeltető hazai csapat egy időkérés eredményeként job­ban összpontosított, és megfor­dították a játék állását. A vég­játékban biztosan nyerték a szet­tet és a mérkőzést Erdősnéék. Botos Fruzsina támad Fotó; Racskó Tibor Röplabda extra liga, férfiak Budapesti kirándulás Vasas—NYVSC Szabolcs Gabona Következő bajnoki mérkőzését ma délután 16 órakor Budapesten a Vasas Fáy utcai termében játsszák az extra ligás nyíregyházi röplabdások. A második kör utol­só fordulójában a gabonások a tabella második helyén álló csapathoz utaznak. Új Kelet-információ Az első mérkőzésen a bujtosi csarnokban Pálék biztosan, 3- 0-ra nyertek a budapestiek el­len. Akkor Horváth Géza cen­ter poszton kezdett, és kitűnő játékkal hálálta meg Balázs Ist­ván edző bizalmát. Azóta több sikeres meccsen is túl van a Szabolcs Gabona, hiszen a bujtosi pályán a Dunaferrt ver­ték meg, míg idegenben Kecs­keméten az addig veretlen ha­zaiak ellen szerepeltek sikerrel. A történethez egy vereség is hozzátartozik, hiszen idegen­ben az addig nyeretlen Kazinc­barcikától kaptak ki. elsősorban z ő kiemelkedő já­tékának köszönhető a csapat biztos, 3-1-es idegenbeli győ­zelme. A fővárosiak főpróbá­nak is gondolhatják a szerda délutáni találkozót, ugyanis utána Fehéroroszországba utaznak, ahol két meccsen döntik el a továbbjutás sorsát a KEK-ben. Az NYVSC ezúttal is közép­ről lehet eredményesebb a vendégek ellen, emiatt nagyon fontos, hogy a nyitásfogadásuk megbízható legyen. A csapat­nál nagyon jó a hangulat, és a játékosok is reménykednek abban, hogy idegenben is meg­lephetik a Vasast, bár az egy­értelmű, hogy nem ők a talál­kozó esélyesei. Sok múlik azon, hogy a széleken milyen sáncteljesítményre képesek a nyíregyházi játékosok, illetve, mezőnyben hogyan védekez­nek. Kosárlabda Magyar Kupa Meg lehet ismételni a bravúrt? Nyíregyházi TK Isobau—Nagykőrös Szerda, 17.00, Bujtosi Szabadidő Csarnok Új Kelet-információ A nyíregyházi férfi kosár­labdacsapat a legjobb tizenhat közé jutásért játszik Magyar Kupa mérkőzést a nagykő­rösiek ellen. A továbbkerülés kérdése egy mérkőzésen dől el. Az ellenfél az A csoport­ban szerepel jelenleg. Leg- jobbjaik a két idegenlégiós, Kuzmin és Kocsergin, és a tá­volról kitűnő dobóteljesít­ményre képes Mihálovics. Ezelőtt két évvel a főisko­lások már egyszer szállították a bravúrt, és pont a mostani el­lenfél ellen biztosították a kupábam a legjobb tizenhat közé jutást. Az akkori csapat­ból Kozma Tamás és Hutás László szerepel most is Nyír­egyházán, illetve Oroszvári Tamás, de ő a kupatalálkozón nem szerepelt. — Meg lehet ismételni a két évvel ezelőtti bravúrt?— kér­deztük Kamarás Györgyöt, a csapat edzőjét. — Tény, hogy a vendégeink az esélyesebbek. De jó játék­kal meg lehet lepni őket. Alap­vetően az az elvárásom, hogy jól teljesítsenek a játékosok, és akkor minden lehetséges. Az ellenfelünk nagyon ruti­nos, nem túl gyors csapat, de távolról szinte mindenki na­gyon jól dob. Nem tudom, hogy Kuzmin játszhat-e Nyír­egyházán, az elmúlt hetekben még sérüléssel bajlódott. Nem szabad elrohanni a meccset, de a gyorsaságunkat jó lenne ki­használni ellenük. Remélem izgalmas csatát vívunk a ven­dégeinkkel. — Kik lesznek a kezdő ötös­ben? — Még nem döntöttem el. Egy biztos, szeretném majd a mérkőzés során Hutást pályá­ra küldeni, ő mint ismert au­gusztusban játszott utoljára, és jó lenne látni, hogy ennyi ki­hagyás után hol tart, mennyi­re sikerült kihevernie a sérü­lését. Kosárlabda MG-siker Mezőtúron Új Kelet-információ Folytatta imponáló szereplé­sét a Mezőgazdasági Főiskola férficsapata az országos egye­temi és főiskolai bajnokságban, ezúttal idegenben bizonyítot­tak Mészárosék: Mezőtúr—Nyh. MGFSC 56-83 (29-37). Legjobb do­bók: Mészáros 19, Garat 18, Papp 13. Király 12. Nehezen lendültek játékba a vendégek, aztán a 14. perctől beindult a gépezet, és végül biztos győ­zelmet arattak az emgések. Ma két találkozót is rendez­nek az MG-csamokban: 17 órá­tól a női NB Il-es együttesek versengésében az egriek láto­gatnak a megyeszékhelyre, másfél órával később szintén a hevesiek képviselői, csák ép­pen a férfiak meccseinek az or­szágos egyetemi és főiskolai bajnokság újabb fordulójában az utóbb éppen Mezőtúron bi­zonyított nyíregyháziakkal. Sakk Az MDST és az MSSZ szer­vezésében ismét megrendezik e sportág versenyeit: Általános iskolás korúak (I— II—III. kcs.) körzeti versenyét az AISB-k, illetve az általuk felkért szakágfelelősök szerve­zik és rendezik a versenykiírá­sukban meghatározott idő­pontban. Ezen a versenyen le­het jogot szerezni az elődön­tőben való részvételre. Középiskolások (TV—V. kcs.) versenyeire a tanév elején min­den iskolának megküldött tá­jékoztatás alapján 1996. de­cember 1-jéig lehet nevezni írásban a megyei szakágfe­lelősnél. (Gerényi Ferenc, Nyír­egyháza, 4400 Arany J. u. 15. III.) Részletes versenykiírást, csak a határidőre benevezett iskolák kapnak. A legjobb nyolc között a nyíregyháziak A nyíregyháziak szombaton rövid Romániai túráról érkez­tek haza, és a vasárnapi pihe­nő után hétfőn és kedden dél­után tartottak edzést. A szak­vezetés azt várja a nyírségi gárdától, hogy ezúttal is meg­szorongassák a budapestieket. A Fáy utcában nem lesz köny- nyű dolguk, a Vasas két ide­genlégiósa, Smoguljev és Da- lacu szélekről nagyon veszé­lyesen bombáznak, illetve ha szükséges hátulról is ponto­san támadnak. Az első mérkő­zésen elsősorban Dalacu volt veszélyes, de a Vasas vasárna­pi kecskeméti meccsén Smo­guljev volt ellenállhatatlan,

Next

/
Oldalképek
Tartalom