Új Kelet, 1996. november (3. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-02 / 256. szám

Egy

fedél alatt

Palotai István (Új Kelet)

Meggyőződésem, hogy manapság rengetegszer vetődik fel a családok fejében a kérdés: vajon nem lenne-e jobb, gazdaságosabb, tehát elviselhetőbb ez a nyomorult élet, ha a „modem” kis családok újra összefognának, és egy fedél alatt folytatnák, mint őseink több ezer éven át? Mert a nagycsaládos együttélési modell igenis alappillére volt már az ősmagyar társadalomnak is! Ha szigorúan a számok és a költségek szempontjából vizsgáljuk a kérdést, a válasz egyértelműen annyi, hogy dehogynem. Sokkal ésszerűbb, sokkal olcsóbb és sokkal praktikusabb lenne, méghozzá nemcsak a családnak, hanem a társadalomnak is. Nem lenne szükség továbbra a nagy állami kiadásokkal járó bölcsődékre, óvodákra, napközikre, megszűnne az államilag hatalmas összegekkel dotált gyermekélelmezés, az öregek szociális gondozásának feladatai, sőt, csökkenne a kórházi ágyak száma is... A család szempontjából sem járna kevesebb előnnyel. Egy közös — igaz, nagyobb — ház fent tartása, fűtése stb. komoly költségkímélő tényező lehetne, főleg akkor, ha a helyiségeket a lehető legésszerűbben használnák.

Gondolom, hogy szembetűnt: eddig csak az ésszerűség érvei kerültek terítékre. Sajnos azonban rengeteg egyéb tényező is motiválja a nagycsaládos együttélés lehetőségeit...

Természetesen van, akinél ez a kényszer szintjén működik... A hatvanas-hetvenes évek nemzedéke jobbára komoly lakásgondokkal küzd, ami nem csoda, hiszen a rendszerváltás elveszett nemzedéke ez. Az összeomlott tanácsi lakásrendszer, a semmibe tűnt kedvezményes ifjúsági lakásépítési hitelek, a munkanélküliség, illetve a munkáért kapott „bangladeshi” bérek sokakat állítottak válaszút elé: vagy egy fedél alatt maradok a szülőkkel, vagy nem alapítok családot... Mivel azonban ez a második „megoldás” tökéletesen embertelen és életszerűden, leginkább marad a kényszerű közös élettér.

Ahhoz azonban, hogy ez egyetíen súrlódás nélkül működőképes legyen, nem emberek, hanem angyalok kellenének...

Az együttélés rengeteg alkuval és kompromisszummal jár. A fiataloknak igenis vissza kell venni lendületükből, hogy ne izzítsák túl a levegőt, és ne legyenek terhesek a szülők számára, akik bizony általában már idegtépázott, fáradt emberek, és jólesnék nekik otthon egy kis csend, egy kis pihenés és nyugalom. A bulizások tehát elmaradnak, sőt, a magnó sem üvöltheti kedvenc számaikat... Roppant értelmes a házasságra nézve, ha mindenki a házban nem kezeli a kérdést a lehető legintelligensebb módon, az a tény is, hogy a fiatalok nem engedhetik szabadon érzelmeiket, magyarán „lábujjhegyen” kell szeretkezniük. Egy-egy ilyen témájú anyai, jó tanács” például tönkre is tehet mindent, hiszen azt bizonyítja, hogy a mama hallgatózott... A szexuális gátlások kialakulásához elég egy pillanat...

Általában a tanácsokkal és a jóakarattal van a legtöbb baj az együttélés során. Az idősebbeknek be kell látniuk, hogy nem kell a vak embert átvezetni a túloldalra, ha ő nem akaija...

Egy-egy ilyen közös háztartásban nagyon lényeges kérdés az is, hogy megértse mindenki: több családfő és több háziasszony van jelen! Egyenlő jogokkal és kötelességekkel. Egymás családi belügyeibe ugyanúgy nem lehet beavatkozni, mint ahogy az ember nem avatkozik a szomszédéba sem! Ilyen „egyszerű”. Ennyi az egész...

Ez is több a semminél

Fekete Tibor (Új Kelet)

A fiatalok fészekrakása sohasem volt könnyű feladat. Elszegényedő országunkban azonban még nehezebbnek tűnik. A kormányzat minden igyekezete ellenére arányaiban is egyre kevésbé tudja támogatni a családalapítókat. Ezért is jön jól minden fillér, amikor az első lakáshoz jutók megpróbálják összeszedni az indulótőkét. Az önkormányzatok lehetőségeikhez képest megkísérlik segíteni a fiatalokat, de ez nem könnyű feladat. Legutóbb Kisvárdán néztünk szét, ott milyen feltételekkel és mennyivel tudják támogatni a fészekrakókat.

A helyi önkormányzatnál Törökné dr. Nagy Irén a téma felelőse. Tőle megtudtuk, hogy ez év májusában hozott új rendeletet a képviselő-testület, mivel a korábbit még 1986-ban alkotta az akkori tanács. Az új rendelkezés értelmezésében nem csak a fiatalokra gondoltak. A lényeg, hogy első lakáshoz jutók legyenek a házasok. Változás még az is, hogy a huszonöt évnél idősebb egyedülállók is igénybe vehetik a kamatmentes hitelt, illetve azok is, akik visszaadják önkormányzati bérlakásukat. Több feltételnek kell megfelelnie az igénylőnek. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy legalább hároméves kisvárdai bejelentett lakcímmel kell rendelkeznie, vagy hároméves kisvárdai céggel fennálló munkaviszonynak kell lennie. A házastársak közül elegendő, ha egyikük megfelel ezeknek a feltételeknek. Méltányosságból akkor is megadható a kért hitel, ha más helyi kötődést tudnak igazolni az igénylők, ha a rendelet egyéb feltételeinek megfelelnek. Építkezéshez és lakásvásárláshoz is igénybe lehet venni ezt a kölcsönt, és nem kell feltétlenül új házat venni, a szabadforgalomban értékesített lakásokhoz is adható a hitel. Építésnél maximum 150 ezer forint, vásárlásnál legfeljebb 100 ezer forint adható. Három év „türelmi idő” után kell csak törleszteni a részleteket.

Nem adható azonban azoknak a városlakóknak, akik ezt

az összeget az önkormányzati lakásuk megvásárlásához akarják felhasználni, hisz ők már amúgy is kedvezményesen juthatnak az általuk lakott lakáshoz. Szintén nem kaphatnak azok a hitelből, akiknek volt már tulajdona, vagy haszonélvezeti joga az ország területén bárhol a korábbi időszakban. Erről az utóbbi feltételről nyilatkozniuk kell az igénylőknek, és ellenőrizhető az állításuk. Azok sem részesülhetnek ebben a kedvezményben, akiknek öt éven belül volt egymillió forintot meghaladó ingó vagy ingatlan vagyona. Például üdülő, hétvégi ház, vagy nagy értékű jármű.

Feltétel még, hogy a leendő lakás mértéke ne haladja meg a méltányolható alapterületet. A fiatal házasoknál, ha még nem születtek meg a gyerekek, akkor várhatóan két gyermeket veszünk figyelembe. A gyakorlat az, hogy családtagonként 25-30 négyzetméternyi alapterület még a méltányolható kategóriába tartozik.

Az önkormányzat nem szeretne feleslegesen kockázatot vállalni, és ha nem látja biztosítottnak a kölcsön visszafizetését, akkor nem kaphatja meg az igénylő. Ha a családba az egy főre jutó jövedelem nem éri el a mindenkori nyugdíjminimum felét, akkor nem biztos, hogy ki tudják fizetni a törlesztőrészletet. Ez az összeg ma 4800 forint. Ugyanígy nem kaphat az a lakos sem, akinek túl jók az anyagi viszonyai. Ha az egy főre eső jövedelem meghaladja a mindenkori minimálbér másfélszeresét, azaz ma a 21 750 forintot. Általában ilyen esetekben elfogadják az APEH-hoz benyújtott előző évi adóbevallást. Ha viszont feltűnő az eltérés az adózás és a valóság között, akkor a környezettanulmány elkészítésekor úgyis kiderül a turpisság. A vagyoni helyzet ismeretében elutasítható a kérelem.

A'

xVt

A

■

m

beatzene, amely a rock and roll mellett talán a legfontosabb előfutára az elektromos rock- és popzenének, a hatvanas évek elején nem London elegáns belvárosában keletkezett, hanem Newcastle, Manchester, Birgmingham és elsősorban Liverpool munkásnegyedeiben. A beatzene a nagy iparvárosok pincelokáljaiból a szó szoros értelmében az under- groundból származik. A beategyüttes színfolt volt a munkáskömyezetben. Az utcagyerekek hoztak létre valamit, ami a sajátjuk. Előszeretettel énekeltek a mindennapi gondokról, problémákról. Az első számú téma mellett gyakran szóltak a hétköznapok problémáiról: például egy háziasszony kudarcairól (Rolling Stones: Mother little helper — A mama kis segítője), a fiatalok vágyairól (Animals: We’re gotta get out of this place — El kell tűnnünk innen).

A fiatalok legtöbbje elégedetlen volt családi viszonyaival. A környező világot dolgozták fel, a szövegek hallgatóik életkörülményeire, álmaira, aggodalmaira, tapasztalataira, kívánságaira, céljaira irányították a figyelmet, röviden: a hétköznapokra. Hogy e progresszív image-t, a mindennapok iránti elkötelezettséget még erősebben hangsúlyozzák, a hatvanas évek elején a zenészek szívesen fényké- peztették magukat. Koszos cipőben, lépcsőlejá- -------------ró

kban, vasrács-_________

ok között, autóbontó roncstelepeken vagy szemeteskukák között. Egyértelműen ki akarták fejezni, hogy egyáltalán nem a felső réteghez, nem is a középosztályhoz, hanem sokkal inkább a munkásosztályhoz vonzódnak. Éppen azok a fiatalok jöttek a munkáskörnyezetből, akik ezzel a zenével akarták önállóságukat elérni. E fiatalok legtöbbje elégedetlen volt társadalmi helyzetével. Ki akarták magukat tombolni, látni akarták a világot. Néhá- nyan elhagyták munkásotthonukat. Londonban vagy a

hamburgi szórakozónegyedben vendégszerepeitek. Jack Bruce, a Cream együttes basszusgitáros énekese mondta: „A beatzene a munkásosztály ügye. Nem azt akarom mondani, hogy osztályzene, de a legtöbben, akik a hatvanas években ezt a zenét vitték, a munkásosztályból jöttek.”

Életérzés zenében

Az angol iparvárosokban a fiatalok Teddyboy-szerelés- ben sötét pincékben tépték gitárjukat, és a rajongók, fiúk- lányok bőrruhában rajongtak értük. Nem altatózenét játszottak, hanem olyan új hangot szólaltattak meg, mely a fejbe szállt, melegített, ütött. Tomboltak, táncoltak. A társadalmi háttér ez esetben még előnyt is jelentett sikerük szempontjából. Ezek a beatze- nészek azután befutottak Londonban, Hamburgban és szerte a nyugat-európai nagyvárosokban. Vonzerejük abban

rejlett, hogy frissen hangzó zenét játszottak, és nem tagadták meg társadalmi hátterüket, hanem valósággal tüntettek vele. Szándékosan otrombák, fésületlenek és érzékiek voltak. Ez a viselkedés felkorbácsolta a közvéleményt, és botrányokat okozott.

Raul Hoffmann rocktörténész a WORKING CLASS HEROES (A munkásosztály hősei) című tanulmányban írja a következőket: „Ahogy a rock and _____roll esetében az ötvenes években, ugyanúgy a hatvanas évek beatzenéjének sikerében is mindenekelőtt szociológiai és pszichológiai okok játszottak döntő szerepet. Az amerikai kultúra importált termékei hozzájárultak a fiatalok önkifejezési lehetőségeinek gazdagításaihoz. Az angol fiatalok gazdasági szempontból lényegesen önállóbbak lettek, mint az azonos korúak voltak az ötvenes években.”

íg

y igaz. A hatvanas évek elejére saját státusszimbólumokat és saját szabadidővilágot építhettek fel a fiatalok.

Hirtelen divat lett Angliában a miniruha, a miniszoknya, a kalózrádió, Londonban pedig átformálódott a konzervatív Carnaby Street. Esernyő és cilinder helyett a tinik öltözékét meghatározó butikok szaporodtak el, majd diktálták a popvilágdivatot.

A popzenét azonban Liverpoolból diktálta négy munkásgyerek: John Lennon, Paul McCartney, George Harrison és Ringó Starr. Úgy játszottak, ahogy munkásgyerekekhez és Presley-rajongókhoz illett. Vadul, primitíven és hangosan. Nem tudtak kottát olvasni, és úgy írták dalaikat, hogy fütyülték, énekelték, vagy zongorán játszották a melódiát. Viszont már karrierjük kezdetén saját dalokat komponáltak. Ez nagyban befolyásolta későbbi sikereiket, amely páratlan a pop-rock történelemben. Derek Taylor, a Beatles sajtófőnöke mondta: „A Beatles története a mai történelem legnagyobb sztorija. Hosszabb, mint a második világháború, és nem halt bele senki.” Erről azonban majd legközelebb.

Történetek

tanerőkről

Gál A ttila (Új Kelet)

Ki nem hallott már adomákat, jópofa történeteket főiskolai vagy egyetemi tanárairól. Szolgáljon itt néhány tanulságul a több ezerből.

Rozgonyi Tibor, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola matek tanszékén analízist oktat és saját állítása szerint mindig jól öltözött. A jövő értelmiségei már bent ültek az előadóban, mikor megjelent szokásos lezser fehér köpenyében. Ám a látvány mégsem a megszokott volt. A szebb napokat látott orvosi köpönyeg — központilag mosták — egészen a bokájáig ért, a ruha válla pedig a könyökéig csúszott. Az alacsony termetű oktató lelkesen magyarázott, és két képlet között szerényen megjegyezte: Látják, én a maguk tiszteletére mindig kiöltötözöm.

Sík Feri bácsi Miskolcon, a jogi karon a magyar alkotmány és jogtörténet elnevezésű tárgyat jegyzi. Rettegve jártunk hozzá vizsgázni, mert nagyon tudott kiabálni. Ilyenkor síkideg volt. De a legjobban a lányok tartottak tőle, mert inkvizítor típusú kérdései valahogy növelték az utóvizsgáik számát. No, egy kevésbé felkészült kollegi- na, nem törődve intő szavainkkal, csak bement. Nem időzött sokáig. Mint azt később hallottuk, a következő történt: az öreg öt perc magányba burkolózott hallgatás után, az indexet lobogtatva magához intette a lánykát. „Jöjjön közelebb, még közelebb, jöjjön legközelebb...” Miskolcnál és Sík tanár úrnál maradva, szintén ebből a tárgyból indultak a megmérettetésre a levelező tagozatosak. A mostani közigazgatási tanszék egykori diákja reggel nyolckor izgatottan kereste Eeri bácsit.

— Tanár úr kérem, hadd vizsgázzak már elsőnek, mert megy a vonatom.

—Nézze, kolléga—válaszolta nyugodtan az öreg —•, itt majdnem minden levelezősnek megy a vonata.

— Igen, de ezt én vezetem.

Prugberger Tamás Euró- pa-híres agrár- és munkajogász. O is az acélvárosban tanít, és rettentő szórakozott. Fantasztikus, a szürrealizmust is meghazudtoló stílusban szokott öltözködni, tudják: barna zakó, zöld nadrág, sárga nyakkendő, és hajó az idő, akkor szandált húz. Piros zoknival! Éppen a szobájában üldögélt, a szokásos szerelésben, amikor a titkárnője szólt: német delegáció érkezett. Illő lenne köszönteni a magas rangú küldöttséget. Felállt, megigazította a ruháját, s mikor a lábára pillantott—ó egek—nagy lábujja kíváncsian kandikált ki a kiszakadt piros zokniból. Ám Prugberger tanár úr nem esett kétségbe! Kikapta a fiókjából a dolgozatok javításához használt filctollat és nemes egyszerűséggel, hanyag mozdulatok közepette, slágert dudorászva javította ki hiányos öltözékét. Befestette a lábujját!

Farkas „Shulcz” Tibor