Új Kelet, 1996. november (3. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-01 / 255. szám
Megyei krónika UJ KELET 1996. november 1., péntek Uj program a gyerekekért Sikli Tímea (Új Kelet) __ A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Gyermek- és Ifjúságvédő Intézete, karöltve a Népjóléti Minisztériummal, november 1-jén és 2-án az amerikai—holland Pride elnevezésű nevelőszülői képzésről tart bemutatást és előadásokat az GYIVI-ben. Mint azt az intézet megbízott igazgatónőjétől, Nemes Gá- bornétól megtudtuk, a Pride egy olyan átfogó program, mely egyaránt alkalmas a leendő örökbe fogadó és nevelőszülők felkészítésére, és a már nevelőszülőkként tevékenykedők továbbképzésére. A kétnapos szeminárium célja, hogy a készülő egységes, országos képzési program kidolgozásához a szakemberek megismerkedhessenek a már bevált külföldi tapasztalatokkal. A rendezvény áttekintést kíván nyújtani a programról, a munkamódszerekről és a felhasznált segédletekről, hogy a magyar nevelőszülők, gyermekvédők döntést tudjanak hozni a Pride adoptálási lehetőségeiről. Ez a szeminárium egy nemzetközi teammunka, mely magyar, amerikai és holland megközelítéssel dolgozik. A magyarok részéről az előadássorozatokon a GYIVI szakértői, szociál- pedagógusai, a jelenlegi és leendő nevelőszülők vesznek részt, az USA-ból Eleen M. Pásztor, az amerikai Gyermekvédő Liga Nemzetközi Irodájának igazgatója lesz a vendég, míg a hollandokat Rob van Pageé, az OKS Stichting nevelőszülő-képző és dokumentációs szervezetének igazgatója képviseli. Kórházi informatika Kincses Lehel, a GYÓGY- INFOK igazgatóhelyettese Fotó: Bozsó Katalin Úri Mariann (ÚJ Kelet) Bár eredetileg a Dunától keletre eső megyék kórházainak vezetőit, szakembereit és a megyei egészségbiztosítási pénztárak illetékeseit várták a Nyíregyházán tegnap kezdődött kétnapos Kórházi Informatika és Menedzsment Aktuális Kérdései című konferenciára, sokan érkeztek a fővárosból is. Idén januárban ugyanezzel a címmel már megrendezték a tanácskozást, de az egészségügyben azóta kialakult helyzet mindenképpen szükségessé és időszerűvé tette, hogy az érintett szakemberek ismételten összeüljenek, és megoldást találjanak a problémák kezelésére. Mindenki előtt világossá vált ugyanis, hogy a jelenlegi formában nem finanszírozható tovább az egészségügy. Az ellentétes, egymásnak ellentmondó intézkedések hatására az egyébként gazdaságosan működtethető intézményekben kapkodás és fejetlenség uralkodik. A finanszírozás nem áll arányban a végzett munkával, az adatszolgáltatás hiányos, és az ágyszámcsök- kentés is lassan csődöt mond. Éppen ezért a finanszírozási rendszer mielőbbi korrekcióra szorul, és ezzel párhuzamosan nem szabad tovább halogatni a korszerű információs hálózat kialakítását sem. Fel kell készülni a minőségbiztosítás küszöbön álló bevezetésére, és fel kell oldani az adatszolgáltatásban uralkodó kritikus helyzetet is. Az összegyűlt neves szakemberek, a szakma kiváló képviselői remélik, hogy tapasztalataik átadásával, az információk kicserélésével és a problémák értékelésével sikerül megoldást találni, hogy végre ne a finanszírozási gondokokkal kelljen az orvosoknak foglalkozniuk, hanem minden figyelmüket a gyógyításnak szentelhessék. A város első nyugdílasklubja Családiasán a Harmóniában A Harmónia vezetősége Az első mátészalkai nyugdíjasklubot 1975-ben az újtelepi városrészen Szőke Sándor vezetésével alakították meg, és a Harmónia nevet kapta. A városnak ezen a részén élt akkoriban a legtöbb nyugdíjas, és a terület falusias jellege, meg az, hogy mindenki mindenkit ismert, segítette a klub megszervezését. Az első időkben üzemlátogatásokon vettek részt, bejárták az országot, és külföldre, például Bulgáriába is ellátogattak. Orvosi előadásokat hallgattak meg, a Vöröskereszt és a rendőrség is szervezett programokat a nyugdíjasoknak. Lehetőségeik azonban a rendszerváltás előtt kezdtek beszűkülni. Dojcsák Tibor (Új Kelet) Simon Lászlóné a Vöröskereszt munkatársaként került kapcsolatba a klubbal, előadásokat tartott, majd nyugdíjazása után belépett. Balaton Jó- zsefné férjével együtt az alapító tagok közé tartozik, Tölgyesi Zoltánné pedig a klub épületében működő fiókkönyvtár vezetője volt, 1987-ben lépett be a Harmóniába, és szinte azonnal vezetővé választották. Az elmúlt 10 évről, a klubéletről, gondokról és tervekről kérdeztük őket. Hogy mi változott? Ma már nincsenek üzemlátogatások, s azt a kevés pénzt, amit a polgár- mesteri hivatal adni tud, kirándulásra fordítják. Ahogy nőnek az önkormányzat gondjai, úgy csökken a támogatás, de azért egy utat minden évben meg tudtak szervezni az ország valamelyik részére. Voltak Gyulán, Miskolc-Tapolcán, Esztergomban, V isegrádon, Sárospatakon. Úti céljuknak elsősorban olyan helyeket választanak, ahonnan a történelemmel kapcsolatos, illetve kulturális élményekkel gazdagodva térhetnek haza. A névnapok negyedévenkénti megünneplésének hagyományát mindmáig megtartották. Jó kapcsolatuk van a városi könyvtár munkatársaival, akik rendszeresen szellemi vetélkedőket rendeznek a Harmónia klubnak, és jól szerepeltek a városi nyugdíjaskluboknak szérvezett Ki mit tud?-on is. Népszerűek az író-olvasó találkozók, legutóbb Losonczi Lénát látták vendégül, és különösen jó hangulatú, emlékezetes összejövetel volt Vitéz Erdélyi Béla beszámolója háborús élményeiről. A klubnak otthont adó épületben kapott helyet a TRIDEA természetvédelmi egyesület, amelyenek vezetője, Balogh István is tart előadásokat a klubtagoknak, akárcsak Oláh Lászlóné, a Vöröskereszt városi titkára. Az egészségügyi munkát gyakorolják is, pályázaton nyertek egy vérnyomásmérőt, ezzel rendszeresen vizsgálják a klubtagokat, a mérési erdményekről pedig naplót vezérnek, hogy értékelni tudják. Dr. Ungvári Zsigmond irányításával egészségvédő napokat tartanak, ezeken gyógytornán vesznek részt, és előadásokat hallgatnak egészségügyi témákról, többek között a cukorbetegségről és az egészséges életvitelről. Anyák napján egy általános iskolai osztályt láttak vendégül, és a sütőipari vállalat támogatásával édességekkel ajándékozták meg a kicsiket. Az anyák napi vendéglátást szeretnék minden évben megismételni, akárcsak a nők és a Vörös- kereszt világnapjának megünneplését. A gondjuk a létszámcsökkenés. A városrész, és így a klub is „elöregedett”, a klubtagok átlagéletkora 70 év körül mozog. Új tagok jelentkezését várják, de hogy megőrizhesék a Harmónia családias jellegét, a létszámot 35 főben maximálták. A programajánlat mindenesetre vonzó lehet a sok szabad idővel rendelkező nyugdíjasoknak. Novemberben a Vöröskereszt képviselője tart előadást a szervezet elmúlt egy évi munkájáról, a hónap első felében pedig a könyvtár munkatársai újabb szellemi vetélkedőt szerveznek a Harmónai klubban. Ne vesszen el szolgálati idő! L. Gy. (Új Kelet)_________ A közelmúltban tartotta ülését az Országos Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Testületé, amelyen a Nyugdíj- biztosítási Igazgatóság ügyfélforgalmáról, továbbá a munkáltatói adatszolgáltatás helyzetéről hallgattak meg elemzést. A tájékoztatót a testület által létrehozott munka- bizottság készítette, amelynek megállapításairól Munkácsi Jánost, a nyugdíjbiztosítási önkormányzat megyei elnökét kérdeztük. — A munkabizottság vizsgálódási köre a nyugellátásra, a nylvántartásra és az ellenőrzésre terjedt ki. A munkabizottság tagjai elsősorban beteg, özvegy, anyagilag és érzelmileg vesztes, érzékeny emberekkel találkoztak. A magas ügyszám miatt — természetesen (?) — nincs lehetőségük az egyéni gondok meghallgatására. Ezzel együtt is, a megkérdezettek lényegesen jobbnak ítélték meg az igazgatóság ügyfélforgalmát, mint például a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár ügyintézését. A portán határozott és udvarias az eligazítás, bár eléggé időigényes is. A beadványokhoz megfelelő formanyomtatványok állnak rendelkezésre, a beadás tényéről viszont — ha nem ajánlott postai küldeményként történik — nem marad az ügyfélnél írásos bizonyíték. Kérdésként az is felmerült, miként informálódhat a munka- vállaló arról, hogy őt bejelen- tette-e a munkaadója? A gyakori jogszabályváltozás nagy terhet ró az ügyintézőkre, ahogyan a privatizáció miatt megszaporodott feladatok is. A bizottság emiatt meggondolásra javasolta az ügyfélforgalmi kapacitás bővítését, illetve a kapcsolatfelvételt a szakszervezetekkel és a nyugdíjasklubokkal. Észrevétel a folyósított nyugdíjról szóló igazolások kiadásáról hangzott el olyan esetben, amikor a pénzintézeteknél nem elegendő csupán a nyugdíjszelvény bemutatása. Ez esetben az igazgatóság nem tud igazolást adni, azt a budapesti központtól kell megkérni. A bizottság kezdeményezte, hogy a számítógép-hálózaton át lekérhető adatok alapján legyen joga és lehetősége a megyei igazgatóságnak is ilyen igazolások kiadására. A munkabizottság tapasztalatszerző tevékenysége az ügyfelek körében kedvező visszhangra talált, a társadalmi kontrollt a megkérdezettek szükségesnek tartják. A munkáltatói adatszolgáltatással kapcsolatban elhangzott, hogy a nyugellátások megállapítása egyre több gondot okoz: a szükséges szolgálati idő, kereseti, jövedelmi adatok hiánya, hiányosságai, illetve ezek késedelmes teljesítése a problémák forrásai. Ezek annak ellenére is valósak, hogy — a társadalom- biztosításról szóló 1975. évi II. törvény alapján — a munkáltatók kötelesek megőrizni az 1987. december 31. utáni kereseti adatokat tartalmazó nyilvántartásokat. Egy újabb rendelet a munkáltatók egyszeri adatszolgáltatási kötelezettségét írja elő: az 1988. január 1- jétől 1992. február 29-éig terjedő időszakra munkabér-, jövedelemigazolást, míg 1992. március 1-jétől évente járulékelszámolási nyilvántartó lapot kell megküldeniük az igazgatóságra. Az előbbi esetében ez év július 1-jétől december 31-éig szabja meg a rendelet a teljesítést. Az eddigi tapasztalatok szerint, a munkáltatók jelentős része még nem vette fel a kapcsolatot a megyei igazgatósággal. Csillagképek Skorpió (október 24—november 22.) Lefler György (Újtelet) E jegy szülöttei különösen erős akaraterejükkel tűnnek ki. Többnyire agresszív természettel megáldottak, határozott fellépé- sűek. E jegy embere mindig küzd valamiért, szorgalmas, dolgos és végtelenül kitartó. Ha kitűz egy célt maga elé, akkor azt tűzön-vízen át megpróbálja elérni. Kiváló az értelmi képessége, remekül helytáll vezetői szerepben. A történelem során a Skorpió típusú férfiakból kerültek ki a legjobb katonák, hadvezérek. Bátrak, elszántak, olykor kíméletlenek. Az a típus, amelyet vagy szeret, vagy gyűlöl a környezete. Tipikus jellemzője még e jegynek a lobogó, nagy szenvedély a szerelemben. Szerelme tárgyát teljesen birtokolni kívánja, a hűség mégsem erős oldala. Barátja kevés van, de velük jó- ban-rosszban kitart. Igen sok ellenséget szerez magának csípős, éles nyelvével, mert soha nem rejti véka alá véleményét. Többnyire hiú, szereti, ha dicsérik, ha munkáját, eredményeit elismerik, személyét ajnározzák, bár a hízelkedőket megvetik. A Skorpió férfinak, nőnek mindig van rejtett arca is. Saját ügyeiben titkolódzó, ami nem tartozik másra, azt nem mondja el. Legjobban a Halak, a Rák és a Szűz jegyű társ illik hozzá. Szerencsés napja a kedd, színe a sötétvörös általában, és a tüzes színek. Növényben a bazsalikom, a tölgy, a fenyő, drágakőben a topáz, fémben a vas illik hozzá. Szerencsés száma: 2 és 9. Uralkodó bolygója a Mars. SZOVETVASAR! Szövet méteráru nagy tételben, kedvező áron eladó! Fésűs és kártolt gyapjú, gyapjú-szintetikus keverék, valamint egyéb gyapjú típusú szövetek kerülnek értékesítésre. 1996. november 8-án (pénteken) 9—13 őre között Győrben. Az árukészlet a helyszínen megtekinthető, mennyisége kb. lOOOOfm. Érdeklődni lehet a 96/311-153-as vagy a 96/317-989-es telefonszámon, november 4-étől munkaidőben.