Új Kelet, 1996. november (3. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-11 / 263. szám
UJ KELET Falujáró 1996. november 11., hétfő 9 Méltóságot az idős embereknek A gondozási központ udvarára belépve csönd fogad minket. Már-már attól tartottunk,'rossz helyen járunk, mikor nyílik az ajtó és egy ősz hajú bácsi lép ki a teraszra levegőzni egy kicsit. Rögtön kiderül, hogy a központban minden a megszokott kerékvágásban halad, csak mi érkeztünk kicsit rosszkor, az itt lakók a kiadós ebéd után éppen délutáni álmukat alusszák. Míg tart a csendespihenő, Orosz Jánosné vezetőnő ad tájékoztatást az intézményről: — Az ellátó központban három éve kezdtük meg a munkát. Minden önkormányzat megkapta a szabályzatot, hogy az alapellátáson belül milyen szolgáltatásokat kell nyújtani. Bár Kisléta csak egy kis település, mégis úgy éreztük, szükség van erre a gondozási központra már csak azért is, mert elég sok idős ember él környezetünkben, és egyénileg elég nehéz volt megoldani ellátásukat. A tervek legfőbb támogatójának a polgármester bizonyult, aki mindig is szívén viselte az idős, magatehetetlen emberek sorsát. Nagy szerencsénk volt, • mert a Népjóléti Minisztérium éppen abban az időben írt ki pályázatot ilyen típusú intézmények létrehozására. Ez az épület, mely régen az iskola egyik szárnya volt, akkor már üresen állt, csak fel kellett újítani. A munkálatok befejezése után tizenhárom idős ember egész napos felügyeletét, ellátását tudtuk felvállalni. Bentlakásos intézményünknek hamar elment a híre, és egyre többen jelentkeztek nálunk a környező településekről is. így aztán rövid időn belül szükségessé vált a bővítés. Ismét mellénk állt a szerencse, mert a Népjóléti Minisztérium akkor éppen bővítésekre hirdetett pályázatot. Újra nyertünk, és ennek köszönhetően ma már huszonegy lakónk van. Az ellátásért, szállásért, gondozásért minden idős ember a nyugdíja nyolcvan százalékát fizeti be, a többivel szabadon gazdálkodik. Jöjjenek, megmutatom a mi kis birodalmunkat. Végigmegyünk a folyosókon, bekukkantunk egy-egy szobába. Tóth Mihály né igencsak megörül, mikor látja, hogy vendégek érkeztek. — Elmúltam nyolcvanhat éves — hála annak a magas- ságos Mindenhatónak —, de komolyabban még soha nem voltam beteg. Bár a derekam az utóbbi időben már nagyon gyakran sajog, azt egyszerűen a kornak tudom be. Az viszont bánt, hogy már nem tudok olyan jókat enni, mint régen. Ma már inkább csak csipegetem az ételt. Nem nagyon mozdulok már ki a szobából, inkább úgy rendezzük el minden reggel a gondozónővel, hogy kényelmes is legyen, de azért láthassam azt is, mi történik kint a folyosón. Valóban, csak most veszem észre, hogy a néni, kinek ágya az ajtó mellett van, nem éppen a megszokott módon pihen. Lábát a gondos kezek vastag plédbe bugyolálták, hátát pedig puha párnák támasztják, hogy keresztben ülve az ágyon is meglegyen a kényelme. — Három gyereket, két lányt és egy fiút neveltem fel. A párom három évig kint volt a fronton, azt sem tudtam él-e vagy már meghalt. Nem kívánom senkinek azokat a nehéz időket. Aztán a gyerekek kirepültek a fészekből, a párom is elment, én pedig egyedül maradtam. De most már nekem itt nagyon jó. Gondoskodnak rólam a nővérkék... hogy az Isten áldja meg a drága kezüket. Az oldalt írta: Sikli Tímea Fotók: Harascsák Annamária „Kezdünk kilábalni a hátrányos helyzetből” Fejlődik, szépül a község Kisléta polgármesteri székéből immár hat éve irányítja és szervezi a község életét Pénzes Sándor polgármester, akit az elmúlt évekről és a terveiről kérdeztünk. — Amikor az első ciklusban megkezdtem a munkát, Kisléta lakosainak száma 1630 fő volt, s most büszkén jelenthetem, hogy azóta több mint kétszáz emberrel gyarapodott községünk. Rengeteget fejlődtünk 1990 óta, és lassan kezdünk kilábalni abból a hátrányos helyzetből, melyet az jelentett, hogy társközségként működtünk hosszú éveken át Mária- pócs mellett. Első lépésként megoldottuk a telefon kérdését, hogy ne legyünk elvágva a külvilágtól. Ma már az itt élők közül nagyon sokan rácsatlakoztak a crossbarra. Óriási előrelépés volt az is, hogy minden telekre bevezettük a gázt. Ez összesen negyvenötmillió forint beruházást jelentett. A családok ebből lakásonként tizen- kétezer-hétszáz forintot fizettek. Bármilyen idő köszönt is ránk, a közlekedés megoldott, hiszen már csak egy hatszáz méteres földútja van Kislétá- nak, a többit mind leaszfaltoz- tattuk. — Melyek a legújabb beruházások? — Idén nyáron elég sokat költöttünk felújításokra. Elsőként talán az általános iskolát említeném, mely tíz évvel ezelőtt épült, s most már igazán ráfért a felújítás. Az óvoda sem volt jobb helyzetben, ott nemcsak festeni és mázolni kellett, hanem szükségessé vált a villamos hálózat cseréje is. Egy régi épületben kapott helyet a gondozási központ, melyet szintén helyre kellett pofozni ahhoz, hogy fogadni tudja az idős embereket. — Milyen fokú a községben a munkanélküliséggel? —- Körülbelül ötven-hatvan ember kap jövedelempótló támogatást. Nagy előny számunkra, hogy itt működik a gyermekotthon, mely közel száz embernek ad munkát. Ritka dolog, de még a tsz sem szűnt meg teljesen, itt is megkeresik néhányan a kenyerüket. A polgármesteri hivatal mindent megtesz annak érdekében, hogy segítsünk a rászorultaknak. Megalapítottuk a Segítő Kezek Közalapítványt, melyen belül megkezdtük egy földprogram kialakítását. Ennek az a lényege, hogy a Népjóléti Minisztérium támogatásával az állami tulajdonban lévő földeket kiadjuk munka nélkül levő családoknak. Mi segítünk a megművelésben és a gépek, termelőeszközök beszerzésében, az a kicsi haszon pedig, amit ezek a területek hoznak, az emberek kezében maradnak. Többéves hagyomány községünkben az is, hogy minden év december hatodikén kis csomagokkal lepjük meg a családokat. Nemcsak azoknak adunk, akik nehezebb körülmények között élnek, hanem mindenki megkapja az 1500—2000 forint értékű élelmiszercsomagot. Ennek nagysága attól függ, hányán élnek a családban. — Milyen terveik vannak a jövő évre? — Bár elég szűkös anyagiakból kell majd gazdálkodnunk, a kultúrotthont mindenképpen szeretnénk rendbehozni. Az épületet még valamikor 1953 táján húzták fel. Most pályázat útján próbálunk pénzt szerezni, hogy méltóképpen felújítsuk a község egyik legszebb épületét. Egy másik pályázaton nyolcmillió forintot nyertünk buszvásárlásra. Már nagyon nagy szükségünk volt egy járműre, mely a labdarúgócsapatunkat szállítja majd el a versenyekre. Ne érje hátrány őkel, mert falun laknak ________ Né metül tanulnak a diákok Megszólal a csengő, s a kislétai iskola leginkább egy nyüzsgő méhkashoz hasonlít. Kisebb-nagyobb gyerekek szaladnak le a lépcsőn és iskolatáskájukat félrelökve igyekeznek ki az őszi napsütésbe. Mivel az igazgató, Császár Zoltán óráról jön, és abba az osztályba megy is majd vissza, a tízperces szünetet használjuk fel egy kis beszélgetésre. — Kislétán mindig volt iskola. Na persze nem ilyen szép és modern, mint ez a mostani, ahová 1982-ben költöztünk be. Az azt megelőző évek kicsit zűrösek voltak, mert a tanuló- ifjúság hat épületben okosodott. Az az igazság, hogy itt 1945-től napjainkig nem épült semmi. Ezt az épületet azonban már úgy szereltük fel, hogy megfeleljen a kór követelményeinek. Azt hiszem, büszkék lehetünk rá, hogy 1984-ben az első tanintézetek között voltunk, ahová beszerelték a számítógépeket. Nem kell nagy csodákra gondolni, de a Como- dore családot sikerült letelepíteni. Ma már persze kicsit korszerűbbek vagyunk, IBM gépeken tanulhatnak a gyerekek, melyekre a pénzt a Soros Alapítvány pályázatán nyertük. Ez számomra azért nagyon fontos, mert úgy érzem, egy gyereket nem érhet hátrány csak azért, mert falun lakik. — Jelenleg százkilencven- öten járnak ide. Tíz tanuló- és két napközis csoportunk van. Újdonság a korábbi évekhez képest, hogy az idén két első osztályt indítottunk. Csak szakképzett tanárokkal dolgozunk, s bár egyelőre még teljes a létszám, úgy tűnik, szeptembertől nálunk is be kell következnie a csökkenésnek. Addig azonban erőnkhöz mérten mindent megpróbálunk megtenni a nálunk tanuló gyerekekért. így például már évek óta oktatunk németet, és a számítógép világával is felkészült szaktanár ismerteti meg a csoportokat. Sokan azt hiszik, hogy a falun élő gyerekek mindent tudnak a mezőgazdaságról. Úgy érezzük, azért mégis jól döntöttünk, amikor a technika- tanítás B változatát választottuk, mely lehetővé teszi, hogy a diákok ne a műhelyben fúrjanak- faragjanak, hanem az iskola kiskertjében dolgozzanak. Amit itt megtermelnek, azt a konyha használja fel. Nyáron megszépült az iskola, az önkormányzat segítségével négy és fél millió forintot költöttünk a rendbetételre. Átfestettük az ajtókat-ablakokat, a beépített szekrényeket. Új pvc került az osztálytermek padlójára, és sok minden korszerűbbé vált. Történelem A község neve legelőször 1322-ben tűnt fel birtokként említve az ősi dokumentumokon, s nem sokkal később a Hontpázmány nemzetség szabolcsi ágai osztozkodtak a területen. A név akkor még a possessio és luntha-letha szláv nevekből tevődött össze. Később a letha elnevezéshez azért tették hozzá a kis jelzőt is, hogy megkülönböztessék Nagyiétától. A község határába olvadt Erdőd, mely a községtől északra a mai szarvasmarhatelep környékét foglalta magába. Ez a terület már 1316-ban a Hontpázmány nembeli Bánki Lökös unokái kezén volt, akiknek rokonai, Petri Lőrinc fiai az ő Léta nevű birtokaikhoz csatolták 1336-ban. Az 1600-as évektől kezdve ezen a területen — elsősorban az északi és déli részen — jelentős birtokkal rendelkezett a gróf Barkóczy család,majd később nagy- birtokosként tartották itt számon a történelmi nevű Jósa családot is. Az 1800-as évek végétől azonban már a Gen- csy család számított a legnagyobb birtokosnak a vidéken. A család ősét, Jósa Miklóst 1687-ben kivégezték az osztrákok, s ezután fia a Nyírségből a Dunántúlra menekült. Itt született dr. Jósa István, aki 1787—1837 között a vármegye főorvosa volt. Ebből az ötven évből harmincat Kislétán élt, innen irányította a megye egészségügyét. Nevét a község általános iskolája vette fel 1984- ben. Az I. világháborúban harminchárom elesettről ad jelentést a községi napló. Tisztelgés A község polgármesteri hivatala jó néhány évvel ezelőtt állította fel Kisléta főterén azt az emlékművet, mellyel a II. világháborúban elesett katonáknak tisztelegnek az itt élők. Többéves hagyomány az is, hogy minden év november elsején, halottak napjának előestéjén megkoszorúzzák az emlékművet és gyertyát gyújtanak az elhunytakért. Az idei megemlékezésen az általános iskola diákjai is elmondták verseiket. Tóth Mihályné
