Új Kelet, 1996. november (3. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-09 / 262. szám
UJ KELET Kultúra 1996. november 9., szombat 7 A szépség P l. (Új Kelet) Tiszteletem minden filozófusé, aki valaha is megkísérelte a szépség fogalmát meghatározni, mégis az a meggyőződésem, hogy lehetetlenre vállalkozott. A kérdés azért megfogalmazhatatlan, mert maga a vizsgálat „tárgya” —a fogalom—is egyénenként mást és mást jelent. Tehát nem az ítélet minősége lehetetleníti el az objektivitás kísérletét, hanem a kérdés zavara. Lehet-e a szépséget birtokolni? Bizonyos tekintetben igen. Csak ehhez elsődlegesen el kell döntenünk, hogy mi is az. Egy gyönyörű kék égbolt emléke? Egy imádott leány arcvonásai? Vagy egy tárgy, amely előttünk szépként mutatkozik? Egy dal a múltból, vagy egy tanulságos történet? Hiszen végtére mindez birtokolható, csak az a kérdés, hol „tartja” az ember? A szívünkben — szoktuk mondani. Én meg azt mondom; a szemünkben, az agyunkban, a lelkűnkben, az összes sejtünkben! De vajon tényleg az e a szép, ami a miénk azon felül, hogy nekünk természetesen az? Nem arról van szó, hogy a számunkra legszebbet tesz- szük el, hanem arról; amit eltettünk „csak úgy”, az miért válik ettől széppé? Mi az a szűrő, amin áthalad? Talán maga a tény: valamiért fontosnak tartottuk annyira, hogy „eltegyük”... Csodálom és sajnálom a műgyűjtőket! Számukra a szépség megtestesül minden nap, ha úri kedvük tartja. De vajon csak a műélvezet vezérli őket? Csak a szépség iránti olthatatlan vonzalom? Nem hiszem. Akkor ugyanis birtokosai nem lennének képesek eladni, elcserélni még a legkisebb alkotást sem. De képesek. Nem gyerekeik szépségét látják tehát, nem az eladhatat- lant, a lekörözhetetlent, hanem valami mást. Amt. Igen, áruba bocsátott és áruba bocsátható szépséget, aminek katalogizált ára van, és olyannyira lealacsonyították ezzel, hogy csak egy, meg egy vetheti rá szomjas tekintetét. Vásárolt menyasszony, deklarált külsővel, garantált állapotban... A szépséget csak akkor élheti meg igazán az ember, ha élményét másokkal megoszthatja. A szépség öröm. Örülni pedig magányban nem lehet. Csoportos érték tehát, hiába is más és más a mérce, hiába is más az eredmény. A szépség nem működőképes, ha nincs, aki befogadja, aki feloldódjon benne. A szépség önmagában nem létezik, mert nem más, mint vágyaink kivetülése a tökéletes, az isteni keresése közben. Hiszen nem is lehet szép számunkra, ami valamelyest nem minket tükröz! Az, ami nem akarásaink és nem vágyaink szerint való, az sohasem látszik szépnek. Lehet ettől mégis szép? Végül is lehet, ha más esetében teljesíti ezt a pszichés igényt. Ekkor viszont már nagyon kétségessé válik a véleményazonosság a „birtokló” és a külső szemlélő között. A dönt- nök ebben a kérdésben az egyetemleges és társadalmi gyökerű megállapodás. A tanult és begyakorolt felismerés, amelyre már a pólyában készülünk, amikor anyánk azt mondja: nézd, milyen szép baba! Mert a baba bizony csak attól szép, mert anyánk az óriástündér, az életet és étket adó, a mosolyra fakasztó mondja... Híreink F. S. J. (Új Kelet) _________________________ A Új abb magángaléria Nyíregyházán, a Fészek utca 156. számú házban realista képzőművészek alkotásainak kíván otthont adni Bakii Károly festőművész. A Sziluett Galéria elnevezésű kiállítóterem ünnepélyes megnyitója november 9-én, délután fél 4-kor lesz. A nők korunk képzőművészetében Szívükben kutatják a képi igazságot Kiállítás A tiszaszentmártoni általános iskolában november 9- én, délután 4-kor nyílik Varga József fararagó népi iparművész kiállítása, ahol többek között faragott kisbútorokat, étkezőasztalokat, székeket és faliképeket tekinthetnek meg az érdeklődők. Irodalmi kávéház S Ratkó József költő és drámaíró születésének 60. évfordulójára emlékezik november 10-én fél 11-től a TIT Jurányi Lajos Egyesülete és a Megyei Irócsoport Nyíregy- I házán, a Korona Szálló Ko- I dály-termében. Az irodalmi Béla kritikus, egyetemi tanár, akivel Katona Béla, a megyei írócsoport vezetője beszélget. Könyvtári csevegés A kisvárdai városi könyvtár és a TIT Jurányi Lajos Szervezete könyvtári csevegésre várja az érdeklődőket november 14-én, délután 3 órára a könyvtár olvasótermébe, ahol az érdeklődők Kisvárda Árpád-kori történelméről hallhatnak előadást. I Bábszínház A miskolci Csodamalom bábszínház előadásában mu- ’ tátják be a nyíregyházi Kö-: lyökvárban november 10-én 10 órától a Csalavári Csala-1 Palotai István (Új Kelet) Érdekes és merőben új megközelítési módja egy politikai, történelmi és egy művészeti kor áttekintésének az alkotók nemek szerinti csoportosítása. A gondolat mégis kiváló, mert élesebben képes megjeleníteni a visszavonult, majd újra a közönség elé lépő művészek világát, ugyanis a képzőművésznők a három „T” korában nem vették fel a küzdelmet a kor elvárásaival, hanem csak önmaguknak alkottak. A kérdés tehát, amit ez a kiállítás felvet, az, hogy mivé alakul a művészet — az úgymond — a hivatalos ellenőrzés, az állandó összehasonlító megmérettetés és a közönség elismerése hiányában? Nem fordul-e önmagába, nem távolodik-e el a világ művészi áramlataitól, nem válik-e öncélúvá? A válasz — a látottak alapján — egyértelműen nem! Ennek igen egyszerű oka van. Hiába is kényszeríti egy kor a művésznőit a fakanál mellé, attól még önmaguk maradnak. Sőt! Mintha még dacosabban folytatnák aprólékos tanulmányaikat, mintha még jobban és nagyobb megismerési vággyal a szívükben kutatnák a képi igazságot, a művészeti összefüggéseket! Aztán amikor felszakadozik a felhőzet a művészetek egén, elemi erővel törnek a felszínre, hogy mindannyiunkat ámulatba ejtsenek... A nyíregyházi Városi Galéria kiállítótermébe lépve rögtön szembetűnik, hogy két, egymástól — helyzetében — tökéletesen más csoport alkotásait láthatjuk. Bal oldalt a régi nagyok, akik szinte végighallgatják életük javát, míg jobbra azok, akik már egy viszonylag szabadabb világba léptek. Balra a progresszív nemzeti hagyományok és az izmusok nagy kísérletezői, jobbra az európai áramlatok képviselői. Érdekes párosítás. Érdekes gondolat. A régi nagyok között talán a legnagyobb a hányatott sorsú és kiváló tehetségű Anna Margit, akinek szürrealisztikus epresszív világa köszön ránk a falakról. Dinamikus forma- és színvilága híven tükrözi azt az ellenérzést, amivel a világot sújtja. Furcsa bábszerű női portréi — a modem szellemi ludditák dacával mond véleményt a kötelező szellemi nyomorról. Vajda Júlia Kínai tája az állandóság világát idézi. A keleti művészetekre jellemző „apró különbségek” gyakorlata ugyanakkor kemény vád a sematizmus ellen. A kötelező formák önmaguk elrezdüléseivel alkotnak véleményt a struktúráról, amelybe belekényszerí- tettek... Országh Lili a kollázs és a montázs nagy mestere. Művészetén átsüt a szentendrei iskola konstruktív igényessége, a tér, az arányok tisztelete. Archaikus vonzódásai egy szimbolikus világ vetületét idézik, míg a múltról beszél a ma eszközeivel... Sára Erzsébet szobra a monumentalitás világba röpíti a látogatót. A roppant falak szinte agyonnyomják az embert, az életet, mely tétova és arctalanul elidegenített. Drámai erejű eszköztelensége vádbeszéd a kommunizmus embertelensége ellen. Minden olyan, mint egy díszlet, semmi sem igaz, csak a hatalmas felületek bizonytalan statikája, amelyek alatt olyan védtelenül áll az ember, mint a való életben. Az úgynevezett „iparterv- generáció” művészei már egy újabb kor szülöttei. Igaz, a nagy nyilvánosság még nekik sem dukált, azonban kisebb művészeti csoportosulások, klubok tagjai már bemutatták műveiket, innen az iparterve- sek elnevezés is, mert ez a cég rendszeresen helyt adott alkotásaiknak. Ok már beleszülettek Európa művészeti vérkeringésébe. Keserű Ilona felszabadult képi ábrázolásmódja kétségeket sem hagy maga után, számára nem létezik semmilyen alku! A saját útján jár, ha tetszik ez a hatalomnak, ha nem. Maurer Dóra fotografika-so- rozata az analitikus tehcnikai kísérletezés élő példája. Manipulációi kutató elmét idéznek, olyan művészt, aki már bele mer feledkezni a hogyan kérdéseibe is. Artisztikus felületei és maguk az ábrázol andók is az új keresésének kiváló példái. Érdekes és tanulságos kiállítást láttunk, bár „látványossága” nemigen célozza a popu- laritást. Inkább elemző, véleményét a lényegesebb kérdésekben mégis kimondó tárlat ez, olyan, mely a dolgok belső lényegét kutatja, és ennek ismerete nélkül a felszín, a csillogás soha sem lesz igazán érthető. „Megsínylik a művészek” Milyen helyzetben van a „magyar tárlat”? Hol a régi láz, ha megjelenik a műértők előtt egy-egy új szín? Hová lettek a sorok a galériák elől, az ütköző érzelmek, a késhegyre menő viták? Kit érdekel a képzőművészeti élet fontossága? Ha valaki tud erre válaszolni, akkor az Korda Pétervilághírű kiállításszervezőműtörténész. P. I. (Új Kelet) _________ — Túl ságosan egyszerű és hazug is lenne a válasz: elnyelte az általános népnyomor, bár felerészt így igaz. Gondolom, az világos, hogy a műélvezők nagyon is népes tábora üres gyomorral és nincstelenül is elzarándokolna jó tárlatot látni, hiszen soha sem a vétel volt a célja. A kérdés másik felére már anyagi jellegű a válasz: a kiállítások megrendezése roppant drága mulatság lett, amelybe a galériák szinte soha sem tudnak anyagiakkal beszállni. Az a világ elmúlt. Minden a művészt terheli. — Ezzel azt akarja mondani, hogy például a festményeket kiállításkészre keretezve kell a művésznek beadni? — Pontosan. Egy nyolcvanszor hatvanas kép profi rámáztatása 6—8 ezer forintba kerül, és még egy kamarakiállításon is van vagy húsz alkotás. Csak a keretezés 160 ezer forint. Ehhez jön a szállítás, és ha igényes az illető, a rendezés és a szervezés költsége. Újabban a galériák már arra sem képesek anyagilag, hogy kiadványokat készítsenek a kiállító művészről és a tárlat anyagáról, tehát ez is az alkotóra hárul. Vagy nincs és kész... — Mit adnak a kiállító- termek? — Három válasz létezik. A magángalériák adják a falon a helyet (persze, az eladás után járó nagyon is borsos részesedés reményében) és a világítást, őrzést. Az intézményi művészeti galériák — mint például a nyíregyházi Bagolyvár is — szerveznek, esetleg tájékoztató kiadványt készítenek, és rangjukkal megerősítik a művész társadalmi helyzetét. A cégek és hivatalok alkalmi kiállítótermei pedig a falat és a fényt adják. Ennyit. — Megsínyli mindezt a minőségi művészet? — Nem a művészet, hanem a művészek sínylik meg. A zseniális tehetségek ugyanis kényszeresen alkotnak, nyomortól és fogadtatástól szinte teljesen függetlenül. A baj az, hogy így a legjobb alkotások az ő otthonukban lógnak a falon, és legjobb esetben a műgyűjtők mennek el hozzájuk megvásárolni egy-egy alkotást. A közepes tehetségek viszont roppant nehéz helyzetbe kerültek a mindent elárasztó förtelmes amerikai konzervmű- vészet dömpingárui következtében. — Várható valamilyen fellendülés? — Hogyne lenn? válható. Én is várom. Csak azt ne kérdezze, hogy mikorra... 1 kávéház előadója Márkus I
