Új Kelet, 1996. október (3. évfolyam, 229-242. szám)

1996-10-08 / 235. szám

UJ KELET Megyei krónika 1996. október 8., kedd 3 Gyengült a szervezet? „Tűzoltónak születtem” Aki hosszú-hosszú éveket töltött el munkával, an­nak elég nehéz megszoknia, hogy egyszer csak végetér a robot, beköszöntenek a nyugodt, nyug­díjasévek. így van ezzel Pócsi József nyugalmazott ezredes, a megyei tűzoltóság volt parancsnok­helyettese is, aki néhány nappal ezelőtt köszönt el hivatalától. Egy presszó csendes félhomályában a nyugalmazott ezredes életéről és az elmúlt eszten­dőkről beszélt. Sikli Tímea (Új Kelet) — Tulajdonképpen én már tűzoltónak születtem. Soha el­képzelni sem tudtam, hogy más legyek, s ez annak kö­szönhető, hogy a család összes férfitagja tűzoltó volt. Apám, a nagybátyáim, a kereszt­apám, mind-mind a lángok megfékezésének szentelték életüket, s így természetes volt, hogy én is a nyomdoka­ikba lépek. Érettségi előtt min­denki tudta már, hol szeretnék elhelyezkedni. A történelem­vizsga körül azonban volt egy kis gond. Az első három tételt nem igazán tanultam meg, s mit ad Isten, pont azok közül húztam ki egyet. A beszámo­ló után már-már azt hittem, túl vagyok mindenen, amikor a vizsgabizottság elnöke magá­hoz hívatott. Emlékeztetett arra, hogy nem ment minden gördülékenyen történelemből, és felajánlotta, hogy ha már ilyen sikkesen mégis kivág­tam magam, ő nagyon örülne, ha Sárospatakra jelentkeznék továbbtanulni a tanítóképző­be. Két nap gondolkodási időt kértem, bevallom, csak udva­riasságból. Nem tudtak eltérí­teni a tűzoltóságtól. így aztán 1959. július 6-án a megyei tűzoltóparancsnokságon letet­tem az esküt, majd Kisvárdára helyeztek szolgálatra. Mivel a kezdeti években egyedül ne­kem volt érettségim, készül­tem a tiszti főiskolára, de a Hadkiegészítő parancsnoksá­gon nem akartak felmenteni a sorkatonai szolgálat alól. Egy évi szolgálat után azonban úgy éreztem, semmiképpen nem akarom a katonai pályát tovább folytatni. írásos be­adványomban indokként megjelöltem, hogy nem érzek magamban a pálya iránt elég elhivatottságot. El is fogadták minden szó nélkül. Talán a sors akarta úgy, hogy onnan elköszönjek, mert 1963-ban ismét új fordulat köszöntött rám. Felvételt nyertem a BM Akadémiájának tűzoltó tago­zatára. Két évvel később, mi­után végeztem, először Mátészalkára majd Nagykál- lóba, végül 1971-ben Nyír­egyházára, a megyei parancs­nokságra kerültem. Kilenc évvel később nyíregyházi pa­rancsnok lettem, majd 1981- től egészen ez év szeptembe­rének végéig megyei tűzoltó­parancsnok-helyettesként lát­tam el feladataimat. — Mi minden változott a tűzoltóságnál az ott eltöltött évek alatt? — Ha nem is a legjobbak, de lényegesen jobbak lettek a technikai feltételek, viszont rosszabb lett maga a szerve­zet. A korábban egységes tűz- oltóság tavaly megszűnt, felsőbb helyekről sokan víz­fejűeknek tartották a megyei és országos parancsnokságok dolgozóit, vezetőit. Ezt nyíl­tan ki merem mondani. Aki is­mer, az tudja, hogy soha nem rejtettem véka alá a vélemé­nyemet. így azt is megmon­dom, hogy a hivatásos tűzol­tók független szakszerveze­tének demonstrációival sem értettem igazán egyet. — Hogy érzi magát mint nyugdíjas? — Megszoktam, hogy egy bizonyos rend szerint mennek a mindennapok. Reggelente bármi történt, ott voltam a he­lyemen és végeztem a rám váró feladatokat. Készültem a nyugdíjazásra, most azonban mégsem tudok mit kezdeni a szabadidőmmel. Négy évvel ezelőtt életre keltettem a me­gyei tűzoltószövetséget, melynek ügyvezető elnöke vagyok. Egy biztos, hogy ott mindenképpen folytatni fo­gom a megkezdett munkát. Nyíregyházi panaszok a Folytatás az 1. oldalról — A jogszabályok alap­ján azok, akiknek 1995. jú­lius 1. előtt állapították meg a jövedelempótló támoga­tást, januártól csak akkor kaphatják e támogatási for­mát, ha szeptember 30-áig, vagy azelőtt a 90 napos köz­hasznú foglalkoztatási program keretében dolgoz­tak — vette át a szót íllésné Erdős Judit, a polgármeste­ri hivatal szociális irodájá­nak vezetője. — A közgyű­lés egy korábbi döntése alapján 40 millió forintot csoportosítottunk át, amely­ből a rászoruló általános is­kolai tanulók nevelési segély­ként étkezési hozzájárulást kapnak. A napokban lengyel- országi testvérvárosunkban, Rzesowban jártunk, ahol a szociálpolitikával kapcsolatos konferencián vettünk részt. Meglátogattunk több szociá­lis intézményt. Tapasztalata­ink alapján azok felszereltsé­ge jóval korszerűbbek a haza­iaknál, ám a mi szakembere­ink tudása előbbre van len­gyel kollégáiknál. —- A nyíregyházi közgyűlés 1991-ben fogadta el a város­ban a plakátragasztást szabá­lyozó rendeletet —- tájékoztat­ta a média képviselőit Tóth A magyar határőrök is segítenek az iraki gyermeken Szökevény, de halálos beteg Folytatás az 1. oldalról —A gyerek beteg. Mit tettek a győri határőrök a gyógyítá­sáért? — A két iraki politikai me­nedékjogot kért, de azt az ENSZ menekültügyi főbiztos­sága nem adta meg. Itt kezdőd­tek a bajok. „Vendégeink” il­legálisanjöttek az országba, így orvosi ellátásukat, kezelésüket nem támogatja a társadalom- biztosítás. Győri kollégáink karitatív szervezetekhez fordul­tak segítségért. A kezeléshez több millió forint szükségelte­tik, de csak 200 ezer forint gyűlt össze. — Hogyan került a két iraki a Nyírbátori Határőr Igazga­tóság közösségi szállására? — Győrben megtelt a szál­lás. Nálurik újból elvégezték az orvosok a vizsgálatokat, a múlt héten kellett volna a gyermek­nek a debreceni klinikára befe­küdnie. Idegenrendészeti osz­tályunk vezetője és munkatár­sai újból próbáltak pénzt gyűj­teni, hiszen a kórházban társa­dalombiztosítási támogatás hí­ján a gyógyítás ellenértékét elő­re kell kifizetni. Sajnos kevés támogatást kaptunk a karitatív szervezetektől. Volt, ahol elzár­kóztak kérésünk elől. A nehéz helyeiben lévő határőrség fog­ja megelőlegezni Syveh keze­lési költségét. Az orvosok sze­rint a gyermek betegsége gyó­Gyorsan... L. GY. (Új Kelet) _____ A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Studium Nyelvoktatá­si Közalapítvány kuratóriuma és a Relaxa Magyar—Német Innovációs Kft. közös szerve­zésű idegennyelvi tananyag- és módszerbemutatót tart ma délelőtt 11-től 14 óráig Nyír­egyházán, a megyeházán. A bemutató programjaként Váss Lajosné dr., a kuratóri­um titkára tájékoztatja az ér­deklődőket a Studium Nyelv- oktatási Közalapítvány és a Relaxa Magyar—Német In­novációs Kft. együttműködé­séről, az idegennyelv-oktatá- si feltételeinek javítására irá­nyuló törekvésekről. Ezt kö­vetően dr. Makara György kandidátus Relaxáció és •nyelvtanulás címmel bemutat­ja a tananyagot és a „villám” módszert. zöldszámon Géza, a közterületfelügye- leti csoport vezetője. — A jogszabály azóta néhány pontban idejét múlta, ezért azt a képviselő-testület vár­hatóan októberben módosít­ja. Korábban az engedély nélküli plakátragasztásért szabálysértési eljárást az el­len indítottunk, akit a „mun­kában” tetten értek. A ren­delet megváltozása után a megbízó felel majd e tettért. Rövidülni fog harmincról nyolc napra az a határidő, amely alapján az illetéktele­nül felragasztott plakátokat el kell távolítani. gyíthatatlan. Mégis igyekszünk mindent megtenni érte, ami emberileg lehetséges. —Mit mondanak az orvosok a kórházban? — A múlt héten újabb kalan­dos események történtek Syvehhel és édesapjával. Az apa viselkedése nehezen érthe­tő. Amikor Nyírbátorba szállí­tották őket, a gyermek orvosi leleteit eldugta, motozással tud­tuk csak elővenni. Csütörtökön kellett volna a debreceni klini­kára befeküdnie a gyereknek. A szomszéd megye migrációs hivatala segített volna az apa elszállásolásában, étkeztetésé­ben. Hunar így naponta látogat­hatta volna a kórházban fiát. A két iraki azonban nem várta meg az említett napot, egy en­gedélyezett kimaradásról nem tértek vissza a közösségi szál­lásra. — Hogyan kerültek vissza Nyírbátorba? — Pénteken a nyugati határ­szélen érdeklődtek, hogyan le­het Ausztriába jutni. Pechjük volt, mert a kérdést a határőr­ség polgári ruhás járőrének tet­ték fel. A határőr visszakísérte őket a győri közösségi szállás­ra, ahonnan szombaton ideszál­lították az apát és nyolcéves fiát a kollégák. Természetesen min­den költség a határőrséget ter­heli. — Miért nem adják vissza őket Iraknak? — Romániába nem toloncol- hatjuk őket, mert nincsen bizo­nyíték, hogy azon az országon keresztül jöttek. Bemondásra felvették a határőrök az adatai­kat, amelyeket eljuttattak Irak legközelebbi külképviseletére. A hazautazási okmányok ki­adása előtt ők is ellenőrzik, hogy valósak-e a bediktált ada­tok. Lehet, hogy haza sem akar­nak térni. Van nálunk olyan szír „vendég”, aki már egy éve él nálunk. Egyelőre ennyi. Van egy gyógyíthatatlan beteg iraki kis­fiú, és itt van az édesapja, aki konokul Nyugatra akar jutni. Vannak morcosnak hitt határ­őrök, akik segítenek. Ki segít még? A kántor éneke Dojcsák Tibor (Új Kelet) Zsurkon úgy tartják, ha Pócsik Géza, a kántor nincs jelen, a templomban akkor is megy az ének, de úgy nem az igazi. Már gyerekkorában ki­tűnt szép hangjával és kitűnő hallásával. Ma is észreveszi, ha valaki rosszul énekel a templomban. Szeretett volna zongorázni tanulni, de soha nem jutott rá ideje. Katonás­kodása közben vett egy tan­góharmonikát, valamennyire meg is tanult bánni vele, de 1944-ben a viszavonuláskor ottmaradt a hangszer a fron­ton, Alsó-Vereckén. Amikor hazajött, még édesapja volt a kántor, az ő halála után két évvel lépett az örökébe. Bár Géza bácsi már régen túl van a hetedik x-en, szinte mindig ott van a templomban. Valamikor a családi gazda­ságban dolgozott, majd a szö- vetkezesítés után a téesz gyü­mölcsösében. Lányával és egyik unokájával él együtt, a másik „elment vőnek”. A fia is megajándékozta 2 unoká­val, és van már egy déduno­ka is. Egyikük sem örökölte a hallását, nem lesz belőlük kántor. A faluban sincs utód­ja, senki nem akarja a dalo­kat megtanulni. Nemrégiben megvalósulhatott volna régi álma, a zongoratanulás, de hiába akarták küldeni, nem ment, öregnek érezte magát' hozzá. Kedvenc éneke, a templomban az Úrnak irgal­mát örökké énekelem, teme­téseken pedig a Testvérek, menjünk bátran. Géza bácsid nak az ének nem munka, ha? o nem hobbi. Ha hívják, akkor megy temetésekre, ünnepek­re is énekelni, nem pénzért, hanem mások és a saját örö­mére. Nyelvvizsga­fortélyok Vitéz Péter (Új Kelet) Mindenki olyan felké­szülési stratégiát választ a vizsgára, amilyen számá­ra a legkedvezőbb. Részt vehet külföldi anyanyelvi tréningen is, viszont egy­ről nem szabad megfeled­kezni: a magyar állami nyelvvizsgán nemcsak a választott idegen nyelv irodalmi szintű ismeretét kérik számon, hanem a magyarnyelv tudásra is kíváncsiak a vizsgáztatók. Mindezt Papp Agnes, a Tudományos Ismeretter­jesztő Társaság (TIT) nyelvoktatási előadója mondta a kisvárdai Bes­senyei György Gimnázi­umban tartott előadásán. A megyében évente több ezer hallgató adja be nyelv­vizsgára a jelentkezési lap­ját. A tapasztalatok szerint legkedveltebb az angol és a német nyelv. A vizsgázta­tást végző intézetek nyitott központok, így bárki bár­mely vizsgatípusra — alap-, közép- vagy felső­fokra —- alanyi jogon jelent­kezhet. A felkészülési mó­dozatoktól függetlenül a kö­vetelményszint minden esetben ugyanaz. A szóbeli vizsgán a tanárok a kommu­nikációs, a nyelvhelyességi, a szókincsismereti, és a be­szédtechnikai képességeket mérik fel. Ezekről kötetlen, de adott témakörön belüli beszélgetésekből, önálló té­makifejtésekből, szituációs párbeszédekből és magnós hanganyag feldolgozásának kiértékeléséből győződnek meg. A írásbeli feladatok megoldásánál, például a for­dításoknál kifejezetten fon­tos a magyar nyelv stiliszti­kai, mondatszerkezeti isme­rete. A vizsgák előtti anyanyel­vi környezetben eltöltött né­hány hetes gyakorlással vi­gyázni szükséges, mert a hétköznapi „konyhanyel­vet” és a tő- vagy a félmon­datos válaszokat a vizsgabi­zottság nem feltétlenül dí­jazza. A TIT nyelvvizsgáin a ta­pasztalatok szerint a jelent­kezők mintegy hatvan szá­zaléka megfelel a követel­ményeknek, s általában a szóbeli vizsga jobban sike­rül, mint az írásbeli. A ta­nárok nemcsak a vizsgákon segítőkészek, hanem a fel­készülések alatt is. Nyitott tájékoztató napokat szer­veznek, amikor a vizsgabiz­tosok egyike a várható meg­mérettetésről ad ismertetőt. Emellett írásbeli és szóbeli vizsgatréninggel is segítik a hallgatókat, ahol a körülmé­nyek ugyanolyanok, mint élesben, csupán vizsgadruk­kal nem kell számolni. A tanári tapasztalatok szerint egy nyelvet csak fo­lyamatos tanulással lehet elsajátítani. Az alapfokú fel- készültséget átlagosan 300, a középfokú ismereteket pedig 5-600 órányi komoly felkészüléssel lehet megsze­rezni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom