Új Kelet, 1996. október (3. évfolyam, 229-242. szám)
1996-10-03 / 231. szám
Világjáró 1996. október 3., csütörtök A bizonytalanság három éve MTI Három éve, 1993. október 4- én a CNN jóvoltából a világ egyenes adásban láthatta amint a parlament épületének szétlö- vetésével tetőzött Moszkvában a fiatal orosz demokrácia első hatalmi válsága. Noha az azóta történt viharos események miatt jórészt feledésbe merült, ki, kire és miért lőtt akkor, a közvetett következmények máig hatnak. A csecsen falvak és városok üszkös romjai között ma is kísért a polgárháború szelleme. Az 1993-as alkotmányban számottevő parlamenti ellensúly nélkül, Jelcin elnökre szabott hatalom „szívbeteg”, miközben a Kremlben éleződik a hatalmi harc és növekszik a társadalmi feszültség. A piaci reformokat elkezdő, radikális reformer Jegor Gajdar kormányfő leváltását 1992 végén kikényszerítő parlament és Jelcin konfliktusa csaknem egy éve tartott már 1993 őszén. A még a szovjet időkben választott parlamentet támogató, az előző két év piaci sokkterápiája miatt elégedetlen kommunista tüntetők 1993 augusztusában sátortábort vertek a „Fehér Ház” előtt. A mind mélyebb politikai válság szeptember 21- én tetőzött. Jelcin elnök 1400- as számú rendeletében feloszlatta a volt szövetségese, Rusz- lan Haszbulatov vezette legfelsőbb Tanácsot, amire válaszul a parlament alkotmánybírósági támogatással határozatot hozott Jelcin leváltásáról. A Legfelsőbb Tanács vezetése és a képviselők elbar- rikádozták magukat a parlament épületében, ahol állítólag fegyvereket oszottak ki a védők között, ám a tényleges hatalom Jelcin kezében maradt. Előbb kikapcsolták az áramot, majd a vizet a, fehér Házban”, miközben folytatódtak a kommunista tüntetések a városban, amelyek október 3-án, egy vasárnapi napon véres zavargásokhoz vezettek. A volt Oktyabrszkaja téri Lenin-szobor elől a tüntető tömeg a rendőrkordont elsodorva a Moszkva folyó hídján és a Szadovoje körúton a „Fehér Házhoz” nyomult. A rendőrökkel zajló összetűzések halálos és sebesült áldozatokat követeltek. Jelcin állítólag hosszas rábeszélésre döntött ezután a fegyveres erők bevetéséről, miköz- ben Pavel Gracsov védelmi miniszter ingadozott (vagy taktikázott). A tragikus események a hivatalos adatok szerint 136 ember életét követelték, de egyes források szerint ennél több volt az áldozatok száma. A hatalmi válság erőszakos eldöntése után alighanem világviszonylatban is rekordidő, mindössze két hónap alatt új alkotmányt fogadtak el 1993. december 12-én a régi-új kétkamarás parlament megválasztásával egyidőben. Az alaptörvény a korábbihoz képest jelentősen kiszélesítette az elnök és a kormány hatalmát, miközben a parlament másodlagos szerepet kapott. A viszonylagos politikai stabilitás nem tartott sokáig. Jelcin környezetében tartósan fölénybe kerültek a hadiipari lobby képviselői, és az elnök 1994 decemberi állítólagos orrsö- vényműtétének idejére a rebellis Csecsenföld megregulázását ígérték, amely két éven át tartó véres háborúhoz vezetett. A döntést a parlament megkerülésével, szűk csoport hozta. A három évvel ezelőtti események óta tartott két parlamenti választáson a hatalommal való elégedetlenség a nacionalisták és a kommunisták előretörését, és az orosz reformokat elkezdő liberálisok háttérbe szorulását eredményezte. Az akkori események főszereplői mára jórészt kiszorultak a nagypolitikából. Jelcinnek sikerült ugyan szinte emberfeletti erőfeszítésekkel hatalmon maradni a nyári elnökválasztást megnyerve, aminek ára alighanem az elkerülhetetlenné vált szívműtét. Az elnökre szabott politikai rendszer a műtétre váró Jelcin több hónapra való kiesésével akadozva működik, miközben az elnök környezetében hatalmi harc folyik az esetleges utódlásért. Az ország az 1993- as események évfordulóján forró ősz előtt áll. Terjed az elmaradt bérek miatti sztrájkhullám, amely a hadsereg elégedetlenségével párosul. Oroszországban ezért ma is egyetlen dolog biztos: a bizonytalanság. Az életmentő Internet MTI Egy bostoni rokkant férfiúhoz sok száz kilométerre lévő Internet-partnere hívta ki a mentőket, talán az utolsó pillanatban. Az egyedül, és kéz nélkül élő rokkant Charles Drafts, aki a szájában tartott ceruzával kopog a számítógépén, éppen szokásos heti Internet sakkfórumán találkozott 159 emberrel, amikor hirtelen segítségért „kiáltott”: beírta a gépbe, hogy ,/okkant vagyok és nem kapok levegőt, hívjatok mentőt”! Még a címét is közölni tudta. Többen azt tudakolták, mi a baj, a Kentuckyban lévő Qwensboróból Andy McFarland felhívta másik telefonján a bostoni mentőket. A központosnak először elállt a szava a helyzet hallatán, de aztán útnak indította a mentőt. A megadott címen nem nyitottak ajtót, ezért újra hívták McFarlandet, hogy a címet ellenőrizzék. Végül betörtek, s húsz perc múlva már tudatták az owensborói telefonálóval, hogy Draftset idejében kórházba juttatták. Ez legalább a második hasonló eset volt az Egyesült Államokban, amikor valaki online „csevegés” közben lett rosszul és Internet-partnere mozgósította a távolból a segítséget. Annyi a különbség, hogy a beteg tiszteletes februárban még a címét sem tudta közölni, amikor beírta a gépébe: úgy érzi, agyvérzése van. Amerikai partnere a név alapján kinyomozta, hogy Kenneth J. Walker tiszteletes a skóciai Arbroath-ban él, s felhívta az arbroathi mentőket, akik idejében érkeztek és meg tudták menteni a tiszteletes életét. Vámmentes kincsek (3.) A vállalt múlt Bürget Lajos Úti gondolatok, amelyek nem találhatók egyetlen prospektusban sem. Prága felé menet a cseh autópályáról térjünk le Jihlava irányába. Onnan erdőkön át kanyargó úton érünk el Telcbe. Abba a kis városba, amely térképen is alig található. Amikor a főtér parkolójába ér az ember, felmerül a kérdés: vajon minek kellett ideutazni. Olyan, mint minden kis, poros városka a környéken. Aztán útbaigazítanak, és percek alatt átjut az ember egy egykori védő vizesárkon, és betoppan a mesék világába. Egy városba, amely véletlenül maradhatott csak itt, megőrizvén négy-ötszáz esztendő minden varázsát. Olyan városka ez, amire azt lehet mondani, hogy nincsen is, lehetetlen, hogy valahol ily romlatlan épségben maradt meg épület, tér — no és hangulat. Az ember azt várja, hogy hirtelen megjelennek a kürtőkalapos férfiak, a bő szoknyás nők, a boltokból kilép a hol szikár, hol pocakos kereskedő, aki Bécsből éppen most érkezett áruját kínálja a gazdag urasá- goknak. Tele meseváros, ahol minden derűs, ahol csak filmet lenne szabad forgatni elmúlt évszázadokról, olyan hely, ahol a legszívesebben a házak alatt húzódó árkádsor alatt múlatná az időt az ember. A városkában is, de Prágában is árulják a telei házak méretarányos kicsinyített kerámiaváltozatait. Mindegyikét külön-külön, hogy kirakható legyen otthon, hogy kiki felépíthesse ezt a csodavárost. De melletük ott sorakoznak az ezertornyú Prága épületcsodái is, mindenki felépíthet egy ősi várost. A csehek igencsak büszkén vállalják a múltjukat. Legyen szó épületről, az aranyművesek kis utcájáról, a Károly-hídról, a Vencel térről, a királyokról, császárokról, a forradalmárokról, a németeknek ellenállókról, vagy éppen Svejkről, a derék katonáról, Franz Kafkától, a Lucerna mulatóról, de bő kézzel adakoznak Már/a Teréziának, kinek itteni éttermében még a magyar címer is fellelhető. A csehek büszkék és önbizalommal teliek, zászlójuk ott leng a váron, de megtalálható mindenfelé, nem méricskélik a történelmet, úgy fogadják el, ahogy volt. Nem véletlen hát, hogy Prága és a cseh városok derűsek. Az emberek is. És az sem lehet véletlen, hogy német, japán, angol, ló, a bajor is, a városé is. Utazhatott az ember száz és száz kilométert München környékén, vagy éppen a Zugspitze csúcsa körül, sehol nem szé- gyellték, hogy minden falunak és városnak van zászlaja, hogy van bajor zászló, hogy van német zászló. És nem voltak restek minden községben felállítani azt a húsz—harminc méteres májusfát, melyen a település minden mesterségének jelképe ott díszlett, a régi céhek örököseinek mai utódait hirdetve. És ha amerikai, francia turisták lepik el az utcákat, tereket, hogy az itteni koncertekre napokkal előtte nem lehet jegyet kapni, hogy zuhogó esőben is öregek és fiatalok nyüzsgése élénkíti az U fleku vagy a Kehely sörözőjének életét. A csehek közben nem mulasztják el kínálni saját árujukat, okosan állítanak gátat a mindent elsöprő külföldi bóvlikínálatnak, hiszen minek is a dobozos ham, amikor van prágai sonka, minek a Kaiser sör, amikor ott a jó hazai pilzeni, minek az olasz importcipő, amikor a Bata mindent tud. Talán messze mentem el a kis cseh városkában szerzett élménytől, de nem hallgatható el: a vállalt múlt és jelen volt az utazás egyik nagy élménye, így volt ez Csehországban, de megdöbbentő volt a szembenézés a náci múlttal Nürn- bergben, ahol a rémséggel szembe tudták állítani Dürert, Veit Stobt, Hans Sachsot, és ahol büszkén lengett a zászmodernre stilizálva, de hordják a viseletét férfiak és nők, az étlapon mindig ott a helyi étel kiemelt kínálata, a képeslap éppúgy kínálja II. Lajos bajor király képmását, mint ahogy büszkén emlegetik, hogy a nemrég elkészült Duna—Rajna—Majna-csatorna első terve Miksa királytól származik. De piros-fehér-pi- ros zászlókkal teli Ausztria, mindenfelé császár, Sissy, az ezeréves Ausztria ünnepli és ünnepelteti magát, és még a puchbergi marcipáncukrász is elkészíti a Német-római Császárság koronájának eredeti méretű, eredeti változatát. Kishitű, kis Magyarország. Sokat kell még tanulni ahhoz, hogy mi is vállalni tudjuk múltunk jó és rossz örökségeit! A képen: IV. Károly király és felesége, Zita — marcipánból A szlovénok és az öngyilkosság MTI Ha ötven év körüli férfi vagy, nem veted meg az italt és otthonod a szlovén alföldön van, a statisztikák szerint nagy az esély, hogy öngyilkos leszel. Szlovéniában az öngyilkosság az első számú nemzeti halálokká lépett elő: az önkezükkel életüknek véget vetők száma 40 százalékkal meghaladja a közlekedési balesetben elhunytakét. Az egészségügyi hatóságok és a pszichológusok egyaránt úgy vélik, hogy az alkoholizmusnak nagyobb szerepe van az öngyilkosságokban, mint az anyagi jólét alakulásának. A jelenség okait kutató, külön erre kinevezett bizottság koordinátora szerint az öngyilkosságok ’ számát addig nem sikerül csökkenteni, amíg az alkoholizmust nem képesek visszaszorítani. A bizottság a fiataloknál akarja kezdeni az „átnevelést”: úgy vélik, ha a megelőző programmal sikerül elérni a fiatalabb korosztályokat, ennek eredménye tíz év múlva már megmutatkozhat az öngyilkosságok számának csökkenésében. Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO adatai szerint Európát tekintve Szovéniában a hatodik legmagasabb az öngyilkossági arány Magyarország, Lett-, Észt- és Oroszország, valamint Litvánia után. Ugyancsak a WHO adatai szerint Szlovénia évi 13,75 liter/fővel a harmadik legnagyobb alkoholfogyasztó Európában Luxemburg és Franciaország után. Az alkoholizmus mellett a szakértők nagy szerepet tulajdonítanak az ön- gyilkosságok alakulásában a nemzeti karakternek is. Mint mondják, a szlovén ember igényes és önkritikus, nagy jobbítási szándékkal megáldva. Általában befelé forduló és agresszivitását gyakran fordítja maga ellen. A szlovénok leggyakrabban kötéllel vetnek véget életüknek, majd ezt követi a méreggel és fegyverrel elkövetett öngyilkosság. A Reutemak nyilatkozó Borút Pogacnik pszichotera- peuta szerint egyes földrajzi régiókban az önpusztítás ösztöne nagyobb az emberekben: így például a Duna alföldjén, Szlovénia keleti felén, Magyar- országon, Horvátország északkeleti és Szerbia északi részén. Bár a szakértők szerint a betegségek, az öregség, és a magány szerepet játszanak ebben, sokan úgy vélik, hogy a növekvő szociális bizonytalanságnak és a reménytelenség érzésének döntő szerepe van. Hálószobái hidegháború MTI A Berlint megosztó hideg- háborús vonalak talán már eltűntek az utcákról hat évvel a berlini fal leomlása után, de egy másik fajta hidegháború árnyéka még mindig ott lebeg a város hálószobái felett: a párválasztás terén Berlin még mindig nem az a város, ahol a Kelet és a Nyugat találkozik. Most tehát új vasfüggöny osztja két részre Berlint. Tavaly, 1995-ben mindössze minden harmadik házasság köttetett a „határon át”: 16 383 esküvőből csupán 562 esetben volt az egyik fél az egykori Kelet-, a másik Nyugat-Berlinbői. A Reuter Johann Fleischhackert, a (volt kelet-berlini) Humboldt Egyetem demográfusát idézve azt írta: „Nem túl nagy a kölcsönös szerelem”. A kutató arra utalt, hogy a hidegháború idején nagy feszültségek halmozódtak fel a berlini fal két oldalán élők között, s ezek csak tovább mélyültek a fal leomlása óta. Normális körülmények között egy Ber- lin-méretű városban a két nagy városrész lakói közötti házasságoknak 30—50 százalék körül kellene mozognia, nem pedig a jelenlegi 3 százalék körül — vélte a demográfus. A negyvenévi megosztottság sok mély sebet hagyott hátra. Legalább egy, de nem kizárt, hogy két generációra lesz szükség ahhoz, hogy kivesszen a kölcsönös bizalmatlanság és ellenszenv. Még mindig hatalmasak a különbségek Kelet és Nyugat között” — mondta a tudós. Miközben Németország az újraegyesülés hatodik évfordulóját ünnepli, a berlini Kelet és Nyugat között szövődő érzelmi szálak csekély száma árulkodik arról, hogy valójában mi is zajlik a zárt ajtók mögött a még mindig megosztott városban. Az antropológusok egyébként — Berlintől függetlenül — is figyelmesen követik a közösségek közötti házasságok alakulását: ebből következtetéseket vonnak le arra nézve, mennyire hajlik a társadalom az integrációra. Ezeknek a kutatásoknak most új lendületet adott Berlin. Az egykori fal két oldalán élők közötti riasztó ellenszenvet különösen jelzi az a tény, hogy az egymásnak hátat fordító berliniek tárt karokkal fordulnak a külföldiek felé. A volt nyugat-berliniek közül például jóval többen léptek frigyre külföldiekkel, mint kelet-berliniekkel: nevezetesen 1995-ben 2629 ilyen házasság köttetett. A kelet-ber- liniekkevésbé hajlanak akiil- földi partnerek felé, s így közülük csak 974 lépett házasságra külföldivel, ami még mindig több, mint ahányan nyugat-berlinivel házasodtak össze. A várost 1961 és 1989 között megosztó 160 kilométeres fal két oldalán élőknek mások a szavazási, újságolvasási és tévénézési szokásai, más-más ételeket kedvelnek, de még a nyelvük is különböző.
