Új Kelet, 1996. október (3. évfolyam, 229-242. szám)
1996-10-14 / 240. szám
UJ KELET Kisebbség 1996. október 14., hétfő Fabó Tibor a Thália Színház mb. igazgatója Koncz Gábor a nagysikerű előadás vendégszereplője Dudás Péter színművész Mintha színjátszócsoport lennénk jelenti, illetve jelentheti, hgoy meglévő eszközeink közös tulajdonba mennek át, azt az összevont intézmények közül bármelyik, bármikor használhatja. Hangsúlyozom, ilyenre még nem került sor, de lehet, hogy csak azért, mert az egész rendkívül szervezetlen, mert az intendáns nem tudja egészen pontosan, mi az, amit a minisztérium elvár tőle. Papíron szakmailag önállóak vagyunk, de teljesen lehetetlenné lehet tenni munkánkat az anyagiak megvonásával vagy azzal, hogy valamilyen ürüggyel máshová telepítik a világosító berendezéseinket. Sok optimizmusra nincs okunk, már csak azért sem, mert a központosítás kizárólag a magyar színházakat érinti. Az ukrán színház megtarthatta jogalanyiságát! Igaz, hogy közös vezetés alá kerültünk a cigány színházzal, az úgynevezett ROMATÁN-nal, de ez a színlanyt. Ez azt jelentené, hogy a színház nem lenne képes tovább működni. Volt már ilyesmire példa, akkor három hónapig álltunk, míg sikerült a villanyszámlát kifizetnünk. A támogatás rendkívül alacsony, összegszerűségben sem éri el a két évvel ezelőttit, pedig azóta már itt is nagyot lódult az infláció. Spórolunk, ahogy tudunk. Új bemutatóinkat is régi díszletekkel, jelmezekkel csináljuk. Volt olyan darabunk (Shakespeare: A makrancos hölgy — a szerk.), amit kényszerűségből mindenféle díszlet nélkül (egy függöny mozgatásával jeleztük a helyszínváltoztatást) mutattunk be. Ezt sokáig nem lehet csinálni. A színházba járó nézőnek látványra van szüksége. A látványhoz pedig pénz kell. Az intendatúra azt ígéri, hogy a részünkre érkező támogatásokat csak mi fogjuk felhasználni és eddig az ellenkifogástalanul színrevitt darab most csak azért, mert az ezredest végre igazi színész játszotta, lebilincselően izgalmassá, szik- rázóan érdekessé vált. Koncz Gábor fáradtan, de a sikeres előadás okozta megelégedettséggel pihen az öltözőben. — Örülök, hogy itt lehetek. Nagyon jól érzem magam, a kollégák kedvesek, a közönség meg egyenesen csodálatos. Nem értem én ezt a kisebbségi meg többségi problémát. Álságos dolog ez, a politikusok ostoba játékszere. Ilyen rövid idő alatt is meg lehet állapítani: az itt élő embereknek nincs bajuk egymással. A kassai szlovák és a magyar színház példásan működik együtt. Képtelenség, hogy ilyen társulat filléres gondokkal küszködjön. A színházak odahaza sem dúskálnak a javakban, de legalább a működésüket nem fenyegeti veszély. Nagyon örülök, hogy valamit tudok segíteni. Azt mondják, ez kisebbségi színjátszás. Ezt nem hiszem. Én egyfajta színészetet ismerek, és ez az! Ezért sem volt nehéz beilleszkednem az előadásba. Ugyanilyen elképzelés szerint játsszuk a Madáchban is. Legfeljebb a járások mások. Ha ez „kisebbségi” színjátszás lenne, nem tudnék velük ilyen felszabadultan dolgozni. Úgy érzem magam, mintha húsz éve együtt játszanánk. Látom én a bajokat is, de igazán csak az itteniek tudnak magukon segíteni, a határtalan kitartásukkal, amivel fennmaradásukért küzdenek. Azzal, hogy valamelyikünk idejön vendégszerepelni, ideig-óráig segíthetünk, de a harcot itt kell megvívni. És azt hiszem, a mindenkori magyar kormánynak is nagyobb eréllyel kellene fellépni a kisebbséget beolvasztani akaró törekvésekkel szemben. Berki Antal (Új Kelet) Nehéz idők járnak a szlovákiai magyarságra. A központosító intézkedések elsősorban a magyarok kulturális intézményeit veszik célba. Október 5-én megjelent írásunkban az oktatás helyzetét vettük górcső alá, most a színházak helyzetét mutatjuk be. Helyzetük — ha lehet ezt mondani —még az oktatási intézményeknél is rosszabb. Mára a két magyar színház elvesztette önállóságát. Kulturális centrumokba összevonva, intendánsok irányítása alá kerültek. Az összevonás is több mint érdekes. Egymáshoz nem tartozó, gyökeresen különböző területeket kapcsoltak össze. A Kassai Thália Színházat például a városi könyvtárral és csillagvizsgálóval!? A Szlovákián végigsöprő tiltakozás mellett a magyar kisebbség önállóan is szervezett tüntetést Ivan Hudec kultuszmniszter képtelen, diktatórikus vezetési módszerei ellen. Az október 5-én Rév- komáromban lezajlott tüntetésen Dráfy Mátyás olvasta fel azt a petíciót, amelyet aztán a tüntetés résztvevői az Európa Tanács címére juttattak el. Meciar miniszterelnök a petícióra reagálva kijelentette: „az ilyen jellegű megnyilvánulások ártanak Szlovákia tekintélyének, különösen akkor, amikor Szlovákiában semmiféle nemzetiségi probléma nem létezik!” A „nemlétező” nemzetiségi problémák nyomába járva, 1996. október 2-án a Kassai Thália Színház megbízott igazgatójával,Fató Tiborral beszélgettünk az önállóságát vesztett színház jelenéről és jövendőjéről. — Nagy a zűrzavar körülöttünk. Egyik pillanatról a másikra megszüntették a színházat, pontosabban több kassai intézménnyel intendatúra fennhatósága alá helyezték. A határozatot augusztus végén közölték velünk, azzal, hogy az intézkedés július 1-jétől (!) érvényes. Úgy tűnik, ez a helyzet nemcsak nekünk volt váratlan, de a kinevezett intendáns sem tudja pontosan, mit kell tennie. Biztos, ami biztos, letiltották a bankszámlánkat, kiadásainkat csak az intendatúra közbeiktatással rendezzük. Bevételeinkre is ráteszik a kezüket. Most folyik a színház vagyonának felmérése, ami azt kezőjére még nem volt példa, de arra semmilyen garancia nincs, hogy a jövőben is be fogják ezt tartani. Mindenfélét megpróbálunk, hogy talpon tudjunk maradni. Kicsit úgy, mintha a hajunknál fogva húznánk ki magunkat a mocsárból. Koncz Gábor vállalta, hogy a Semmi és végtelen című darabunkban eljátssza ugyanazt a szerepet, amit Budapesten a Madách Színházban játszik, fellépti díjat sem kér. Mindössze szerény napidíjat és szállásköltséget kell számára fizetnünk. Bízunk benne, hogy a két előadás bevételéből legalább a villanyszámlát rendezni tudjuk. Dudás Péter szintén szereplője a darabnak. A bársonyos forradalom idején és utána hosszú ideig művészeti vezetője volt a színháznak: — Akkor nem gondoltuk, hogy ilyen rosszra fordulnak a dolgok. Akkoriban úgy látszott, hogy felépül a nagy európai ház és mindannyian boldog lakói leszünk. Ez az álom egyre távolodik. Ha így megy tovább, még a fáskamrában sem lesz helyünk. A kultuszminisztérium intézkedései alkalmasak a színház teljes elsorvasztására. A létbizonytalanság a társulaton belül is komoly feszültségeket okoz. Most még nem érkeznek olyan utasítások, amik lehetetlenné teszik a szakmai munkát, de attól félünk, hogy ez csak idő kérdése. Nyilván lesz más ötlete is Hudec miniszter úrnak. Most amolyan vihar előtti csend van. Túl nagy hullámokat kavartak az eddigi határozatok. Azt gondolom megvárják, amíg lecsendesül a vihar, és akkor újabb intézkedéseket tesznek majd elsorvasztásunkra. Kassa 1996. október 10. 18 óra. Végétért a délutáni előadás. Tomboló siker. Zsúfolt nézőtér. Az eredeti bemutatóhoz képest két helyen változott a szereposztás. A női főszerepben Bandor Éva, a férfi főszerepben Koncz Gábor váltotta fel az eddigi szereplőket. A Kisvárdán látott unalmas, érdektelen, egyébként házszerű képződmény eddig sem volt igazán önálló. Sem épülete, sem állandónak mondható társulata nincs. Most arra is lehetősége lesz a minisztériumnak, hogy a mi épületünkbe telepítse őket. Sorsunk az intendáns kezében van. Az ő jóindulatán nagyon sok múlik. Ebben a felállásban úgy néz ki, mintha egy magyarul játszó színjátszószakkör lennénk. Még az is lehet, hogy megszüntetik a két magyar színházat. Sokféle teóriát lehet gyártani. Zavaros és ködös minden. Ma kicsik vagyunk, nagyon könnyű bennünket elsorvasztani. Szilágyi Judit gazdasági igazgató: — Változatlanul én intézem a színház gazdasági ügyeit, de a pénzek felhasználásába semmi beleszólásom nincs. A számlánk megszűnt, mindenféle címünkre érkező támogatás az intendatúra számláját gazdagítja. Egyedül a házipénztárban levő összegekkel gazdálkodhatom, de az annyira kevés, hogy semmire sem lehet vele jutni. Fűnek-fának tartozunk. Nem tudjuk kifizetni a villany- és gázszámláinkat, várható, hogy kikapcsolják a vil■ ' Kultúra kisebbségi sorban II. „Meglévő eszközeink közös tulajdonba mennek át” A fotókat Racskó Tibor készítette.
