Új Kelet, 1996. október (3. évfolyam, 229-242. szám)
1996-10-12 / 239. szám
U J KELET Megyei krónika 1996. október 12., szombat Rendkívüli közgyűlés az Alkaloida Rt.-ben MTI ________ Az alapszabály módosításáról, a gyár nevének megváltoztatásáról, az igazgatóság és a felügyelő bizottság összetételének megváltoztatásáról döntöttek a Tiszavasvári Alkaloida Rt. pénteki rendkívüli közgyűlésén. A fórumon a privatizációs pályázatot nyert amerikai ICN gyógyszercég, mint többségi tulajdonos jelent meg, nem vett részt azonban a másik fő tulajdonos, az ÁPV Rt. képviselője. A közgyűlés után Szabó László, a társaság pénzügyi igazgatója az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a pénteki döntés értelmében a társaság új neve ICN Alkaloida Rt. lett. Bővítették a gyár tevékenységi körét, mégpedig az egyéb vegyiáru- és az élelmiszer-nagykereskedelemmel. Az új tulajdonosi struktúrának megfelelően — az ÁPV Rt. képviselőit kivéve— visszahívták, majd újraválasztották a társaság igazgatósági és felügyelő bizottsági tagjait, illetve a könyvvizsgálót. A tiszavasvári rt. igazgatóságának tagja lett Milan Panic, az ICN elnöke. A társaság decemberben újabb rendkívüli közgyűlést tart és ezen az alaptőke 1,8 milliárd forintra való meg- emléséről kell majd dönteni. A tranzakció után az ÁPV Rt. részesedése a társaságban 25 százalékra csökkent. Októberi jeles napok L. Gy. (Új Kelet) ________ Az októberi jeles napok egy része a szürettel kapcsolatos, más részük pedig az állattartással volt összefüggésben. Teréz napja (október 15.) és az e napot folytató hét volt a balaton vidéki szőlőtermelők kedvelt szüreti ideje. Vendelt (október 20.) a jószágtartó gazdák és a pásztorok tisztelték védőszentjükként. Szobrokat állítottak neki, s ezeken rendre pásztoröltözetben ábrázolják. Ha állatvész ütött ki, azt mondták: „Vendel viszi az állatokat”. Szent Vendelt elsősorban a Dunántúlon tisztelték, míg a keleti részen Dömötör (október 26.) volt a pásztorok pat- rónusa. Sokfelé a juhászok ezen a napon számoltak el gazdáikkal, meghosszabították vagy megszüntették a szolgálataikat. Dömötör napját „juhászújévnek” is nevezték. Egy vagy több napon át tartó mulatság volt ilyenkor a juhászok „dömötörözése”. Különösen nagy ünnepségek voltak Szegeden, ahol a belvárosi templom védőszentjét is ünnepelték egyúttal. Simon Júdás napja (október 28.) volt egyes vidékeken a juhok elszámoltatásának és a juhászok fogadásának napja, Hegyalján pedig ilyenkor kezdték a szüretet. A szüret ideje tehát régen bizonyos jeles napokhoz kötődött. Különösen színes felvonulásokat rendeztek, sőt rendeznek ma is Tokaj-hegyalján. Az erdő- bényei hordókészítő bognárok ilyenkor mutatják be a híres bortáncot. Akárcsak aratáskor, szüreti koszorút készítenek szőlőfürtökből. Szokás volt a koszorúvivők leöntése vízzel. A szőlőkoszorút a lakoma vagy a mulatság helyén szokták felfüggeszteni. Ha valaki lopott belőle, arra tréfás büntetést szabtak ki. Almasűrítmény Amerikába Munkatársunktól Az EKO Kft. szeptember végén befejezte a paprika felvásárlását. Décsi Tibor termelési igazgató tájékoztatása szerint a nyíregyházi gyárban közel annyit vettek, mint amennyit terveztek. A paradicsom felvásárlását berekesztették, ugyanis az esőzések és az alacsony hőmérséklet miatt elrohadt a termés. A tervezettnél kevesebb, de így is 2,8 millió darab hétszázhúsz milliliteres üveges lecsót gyártottak, továbbá kétezer tonna hordós sűrített paradicsomot, másfél millió darab háromszázhatvan milliliteres kisüveges és kétszázezer darab öt kilogrammos paradicsombefőttet. A csemegekukorica felvásárlása és feldolgozása már hetek óta tart és várhatóan csak november elejére fejeződik be. A szeptemberi eső miatt szüneteltették a kukorica betakarítását. A bő termés miatt a tervezettnél négymillió dobozzal több csemegekukoricát gyárt az EKO, összesen tizenkilenc-húszmillió darabot. Nagy részét exportálják Németországba, a skandináv és a FÁK-országokba. Mindössze egymillió darabot forgalmaznak hazánkban. Nemrégiben kezdték el az alma felvásárlását a nyírmadai telepen, húszforintos áron. Ötezer tonna gyártását tervezték, de a bő termés miatt nyolcezer feldolgozására készülnek. A kedvezőtlen időjárás miatt a gyümölcs nem érett meg kellőképpen, ezért savtartalma gondokat okoz almasűrítmény készítésekor. A sűrítmény kilencven százalékát Amerikába exportálják, ahol gyümölcsle- veket, üdítőitalokat készítenek belőle. Október elsejétől extra nagymama-lekvárral rukkoltak elő. A 215 milliliteres üvegben kapható lekvár szamóca, málna, őszibarack és sárgabarack ízesítésben készül. November elején tisztított almát vásárolnak fel, amelyből befőttet készének majd. A gyárban főként csomagolással foglalkoznak, hiszen itt az ideje az elkészített áruk kiszállításának. Eddig hétezer tonna terméket juttattak el rendeltetési helyére, a további három hónapban huszonötezer tonna, azaz huszonötmillió darab EKO-terméket csomagolnak és szállítanak el a cég munkatársai. Összefogó gazdasági térségek Különös házasság Kozma Ibolya tudósítása Szimbolikus jelentősége lehet annak, hogy Borsod-Abaúj- Zemplén és Szabocs-Szatmár- Bereg megye két térsége, Zemplén és Felső-Szabolcs képviselői a dombrádi házasságkötő teremben tartottak térségfejlesztési tanácskozást. Bajor Tibor országgyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy a régiók közötti összefogást nem a statisztikai körzetek, hanem a tényleges gazdasági övezetek határozzák meg. Ezért Felső-Szabolcs és Zemplén vezetői a továbbiakban szeretnének együttműködni, és fellépni annak érdekében, hogy többé ne történhessen meg a minden évben előforduló almakatasztrófa, hogy piacot szerezzenek megtermelt terményeiknek, és anyagi biztonságot biztosítsanak a kistermelőknek. Dr. Soós Győző, a zempléniek országgyűlési képviselője szerint a „házasság” segíthet a későbbiekben az európai uniós csatlakozás előkészítésében és a nyugat-európai források elnyerésében. Juhász István, a Zempléni Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezető igazgatója előadásában utalt arra, hogy miközben a nyugati piacra próbálunk néhány termékünkkel betömi, elfeledkezünk a ma is széles lehetőséget nyújtó keleti gazdasági kapcsolatokról. Beszámolt arról, hogy két évvel ezelőtt kezdték el a hármas határ menti integrált gazdasági és térségfejlesztési program megvalósítását. Szlovákiában és Ukrajnában olyan irodákat alapítottak, amelyek célja a pontos, korrekt információszerzés, üzleti kapcsolatfelvétel és szerződéskötés. Hangsúlyozta, hogy a készülő Záhonyi és a Zempléni Gazdasági Övezetnek együtt kell dolgoznia. A felső-szabolcsiak is bemutatták programjukat, amelyet önkormányzatok, kistermelők és gazdakörök részvételével készítettek. A Felső- Szabolcsi Közhasznú Társaság a mezőgazdaság fejlesztését tartja szem előtt. Ügyvezetője, dr. Kruppa József kifejtette, hogy elsősorban a burgonyapiac stabilizálását tűzték ki célul. Tapasztalatokkal alátámasztva bizonyította: a szabolcsiak valamikor az ország vezető burgo- nyatermesztői voltak. A föld gyenge minősége miatt a mennyiségben már nem tudnak versenyt tartani, de minőségben még most is vezető szerephez juthatnak. A vetőburgonya-termesztéshez segítséget ad a DATE Kisvárdai Kutató Központja is. Szeretnének kiépíteni egy minőség-ellenőrzési rendszert, a megtermelt burgonyát csomagolni, címkézni kívánják, ezzel is visszaadva a régi minőség jelét a szabolcsi burgonyának. A későbbiekben több terményre is kiterjesztenék a minőség-ellenőrzési rendszert. A rendszer kidolgozásában egy amerikai szervezet, a ACDI és a VOCA is segítséget nyújt. A két térség vezetői keresik a közös együttműködési lehetőségeket. Reméljük, a dombrádi házasságkötő teremben kötött „házasság” nemcsak tartós lesz, hanem eredményes is. Esedékes az összeférhetetlenségi tttrény Szakemberre bízni a privatizációt K. Z. (Új Kelet) _________ A párt megyei és országos küldöttgyűléséről, az ország jövő évi költségvetési tervezetéről és az ÁPV Rt. körüli botrányról mondták el véleményüket tegnapi sajtótájékoztatójukon a Szabad Demokraták Szövetsége megyei vezetői. — Október 17-én, csütörtökön tartjuk a megyei küldött- gyűlést, amelyen részt vesz Pető Iván elnök — jelentette be Iványi Tamás országgyűlési képviselő, a párt megyei elnöke. —Az SZDSZ legmagasabb fóruma november 22— 23-án tanácskozik Budapesten, ahol két évre választják meg a párt elnökét és a 11 ügyvivőt. A rendezvény azért is jelentős, mert az SZDSZ új, vagy újraválasztott vezetői irányítják a pártot a következő választásokig. A jövő évi költségvetés igen lényeges vonása: esély van arra, hogy ne csökkenjenek tovább a reálbérek. Az ez évre tervezett 2 százalékos reálbércsökkenést nem tudta a kormány teljesíteni, az adatok és az előrejelzések alapján az említett mutató 3-6 százalék lesz. Kisebb összegből gazdálkodhatnak jövőre a minisztériumok, kivéve a honvédséget, a rendőrséget és az önkormányzatokat felügyelő tárcákat. Eredménynek tartjuk, hogy csökkenni fog az elképzelések szerint a személyi-jövedelmi és a társasági adó. Az önkormányzatok támogatása 13-14 százalékkal emelkedik 1997-ben. A társadalombiztosítási járuléknál a minimáldíj bevezetése borzolja a kedélyeket. A tb kiadásait ötmillió adófizető tudná garantálni. Jelenleg egymillióan „eltűntek” e területen. A szakemberek szerint elő lehet „varázsolni” azt a hét és fél milliárd forintot, amely a családi pótlék és a gyermekek után járó adókedvezményt fedezné. Az SZDSZ véleménye szerint teljesen fel kell göngyölíteni a TocSik- és a Vektor-ügyet, ugyanis rengeteg még a kivizsgálásra váró kérdés. Természetesnek tartjuk: ha pártunk tagjai is belekeveredtek a botrányba, ugyanolyan elbírálásban részesüljenek, mint az ügy többi szereplő. A privatizációt nem politikusokra, hanem gazdasági szakemberekre kell bízni. Újra kell gondolnia minden pártnak a közélet tisztaságáról alkotott fogalmát. A parlament szocialista frakciója azt szeretné, ha a képviselőket érintő összeférhetetlenségi törvény csak az 1998-as'választások után lépne érvénybe. A SZDSZ vezetői remélik, hogy az MSZP képviselői csoportja az ÁPV Rt. körül kialakult botrány miatt felülvizsgálja ezt az álláspontját. Lóvéi Csabától, a párt megyei irodájának vezetőjétől megtudtuk, hogy a novemberi országos küldöttgyűlés — megyénkből hatvanan vesznek részt — után még ez év végén a párt megyei vezetőségében is tisztújítás várható. A tervek szerint több SZDSZ- es kormánytag látogat novemberben és decemberben Nyíregyházára, így Magyar Bálint művelődési és Kuncze Gábor belügyminiszter. T unyogmatólcs—A Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Horgászszövetség haltelepítés miatt pontyhalászati tilalmlat rendelt el a Holt- Szamoson október 1 l-étől a hónap végéig. A közkedvelt horgászparadicsom vizébe ez idő alatt közel öt tonna halat telepítenek. Máriapócs—Szüreti mulatságba hív minden érdeklődőt ma a városi művelődési központ. Délután 14 órakor lovas, kecskés, zajos felvonulással kezdődik a szüret ünnepének programsora, amelynek ugyanolyan fontos résztvevője lesz a Bortolvaj, mint a polgármester boroshordója. A Templom téren menettáncos felvonulás és kézműves kirakodóvásár lesz, s a legkisebbeket a Mesekert Bábszínház szórakoztatja. A talpalávalót a nyírbátori Facsiga együttes húzza. Este a művelődési házban báli mulatság kezdődik, tűtől a Fix együttes szolgáltatja a hangulatzenét, s a nyitótáncot a Nyírség Táncegyüttes táncosai, Demarcsek György és felesége járja el. Rossz idő esetén a felvonuláson kívül az összes rendezvény az általános iskolában lesz megtartva. Kálmánháza — A szombati mulatozás már kora hajnalban, zenés ébresztővel kezdődik Kálmánházán. A délutáni színpompás fogatos, lovas felvonulás után a Szabolcs Néptánccsoport és a kálmánházi Gyermeklánc együttes lép fel, majd este nyolc órától a Siska Együttes muzsikájára kezdődik a hajnalig tartó szüreti bál. Nyíregyháza — A Váci Mihály Városi Művelődési Központban működő Kapcsolat Klub ma zenés ismerkedési estet szervez. A szervezők szeretettel várnak minden magányos, ismerkedni, barátkozni vágyó érdeklődőt. Tiszavasvári — Mihály- napi kirakodóvásár lesz ma a tiszavasvári polgármesteri hivatal előtti téren. A kulturális szórakoztató műsorról a Mesekert Bábszínház, a helyi menettáncos csoport és a népdalkor gondoskodik. Nyíregyháza — A városi művelődési központ és gyermekcentrum alagsorában szülői, pedagógusi ankétot szervez ma az Open Doors vezetősége. A rendezvény célja, hogy a fiatalok szórakozási lehetőségeiről tájékozódjanak a nevelők, illetve megvitassák a fiatalokat érintő legfontosabb problémákat. Csenger — Földárverést tart a megyei kárrendezési hivatal a csengeri művelődési központban október 15-én, szerdán. A volt állami gazdaság földjeiből közel 180 hektárnyi, összesen mintegy 2800 aranykorona értékű földre lehet licitálni. Az árverésen helyi lakosok, illetve azok vehetnek részt, akiknek Csenger térségében volt az államosított földjük. Nyíregyháza — A Kölcsey Ferenc Gimnázium vezetősége és tantestülete iskolai nyílt napot és pályaválasztást segítő szülői értekezletet tart október 15-én, kedden. Az érdeklődő általános iskolások bemutató tanításon és kötetlen beszélgetésen vehetnek részt az intézményben. A dombradi tanácskozás tagjai. Áll: Solymosi László dombrád polgármestere a megnyitón