Új Kelet, 1996. október (3. évfolyam, 229-242. szám)

1996-10-11 / 238. szám

1996. október 11., péntek UJ KELET Sport Labdarúgás Norvég mintás „zakó” MTI Kjetil Rekdaí módfelett jól érezheti magát Rennes-ben. A norvégok 27 éves légiós fut­ballistája szerda este az oslói Ullevaal-stadionban nyolc perc alatt szerzett mesterhár­masával az 1998-as franciaor­szági vb-döntőre érvényes repülőjegyet „félig lebuk- kolta” a maga és társai számá­ra. Az északi legénység hadi­hajója 83 percen keresztül ízekre zúzódott a Bánfi vezé­relte magyar véderőműveken, ám végül sikerült a selejtezős „partraszállás”. Strandli és Sebők sokadik birkózó-mutat­ványának vége egy közeli szabadrúgás lett. Azt Rekdal belőtte, majd a hirtelen atom­jaira szétesett magyar csapat csaknem K.O.-vereséggel (0-3) hagyta el a gyepet. A magyarok vendégszerep­lése tetszhetett a norvég la­poknak. Csütörtökön ugyan­is kivétel nélkül ezt jelezték az európai 3. csoport tabellá­ján: második Magyarország 3 ponttal, 1-3-as gólkülönbség­gel. Pedig hát az a pozíció most Svájcé: 3 ponttal, 3-3- mal. Eme kis sajtóbaki mel­lett az sokkal fájóbb, hogy a VG, az Aftenposten és a Dag­bladet jószerével szóra sem méltatta Csank János szövet­ségi kapitány együttesének produkcióját. Inkább a saját­jaikkal vannak elfoglalva. Okkal. Két csata, hat pont, 8-0-ás gólkülönbség; több, mint szép. Még Svájc ellen kell helytállnia Egil Olsen szövetségi kapitány együtte­sének, és valóban kézzelfog­ható közelségbe kerül a nor­végok számára Franciaország. Hiszen a finnek és az azerbaj- dzsániak nem nagyon számí­tanak, a magyarok pedig most létfontosságú mérkőzést ve­szítettek el. Az Aftenposten szerint Frank Strandli volt a norvé­gok legjobbja. Lehet benne valami, hiszen a fekete hajú támadó rendre bajt okozott a magyaroknak. Bár Sebők hu­zamos időn keresztül ügyesen ellenőrizte, a végén jött az a sorsdöntő szabadrúgás, ame­lyet Rekdal „bevarrt”, és vége. — Éreztem, ennél a szabad­rúgásnál baj lesz — kommen­tált Csank János. — Ha nem megy be, megvan az egyik pont. Dehát bement, Szerin­tem a skót Dallas bíró hibá­san jelzett, Strandli ült bele Sebők ölébe. Kifelé járt vol­na a szabadrúgás. Csank nem vitázott azzal, hogy a mérkőzés 90 percig tart, hiába a 83 perces hősies ellenállás. Az első félidőben azt játszotta a gárdája, amit kért. Feszes védekezés, he­lyenként ügyes ellencsapá­sok. Összességében nem fizi­kailag veszített harcot Ma­gyarország, hanem idegileg roppant össze. Csank szemére hányható, hogy ha már bő 80 percig áll­ta a védelem a rohamokat, akkor miért nem hozott építő középpályás, netán Klaus: he­lyére védekező felfogású lab­darúgót? Hiszen Kuttor, Szle- zák is ott volt a kispadon. Bánfi elé négyes emberfogó gátat építhetett volna; azt soha nem töri át Norvégia a záró percekben. Dehát azért dicsérni kell Csankot, hogy a döntetlen hátsó gondolata mellett nem mondott le a gólszerzési esélyről sem. Zseniális húzás: Dombit jelölte a kezdőcsapat­ba, ezzel megakadályozta azt, hogy a veszélyes felfutó Bjö- rnebye építhessen...! Vereség­nél nem illik dicsérni, de azért ebből jár egy kis morzsa a csa­patnak. A játékosok állóképességé­re nem lehet panasz, de az, hogy egy zárt láncú „betono­zással” csak egy pontra játsza­nak, az esetek többségében hi­bás taktika. Dombinak, Ba­lognak volt lehetősége, de gyámoltalanságuk szinte ne­vetséges volt a norvég kapu előtt. Ezen illik a legsiető- sebben változtatni. Egil Olsen a VG-nek azt mondta: „A vártnál sokkal nehezebben tartottuk otthon a győzelmet. Dombi jó játékos, de a többi­ek csak azzal voltak elfoglal­va, hogy messze rúgják a lab­dát kapujuk közeléből.” Az oslói 0-3 után november tizedikén Bakuban — új ke­letű nevén Bakiban — Azer­bajdzsán ellen játszik a Csank-gárda. Ott, ahol koráb­ban Svájc 1-0-ra kikapott. Bakuban nem lehet bakiz­ni. Ha onnan nem hozzák haza a három pontot, akkor föltehetőleg vége a dalnak, a további öt mérkőzésen már aligha csíphető el a franciaor­szági utazás. 1T~ Kikapott az Edmonton MTI Fél tucat mérkőzést ren­deztek az NHL, az észak­amerikai profi jégkorongliga bajnokságának legutóbbi já­téknapján. A magyar idő sze­rint csütörtök hajnalban le­zajlott találkozók felén ven­déggyőzelem született. Ven­dégként kapott ki viszont az eddig százszázalékos Ed­monton Oilers. — Eredmé­nyek: Detroit Red Wings — Edmonton Oilers 2-0, Mont­real Canadiens — Los Ange­les Kings 6-3 Ottawa Se­nators — New Y ork Islanders 3-3, hosszabbítás után Chica­go Blackhawks — Anaheim Mighty Ducks 0-2 Calgary Flames — St. Louis Blues 1- 3 Vancouver Canucks — Buffalo Sabres 1-2. Szombaton Szentmártonkáta térségében bonyolítják le a tájfutók idei utolsó hazai bajnokságát. Ezúttal a különböző korosztályoknál a csapatok, mondhatnánk úgy is, az egye­sületek vetélkednek egymással. Mint ismeretes, a váltóbaj­nokságon nagyon jól szerepelt az NYVSC. Mind a felnőtt nőknek, mind pedig a felnőtt férfiaknak sikerült a dobogón végezniük, a junior fiúk pedig bajnokok lettek. Vajon megis­métlődik a bravúr? Száraz Attila (Új Kelet) A csütörtöki edzés után kér­deztük Moravszki János edző­versenyzőt az esélyekről: — Úgy érzem, hogy sike­rült felkészülnünk a megmé­retésre. Nagyon nehéz ver­seny lesz, minden riválisunk igyekezett megerősíteni csa­patát. A szentmártonkátai te­repen még sohasem verse­nyeztünk. Úgy hallottuk, tipi­kus tanyás területen futunk majd. Előnyt jelenthet szá­munkra az, hogy alföldön lesz, jó futóink vannak, akik remekül tájékozódhatnak. Kérdés persze, hogy szomba­ton sikerül-e nekik úgy a ver­senyzés, ahogy az elvárható tőlük? A magas fű, a térképen nem jelölt lövészárkok, illet­ve a térképről hiányzó egyéb katonai objektumok megza­varhatják a pontos térképolva­sást... Döntő lehet, hogy a sok ellenőrző állomásos, hosszú pályákon mennyire tudunk végig koncentrálni. A felnőtt férfiaknál és a höl­gyeknél egyértelműen dobo­gós, vagy ahhoz közeli helye­zést várok. Bízom benne, hogy mindenki ugyanúgy akarja közülünk a sikert, mint nyár elején az országos váltó- bajnokságon. A fiúknál Mi- hajlov, Kiss, Wágner és jóma­gam alkotjuk a csapatot, míg a nőknél Vinnickaja, Oláh Anikó és Vavrik Andrea indul majd. A junioroknál szerencsére kel­lemes gondjaink vannak. Úgy tűnik, rendbe jött Jécsák Attila sérülése, és rajthoz állhat a hét­végén. Az ő és Yakimecsko he­lye biztos a csapatban. Arról, hogy ki lesz a harmadik induló, csak a helyszínen döntök. Nem lesz könnyű, mert Bergendi és Nagy is egymáshoz közeli ered­ményeket értek el az utóbbi idő­ben. Csalódás lenne számomra, ha a juniorok nem végeznének a dobogón. A papírforma szerint az ifi fiúcsapatunknak is nagyon nagy esélye van a jó szereplésre. Az országos bajnokainkkal fel­álló triónk — Mráz normál tá­von, míg Cserpák hosszú távon lett első — a biztosan versenyző Dobzsenkoval kiegészülve nem szabad, hogy ne végezzenek az első háromban. Dobogóközeli helyezést vá­rok az ifjúsági lányoktól, kis szerencsével elérhetik a 3-5. helyet. A Konzervgyártól iga­zolt újoncoknál, illetve a serdü­lőknél egyelőre a tapasztalat- szerzés a cél. Nagy örömet je­lentene számunkra, ha itt is si­kerülne bajnoki pontjaink szá­mát gyarapítani — fejezte be esélylatolgatását Moravszki Já­nos. A bajnokság másnapján egyébként a Tisza Kupán állnak rajthoz a tájfutók, mely egyben az Országos Senior csapatbaj­nokság is lesz. Az NYVSC 42 versenyzője pénteken és szom­baton két turnusban utazik majd el Szentmártonkátára. Tájfutás országos csapatbajnokság (V)érmes remények Fitt 7 próba, Garancia futás Rajt és cél a belvárosban Új Kelet-információ A nyíregyházi szabadidő- sport bizottság Fitt 7 próba so­rozata vasárnap újabb fordu­lójához érkezik. Ezúttal futó­versenyen vehetnek részt a je­lentkezők a megyeszékhely központjában. A verseny táv­ja 3000 méter. A futást kedvelők a Kossuth téren kijelölt rajtnál jelentkez­hetnek 9.30-tól 10.45-ig. Az indulás előtt, és a befutás után a Kossuth téren felállított színpadon műsorral és játé­kokkal szórakoztatják a részt­vevőket és a nézőket. A szín­padon láthatják többek között a Street Jam táncosait és meg­hallgathatják a Goldinka éne­keseinek előadását. A sport­fesztivál műsorvezetője Orosz Mihály lesz. A rendezők minden jelent­kezőt szívesen látnak, azokat is, akik csak most kapcsolód­nak be a Fitt 7 próba soroza­tába. Az első ezer benevező futó pólót kap ajándékba, a célba érkezők Pepsi üdítőkkel olthatják szomjúságukat. A futók ezenkívül tombolasor­soláson is részt vehetnek, kü­lön tombolasorsolást tartanak azoknak, akik a Fitt 7 próba eddigi négy rendezvénye kö­zül valamelyiken már szere­peltek. Az első három férfi és női befutót különdíjakkal ju­talmazzák a Garancia Bizto­sító, a Renomé Rt., a Roche cég és a Carmo Suzuki aján­dékaival. A futás útvonala: Kossuth tér—Zrínyi I. u.—Országzász­ló tér—Szarvas utca—Arany J. u.—Jósa A. u.—Kiss E. u.— Benczúr tér—Bessenyei tér— Bethlen G. u.—Kálvin tér— Bercsényi u.—Hősök tere— Kossuth tér. A Fitt 7 próba rendezvényei iránt egyre növekszik az érdek­lődés, legutoljára júniusban ke­rült sor futópróbára, akkor több mint hatszázan vettek részt a versenyen. A legutolsó próba a duatlon volt, ott is több száz résztvevő teljesítette a távokat. Távozik Van Gaal! MTI Louis van Goal, a holland Ajax Amsterdam labdarúgó- klub vezetőedzője bejelentet­te, hogy az idény végén le­mond tisztségéről. Döntését azzal indokolta, hogy már mindent elért az Ajaxszal, amit csak lehetett. Michael van Praag klubelnök egye­lőre nem óhajtotta megnevez­ni az utódot. Louis van Gaal 1991. szep­tember 28-án lett az Ajax vezetőedzője, Leo Been- Iwkkert váltotta fel a poszton. A 45 esztendős van Gaal egyébként 1988 óta dolgozik edzőként az amszterdami klubnál. — Már mindent elértem az Ajaxszal, amit csak lehetett, szerződésem pedig lejár a sze­zon végén. Ezért határoztam úgy, hogy elmegyek. Szeret­nék külföldön dolgozni. Egy olyan csapatnál, amely az Ajax szintjén áll—nyilatkoz­ta Louis van Gaal. A szakember irányításával az Ajax Amsterdam 1992- ben UEFA-kupát, 1995-ben pedig BEK-et nyert. A csapat nemzetközi mérlege is igen figyelemre méltó: van Gaallal eddig 52 mérkőzésből mind­össze hat vereséget számlál. Az Ajax vezetésével három holland bajnoki címet, egy kupát és három Szuper Ku­pát nyert. Autósport Ki lesz a bajnok? MTI Dicsőség vagy kudarc? A megoldás kulcsa az esélyes brit Damon Hill (Williams- Renault) kezében van, hi­szen a Forma-—1-es autós gyorsasági világbajnokság vasárnapi, a japán Suzu- kában megrendezendő utol­só futama előtt kilenc pont­tal vezet csapattársa, a ka­nadai Jacques Villeneuve előtt. — Én leszek a világbaj­nok! —jelentette ki határo­zottan Hill a csata előtt. — Ha Jacques győzne is a fu­tamon, csak össze tudok hozni egy pontot a végső si­kerhez. A német Michael Schu­macher — akivel az utóbbi két évben szinte külön- versenyt vívott a büszke cí­mért Hill —- inkább a nagy ellenfél sikerét tippeli. — Úgy hiszem, hogy Damon lesz a győztes, ren­geteget dolgozott a sikerért, fantasztikus teljesítményt nyújtott az idényben — nyi­latkozta a kétszeres világ­bajnok Schumacher. Villeneuve hatalmas el­szántsággal készül a min­dent eldöntő futamra, az utolsó pillanatig küzdeni fog a pályán, amíg csak esélyt lát a győzelemre. — Nagyon zavar, de ha már a rajtnál hatalmas tüle­kedés alakul ki a vezető­pozíciókért, akkor most én is „odateszem” magam — mondta a kanadai verseny­ző.

Next

/
Oldalképek
Tartalom