Új Kelet, 1996. október (3. évfolyam, 229-242. szám)
1996-10-11 / 238. szám
UJ KELET Bűn és bűnhődés 1996. október 11., péntek Dr. Gál György, Fülöp János és Tamás György Lajos A tiszavasvári vasúti átjáróban történt tragikus baleset helyszíne. Egy erpber meghalt (Rendőrségi felvétel) A rendőrnek minden testhelyzetben pontosan kell lőni Profi oktatóktól tanulhattak Megyénk közúti közlekedés- biztonságának alakulásáról és jelenlegi helyzetéről, a bekövetkezett balesetekről, a Megyei Balesetmegelőzési Bizottság munkájáról, a járművek téli átállásáról és a mostanában „divatba” jött gyorsulásos versenyekről esett szó tegnap a megyei rendőr-főkapitányságon tartott sajtótájékoztatón. Tamás György Lajos r. alezredes, a főkapitány közbiztonsági helyettese elmondta, hogy megyénk közlekedésbiztonságát alapvetően meghatározza a határok közelsége, és az ezzel járó bevásárlóturizmus miatti nagyobb járműforgalom. — Mintegy 130 ezer gépjármű üzemel szőkébb hazánkban. ezek jelentős része személygépkocsi. Lesújtónak találom, hogy az autók átlagéletkora 11,5 év, így több autómatuzsálem is közlekedik útjainkon, emiatt nagyon nehéz fenntartanunk a közlekedési rendet. Mindezekkel ellentétben a megyénkben bekövetkezett közúti balesetek helyzete az elmúlt időszakban kedvezően alakult. Ezt néhány jelentősebb statisztikai adat is alátámasztja. Például míg 1989-ben 120 halálos közlekedési baleset történt, 1995-ben ez a szám 71, ebben az évben mostanáig 34 ember vesztette életét az utakon. Tudjuk, hogy már egy halálos baleset is sok, de úgy érezzük, a mi munkánk is benne van a jelentős csökkenésben. Nem utolsósorban nagy szerepe van a Balesetmegelőzési Bizottság megelőző munkájának is. Itt említeném meg, hogy a sajtó is nagyban segítette tevékenységünket. Célunk, hogy ez az állapot ne rosszabodjon, sőt, javuljon. A balesetek elsődleges okozói továbbra is a személygépkocsivezetők, őket a kerékpárosok követik. A további sorrend: gyalogosok, tehergépkocsik és motorosok. Az okoknál vezet a gyorshajtás, és a nem megfelelő műszaki állapot, vagy a tilos jelzésen való áthaladás, itt gondolok a vasúti átjárókban történt tragédiákra is, mint például ami Tiszavasváriban történt néhány hete. Egy másik adat szerint megyénben ebben az évben eddig 568 közlekedési baleset történt, 288 személy súlyosan, míg 246 fő könnyebben sérült meg. Kimutatva az összbalesetek 11 százalékkal csökkentek. A hiedelmekkel ellentétben az esetekből a külföldi gépkocsivezetők mindössze 5 százalékkal részesültek. Sajnálatos, hogy nem csökkentek a gyermekbalesetek, pedig már az óvodában elkezdjük a megelőző munkát. Jogos kritika ért bennünket, miszerint egyre több az ittas gépjárművezetők által okozott balesetek száma. Ebben sürgősen előrébb kell lépnünk, ugyanis az ország minden területén csökkenés tapasztalható... — Hogy megyénkben pozitívan alakulta közlekedési balesetek helyzete, abban nagy szerepet játszik a baleset-megelőzési propagandánk is, ami közel 20 éves múltra tekint vissza—folytatta a gondol atsort Fülöp./ános, a Megyei Baleset-megelőzési Bizottság titkára. — Fő irányvonalunk, hogy a baleset elleni védekezés nem más, mint nevelés. Éppen ezért a megelőző tevékenységünket már az óvodában elkezdjük, amit folytatunk az általános és középiskolában is. De nem maradnak ki a sorból a felnőttek sem. Igény szerint a különféle munkahelyeken tartunk előadásokat, tanfolyamokat, sőt szívesen látott vendégek vagyunk az Öregek Napközi Otthonában is, ahol az idősek jónévven veszik a jó tanácsainkat. Dr. Gál György, az MRFK közlekedési osztály vezetője arról beszélt, hogy éppen ideje átvizsgálni a járműveinket a tél beállta előtt, majd így folytatta: — Megváltoztak az időjárási és útviszonyok, ami óvatosságra kell hogy intse a járművezetőket. Az iskolakezdéssel mindenütt nagyobb lett a forgalom, több gyerek és fiatal van az utakon. Gond, hogy sok szülő nem kíséri el az óvodába vagy az általános iskolába a kisebb gyerekeket. Javasoljuk, hogy csak az intézmény kapuján belül engedjék el a kezüket. Most már nemcsak ígérgetjük, de a szabálysértő kerékpárosokkal szemben ezentúl sokkal szigorúbban fogunk eljárni, mert nagyon sok balesetet okoznak, főleg a kivilágítatlan biciklisek. A gépjárművezetőknek ajánljuk, hogy nézzék át járműveiket. Elsősorban a fékeket, a világítást, a gumik állapotát, az ablakmosót... Még ide tartozik, hogy a 41-es főút kezd halálúttá válni, különösen sok halálos baleset történik a Nyíregyháza— Oros—Baktalórántháza útszakaszon. Felhívjuk a gépkocsivezetők figyelmét, hogy ebben a nyálkás, ködös időben ezeken az útszakaszokon még óvatosabban közlekedjenek... Befejezésképpen Tamás György Lajos még elmondta, hogy az utóbbi időben, különösen Budapesten gyakori, hogy fiatalok gyorsulási versenyt rendeznek az utakon. Szerencsére még megyénkben nem tapasztalták, de motorosokat már füleltek le, akik a nyílt utakon versenyeztek. Ellenőrzik az ilyen bejelentéseket, és ígérik, hogy keményen fellépnek a virtuskodókkal szemben, akik minden létező szabályt megszegnek... Az oldalt írta Fullajtár András, a fotókat Csonka Róbert készítette Megoldás: a balesetmegelőzés Hajléktalanok 1 « • // i // • « í ozo rendőrök Nyíregyháza hajléktalanjai nyugodtan várhatják a telet, ugyanis a szociális törvény szerint minden településnek gondoskodnia kell róluk. így van ez Nyíregyházán is, ahol kompletten elkészültek azok az intézmények, melyek biztosítják az ellátásukat. Az Árpád utcai népkonyhán és melegedőn naponta 50-60 fő kap ingyenes étkeztetést, míg a Csillag, és a Bokréta utcai szálláson közel százötvenen hajthatják álomra a fejüket. Gond viszont, hogy akad köztük olyan is, aki nem nyíregyházi, például van, aki Pécsről vagy Váci ól keveredett ide. Mindez annak köszönhető, hogy a hajléktalan körökben hamar híre megy annak, ha valamelyik városban jó az ellátás. Az árnyékos oldala az ügynek, hogy a hajléktalanok nagy része különféle bűncselekményeket követ el, amikor kint bóklásznak a városban. Sajnos a kisebb betöréseken, lopásokon kívül előfordulnak komolyabb esetek is, mint például életveszélyt okozó testi sértés. A személy elleni bűncselekményeket jóformán csak egymás között követik el. Nem egy esetben a nyíregyháziak az említett idegenekkel tűznek össze a férőhely miatt. Ezt úgy tudják orvosolni, hogy a más városból valókat'a szociális szolgálat munkatársai ellátják útiköltséggel, és udvariasan kitessékelik a városból... Pisztolyropogástól volt hangos a héten a Simái úti lőtér, ennek oka, hogy a gyakorlópályán az elmúlt négy nap során 48 nyíregyházi rendőr, köztük járőrök, nyomozók speciális lőkikép- zésben részesültek. Az országban is egyedülálló kezdeményezésről dr. Pásztor Miklós kapitány elmondta, hogy a speciális kiképzésre véleménye szerint nagy szükség van, hiszen a szolgálatot teljesítő rendőrök a munkájuk során bármikor kerülhetnek olyan helyzetbe, amikor a fegyverüket kénytelenek használni, de az nem mindegy, hogyan és mikor. A jogszerű és eredményes fegyverhasználatot segítette az elméleti és gyakorlati részből álló továbbképzés, amiben nagy segítségükre voltak az ORFK rendészeti szervek kiképző központjának munkatársai. A helyszínen fegyelmezetten zajlott a lövészet. Látszott, hogy a rendőrök a szokványostól eltérően, „vadnyugati” stílusban is használták fegyverüket. Az irányító Sárosi Zoltán őrnagy elmondta, hogy ezt szaknyelven harci lövészetnek nevezik. Ez például egy utcai harc túlélésében is segíti a rendőrt. Abban is különbözik a hagyományos lövészettől, hogy ezen a két napon fejenként 100- 150 lőszert lőttek ki a résztvevők. Elmondta még a szakember, hogy jó lenne, ha az ország minden kapitányságán lehetőség lenne erre. — Az igazán ideális meg az lenne, ha a rendőr — mielőtt szolgálatba megy legalább tíz irányzott lövéssel „melegítene” be. Akkor biztosan nem érné meglepetés...