Új Kelet, 1996. október (3. évfolyam, 229-242. szám)

1996-10-09 / 236. szám

1996. október 9., szerda Sporl UJ KELET Röplabda Uj játékos az NYVSC-nél Új Kelet-információ Új játékos érkezett az NYVSC Extra ligás férfi NB I-es csapatához. Az orosz nemzetiségű Ivan Kuznyecov pár héttel ezelőtt próbajáté­kon járt Nyíregyházán, és a szakvezetés javasolta a szer­ződtetését. Akkor a játékos hazautazott, hogy papírjait rendezze. Hétfőn reggel ér­kezett vissza, információnk szerint minden szükséges engedélyt magával hozott, és ha a szakosztályvezetés is úgy akarja, akkor, akár már a következő pénteki bajnoki mérkőzésig elintézhető a le­igazolása. Ez elsősorban pénz kérdése, hiszen a klub­nak a nemzetközi licencdíjat ki kell fizetni a Nemzetközi Röplabda Szövetségnek, ami jelenleg 2000 dollár egysze­ri összeget jelent. A klub kép­viselői a játékossal kötött szerződés aláírásáig nem kí­vántak az ügyről nyilatkozni. Mindenesetre az NYVSC hétfői edzésén már részt vett Ivan Kuznyecov, akire első­sorban elsőütő poszton szá­míthat az edző. A 194 cm magas, harmincéves röplab- dás legutoljára a CSZKA Moszkva csapatában szere­pelt. Férfi ifjúsági bajnoki ered­mények, Extra liga: NYVSC—Kazincbarcika 2-3 (14,15, -4, -2, -8) NYVSC: Gajdos, Szabó, Kovács, Fekete, Hadházi, Munkácsi. Csere: Járási, Pócsi, Radasovszki. Edző: Szabó Péter. A több kezdőemberét sérü­lés miatt nélkülözni kénytelen hazai gárda csak két játszmá­ig bírta a vendégeket megál­lítani. Kick-box Öt magyar bajnoki cím! Új Kelet-információ A hétvégén Hódmezővásár­helyen randevúztak az ország legjobb kick-boxosai, hisz a Csongrád megyei városban megrendezett magyar bajnoki döntőre csak a súlycsoporton­kénti két legjobb versenyző— a soproni és a kisvárdai fordu­lók alapján — került be. Szabolcsi szemszögből 13 versenyző volt érdekelt, hisz a nyíregyházi Farm-Traktor Kick-box SE-ből 12 sportoló, valamint a Pócspetri SE-ből Rebrei /ózsc/szerepelt a külön­böző súlycsoportokban. A megyénk színeit képviselő ver­senyzők nagyon jól szerepel­tek, ugyanis öten magyar baj­noki címet, míg nyolcán ezüst­érmet szereztek. Eredmények: Magyar Bajnok: Tiszai Mi­hály, Haraszti Mihály, Újhelyi László, Szilvási Tibor (Farm- Traktór Kick-box SE), Rebrei József (Pócspetri SE). Ezüstérmesek: Suták Ildikó, Végső Mariann, Sándor Béla, Barkóczi Csaba, Kovács János, Andrikó János, Bodnár Attila, Lipcsei Miklós (Farm-Traktor Kick-box SE). Az eredményei alapján négy szabolcsi kick-boxos—Rebrei József, Sándor Béla, Tiszai Mi­hály, Újhelyi László — a kö­zelgő Európa-bajnokságra ké­szülő válogatottba is meghívást kapott. Hozzájuk csatlakozik még Gönczi János, aki ugyan már a profik között küzd (profi európa-bajnoki 7. helyezett), de az október 23—27. között megrendezésre kerülő belgrá­di Eb-n még rajthoz állhat. TEREMLABDARÚGÓ NB I KELETI CSOPORT Harmadik az Argentum FC Új Kelet információ Mint arról beszámoltunk hét­főn a harmadik fordulót játszot­ták a teremlabdarúgó NB I-ben. A Keleti csoportban tizenkét csa­pat küzd a helyezésekért. A cso­port első hat helyezettje jogosult a legjobb tizenkettő között sorra kerülő rájátszásban résztvenni. Az első nyolc gárda, automati­kusan tagja lesz az 1997/98-as egycsoportos tizenhat csapatos NB I-nek. Az Argentum FC Nyíregyháza hétfői 8-4-es győ­zelmével a harmadik helyet fog­lalja el a tabellán, az eddig száz- százalékos miskolci Meggy Új Zéland, és a debreceni Great Tours Joyce (korábban Kirí Giii) előzi meg őket. A harmadik forduló további eredményei: Szőlőskert Nagy- réde—Berek Rolád (Miskolc) 2-2, Homok Coop SE—Meggy Új Zéland 1-11, PFC Heveder— Valentin SK 6-2, Azzuro SE Hatvan—Great Tours Joyce 2-10, HKFC ’93 Szuperinfó— Algyői KFC 2-0. A TABELLA ÁLLÁSA 1. Great Tours Joyce 3 3 0 0 25-6 9 2. Meggy Új Zéland 3 3 0 0 21-7 9 3. Argentum FC 3 2 0 1 23-7 6 4. PFC Heveder 3 2 0 1 18-10 6 5. HKFC ’93 Szuperinfo 3 2 0 1 11-9 6 6. Szőlőskert Nagyréde 3 1 2 0 10-9 5 7. Berek Rolád 3 1 1 1 13-13 4 8. FC Sportinfo 3 1 1 1 15-18 4 9. Valentin SK 3 1 0 2 13-12 3 10. Homok Coop SE 3 0 0 3 8-24 0 11. Azzuro SE Hatvan 3 0 0 3 5-24 0 12. Algyői KFC 3 0 0 3 1-24 0 A nyíregyháziak a következő fordulóban (október 14-én hét­főn 20.30 órakor Miskolcon a Herman gimnáziumban játsza­nak, a Berek Rolád gárdája ellen. Kézilabda NB I Tartalékosán is bizonyítani akarnak KÁRPÁT-HÚS NYÍREGYHÁZI KC— KOMLÓI BÁNYÁSZ METRACO SK Bujtosi Szabadidő Csarnok, szerda 17,30 V: Kulcsó, Leklinszki Fullajtár András (Új Kelet) Közel két hét bajnoki szünet után ismét beindul a pontvadá­szat a férfiak mezőnyében. Mint ismert a nyíregyházi legénység kitűnően zárta az eddig lejátszott öt fordulót, amiből négyet ide­genben játszottak. Ennek ellené­re hat pontot gyűjtöttek és az elő­kelő ötödik helyen várják a foly­tatást. Bravúrnak számít, hogy Győrből és Szolnokról egy-egy pontot raboltak, míg az újonc Székesfehérvártól mindkét baj­noki pontot elhozták. Hazai pá­lyán meg félgőzzel verték Tata­bánya együttesét. így a közvéle­mény joggal várja el, hogy a ma esti Komló elleni hazai összecsa­páson is sikert arassanak. A bányászcsapat az elmúlt sze­zonhoz viszonyítva mindenkép­pen erősebbnek tűnik, ezt az ed­digi eredményeik is igazolják. Többek között nagy meglepetés­re hazai pályán döntetlent játszot­tak a FOTEX Veszprém ellen. De idegenben a szegedieket is megszorították az első félidő­ben, alaposan megdolgoztatták őket a győzelemért. Edzőcsere is volt a csapatnál, jelenleg a korábbi győri sikeredző Szaló Tibor ül a kispadon. Nagy erő­sítésnek számít, hogy Sevcovot visszahozták Győrhől, de a Rába-parti csapatból érkezett Polgár és Cseh. Meghatározó játékosuk még Bognár, Soós, Keszthelyi, Kalocsai, Papp vagy az orosz lövő Cserkova. Jelen­leg a kilencedik helyen vannak 4 pontal, de ebben benne van a Tatabánya ellen előrehozott mérkőzés döntetlenre végződött eredménye is. A nyíregyháziak létszáma a bajnoki szünetben alaposan megcsappant, ennek oka, hogy közben Szabót, Kunt és Bécsit is műteni kellett. így a három kezdő játékos most csak a lelá­tóról szurkolhat társainak. Egye­lőre nem is tudni biztosat, hogy mikor kapcsolódhatnak be a munkába, illetve mikor számol­hat velük Rácz edző. —Kegyetlen a sors hozzánk, hogy az amúgy is kis létszámú csapatunk így megfogyatko­zott, három kulcsjátékost va­gyunk kénytelenek nélkülözni — keserget a fontos találkozó előtt Rácz Sándor edző. — Ettől függetlenül az eddig élért eredményeink arra köteleznek bennünket, hogy folytassuk a jó szereplést. A Komló—Veszp­rém mérkőzés videó felvételén elemeztük a játékukat. A látot­tak alapján igyekeztünk készül­ni ellenük. Sok múlik majd azon, hogy mennyire tudjuk megvalósítani a védekezési tak­tikánkat, és szükség lesz jó ka­pusteljesítményre is. Erőltetni fogjuk a kontra játékot is, ami­ből gólokat kell lőni. Ha a hely­zet úgy kívánja, akkor a táma­dásoknál a passzív játék hatá­ráig játszunk a fal előtt, és csak biztosnak látszó helyzetben próbálkozunk a góllövéssel. Mindenképpen az a célunk, hogy komlóiak zárt falát meg­nyitjuk. Annyit mondhatok, hogy a fiúk nagyon elszántak és bízunk benne, hogy a közön­ségünk segítségével ismét győztesen hagyjuk el a pályát. Azzal is tisztában vagyunk, hogy nehéz hatvan perc vár ránk... Légiós a tájfutók között Szása, a példakép Szása halk szavú, kedves, szimpatikus fiatalember. A remek tájfutóról kívülről senki nem mondaná meg első ránézésre, hogy milyen gyors, milyen gyorsan vág az esze, milyen biztosan olvassa a térképet. Pedig a Szov­jetunió, majd később Ukrajna egyik legjobb tájfutója, többszörös bajnoka. A 28 éves fiatalember év elejétől az NYVSC idegenlégiósa, aki aktív részese volt a nyár elején az ezüstérmes felnőttváltónak. Száraz Attila (Új Kelet) — Huszonnyolc éves va­gyok, Hersonban lakom. Ez a város Ukrajna déli részén van. 1978-tól tájfutok. Az idén Veszprémben a Főiskolás vi­lágbajnokságon a normál távon második helyezést értem el, ez eddig a legjobb nemzetközi eredményem. A hagyományos világbajnokságokon, illetve a Világkupa-futamokon a népes mezőnyben általában a 15. hely körül szoktam végezni — mondta bemutatkozásként Ale­xander Mihajlov. — Mit szólt hozzá, amikor meghallotta, hogy az NYVSC szívesen látná idegenlégiós­ként? Utólag nem bánta meg, hogy igent mondott? — Ukrajnában nagyon kevés a verseny, illetve hiába készül­nek fel magas szinten egy-egy viadalra a sportolók, hiába len­ne esélyük nemzetközi megmé­retéseken is az éremre, a jó he­lyezésre egyszerűen nincs pénz. Én a korábbi években is próbáltam átjárni Magyaror­szágra, itt minél többet verse­nyezni, hogy jó formában le­gyek. Az NYVSC meghívása nagyon jól jött, mert így az itt- tartózkodásom költségei nem kerülnek olyan sokba, mint az előző években, és többször rajt­hoz állhatok Magyarországon. A Vasutas egyesületben na­gyon jól érzem magam, nem bántam meg semmit. Jó társak közé kerültem, akikkel ezüstér­mesek lettünk az országos vál­tóbajnokságon. Moravszki Já­nossal, Wágner Istvánnal, Kiss Józseffel és a többiekkel hamar megtaláltuk a közös hangot. Úgy érzem, kölcsönösen elis­merjük, tiszteletben tartjuk egy­mást. Meg aztán a klubnál nem egyedül vagyok idegenlégiós, nem érzem egyedül magam. Van ukrán versenyző az ifi és a junior fiúknál, illetve az ifjú­sági és a felnőtt lányoknál. Ma­gyarország a második ottho­nom, a váltó ezüstérme rendkí­vül sokat jelentett a számomra. — Marad-e jövőre is az NYVSC-nél? Mit szól ahhoz, hogy egyre több magyar klub­nál van idegenlégiós? — Szerintem azzal, hogy a magyar klubokban jó külföldi versenyzők indulnak, nem jár rosszul senki. A helyezések színvonalas küzdelmekben dől­nek el, miközben a versenyzők­nek a korábbiaknál többet kell nyújtaniuk. Ez pedig csak jól jöhet a magyar tájfutás fejlődé­sének. Azt gondolom, hogy amennyiben van rá lehetőség én is, és a társaim is maradunk 1997-ben is az NYVSC-nél. Remélem, a hétvégi csapatbaj­nokságon társaimmal együtt Alexander Mihajlov ismét sikerül a dobogón végez­ni, illetve rajtunk kívül is lesz­nek olyan nyíregyházi színek­ben versenyző csapatok, ame­lyek eredményesen szerepel­nek majd — mondta befejezé­sül Alexander Mihajlov. *** DÖBRÖNTE KUPA Mint arról már beszámol­tunk, szombaton került lebo­nyolításra a tájékozódási futók idei országos bajnoksága. Ezen Mráz János az ifjúsági fiúknál aranyérmet szerzett. Vasárnap a Döbrönte Kupán vettek részt a versenyzők, ahol a Nyíregy­házi VSC tájfutói a következő helyezéseket érték el. F 21 E: 2. Kiss József. F 18 A: 1. Cser­pák Zsolt. F15 A: 4. Homa Ti­bor. F 35 A: 1. Moravszki Já­nos. N 21 E: 5. Oláh Anikó. N 35 A: 2. Zarnóczay Klára. Nyílt: 1. Jécsák Attila. A Phoenix Coyotes együttese megszerezte első győzelmét az észak-amerikai profi jég­korongligában, miután magyar idő szerint kedd hajnalban idegenben 5-2-re verte a Boston Bruins gárdáját. Eredmények: Boston Bruins—Phoenix Coyotes 2-5, Montreal Canadiens—Ana­heim Mighty Ducks 6-6 — hosszabbítás után, Philadelphia Flyers—New Jersey Devils 3-1. Labdarúgás Csank megint titokzatos MTI A norvégok nem mondják, milyen volt az idei nyaruk. Egy bizonyos: most dúl a vén­asszonyok nyara. Kedden dél­tájt, amikor a hazai futballisták utolsó edzésüket tartották meg az Ullevaal-stadionban, szép­számú érdeklődő metrózott ki miattuk, közben önfeledten na­pozott a lelátókon a szurkolók csoportja. Szikrázó napsütés­ben ejtette meg az utolsó simí­tásokat Egil „Drillo” Olsen (53), az északiak szövetségi ka­pitánya. Ezután Olsen kezdőcsapatot hirdetett. A norvég válogatott­ban tíz légiós mellett csak egy, honi klubban játszó futballista húz szerelést a magyarok ellen (zárójelben a klub és az eddigi válogatottságok száma): Grodaas (Chelsea/25) — Haaland (Nottingham Forest/ 18), Berg (Blackburn Rovers/ 38), R. Jolmsen (Manchester United/24), Björnebye (Liver- pool/49) — Bobinen (Blakcburn Rovers/46), Mykland (FC Linz/38),/?eMr/ (Rennes/52), Leonhardsen (Wimbledon/47) — Solksjaer (Manchester United/6), Strandli (Lilleström/9) A norvég összeállítás isme­retében sem tudott végleges kezdőcsapattal szolgálni Csank János szövetségi kapitány. Sebők V. lába továbbra is fáj, így megeshet, hogy Plókai A. lesz az egyik emberfogó. A középpályán Balog T., Sándor T. és Illés között kell „különb­séget tennie” szerda estig. És elöl? Talán két ék játszik, azaz a Klausz - Torma duó. Egy olyan gondolata is van Csanknak, hogy csak Klausz. Ebben az esetben esetleg Dom­bi is szóhoz juthat kezdőként. Ezek ismeretében végleges kezdőcsapat nincs, majd a 90 perc előtt dönt végleg a szakvezető. A magyar össze­állítási „tipp” (zárójelben az eddigi válogatott szereplések száma): Sáfár (2)—Bánfi (18) — Mracskó (14), Sebők V. (6) (Plókai A./5) — Nyilas (2), Halmai (20), Urbán (20), Ba­log T. (34) (Sándor T./6) vagy Illés/25), Nagy N. (7) — Tor­ma (1), Klausz (17). Ha Torma mégsem kezdő, úgy Dombi (4) a középpályás sor jobb oldalán játszik. „Nem kikapni jöttünk, ezért is a sok kérdőjel. Ha a gyakorolt ellen- csapási megoldások sikerül­nek, megnehezíthetjük a nor­végok dolgát” — kommentált Mucha /ózíc/pályaedző. Tenisz Nemzetközi családi te­niszversenyt rendeztek Debrecenben, amelyen megyénkből több induló is részt vett. A gyermek 14 évesek kategóriájában a Káplán Krisztián—Káplán István páros 1. lett, míg a Koczka Gergő—Koczka János páros a harmadik helyet szerezte meg. A ti- zenkétéveseknél Halász Klaudia—Halász János a 3. helyen végzett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom