Új Kelet, 1996. szeptember (3. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-09 / 210. szám
12 1996. szeptember 9., hétfő Sport Kosárlabda MB IB Főiskolás nyitány, egyetemisták ellen Nyíregyházi TK Isobau—MAFC Vegyépszer Bujtosi Szabadidő Csarnok, hétfő 17.30. V.: dr Vígh, Hegedűs. A nyíregyházi NB I B csoportos férfi kosárlabdacsapat alaposan átalakult a nyár folyamán. Az új edző, Kamarás György irányításával több új játékos is bemutatkozik az első bajnoki mérkőzésen. Az ellenfél a korábban még A csoportos MAFC együttese, amellyel 1994-ben vívott izgalmas csatákat a főiskolás gárda. Akkor nem sokon múlt, hogy feljebb kerüljenek a TK-sok. Az 1995-ös év tavaszán is láthattuk a műegyetemistákat a Bujtosiban. Az 1995—96-os bajnoki évben elkerülte egymást a két együttes, az NB IB csoportjának új lebonyolítási formája miatt. A budapestiek a 19. helyen zárták a bajnoki évet. Munkatársunktól A MAFC—Vegyépszer is változott a tavalyiakhoz képest. Kangyal a Honvédhoz igazolt, de onnan Uszpenszkij érkezett helyette. Paksról a korábbi műegyetemistaA/o^oí is visszatért a csapathoz. A korábbi játékosok közül Bakonyi és Bács maradt a gárdánál, őket már láthattuk játszani a főiskolások ellen. Az ellenfélnél, akárcsak a TK-nál, több fiatal is bemutatkozhat. A MAFC elsődleges célja: az idén visszakerülni az A csoportba. A hazai gárdánál bemutatkozhatnak az új játékosok, Kamrás Adám center, Gócs Lajos, Dunai Zsolt bedobó, bár Gócs, aki 199 cm magas, centerfeladatokat is kaphat. Újra láthatjuk a Dombóvárról visszatérő irányítót, Kozma Tamást, aki a csapatkapitányi posztot is betölti. Centerként bemutatkozhat Kovács Roland, ő az elmúlt években nem játszott, Sárosi az MGFSC- ből tért vissza. A tavalyi törzsgárdából csak Oroszvári Tamás és Hutás László maradt, de utóbbira sérülése miatt még nem számíthat a mester. A harmadik center Szmolinka Szabolcs, aki szintén saját nevelésűjátékos. Újoncok az ifiből felkerült Lakatos István, igaz, ő már néhány bajnokin lehetőséget kapott, és Zácói Péter, illetve a felnőttekkel gyakorló Herczku Márton, Ványi Tamás, Boczkó Adám és Fehér Tamás lehetnek. Dunai és Kozma az elmúlt héten még sérüléssel bajlódott. A csapatkapitánytól érdeklődtünk, hétfőn játszhatnak-e? — Már mindent megpróbálunk gyógyulásunk érdekében, természetgyógyásznál is voltunk. Hétfőn mindketten szeretnénk játszani, bár több edzést ki kellett hagynunk. Nagyon jó az ellenfél. A legfontosabb, hogy szoros, jó csatát vívjunk velük. Az a gondunk, hogy centerposzton nem vagyunk igazán erősek. Kamarás György edző elsősorban a jó védekezésben bízik, erre készült a csapat a nyári felkészülésben. Támadásban elsősorban a gyors indításokra, első szándékú akciókra építenek majd. Újdonság még az együttesnél, hogy Varga Sándor erőnléti edzőként segíti a játékosok felkészülését. Az idei bajnoki év legfontosabb feladata a csapatépítés. Centerposzton nem sikerült a bajnoki rajt előtt erősíteni, bár ennek ellenére a szakosztály- vezetői szeretnék, ha a gárda a nyolcas csoportban az első négy között szerepelne, akkor a csapat az alapszakasz befejeződése után a felsőházban folytathatná a bajnokságot. Kézilabda NB I, férfiak Televíziós rajt Budapesten Elektromos SE—Kárpát-Hús NYKC Budapest Népfürdő u., hétfő 19.00. V.: Ambrus, Hummel. Indul a bajnokság! A szurkolók a nyári szünet után már várva-várják, hogy láthassák kedvenceiket. A Kárpát-Hús NYKC NB l-es férfi kézilabdacsapat közönsége, bár Bécsiék idegenben kezdenek, még is láthatja a meccset, mivel a Magyar Televízió a kettes csatornán egyenes adásban közvetíti a találkozót. Az NYKC három idegenbeli meccsel rajtol a bajnokságban, mivel az első fordulóban pályaválasztói jogot cserélt az Elektromossal, ugyanis a Bujtosi Szabaidő Csarnokban a hétvégén kiállítást tartottak. Budapest után Győrbe aztán Szolnokra utaznak. A tavalyi őszt meghatározta a rossz kezdés, most a játékosok és a vezetők is fogadkoznak: az esetleges vereségek sem fogják elrontani az őszt. Révay Zoltán (Új Kelet) Az NYKC nem dicsekedhet az Elektromos elleni eddigi mérlegével, talán az egyetlen gárda, akik ellen eddig még nem nyertek. Tavaly ősszel a második fordulóban emlékezetes meccset játszott a két együttes. A nyíregyháziak a mérkőzés hajrájáig vezettek, aztán a budapestiek kigyenlítettek és a vezetést is átvették. A hazaiak még az utolsó másodpercben is egyenlíthettek volna, de ez végül is nem sikerült. A tavaszi budapesti találkozót, azt jobb elfelejteni, az “elektromosok” tizenkét gólos előnnyel nyerték. A Balaton Kupán az NYKC nyert, de akkor a budapestiektől több játékos is hiányzott. A nyáron elég nagy mozgás volt a Duna-parti csapatnál, Kertész, Kotormán, Györfi, Nagy távozott. Helyükre érkezett Kuzma, Hoszteckij, Perger és Béres. Az NYKC pénteken és szombaton Tiszavasváriban tartotta edzéseit szomszédvár sportcsarnoka és az Alkaloida SE készséggel segített az ideiglenesen terem nélkül maradt csapaton. A nyíregyháziak szakosztályigazgatóját, vezetőedzőjét Rácz Sándort arról kérdeztük, mit vár a rajttól. —Jónak mondható felkészülés végére értünk. A játékosok közül mindenki rendelkezésünkre áll, Kerekes és Habuczki igazolása is rendeződött, sérültünk sincs. Nagyon szoros mérkőzést várok Budapesten. Azt mindenképpen hangsúlyozni szeretném, hogy az első három idegenbeli találkozón elsősorban a vendéglátóink az esélyesebbek, reálisan nincs esélyünk sok pontra. Azért azt is hozzátenném, hogy ha a játékosok hozzáállása nem változik, meglepetésekre is képesek leszünk. — Mivel szeretnék meglepni az ellenfeleiket? — Úgy tapasztalom, hogy a védekezésbenjavultunk, középen magasodott a falunk, és ha labdákat tudunk szerezni, akkor gyors kontrákkal veszélyeztetünk, több olyan játékos is van, aki ezt végre tudja hajtani. Azt nem tudom, hogy az Elektromos mit fog védekezni, de felállt fal elleni játékunkban is alakul a támadásvezetésünk. Természetesen az is sokat jelent, hogy milyen formában lesz Bécsi. O nagyon dolgozik a válogatottságért is. Remélem az, hogy most nem vették figyelembe, inkább megkettőzi az akarását, szerintem jobb a formája, mint tavasszal. Középen az irányítóink is gólveszélyesek, de beálló poszton is több gólt várok Kerekestől. — Hogyan áll majd fel a csapat? — Támadásban Szer gyük, Bécsi, Habuczki, Kerekes, irányítóként Medve vagy Tóvizi, balszélen Kun Laci, a kapuban Lencsés kezd. Védekezésben Kerekes helyett Tóvizi vagy Medve lép pályára. Az ellenfél két átlövővel, sőt inkább hárommal fog játszani, mivel nincs igazi irányítójuk, ezen a poszton Mohácsi fog szerepelni. Ökölvívás Tyson, a „pusztító” MTI A harmincéves amerikai Mike Tyson, a Boksz Világtanács (WBC) profi ökölvívó szervezet nehézsúlyú világbajnoka elhódította a másik legrangosabb profi szövetség, a WBA trónját is, miután a Boksz Világszövetségnél címvédő, szintén amerikai Bruce Seldon ellen 109 másodperc alatt technikai K.O.-val győzedelmeskedett. Tyson 20 millió dollárt kasszírozott sikerével, és tovább javította hihetetlenül jó statisztikáját: 45 profi győzelme mellett ugyanis csupán egyetlen vereséget számlál. A Las Vegas-i MGM-Grand Hotelben 9494 néző várta — ezer dollár volt a belépőjegy ára — az óriások csatáját a WBC- világbajnok Mike Tyson és a WBA nehézsúlyú királya, Bruce Seldon között. Nem sokáig élvezhette azonban a közönség a mérkőzést, mivel Tyson pusztító hurrikánként csapott le ringbeli áldozatára, akivel igencsak gyorsan végzett. A kezdő gongszó után 22 ütés záporozott — egyetlen ellenében — Seldon testére, s az első menetből alig 109 másodperc futott le, amikor a bíró már be is szüntette az egyoldalúvá fajult küzdelmet. — A „Pusztító” Tysonnak szenvedő alanya lettem csupán — nyilatkozta a találkozót követően Seldon. — Sejtelmem sem volt, hogyan térjek ki az útjából, többet, alaposabban kellett volna készülnöm ellene. — Halhatatlan klasszis akarok lenni, s ebbéli törekvésemben még Holyfield sem akadályozhat meg—foglalkozott már a jövővel Mike Tyson. Nem sokáig kell várni az ígéret teljesítésére, hiszen november 9-én, szintén Las Vegasban kerül sor arra az ütközetre, amikor is négy profi ökölvívó világszervezet nehézsúlyú világbajnoki címe dől el, vagyis kerül egy kézbe. Ma még nem tudni, ki lesz az egyesített bajnok, Evander Holyfield vagy Mike Tyson, azt viszont igen, hogy a csata győztese 200 millió dollárral lesz gazdagabb. Schumacher nyert Monzában MTI A Forma—l-es gyorsasági autós világbajnokság idei sorozatának 14. versenyét futották vasárnap Monzában, ahol is a tét az Olasz Nagydíj volt a legjobbak számára. Ráadásul a vb- pontversenyben vezető Damon Hill bebiztosíthatta volna győzelmét, ha nyer, ebből azonban semmi sem lett, legfeljebb az vigasztalhatja a brit pilótát, hogy csapattársa, a szintén Williams- Renault-val versenyző kanadai Jacques Villeneuve sem szerzett pontot, így nem tudott közelebb kerülni hozzá. A német hírügynökség szerint 150 ezren voltak kíváncsiak a viadalra, s az elsöprő többség természetesen a német Michael Schumachernek szurkolt. A német pilóta olasz versenygépének, a Ferrarinak a hazájában próbált bizonyítani, és ezt fényes sikerrel tette, hiszen az 5770 méter hosszú pályán 53 kör után őt intették le először. Schumacher, bár kétszeres világbajnok, Monzában korábban még sohasem tudott nyerni, a legjobb itteni pozíciója egy harmadik helyezés volt. Ezúttal viszont élt a lehetőséggel, amelyet a világbajnoki pontversenyben előtte állók balszerencséje — vagy ha úgy tetszik: rossz versenyzése — is biztosított a számára. Mindenekelőtt Damon Hillé, aki ugyan az első rajtkockából indulva átengedte a vezetést a francia Jean Alesinek, nem sokkal később azonban visszavette az éllovas helyet, és vezetett is, ám a hatodik körben nekiment az egyik biztonsági gumifalnak, s a verseny feladására kényszerült. Villeneuve szintén pórul járt. A kanadai befejezte ugyan a versenyt, de végig bajlódott a gépével, olyannyira, hogy ezúttal semmi esélye nem volt a legjobbak közé kerülésre. Alesi és Schumacher külön- párbaját senki sem tudta befolyásolni, köztük az bizonyult döntőnek, hogy a kerékcsere után a francia csak a harmadik helyre tudott visszaállni, meglehetősen nagy hátrányt összeszedve, míg Schumacher, aki később állt ki új gumikért, több mint hat másodpercet megtartva az előnyéből Alesi elé jött vissza, és innentől már csak az volt a kérdés, hogy hány másodpercet ver rá francia riválisára. AZ OLASZ NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE: 1. Michael Schumacher (német, Ferrari) 1:17:43.632 ó - 236.064 km/ó átlagsebesség 2. Jean Alesi (francia, Benetton-Renault) 18.265 mp hátrány 3. Mika Häkkinen (finn, McLaren-Mercedes) 1:06.635 p h 4. Martin Brundle (brit, Jordan-Peugeot) 1:25.217 p h 5. Rubens Barrichello (brazil, Jordan-Peugeot) 1:25.475 p h6. Pedro Paolo Diniz (brazil, Ligier-Mugen Honda) 1 kör h A vb-pont verseny ben: pilóták: 1. Damon Hill (brit, Williams- Renault) 81 pont 2. Jacques Villeneuve (kanadai, Williams-Renault) 68 3. Schumacher 49 4. Alesi 44 5. Häkkinen 27 6. David Coulthard (brit, McLaren-Mercedes) 18konstruktőrök:l. Williams-Renault 149 pont 2. Benetton-Renault 61 3. Ferrari 58 4. McLaren-Mercedes 45 5. Jordan-Peugeot 20 6. Ligier-Mugen Honda 15 A következő versenyt Estorilban, a Portugál Nagydíjért szeptember 22-én futják. Esőben dobtak Új Kelet-információ Szombaton Budapesten léptek színre az NYVSC dobóatlétái a magyar—szlovák válogatott viadalon, amelyet 18 éven aluliak számára rendeztek. Kerekes László tanítványai igen nehéz körülmények között, szakadó esőben a következő eredményeket érték el: Diszkosz: 1. Borbély Anita 39.38, 4. Gyurján Tamás 40.00. Gerely: Cserpák Róbert 50.38, Majoros László 66.08 (Majoros meghívottként szerepelt, és 66.08-as eredményét versenyen kívül teljesítette). ÚJ KELET Nem mennek Szarajevóba MTI Milánóból, az IAAF Grand Prix-döntőjéről különrepü- lőgép vitte Szarajevóba azokat az atlétákat, akik a bos- nyák fővárosban hétfőn rendezendő meghívásos viadalon állnak rajthoz. A sportági világszövetség a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal közösen hirdette meg a Szolidaritás Szarajevóért elnevezésű csúcs- találkozót, amely az első nagyszabású sportesemény lesz a délszláv háború után lassan éledező városban. Az 1984-es nyári olimpia színhelyén, a Kosevo-stadion- ban hétfő délután a női 100 méterrel indul a program, amelyet további versenyszámok követnek. A várt nagy és neves mezőny azonban szegényebb lesz több sztárral is, akik lemondták a szereplést. Köztük van a 200 és 400 m friss atlantai olimpiai bajnoka, az amerikai Michael Johnson, aki azzal hozakodott elő, hogy félti a biztonságát, nem utazott el Szarajevóba. Hasonló okokra hivatkozott honfitársa, a 100 m kiválósága, Dennis Mitchell is, Noureddine Morceli, az 1500 méter marokkói olimpiai bajnoka megfázására hivatkozva lépett vissza, és az utolsó pillanatban lemondta indulását az idei kétszeres olimpiai bajnok középtávfutónő, az orosz Szvetlána Masztyer- kova is. A házigazdák bosnyák földön köszönthetik ugyanakkor többek között a 3000 méteren minap új világcsúcsot futó kenyai Daniel Koment, az amerikaiak ötkarikás magasugró aranyérmesét, Charles Austint, továbbá az ex-szovjet, Atlantában már svéd színekben indult és 100 m gáton olimpiai bajnoki címet nyert Ludmilla Engquistet. A Szarajevóval vállalt szolidaritás jegyében zajló viadalt megtekinti Alija Izetbegovic, Bosznia-Hercegovina elnöke, és természetesen ott lesz a NOB, illetve az IAAF első embere, Juan Antonio Samaranch, illetve Primo Nebiolo is.