Új Kelet, 1996. szeptember (3. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-30 / 228. szám
UJ KELET Útirajz, programok 1996. szeptember 30., hétfő 11 Krúdy mozi: 30-án és 1-én: A kábelbarát Ea.: 16.00, 18.00 és 20.00. óra! Béke mozi: 30-án és 1-én: Hárman párban. Ea: 16.00, 18.00 és 20 óra! Montázs Art mozi: 30-án és 1-én: Ponyvaregény. Ea: 18.00, 21.00 és 00 óra! Móricz Zsigmond Színház: 30-án 19 óra: Tündérkert. Benczúr-bérlet Vámmentes kincsek (1.) Egy őrült király? Bürget Lajos (Új Kelet) Úti gondolatok, amelyek nem találhatók egyetlen prospektusban sem. A Salzburgból Münchenbe vezető autópályán az utazó elsuhan a Chimsse mellett. A hatalmas tó víztükre egy pillanatra odavonzza a szemet, aztán mire észhez tér az utas, huss, minden eltűnt. Pedig ez a tó, rajta a pár sziget megér egy kiruccanást. Itt a Herren- inselen, a férfiak szigetén, ahol egykor a kalandozó magyarok által is feldúlt kolostor állt, a fáktól rejtve húzódik meg II. Bajor Lajos kastélya. Az egyik a sok közül. Pompás francia a kert előtte, szökőkutak, minden egy kicsit Versailles-ra emlékeztet, nem véletlenül, hiszen a múlt század közepén- végén élt király példaképe a Napkirály volt. Féltonnás csillárok, meisseni porceláncsodák, aranyozások, selyemtapéta, 60 ezer 1 iteres fürdőmedence, süllyeszthető asztal, kincset érő bútor — szóval minden van itt, ami egy királyi lakhoz méltó. A látvány lenyűgöző, de mégis mindent beleng egy ember tragédiája. Aki nem tudta befejezni ezt a művet, mert elfogyott a pénze, mert uralkodásra alkalmatlannak nyilvánították, mert idő előtt meghalt. Vagy megölték. A stam- bergi tóba fulladt orvosával, ott, ahol alig derékig ért a víz. Ma is azt mondják: megölték. Mert kellemetlen volt. Mert őrült volt. Valóban az volt? Nem sok királyról tudunk, aki hírét nem háborúkkal, terület- szerzéssel, hódítással alapozta meg. II. Lajos ilyen volt. Lajos épített. Gyermeki örömmel, megszállottan. Itt, a Herreninsel magányában, Linder- hofban, Neuschwansteinen. Álomkastélyokat, melyek szinte színpadi díszletnek hatnak. Nem véletlenül, hiszen nemegyszer színpadi díszlet- tervező készítette a terveket. Bajor Lajos nem haditerveket bújt, hanem épületdíszek rajzait korrigálta, tányérok, evőeszközök díszítéseit vizsgálta árgus szemmel, kastélyterveket módosított, építményeinek minden apró részletéről tudott, a foglalkoztatott művészek elképzelései szerint alakítgatták a csodákat. Lajos megszállott muzsikus volt, támogatója Wagnernek, finanszírozója a Bayreutban felépült színháznak, számolatla- nul adta a pénzt művésznek, alkotónak. Nézegetem halotti maszkját, n. Bajor Lajos szép, elegáns, magas férfi volt. Nagy álmodozó. Mondhatni gyermek. A XIX. században idegen. Nem illett a képbe. A környezetében lévő politikusokat idegesítette, hogy a kellően zűrzavaros kezdődő kapitalizmus korában olyan király volt Bajorország trónján, aki a vasút fejlődése, az ipar fellendülése, a gazdasági átalakulás idején visszaálmodja magát a XVII. századba. Lehet egy ilyen ember más, mint őrült? Es mindehhez a király nem nősült meg. Eljegyzését Erzsébet királyné húgával felbontja, miközben reménytelenül szerelmes Ferenc József feleségébe. Utód nincs, csak kastélyok, műremekek vannak, meg Wagner a színházával, a meghökkentő zenéjével. II. Bajor Lajos magányos volt. Őrülten magányos. A Herreninsel csodás palotájában, ahol csak kilenc napot töltött, készíttette azt az ebédlőasztalt, amelyet leeresztettek, megterítettek, aztán felvonóval felhúzták, hogy a király teljesen egyedül étkezhessen. Egyedül, ahogy élt, megértés nélkül. Rajzok, tervek, képek, álmok társaságában. Amikor Bismarck már érlelgette magában a nagy Németország gondolatát, amikor Marx nyomán szervezkedni kezdett a munkásosztály, amikor rokona, az osztrák császár új realitásokkal kellett hogy szembenézzen, amikor Franciaországban véget ért a császárság, ő csak épített, muzsikált, hódolt a szépnek, reménytelenül sóvárgott egy szép asszony után, nyugtalanul ment egyik kastélyából a másikba. Sorsa meg volt pecsételve. Akkor sem viselte el a kor a másságot. II. Bajor Lajosnak el kellett tűnnie. Az álmodozóknak akkor sem volt reményük. Rosszkor született. Biztos, hogy amikor megállt kastélya tükörtermében, amely nagyobb, mint a versailles-i palotáé, és megsokszorozva látta magát, széthulló éne képmásaival nézett szembe. Múzeumának első kiállítási darabja a kis Lajos keresztelőinge. Egy kis csipkecsoda, amelyet ráadtak a kis emberkére, a leendő uralkodóra. Ez az angyalarcú csecsemőből felnőtt, negyvenöt évet megélt sudár, álmodó szemű ember ettől az ingecskétől polgárruhájáig kínokkal teli utat tett meg. Boldog sosem volt. Mert senki nem mondható boldognak halála előtt. Ma mítosz lengi körül. Ma mindenki rajong érte. Ma minden II. Lajos szellemét idézi. Ma Lajos a talány, Lajos a szenvedés maga. A Herreninsel palotáját csak az látja, aki húszperces séta után, erdőn át elzarándokol oda. Hogy meglássa a befejezetlen művet. Egy tragikusan befejezett élet csodás torzóját. KOSSUTH RADIO- ES TV- MŰSOROK S) 4.30 Hírek 4.30—8.10 Reggeli krónika 4.40 Határok nélkül 5.40 Falurádió 8.10 Műsorszemle 8.30 Szonda (ism.) 9.00 Hírek 9.05—10.59 Napközben 11.00 Hírek 11.05 A tegnap slágereiből 11.35 Rubruk Willelmus útleírása a tatárokról 1255—bői, X/l. 12.00 Déli krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Törvény- könyv 12.50 Külpolitikai figyelő 13.00 Hírek 13.05 Vendég a háznál 13.20 A Keleti Egyház liturgikus énekeiből 13.30 Krisztus közöttünk 14.00 Hírek 14.05 Klasz- szikusok mindenkinek 14.35 Tetten ért szavak 14.45 Közönségszolgálat 14.55 Versek 15.00 Hírek 15.05 Tudós Fórum — élőben 15.55 Biztonsági öv 16.00 Délutáni krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Hasznos tudnivalók 16.25 Diszkotéka 17.00 Hírek 17.05 Kassza 18.00 Esti krónika 18.30 Ráadás 19.00 Hírek 19.05 Sportvilág 19.30— 19.39 Jó éjszakát, gyerekek! 19.39 Julianusz barát első jelentése a tatárveszedelemről — 1237, n/Í. 20.00 Hírek 20.05 A népzene hagyomány- őrzői 20.30 Határok nélkül 21.00 Hírek 21.05 ITT PEKING! A Médiavilág különkiadása 22.00 Késő esti krónika 22.30 Valahol valaki 23.00 Hírek. KENŐ 23.05 Lemezmúzeum 24.00 Hírek PETŐFI BARTÓK MATÁV-val kb. 21.15 Menüettek, landlerek 21.30 Operakórusok 21.55 Hírek 22.00 Századunk zenéje. A Patyom- kin páncélos 23.02 Rádiószínház. Az elrabolt asszony 24.00 Hírek HAJDÚ RADIO 6.00: Bartha Tamás — Új hét indul — Reggeli ébresztő 10.00: Börcsök Imre — Hétfői mosoly 14.00: Soltész Miklós — Égből pottyant zenék 18.00: Vályi Zsolt — Nahát és Valóban DEBRECENI RÁDIÓ zin PB RADIO 0.00—6.00: Lámpafénynél. 6.00—8.00: Reggeli információs összeállítás 8.00: DJ-slá- gerlista9.00—12.00: Hétnyitó 4.30 Hírek 4.33 Hajnali dallamok 6.00 Hírek 6.03 Reggeli csúcs 7.45 Sportreggel 8.00 PETŐFI DÉLELŐTT 9.55 Manapság... 11.20 Zenés játékokból 12.00 Nótakaval- kád 12.50 Korkérdés 13.00 Hírek 13.03 Manapság... (ism.) 13.15 Hogy tetszik lenni? 14.00 A Rádió kívánság- műsora 17.00 Hírek 17.03 PETŐFI DÉLUTÁN 18.54 Gordiusz plusz 19.00 Hírek 19.03 Kölyökóra 20.00 Világzene magazin 21.00 Hírek 21.03 Ördög a „Kis ínyenc” bisztróban. Jerzy Krzyszton regénye (ism.) 21.45 Z.o. 22.00 Gramofonalbum 23.00 Hírek 23.03 Sporthíradó 23.10 Ennyi... JONATÁN RÁDIÓ m TV 1 6.00 Hírek 6.03—7.59 Klasszikusok 6-tól 8-ig 8.00 Hírek 8.10 Pódium 9.16 Jess Thomas operaáriákat énekel 10.00 Hírek 10.05 Emberi dolgok. Káin és Mózes 11.Ó5 Rézfúvós zene 11.30 A hét zeneműve 12.00 Hírek 12.05 Hangverseny délidőben 13.42 Kórusmuzsika 14.00 Hírek 14.05 Anno... Az Irodalmi Szerkesztőség naplópályázata ’95. Tóth Benedek titkos naplója — II/l. 15.01 Mozart operáiból 16.00 Hírek 16.04 Fiatalok minikoncertje 16.34 Fúvószenekari hangverseny a 6-os stúdióban 17.00 Muzsika 17.50 Ez van! — irodalmi értesítő 18.00 Hírek 18.05 Új Philips-leme- zeinkből 19.05 Véges végtelen. „Civitas sibi princeps” 19.35 Harmóniában a 14.00 Parlamenti Napló 15.00 Közvetítés a Parlament üléséről 17.05 Légifuvarosok. Tévéfilmsorozat, XI11/4. Az ajánlat 18.00 Körzeti híradók 18.15 TH 18.45 Telesport 19.00 Vasas-Dreher—Győri Keksz ETO KC. Női kézilabda mérkőzés 20.30 Cigányfórum 21.00 Híradó 21.10 Kékpercek 21.15 Telemázli 21.45 Múzsa 22.00 Objektív 22.25 Időjárás. KENŐ 22.35 Lapzárta 22.40 Tokaji írótábor '96. 23.10 Kis esti zene 23.40 MC (ism.) 5.55 Műsorismertetés 6.00 Kossuth Krónika — Napi ajánlat — Lapszemle 7.00 Kossuth Krónika 8.00 Hírmondó 8.10 Háttér — Interjúk, riportok, Reggeli zenés műsor Nyíregyházi stúdió DUNA TV DUNATV 17.00 +1 Rádió 18.00 Hír- és közéleti magazin 18.15 Időjárás, útinform 18.30 Magazinműsor. 19.00 Hírmagazin 19.20 Menü. Telefonos játék, Sport- és életmódmagaZenei szerkesztők: 12.00— 15.00: Kovács Tibor 15.00— 16.00: Heti menü — információs magazin — Juhász Gabriella 16.00—19.00: Laza László 19.00—20.00: S. J. H. stúdió műsora 20.00—21.00: Huszta Péter 21.00—24.00: Sinka Zoltán Gábor 8.00 Képes Krónika 12.00 Déli harangszó, Lapozó 12.20 Heti Hírmondó (ism.) 13.20 Emlékképek — régi híradók 13.35 Postabontás — Levélváltás 13.55 Miniatűrök — Varsó 1944. Lengyel rövidfilm 14.00 Csodakörhinta. 14.10 kiCSODA a miCSODA. Gyermekműsor 14.40 Cimbora — Tallózó 15.25 Észak állatvilágában 15.50 Harmónia (ism.) 16.20 Út a jövőnkbe (ism.) 16.35 Talpon maradni 17.05 Héléne és a fiúk. II. sorozat. A trójai faló 17.30 Mese 17.55 Műsorismertetés 18.00 Híradó 18.15 Állatklinika a város szélén. Veszettség 19.05 Helikon 19.35 Táncműhely 20.05 Minoritates Mundi 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó 21.20 Sportpercek 21.30 Utak Vásárhelyről 22.20 Cousteau kapitány újra felfedezi a világot 23.05 Az életemmel pályáztam. Magyar dók. film 23.10 Vers HB® HB0 5.40 Gazdatévé 6.00—9.00 Nap-kelte 9.00 Tízórai — Székesfehérvárról 9.10 Heidi és Emi. Német tévéfilmsorozat, XXXII/20. Föld a láthatáron 9.35 Tízórai — Székes- fehérvárról. Benne: 10.00 Játék 10.50 Hírek 11.00 Walt Disney bemutatja (ism.) 12.00 Déli harangszó 12.05 Üzlet délidőben 12.25 Tele- pakk 14.10 Cigánymagazin 14.35 Szlovák nyelvű magazin 15.00 Hírek 15.10 Repeta. Matek 16.00 Hírek 16.05 Repeta — folyt. 16.30 Vidéki Anglia. Angol ism.térj. filmsorozat. A Beult folyó ártere júniusban 17.00—17.25 Kapcsolj be! 17.00 Múlt-kor 17.30 Segítőtárs 18.00 „Engedjétek hozzám!...” 18.10 Csellengők 18.15 Üzlet 18.30 Mindent vagy semmit! 19.00 Esti mese 19.15 Az „Öreg”. Beszélgetés Jürgen Proch- now-val 19.30 Híradó 20.05 MC 20.15 A simlis és a szende. Amerikai tévéfilmsorozat. Bilincs és bébi I. 21.05 Vers mindenkinek 21.10 Panoráma 21.45 A tengeralattjáró. NSZK filmsorozat, VI/6. 22.35 Szó van róla 23.25 Híradó 3. 23.35 BBC-Híradó 16.30 Superman legújabb kalandjai 17.30 Zűrös majom. Am. vígjáték 19.15 Aki kapja, marha. Am. vígjáték 21.10 Négy esküvő és egy temetés! Am. vígjáték 23.10 Szökésben. Am. akciófilm V szív tv 16.00 Műsorajánló 16.05 Torna 16.30 Pénzvilág 17.00 Az új Lassie. Túszdráma 17.30 Hívd Andreát! (ism.) 18.30 Pufók kalandjai 19.00 Autósport magazin 19.30 Kereskedelmi show 20.00 Más 20.30 Az élő test 21.00 A szemtanú halála. Am. akciófilm 23.00 Környezetvédelmi magazin Űt SPEKTRUM 18.00 Kirándulás a jövőbe 18.30 Az első világháború története 19.00 Érintetlen Afrika 19.30 Utazás a világ körül 20.00 Végveszélyben a Föld 21.00 Az ezredfordulón túl VTV NYÍREGYHÁZI VÁROSI TELEVÍZIÓ 18.30 Közügy 19.15 Híradó 19.25 Business Profil 19.30 Sport 20.00 Nyílt tér 20.30 50 láb magas nő támadása. Am. sci-fi