Új Kelet, 1996. szeptember (3. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-28 / 227. szám
UJ KELET Reklám, riport 1996. szeptember 28., szombat 9 Szervezés, gépesítés, szakértelem A H & T Kft. sikersztorija Akár az országot, akár a megyét, vagy a megye- székhelyet járja is az ember, azt tapasztalja, hogy szép számmal vannak építkezések, azonban általában lassan halad a munka. Vagy állandó és csigalassúságú. vagy pedig pulzatív munkavégzés folyik — ahogy szemmel láthatólag elfogy — és megint kerekedik egy kis pénzmag, amit beépíthetnek. Azonban egy beruházás csak akkor lehet életképes, ha a megvalósulás üteme nem hátráltatja a megtérülés megkezdődését. A pénzügyi eszközök lekötése veszélyes dolog, hiszen a mai kamatterhek nem mennek játékszámba. Ezért nem mindegy, hogy kivel fogódzik az építtető... Nyíregyházán járvást feltűnt, hogy az MDF-piacon folyó építkezés — összehasonlítva a többivel — roppant szervezettséget mutat, tempója pedig felveszi a versenyt a Nyugaton látottakkal. Az építkezés lassan a befejezéséhez közeledik, és már a parkosítás is kész, sőt, már nő a fű is. Nyomozni kezdtem az építőcég után. Kik ezek? Melyik ez a vállalkozás? Nem volt könnyű dolgom, mert úgy tűnt, hogy szerényen háttérbe húzódnak és csak a munkájukkal akarnak „hivalkodni”. Aztán végre sikerült megtalálnom őket! A sokáig keresett vállalkozás a H & T Építőipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft! Szinte mintha telephelyük kiválasztásában is a szigorú célszerűség és a szerénység vezérelte volna őket. Piciny irodaépület, mindössze három helyiség, semmi luxus, hatalmas telephely, rengeteg gép, jókora raktárak! A H & T Kft. ügyvezető igazgatója, Tócsik János (47) gépipari technikus „régi nyíregyházi motoros” a szakmában. —1995 januárjában alapítottam a céget. A vállalkozás gyökere az Épszer Vállalatból alakult, a Nyírszakszer történetéig nyúlik vissza. Több építőipari cégem is volt, de nem tetszett az összevisszaság. A munka sokkal jobban szervezhető, ha egy nagyobb vállalkozáson belül folyik — gondoltam — és egyesítettem az erőket. Megszűnt a szétforgácsolódás. Megalakult a H & T Kft. — meséli az ügyvezető igazgató. — Mit jelent tulajdonképpen ez a két betű? — Két olvasata is van. Az egyik a szlogenünk: Házépítés-tetőfedés, a másik pedig a tulajdonosok neve, amelyből én volnék a „T”. — Ha nem titkos, ki a „H”? — Dehogy titkos! Huncsik József csendestársam. — Mit tudna mondani a vállalkozásról? Miben különbözik a többitől? — Elsősorban mi mindig az emberek okvetlen megtartása mellett vagyunk. Azt valljuk, hogy az esetleges foglalkoztatáshiány a mi hibánk! — Engedje meg közbevetőleg: hány emberük van? — Nyolc fővel indultunk, ma már huszonötén vagyunk. — Huszonötén? Hogy képesek ilyen tempóban dolgozni ennyi emberrel? — Ez a létszám csak a saját gárdánkra vonatkozik.. Nagy körben fogalkoztatunk jól megválogatott alvállalkozókat is. — Igazgató úr kvalifikált munkaerőről beszélt... — Feltétlenül! Például mi az utcáról soha senkit sem vettünk fel. Mindenkiért valaki más vállalt felelősséget! Kezdetben fiatalabb volt a csapat, most már sokkal inkább középkorú. Sok Németországból hazajött dolgozónk van. Ok alkotják a gárda gerincét, és meg kell mondjam, hogy a munka tempóját és minőségét is fémjelzik. Példamutató munkájuk azt hiszem, dicsőségére válhatna a legnagyobb cégeknek is. — Eddig az emberi oldalt vettük számba. Mi a helyzet a dologi, anyagi vonatkozásban? — Korunkban csak képes magas színvonalú és gyors munkát végezni, aki állandóan fejleszt, állandóan gépesít. Nem múlik el olyan kiállítás vagy vásár, amin mi nem volnánk jelen. Gépek, gépek, gépek! Éz a jelszavunk. Ugyanilyen árgus szemekkel figyeljük a piacra dobott anyagokat is. A számunkra megfelelőket azonnal kipróbáljuk és alkalmazzuk. — Mindez szép és jó. Azonban ettől még lehetne keveredés, fejetlenség. Én úgy látom, hogy Ónok—a H &T kft. — a szervezésre is roppant nagy hangsúlyt fektet! — Legalábbis megkíséreljük! Nagy magyar és külföldi építővállalatokat vizsgáltunk meg. Amit jónak láttunk, gondolkodás nélkül magunkévá tettük. Megkíséreljük a 3 M rendszerben tökélyre vinni a dolgokat... — Mi a minőség garanciája? — A folyamatos műszaki ellenőrzés. Minden munkafázist felülvizsgálunk, csak utána lépünk tovább. Nem is fordult elő komolyabb reklamáció a praxisunkban. Az apróbbakat — ami a ..legjobb háznál” is előfordul — huszonnégy óra alatt kijavítjuk. — Milyen gazdasági háttere van a vállalkozásnak? — Stabil anyagi bázison állunk. Likviditási gondjaink nincsenek. Termelési mutatóink a gazdaságiakkal együtt folyamatosan emelkedő tendenciát mutatnak. A szabolcsi átlaghoz képest jónak mondható fizetéseket adunk, ami természetesen teljesítményfüggő. Ennek munkaerő-megtartó ereje van, de elvárásainkat is tükrözi! . — Az MDF-piacon történteket már láttuk. Nyolcvan és egynéhány nap alatt a semmiből már majdnem készre építettek mindent. Mondana ezenkívül nagyobb referenciamunkákat, amelyet a H and T Kft. végzett? , — A debreceni művese- állomás tetőfedése. Bp.-i Középület-építő Rt. tetőépítési munkái, valamint a tápiószelei Ganz Ansaldo gyártelepítése, Nyíregyházán pedig a King’S üdítőitalgyár tetőépítése, valamint a Taurus Gumigyár bejárati résznek építése. — Másfél év alatt így felfejlődni, nem kevés hozzáértést feltételez. Mi adott erőt a kezdetekhez? — Egyszerű. Fő profilunk a tetőépítés volt akkoriban. Márpedig tetőt mindenkinek kell csináltatnia. Annak is, akinek öreg háza van, annak is, aki most épít újat. Ez megnyugtató körülmény... Hiszek Tóczik János ügy- vezetőnek és Saliga László műszaki igazgatónak. Munkájukat, célkitűzéseiket nézve, biztos vagyok a H & T Kft. töretlen fejlődésében. Amíg ezt a hitvallást vallják, amíg ilyen pontossággal dolgoznak, addig számomra roppant hitelesek! Munkájuk jelentősége és szerepe minden bizonnyal rányomja majd bélyegét a megye építőiparára! (X) A japánok már másfelé járnak Se kereskedő; se láda Kozma Ibolya (Új Kelet) Elmúltak azok a régi, jókedvű almaszüretek, a bolondozások, a nagy evések kinn, a fák között. Csak sóhajok és fohászok maradtak, egy kevés alma és a remény; talán sikerül túladni rajta. Az encsencsiek már jó ideje nem büszkélkednek a termésükkel. Hajdan Japánból jártak csodájára a szövetkezet almásának. Kísérleteztek a té- eszben, még a minisztériumból is támogatták a fejlesztést. Mester Ferenc már nyugdíjas, huszonöt évig állt a termelő- szövetkezet élén. — Az utóbbi tíz évben senki sem foglalkozott a fákkal — mondja összeráncolt homlokkal Feri bácsi. — Sír a szívem, hacsak rájuk nézek. Amíg dolgoztam, mindent megtettem értük. A fáknak lelkűk van, gondozni, ápolni kell őket. Már ezekből nem lesz semmi — mutat a lerongyolódott fasorra. — Nem törődtek, nem foglalkoztak velük, csak leszedték a termését minden évben. Se permetezés, se talaj-előkészítés. Mit lehet akkor várni? — Csak nekem sírt a férjem — mondja Mestemé, Magdika. — Idegesítette őt a nemtörődömség. Most már talán belenyugodott. Van néhány fasorunk, ami a téeszé volt hajdan. Alma nem sok van rajta, de ami van, leszedjük. — Ilyen világ már régen volt, mint az idén — folytatja Feri bácsi. — Nincs láda, nem tudják mibe szedni a gyümölcsöket. Régebben ilyen tájban már kereskedők járták az utcákat, és felvásárolták az almát. Most nem jön senki. Igény sincs. Eddig híres volt a szabolcsi alma. Volt vásárlója és megfelelt az igényeknek. A felületes gondozás miatt azonban elvesztette vezető szerepét. A nyugati országok precízen fejlesztették gazdaságukat. Mi viszont utolsók lettünk. Még azt sem tudom, hová adjam el a termést. Leszedjük, elrakjuk a pincébe. Majd csak adódik vevő. Ne is nézzék ezeket a fákat, jöjjenek, inkább mutatok másikat, ami elfogadhatóbb. Fülep Sándor családjával és napszámosokkal szedi a gyümölcsöt. Teherautó áll a fasor között. Kitekingetnek az ágak közül. — Azt hittük, kereskedő jár errefelé — mondja Fülepné csalódottan. — Lesz itt vagy hetven mápiacra eladni... — Még mindig jobb, mintha a kereskedő nyerne rajtunk — magyarázza a felesége —, dupla jövedelme van az üzleten, holott mi dolgozunk, mi fáradunk érte. A jelenlegi árak alapján nekünk egy fdlér hasznunk sem lenne. Szerencsére van egy teherautónk, ami megkönnyíti a szállítást. ;— Eladnánk szívesen itthon is, ha normálisan megfizetnék — folytatja a családfő — , de nem tisztelik a munkánkat Két évvel ezelőtt Pécsre vittük az almát. Három napon át árusítottuk. El sem hitték, hogy ilyen olcsón adjuk. Hamar híre ment a környéken, kicsit kellemetlen volt a piacozás, mert a városi nép mászott be a teherautóba és válogatta a gyümölcsöket. Hideg is volt akkoriban, és az utolsó mázsákat már eladtuk a felvásárlónak, csak jöhessünk hazafelé. Most is a piacon adjuk tovább, csak ezúttal Budapesten. Ott leszünk egy héten át. Borzasztó, hogy nem elég a termeléssel törődni, még azon is főjön a fejünk, hogyan adjuk el. — Tizennégyszer permeteztük — szól közbe az asszony —, még a másik kertben is van alma, igaz ott nincs ennyi rajta. Nekem van munkahelyem, a férjem pedig mezőgazdasági vállalkozó. Segítségre nem számíthatunk, mert a rokonság is hasonló munkával foglalkozik, napszámosokat fogadunk. Kukoricánk, napraforgónk is van. A nagy esőzések miatt fekete a forgó feje. Ha továbbra is ilyen marad az időjárás, nem tudjuk levágni, futhatunk a pénzünk után. Elkerül minket a szerencse ebben az évben. Betegségek támadják meg a gyümölcsöket, a növényeket. Drága, szinte megfizethetetlen a növényvédő szer, aztán kiderül, hogy nem tudjuk hová eladni, amit termeltünk. A kormány még a napokban tárgyal az alma eladási áráról. Hol figyelnek itt ránk? Pedig mindig azt mondják: mezőgazdasági ország vagyunk. Valójában nincs itt semmi, ami segítené egy kicsit is a falusi parasztot. Látszik, hogy nem akart erről beszélni, de ami fáj, hiába titkolná, kibújik az emberből. Tudja, kár beszélni róla, ezzel nem változik semmi. Tudomásul veszi, hogy már elmúltak azok a régi, jókedvű almaszüretek, a bolondozások, a nagy evések a fák között. Csak sóhajtanak és fohászkodnak munka közben. Egy kevés alma van a fán, amit vagy sikerül eladni, vagy nem. Hogy milyen árat kínálnak érte, már nem is olyan fontos, csak ne maradjon a pincében.
