Új Kelet, 1996. szeptember (3. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-24 / 223. szám

6 1996. szeptember 24., kedd Kultúra UJ KELET Tanulni vágyó, fiatal pályatársaimnak Ellenőrzőkönyv Geometria 1. •^rm _____________ Ve rebesjstván sorozata Az elmúlt harminc év során színházban, színházon kívül is erővonalak sokféle metszés­pontjain volt alkalmam dol­gozni. Voltam statiszta, epi- zodista, játszottam több mint 25 főszerepet, rendeztem im­már 70 előadást, igazgattam magánszínházat (Komédium), s több éve immár egy államit is. Voltam dramaturg, öt hosz- szú évig minden áldott este konferáltam a rádiónál, más­fél évig újságírója voltam egy magazinnak, többször több évig állandó rovataim voltak két napi és egy hetilapban, ír­tam színdarabot, dalszövegek garmadáját, rendeztem szap­panoperát, tánczenei műsoro­kat, voltam műsorközlő a cir­kuszban, s kevésszer ugyan, de még díszletet, jelmezt is ter­veztem. Nem kérkedésként sorolom föl mindezt, néme­lyek szemében gyanús és hi­teltelen is lehet, hogy ennyi mindenből vettem ki a ré­szem. Itt most azért írtam sor­ba sokféle tevékenységem sokféle körét, hogy érzékeltes­sem: a pálya valamennyi di­menziójából volt alkalmam megismerni nem csupán a szakmát hanem elsősorban a társaimat. Volt alkalmam te­hát mára már kellően biztossá gyakorolnom hozzájuk egy­részt távolságtartásaimat, más­részt közeledéseimet is. Sze­retetteljes, de alapos bizalmat­lanság tartatja velem a vissza­taszítóan bemért distanciákat. Sajnos, hogy néha azt veszem észre: hirtelen haragjaimban bizony általánosítható ré­szemről egy-egy ítélet, amit, őszintén szólva, nem kevés megvetés igazgat, persze anél­kül, hogy az ellenszenves tartózkodást irányukban ér­zelmileg vagy szakmailag is kristályosodna bennem. Nem!... Szeretem kollégáimat, de sokuk jelleméről mégis igen lesújtó a véleményem. Nyilván feltűnőbb azoknak a jelenléte, akik emberi tartásá­nak, erkölcsi méltóságának paraméterei mélyen az origó alatt határozhatók meg, akik­nek morális karaktere a mí­nusz tartományaiba süllyed- ten lapul, de az is igaz, hogy harmincéves működésem so­rán sajnos csak nagyon keve­sek helytállásának erővonalai közelítettek az általam mini­mumnak tartott atropomorf metszéspontokhoz. Céhünk egyedeiről az erős hatások keserűen egyöntetűen üleped­tek meg bennem. Ami vissza­hat a múltból, abból többnyi­re szomorú ítélet születik részemről, hogy tudniillik a magyar színész gyáva, hazu­dós, szavahihetetlen, szolga­lelkű, alattomos, műveletlen, önsorsromboló, döntéskép­telen, lusta, dekoncentrált, fe­gyelmezetlen, ízléstelen, kí­méletlen, alulképzett, szere­pet játszó az életben is, több­nyire rabja a kézenfekvőnek, titkait szemérmetlenségekkel álcázza, szemérme a legtöbb­ször értelmetlen és eszközök hiányától merevülő görcs, készségek helyett inkább az okkumulációval operál, csak az erőszaktól hunyászkodik, s lázadása általában csupán önkörű kötözködés. Szóval a magyar színészről a lehető leg­rosszabb a véleményem, de legközelibb szeretteim mégis magyar színészek!... Szeretem kollégáimat, mert ilyenfajta elzüllöttségük mellett is vak­merőén ésendőek, érzéke­nyek, és ami a legfontosabb, kikezdhetetlenül fogékonyak a jóra. Szeretem őket, mert a legmegátalkodottabb állapo­tukban is megejti valamennyit a jó szó...! Szerem őket, mert kevés reményért is becsalha­tok a kilátástalanságba. Sze­retem őket, mert élvetegsége- ik árán sem félik a halált, mert szeretik élvezni az élet szá­mukra csekélyen nyújtott örö­meit. Szeretem őket, mert ma­gától értetődően tesznek kárt lehetőségeikben, mert csak a kis marhaságok érdekében számítók, az igazi nagy gaz­emberségekhez túlságosan is naivak. Szeretem őket, mert fájdalmaikat képtelenek lep­lezni, mert kiszolgáltatják ma­gukat mindenkinek, az őket megértőknek éppúgy, mint az irántuk érzéketleneknek. Sze­retem őket, mert bizonytala­nok még abban is, hogy egyál­talán érdemes volt-e megszü­letniük, s mért alázatosak a létezés egyáltaláni tényével szemben is. Szeretem őket, mert mindennap készek meg­halni önlelkük által, mert bár­mikor képesek feltámadni is anélkül, hogy bármelyiküket megviselné saját többszöri kényszerű elmúlása. A magyar színház bármi­lyen alakzatban odakínálja magát az élet által meghatáro­zott valamennyi metszéspont­nak, ez egyben erénye és bűne is. Akármikor beszerkeszti magát a bárhonnan bárhová tartó egyenesek közé, tartsa­nak azok akár a mínusz vagy a plusz tartományaiba. Szeretem őket, mert minden hibájuk, bűnük, vétkük elle­nére sem rosszabbak, mint amilyen én nagyok. Szeretem és megvetem a magyar színészt, mert magam is magyar színész vagyok. Lucifer: Csikós Sándor Új Kelet-információ Csikós Sándor, a nyíregy­házi Móricz Zsi gmond Szín­ház egykori színművésze és direktora, ismét pályája je­lentős állomásához érkezett. A debreceni Csokonai Szín­házban ugyanis a Mille­centenárium jegyében har­minc év után újra műsorra tű­zik a magyar irodalom egyik gyémántját, Madách Imre: Az ember tragédiája című drámá­ját. Ebben Lucifer szerepét kapta. A premiert október 4- én tartják a Kölcsey Kamara- színházban. Finnugor nyelvi gyökerek Kutatás az évezredekben IfK oömrnitónuuaoíumraíft ötu mm Ijmijjaü? mfríhrfi Brm wutrmmoiM t«%iö .imcp« 'rooána cgraü í .Guupa' r.nniíRt | nmmtr _______ ____‘t mi y tB opoliín ucninitvs tpj cv de uírtnmoomtt.imö emu num airaimfmnr. cím op pormtágtttütniair. €gom tjuirftmt Oorfumo roms f íumganídmtminita tmga töJtau. áoimijas rímes fpx c&tóíomi!? unna ronfiiatt öhátc .mtnutn few mmní .ÍUar tut» dottttr műfitbr Botond legyőzi az óriás görögöt Berki Antal (Új Kelet)____ Su mér, vogul, hun, osztják, japán, finnugor? Dúl a vita a magyarság eredetéről. Új elmé­letek látnak napvilágot, van­nak köztük mosolyogtatóak, de olyanok is, amelyek a tudo­mány eszközeivel próbálják igazolni például a hun—ma­gyar rokonságot. Dr. Kiss An­tal, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem tanára csak a nyelvészeti kutatások ered­ményeiben hisz, úgy véli, hogy a mostanában megjelent tanul­mányokat a szerzők fantáziá­ján kívül más nem támasztja alá, és ezért nem is érdemes velük foglalkozni. A tanár úr­ral a közelmúltban megrende­zett finnugor napok alkalmá­ból beszélgettünk. — Minek tulajdonítja azt a sokféle nézetet, amely mosta­nában őseink eredete körül fel­bukkan ? — Ezek a nézetek nem újak. Megvoltak már korábban is. Az elméletek ütköztetésére mindig is lettek volna lehető­ségek, de nem volt kapcsola­tunk mondjuk a Buenos Aires- i sumérológiai központtal, és így nem tudott közöttünk pár­beszéd kialakulni. A rendszer- váltás után olyan helyzet ala­kult ki, hogy nemcsak a politi­kai nézeteket vetették el, de megkérdőjelezték a negyven év tudományos eredményeit is. Ennek köszönhetően jelentek meg dömpingszerűen ezek az elméletek, részben külföldön, részben Magyarországon ki­adatott könyvek, tanulmányok segítségével. — Milyen eszközökkel kutat öt-hatezer éves adatok után a nyelvészet? — Valóban egyszerű lenne magnószalagok segítségével dolgozni, de azért megvannak az eszközeink. Nyilván a mai kiejtési formákból, hangala­kokból kell kiindulnunk. Le kell fejtenünk a később kelet­kezett szavakat, például: tele­víziózás, vagy a nyugatról ér­kezett jövevényszavakat, és marad egy olyan szókincs, ami kétségkívül megegyezhet őse­ink beszédével. És ekkor lép be a kutatásba az összehasonlító nyelvészet. Ha talál olyan sza­vakat, amelyek nagyon hason­lítanak mondjuk a finn vagy a vogul szóképre, akkor azt mondjuk, hogy ennek a szónak az eredetét magyarázhatnánk közös gyökerekkel is. Ez nem valódi, hanem kikövetkezte­tett szóalak, de megvannak benne azok az elágazások, amik mutatják, hogy az adott szó melyik nyelvben van meg. — Mióta létezik a finnugor rokonság elmélete? — Nagyon régi elképzelés ez, már Julianus barát vándor­lásai is ebbe az irányba mutat­tak, de igazából az 1700-as évek végén kapott polgárjogot. Ahogy szaporodtak a kapcso­lataink a finnekkel, az észtek­kel, vagy az oroszok között élő kisebb finnugor népekkel, úgy izmosodott a rokonság lehet­séges volta. Munkácsi Bernát, Reguly Antal utazásai elég meggyőzően igazolták az el­mélet helyességét. Voltak óri­ási viták a nemesi elképzelés­sel, az úgynevezett hun rokon­ságot bizonyítókkal, de úgy néz ki, hogy a finnugor erede­tet hirdetők győztek. Nem azért, mert mondjuk a külön­böző elnyomók (Habsburgok, szovjetek) támogatták ezt az elképzelést, hanem azért, mert az összehasonlító nyelvészet kizárólag a finnugor nyelvro­konság meglétére talált bizo­nyítékokat. Bécsbe készülve Gyüre Ágnes Új Kelet A nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola tanára és karmestere, Kollonay Zoltán zongoraművész, akit a vá­rosban legtöbben beavató hangversenyeiről ismernek, október 2-án este 7 órától a Korona Hotel Kodály termé­ben ad lconcertet Bach, Bee­thoven és Liszt műveiből. Ugyanezzel a műsorral két nappal később Bécs egyik modern templomában lép fel. Béres György professzor, az Európa-hírű, gregorián­specialista zenetudós hívta meg, mivel júniusban a keringők városának Zene­olimpiáján, a gálaesten a zsűri tagjaként igen nagy sikert aratott játékával. Kollonay Zoltán Egy kiállítás margójára // Őslénytani szocreál Palotai István (Új Kelet) Szinte már megszokott do­log, hogy a nyíregyházi Váro­si Galéria remekebbnél reme- kebb kiállításokkal rukkol ki, igazi európai intézménnyé avatva ezzel önmagát! Külön örömöt jelenthet az az ízlés és arányérzék, ahogy pá­rosítják bemutatóikat. Egy kor tudatos bemutatása lehetett a cél akkor is, amikor egy igazi értékrendet felmutató szobrász és egy festő tárlata nyert ütköz­tetést ugyanazon éra tömegse- lejtjével — feltárva ezzel is a titkok kapuját: nem a mit, ha­nem a hogyan a művészet kar­dinális kérdése! A két remek realista Tóth Sándor és Csiz­madia Zoltán művei az em­berről szólnak, és aspektusuk is az emberé. Míg a másik tárlat — amiről most szólni kívánok — nem az individiumot célozta meg, és nem is az igazságot, hanem a tömegeket célozza meg, és szándéka nem a művészeté. Szocreál. Nézzük, mi is volt ez a hajánál fogva előrángatott „élvárásstílus”? Sokan azt hi­hetik, hogy a kommunizmus gyümölcse, pedig ez tévedés. Hitler „művészete” pontosan megegyezett a szocreál ábrázo­lásaival, csak a kezekben fel­mutatott szimbólumok voltak mások! A hivatalos definíció maga is változott a kommuniz­mus különböző időszakaiban. Rákosi Mátyás szocreálja tár­gyában, kivitelében, valamint mondanivalójában is kötelező jegyeket viselt: jövőbe vetett hitet tükröző szemeket, kincs­tári mosolyokat, duzzadó mun­kásizmokat, a harcos jelent, és mindezeket lehetőleg a natu­ralizmus eszköztárával megje­lenítve. A témák pedig a kenye­ret osztogató szovjet harcosok (lásd Ék Sándor képeit) vagy az olvasztárok acélcsapolásai (Benedek Jenő és Domanovsz- ky Endre alkotásai) voltak és szinte önmagukért beszéltek — dicsőítvén a szocializmus ren­díthetetlen előretörését. Aztán az ötvenhatos forradalom szét­verte Révai uralmát, és újabb kulturpápa következett. Aczél György már másképpen fogal­mazott. Nem várta el a natura- lisztikus megfogalmazást. Ek­kor hangzott el először a „bű­vös mondat”: a szocialista rea­lizmus tulajdonképpen nem stílus, hanem tartalmi kérdés. Nem a hogyan, hanem a mit került előtérbe — természete­sen kizárva az absztrakció leg­apróbb elemeit is. A stílus nem fontos — mondta Aczél —-, az a lényeg, amit az alkotás mond, amit hordoz. Ebben az időben már nem kellett kipukkanniuk a munkásizmoknak, már a sze­mek sem gúvadtak ki, és las­san az egész mondvacsinált „stílus” az „izmusok korcsa” kilehelte lelkét. Miért nem művészet a korai szocreál? Azért, mert a művé­szet alapvető feltétele az egyén szabadsága. Műalkotásokat nem lehet csoportosan, sőt, tö­megesen befogadni! A művé­szet egyedüli kritériuma nem lehet a tömegek mozgósításá­nak szándéka. Mert az nem más, mint politikai reklám! Ezért is hat mai, nagyon is in­dividualizált korunkban any- nyira mulatságosan ez a kiállí­tás, mert akarva-akaratlan a számyasbetétek és a remek be­fektetések pszichózisát juttat­ja eszünkbe! Egy hazug és hamis világ megrendelésére csak hazug és hamis miívek születhetnek. Olyanok, amelyek előtt az em­ber - - ha fiatal, hát jókat ne­vet, ha pedig megélte azt a kort, szorongani kezd, és ökölbe szorul a keze. A kiállításnak minden való­színűséggel ez is volt a szán­déka. Távoli és idegen világ néz le ránk a „művekről”, most már nem tüzel békeharcra, nem buzdít az ötéves terv teljesíté­sére. Olyan, mint egy őslény­tani kiállítás. Hideg, merev és hátborzongató.

Next

/
Oldalképek
Tartalom