Új Kelet, 1996. szeptember (3. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-23 / 222. szám
U J KELET ■ 1996. szeptember 23., hétfő 9 Nyírtech ’96 Bezárta kapuit a ül. Nyírtech ’96 Számítástechnikai, Irodatechnikai Szakkiállítás és Vásár a nyíregyházi tanárképző főiskolán. A rendezvénynek helyet adó intézmény főigazgatója, Székely Gábor elismerően nyilatkozott a kiállításról, a vásár látogatottsága meghaladta az elmúlt évit, s szélesebb volt a felvonultatott termékek és szolgáltatások skálája, mint tavaly. Összességében jól sikerült a megyében egyedülálló rendezvény. A vásárigazgató, Szent- idai Péter is hasonlóan vélekedett, bár hozzátette, hogy néhány, korábban jelentkezett cég az utolsó pillanatban lemondta a részvételét, s ez okozott némi kellemétlenséget. Ebből a vásár látogatói természetesen semmit sem vehettek észre. Nos, az idei kiállításon a csúcstechnológiát bemutató cégek mellett szép számmal részt vettek olyanok is, amelyek az átlagember pénztárcájához képest is a megfizethető technikát és szolgáltatást nyújtották. Nagy sikere volt a mesetelefonnak, az üzletemberek kapcsolatokat építhettek ki olyan kereskedőkkel, akik a mobil számítástechnika minden kellékét ajánlották, például a mobiltelefonnal, mini nyomtatóval összekapcsolható, aktatáskában elférő irodai informatikát. Minden eddiginél nagyobb volt a forgalom a Szab-I- Net standján. Az Interneten, a világot összekötő nemzetközi számítógép-hálózatban rejlő lehetőségek után orvosok, tanárok, diákok, vállalatok képviselői érdeklődtek. A Szab-I-Net munkatársai pedig a leglehetetlenebb érdeklődő kéréseknek is eleget tettek, többek között a kicsiknek megmutattak egy Amerikában kedvelt moziajánló programot, orvosoknak egy nemzetközi kórbonctani archívumot. — Nemcsak az üzletemberek építgették a kapcsolataikat, hanem a szevezői csapat is — mondta a vásárigazgató. — Sok hasznos ötletet hallottam arról, hogy milyen irányban bővítsük a következő rendezvényt. Valószínű, jövőre a főiskola kiállítási területének, a Ke- rengőnek világa részben a Szab-I-Net körül fog forogni, de nem elképzelhetetlen egy oktatástechnika irányú profilbővítés sem. Ehhez mind a hely, mind a szellemiség adott. Szeretném tovább építeni a kapcsolatot a városházával és a közjogi kamarákkal, mert az esetleges szorosabb együttműködés hasznára válhat a kiállításnak, a résztvevőknek, a látogatóknak. Intelligens város Elektronikus levél a polgármesternek Virtuális városháza Tarnavölgyi György önkormányzati képviselő Fotó: Bozsó Filmekben már láthattuk a jelenetet, melyben az amerikai polgár az otthoni számítógépe elé ülve intézi ügyesbajos dolgait. Tarnavölgyi György, a nyíregyházi önkormányzat képviselője szerint ez immár nem fantasztikum, hanem a közeli jövőben megvalósítható elképzelés, ami nemcsak az önkormányzati munka hatékonyságát javítaná, hanem komoly megtakarítást is jelentene. Az intelligens város mint fogalom annyit jelent, hogy a települési lakóházak, üzletek, bankok, közintézmények számítógépeinek jelentős része egyazon számítógép-hálózatnak a tagjai, s a felhasználók az elektronikus kapcsolaton keresztül intézik mindennapos ügyes-bajos dolgaik egy részét. Olcsóbban, kényelmesebben, mint ma. Nos, Nyíregyháza lehetne intelligens város, mert az alaplehetőségei nagyságrendekkel jobbak, mint az ország legtöbb településének. Ezt egységesen vallják a megyei számítástechnikai, informatikai szakemberek. Nyíregyháza nagyon jól kiépített kábeltelevíziós, illetve telefonhálózattal rendelkezik. Nemrégiben megalakult a városi, a megyei ön- kormányzat, a kábeltévé szolgáltató vállalat, a térségi telefontársaság és a tanárképző főiskola részvételével a Szab-I-Net Közhasznú Társaság. Velük párhuzamosan a PhonetX is betört az Internet szolgáltatói piacra. E két szervezet teremti meg az Internet-kapcsolatot, s mint szolgáltatók, rajtuk keresztül érhető el a nagyvilág, telefonon vagy a kábeltévé hálózatán kérészül. A szakemberek véleménye szerint egy-két évig még meglesz ez az előnye a megyeszékhelynek az ország többi városával szemben. Az előejelek kedvezőek, egyre nő az Internet-használó magánszemélyek száma, s szaporodnak azok a közintézmények, könyvtárak, iskolák, amelyek a világhálózatra csatlakoznak. Az APEH, a társadalom- vagy az egészségbiztosító nemsokára rendelkezik saját, belső számítógép-hálózattal, amely ezután csatlakoztatható technikailag megoldható adatvédelemmel ellátva az Internethez. A közjogi kamarák is hamarosan megkezdik az informatikai fejlesztéseiket. A vasút és a Volán is komoly erőfeszítéseket tesz ez irányban. Lassan a technológiai háttér teljesen kiépül. A legnagyobb megoldandó feladatnak viszont az emberi gondolkodásmód megváltoztatása tűnik. A tudat nehezen szokik hozzá a robbanásszerűen kitáguló világ lehetőségeihez. A vezető vállalatok ma már nem tudnának létezni informatikai háttér nélkül, de a számtalan kisvállalkozás egyelőre nem látja előnyét. Emellett széles az a közönség, akik szeretnének bekapcsolódni egy intelligens város szolgáltatásaiba, de számukra a technika megfizethetetlen, viszont akik megvásárolhatnák az alap- rendszert, azokat nem érdekli a dolog—egyelőre. Lassan változik a gondolkodásmód, de a bátor kezdeményezők nyernek, nem csak tapasztalatot, hanem piacot is... — A „virtuális városháza” elnevezés egy szegedi önkormányzati képviselőtől származik — mondja a képviselő, aki szabad ideje jó részét az Interneten „barangolva” tölti. •»— Szemők Árpáddal azonnal kapcsolatba léptem — természetesen elektronikus levélben (e-mail) —, amikor hírét vettem kezdeményezésének, ugyanis engem már jó ideje foglalkoztatott egy ilyen terv. Szegeden megalkotta azt, amit jómagam Nyíregyházán terveztem, s ez természetesen megkönnyíti az én dolgomat is. A lényeg a következő: a „Nyíregyházi Virtuális Városháza” a városi önkormányzat úgynevezett honlapja, vagyis képes, szöveges információs oldala lesz az Interneten, amely sok-sok hasznos szolgáltatást nyújt a város lakosságának. Megtalálható rajta a város vezetőinek és az összes képviselőnek a fényképes bemutatkozása, közvetlenül lehet elektronikus levelet írni a polgármesternek vagy bármelyik városatyának, tájékozódhat a városlakó a képviselő-testületi bizottságok és a polgármesteri hivatal „dzsungelében”, sok információt megkaphat, amiért esetleg egyébMindezt Kertész Attila, a Magnum 44 Személy- és Vagyonvédelmi Kft. vezetője mondta a biztonsági berendezésekről beszélgetve. Meggyőződéssel állította, hogy a számítás- technika segítségével gyakorlatilag minden tettest el lehetne fogni — még a helyszínen. ként személyesen vagy levélben kellene megkeresnie a hivatalt. Tanulmányozható lesz a városi önkormányzat összes rendelete és határozata, a testületi ülések jegyzőkönyvei és így tovább... Egyedül kezdtem el ezt a munkát, abból kiindulva, hogy szerintem ez a jövő útja, amennyiben Nyíregyházán valóban az ország többi részét megelőzve épülhet ki egy nagy területet átfogó Internet-elérési lehetőség. Az „elektronikus város”, az Interneten át történő ügyintézés, vásárlás, információkérés stb. nem utópia—elérhető közelségben van Nyíregyházán! Immár nem vagyok magamban, hiszen egyrészt a Szab-I-Net Kht. mint Internet-szolgáltató, másrészt a megyei könyvtár pótolhatatlan segítséget nyújt. A könyvtárban egyébként már készülődik egy „Intemet-kávéház”, ahol csekély díjazás ellenében bárki leülhet a gép elé, e-mailt küldhet és kaphat, barangolhat a hálózaton! Egyre több a városban az olyan iroda és lakás, ahol csatlakoztak vagy csatlakozni akarnak az Internethez, tehát folyamatosan nőni fog szerintem azok száma is, akik a Virtuális Városháza A védelmi rendszer egyszerű: a diszpécser előtti számítógép tartja a kapcsolatot a hagyományos mozgás-, hang- és nyomásérzékelőkkel behálózott épületekkel. A tolvaj, amikor behatol, semmi vészjelzést sem tapasztal, s általában nyugodtan elkezd dolgozni. A riasztók jelzésére a disz— Van egy másik elképzelésem is, ami az önkormányzati munkát javítaná-könnyítené. Nem én találtam ki, de azonnal „ráharaptam”, amikor Bodnár János, a polgármesteri hivatal számítógépes atyamestere megemlítette: milyen jó lenne, ha minden képviselő számítógépen olvashatná az előterjesztéseket, testületi anyagokat stb. Azonnal az eszembe ötlött, hogy hányszor kerülget a guta, amikor alig bírom megemelni a táskámat a testületi ülésekre menet, annyi papírt kell vinnem. Nem tudom pontosan, hány kilót kapok egy évben, de mázsányit! Ha megvalósulhatna, hogy az Internetre csatlakozva a képviselő otthonról egyszerűen lehívja a saját gépére az írásos anyagokat a polgármesteri hivatalból, akkor ez milliós megtakarítást is jelentene a városnak, hiszen a papír, a fénymásolás igen költséges mulatság... Ha minden képviselő rendelkezne egy „hivatali” hordozható számítógéppel, ami ma már nem túl drága, bizony nagyot léphetnénk előre. Becslésem szerint egy éven belül megtérülne a gépek ára! Persze, lehet: kisebb gond a számítógépek megvásárlása, mint az, hogy minden képviselőtársamat rá is vegyük azok használatára. De szerintem van olyan rugalmas ez a testület, hogy előbb-utóbb ez is sikerüljön... „Nagy húzása” lenne ez Nyíregyházának! pécser számítógépe azonnal egy kódot ad ki, amely beazonosítja a megtámadott épületet, annak azt a helyiségét, ahol a tettes éppen tartózkodik. Egy telefon a kutyás, fegyveres akció- csoportnak, akik három—öt perc alatt körbezárják az épületet, rádión kapva a diszpécseri üzenetet, hogy merre halad az épületen belül a betörő. A rendőrség pedig a megjelölt helyiségben elfoghatja a tolvajt. A számítógépes védelmi rendszer a tulajdonostársakat is védi egymástól. Feljegyez minden munkaidőn túli, épületen belüli mozgást másodperc pontosan. így nem lehet azon vita, hogy ki és mikor járt utoljára például egy irodában. A számítógépes védelem olyan, mint egy néma sikoly: csak az hallja meg, akinek joga van arra. Internet-bár CyberCafe „Kisasszony, kérnék egy üdítőt, egy erős kávét és egyelőre két órát.” Ma, Nyíregyházán kicsit furcsán néznének ránk a bárpultosok, ha ilyen kéréssel állnánk elő. Nem sokáig. Ugyanis hamarosan — egyszerre három helyen is — CyberCafe nyílik, ahol e fenti kérésre valami olyasmi választ adnak a pincérek, hogy „kellemes böngészést, vagy jó utazást!” A CyberCafe berendezését tekintve nem sokban különbözik egy presszótól. Annyiban más, mint az alapvető vendéglátói szolgáltatás, hogy rengeteg számítógép áll az asztalokon. A CyberCafe egy olyan bár, ahova betérve nyilvános Internet-hozzáférési pont van kiépítve. A szolgáltatás lényege, hogy a vendég kellemes, nyugodt környezetben órákig böngészheti az Interneten létező, gyakorlatilag végtelen lehetőségeket. Társaloghat, levelezhet, ritka programok után kutathat, információt gyűjthet. A „pultostól” igény szerint kaphat egy hálózati elektronikus postacímet, ahová fogadhatja a csak neki szóló válaszokat, üzeneteket. A megyeszékhelyen az előzetes hírek szerint szinte egy időben három CyberCafe is nyílik rövid időn belül: egy' a megyei könyvtárban, egy a Szarvas utcai tízemeletes irodaházban, egy pedig a belváros szívében. Közöttük lesz olyan, amelyik ingyenes Internet-használatot enged, de valószínűleg valamelyikben méltányos óradíjat kell majd fizetni érte. Akik nem engedhetik meg maguknak, hogy egy viszonylag gyors számítógépet vásároljanak otthonra egy modemmel együtt, de szeretnék megismerni az Internet-világot, ők fogják megkedvelni ezeket a helyeket. Az oldalt írta: Vitéz Péter Kábelátvágás Egyre több általános és középiskola vezetősége dönt arról, hogy az intézményi oktatás nem lehet meg a legfejlettebb informatikai képzés nélkül. Ehhez ma már nélkülözhetetlen a nemzetközi hálózat, az Internet ismerete. Megye- szerte több mint tíz oktatásinevelési intézmény vette tervbe a hálózati csatlakozást, amely a diákok jobb felkészültségén túl az iskola munkáját is jelentősen támogatja A nyíregyházi Apáczai Csere János iskola a napokban csatlakozott az Internet-felhasználók közel 60 milliós táborához. Az intézményben szeptember 25-én, szerdán adják át a rendszert, ahol ünnepélyes keretek között ,'árhatóan Magyar Bálint művelődési és oktatási miniszter vágja át. stílusosan nem a szalagot, hanem a felavató kábelt. .ajtaján” belépnek! Számítógép a biztonságért Néma sikoly Kezdetben sikoltoztak az emberek, ha veszélybe került a vagyonuk, a jobb módúak testőröket fogadtak, bonyolultabbnál bonyolultabb zárakat tettek fel, majd riasztókat szereltek mindenhova, amik csak arra voltak jók, hogy a tettest figyelmeztessék: itt az ideje, hogy a cókmókjával együtt kereket oldjon. A számítástechnika ma már a tettenérésben segít, hogy a helyszínen lehessen lefülelni a tolvajt.