Új Kelet, 1996. szeptember (3. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-03 / 205. szám
UJ KELET Múlt és jelen 1996. szeptember 3., kedd 7 A Tisza-szabályozás emlékére A mérnökök mérnöke Mondták már mérnökök mérnökének, a magyar mérnöktársadalom legtekintélyesebbjének, de minden jelző eltörpül hatalmas, örök életre szóló munkája, a Tisza-szabályozás mellett. veit. Neki köszönhető, hogy ha csak egy vonalon is, de már a múlt század első felében hajózható lett a Duna. Ezekért a munkálatokért az Akadémia előbb levelező tagsággal tiszteli meg, később, 1840-ben akadémiai rendes taggá választják. Sokoldalúan képzett mérnök volt, értett mindenhez, ami valamilyen formában folyóvizek állapotáról szólt. Az aldunai átjáró befejezése után részt vett sok vízügyi probléma megoldásában. Magyar- ország első számú vízügyi mérnöke lett. Mindezek a munkák eltörpülnek élete főműve, a Tisza-szabályozás mellett. A terveket Széchenyi megbízásából 1846. március 8-án tette le az asztalra „A Tisza folyó általános szabályozása” címmel. A terveket két héttel később vitatták meg. Ahogy lenni szokott, a vitában elsősorban az anyagi érdekek csaptak össze, a célszerűség szinte semmit sem számított. Vásárhelyi a vita hevében szélütést kapott és meghalt. 1847-ben a Tisza- Völgyi Társulat egy jóval olcsóbb, különben igen alaposan átgondolt tervet fogadott el. Aztán, ha nem is hosszú időre, a Tisza-szabályozás lekerült a napirendről. 1850- ben királyi leirat alapján, amely nagy összegű állami támogatást is ígért, folytatódtak a munkák. A kivitelezéskor derült ki, hogy Paleo- capa Péter terveit nem lehet megvalósítani. Fokozatosan visszatértek Vásárhelyi le- képzeléseihez, végül is jelentéktelen változtatásokkal az ő álmait hajtották végre. Ha életében nem is, de halálában elégtételt kapott, különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy mai vízügyi mérnökök is az Vásárhelyi Pál ő útmutatásai alapján foglal(1795—1846) koznak folyóinkkal. Berki Antal (Uj Kelet) Nem élt hosszú életet, mindössze 51 évet szabott ki neki sorsa, mikor a szélütés véget vetett életének. Nálunk valahogy mindig ilyen a reformerek élete. Őrültek háza, önmaguk ellen fordított gyilkos fegyver, korán jött, értelmetlen halál. Mégis, minden korban vannak bátrak, akik vállalják a küzdelmet, akiket nem lehet beletemetni a mocsárba. Vásárhelyi 1816-ban szerzett mérnöki oklevelet. 1819-ben kezdett vízügyesként dolgozni. Előbb a Tisza, a Kőrös, a Berettyó felmérésével bízták meg, később bekapcsolódott a Duna térképezési munkálataiba. Tehetsége ekkor bontakozott ki igazán. Munkája felkeltette Széchenyi figyelmét, aki akkor hajózási és közlekedési királyi biztos volt. A gróf és az egyszerű családból származó mérnök között komoly barátság fejlődött, annyira, hogy Széchenyi Angliába is magával viszi egyik hosszú útjára. A négy hónapig tartó külföldi út alatt látóköre kiszélesül, megismerkedik az akkor élenjáró angol vízügyi technikával. Hazaérve, Széchenyi megbízásából elkészíti az aldunai vontatóút térBürget Lajos S oha nem feledhető élményem az a pár nap, amit Franciaországban tölthettem a forradalom kitörése kétszázadik évfordulóján. Lenyűgözőek voltak a rendezvények, az utcai vigasságok, a felvonulások, parádék, népünnepélyek. Mindenre visszagondolva azonban mégsem ezek maradtak meg bennem a legélénkebben. Valami más. Az, hogy Franciaország egy emberként ünnepelte a nemI zet egyik legnagyobb történelmi eseményét. Amikor azt mondom, hogy egy emberként, akkor ebbe beleértendő minden párt, mozgalom, szervezet. Mert a nemzet ünnepe nem valakiké. A nemzet ünnepe — francia felfogás szerint — a nemzeté. Nem lett volna rossz, ha { ezt az itthoni politikusok meg mások is látják. Akkor talán nem lenne az ember I szájíze kissé keserű egy augusztus 20. után. Ilyen volt, igaz, március 15-öt követőÖkológiai katasztrófa volt, az élet megy tovább! Pusztultak a székely erdők Dreguss Gyöngyvér (Brassó — Románia) Fél év telt el ama szörnyű éjszaka óta, mikor Kovászna és környéke lakói azt gondolták, hogy ez nem lehet más, csak a világvége. A november ötödikéről hatodikára virradó éjjel orkán erejű szél tombolt a Vrancsa-hegység nyugati vonulatában. Zabola és Csomakörös között több mint egy millió köbméter fenyőt tarolt le a nemere. Vajnafalva egy hét után is olyan volt, mintha lebombázták volna. Lecsupaszított háztetők, tar hegyoldalak ágaskodtak. A Kopacz is valóban kopasz... A Tündérvölgyből alányúló hegyoldal teljesen tar volt. Legutóbb 1959-ben történt ilyesmi, akkor 5 év kellett az eltakarításhoz. Letarolt, kopasz hegyoldalak. Lábuknál gidres-gödrös út. Dübörgő, fát szállító teherautók zavarják a fürdőváros, Kovászna csendjét. A szívkórházban csendre és nyugalomra vágyó betegek sűrűn panaszkodnak a 2—3 percenként, szinte menetrendszerűen közlekedő masztodonok csapta zaj és a nyomukban kavargó fullasztó por miatt. „Vajnafalva már nem a régi... Újracserepeztünk egy- egy, a novemberi orkán által lecsupaszított tetőt, most új, de a fenyvesek csak az emlékezetünkben élnek... És tudja, lelkem, míg 100 év múlva itt újra fenyveserdő lesz, arra én már régen a földben leszek” — mondja egy idős bácsi, míg a buszt várjuk. „Nem valós az újságok által becsült 1,5 millió köbméteres kár. Egymillió köbméter fenyőt tarolt le a Nemere” — mondja Vasile Hulpoi erdővédelemmel megbízott mérnök, a kovásznai kerületi Erdészeti Hivatal munkatársa. „Ez a pontos, statisztikai adat. Egyébként 14 ellenőrző-, megfigyelőállomásunk van, ahol a rovarok, különböző bogarak fejlődését és elszaporodását figyeljük, ha szükséges, megelőző intézkedéseket foganatosítunk ezek támadásai ellen. Nem valósak azok az információk sem, amelyeket egyes újságok közöltek, miszerint fertőzések támadták volna meg a kidöntött, elszállítat- lan rönköket. Csupán két helyen bukkantunk fakérget megtámadó rovarokra (Ipi- dae), de ezeket lokalizálni tudtuk. Az viszont igaz, hogy ezt a területet legalább még 2—3 évig nem telepíthetjük be fenyőfélékkel. „Románia évente 14 millió köbméter fát termel ki. Ebből a kovásznai erdőfelügyelőség 60 ezret. A jelenlegi 1 millió és a szokásos 60 ezer között jelentős a különbség. Fokozott a munkaütem, fokozottak a gondok. Eddig 400 ezer köbméter fát mentettünk meg az enyészettől. Hatszázezer még úgy fekszik, ahogy a vihar kidöntötte, de reméljük, hogy ’97 tavaszáig mindet kocsikra rakhajtuk. A gyökereknek, csonkoknak, tuskók- nak el kell porladniuk ahhoz, hogy újratelepíthessük a területet tűlevelűekkel. Az Erdészeti Hivatal úgy döntött, hogy kezdetben lombhullató csemetéket telepít. Már húszezer csemetét ültettünk el” — mondja Kovács Gyula, az erdőállomány fejlesztéséért felelős mérnök. Egy év sem telt el azóta, hogy ismét megjavították a Kovászna—Komandó kövezett útszakaszt. A fát szállító teherautók feltörték az utat, majd lentebb, a városban a vízvezetékeket, a szűk utcákban házak falai repedeztek meg. Már évek óta nem közlekedik a kisvasút, melyet csak ipartörténeti értéke mentett meg a teljes felszámolástól. A régen élt városrendezők tudták: a falusias jellegű település utcái nem alkalmasak a nehézgépkocsi-forgalom lebonyolítására. en, ilyen lesz bizonyára október 23-at követően is. Mert mi ilyenek vagyunk. Ilyen tyúkröptűek. Nálunk mindenki külön ünnepel. Mindegy, hogy Petőfi, Kossuth, Szent István, Nagy Imre. Nálunk mindenki külön értelmez, maítéljük tevékenységét. Azok a bizonyos honfoglalók is elég régen érkeztek ahhoz, hogy már tudjuk, kik voltak, honnan jöttek, mit tettek, mit akartak. De nekünk ezer-ezer- száz év is kevés ahhoz, hogy létrehozzuk a közös nevezőt. mét sem lehet másként, csak a sine ira et studio gyakorlata és elmélete, vagyis harag és részrehajlás nélkül megítélni. Nos, mi mindig haragszunk, mindig részrehajlunk, függően a napi politikai érdekektől. Gondolatok ünnepek után gyaráz, aktualizál. Függetlenül a történelmi események valóságától. Pitiánerek vagyunk, szűk pártérdekek gúzsában vergődők, mulatságos politikai kretének áldozatai, nosztalgiázó öregurak butaságain rágódók, a történelem szerencselovagjainak célpontjai. Pedig mondjuk Szent István már elég messze van a múltban ahhoz, hogy megAz újabb eseményeket nézve talán még mentség, hogy élnek sokan ötvenhatos valódi és álveteránok, hogy 1848—49 alig százötven éve történt eseményeit lehet ide- oda forgatni, éppen nemzet- állami okokból, nemzetiségi politikai meggondolások alapján. Ez is csak magyarázat, mondvacsinált mentség, hiszen egy nemzet történelPedig lassan meg kell tanulni ünnepelni. Nem azt kell csócsál- ni, amit csócsáltatott a helyi televízió igencsak gyenge ripor- terecskéje, hogyan is volt 20-30- 40 évvel ezelőtt, ki mit gondolt akkor. Inkább azon kellene mélyen elgondolkodni, vajon mél- tó-e magunkhoz, a történelemhez az, hogy egy-egy nagy nemzeti, állami ünnep alkalmából nHBBBBBBHBBHBi külön vonulunk politikai szeparéinkba, hogy ott magunk sírjunk vagy mulassunk, függően az éppen aktuális hangulattól. Mert akik ma élünk, meg holnap fogunk, fognak élni, azok számára a história nagy pillanatai nemzeti méretekben jelentenek zsinór- mértéket, etalont. T alán megéljük még, hogy egy-egy ilyen nagy nemzeti emlékezés nem lesz klubok, egyesületek, egyházak, pártok megannyi magánünnepe. Mert ez így nem európai. Amikor honfoglalásról volt szó, a hét, különböző érdekű, eredetű, nyelvű törzs vezére is megállapodásra tudott jutni. Mert egy leendő hazáról volt szó. Mi erre, láthatóan nem vagyunk képesek. Verecke óta csak romlottunk. De reménykedjünk. Talán egyszer valaki Magyarországon járva olyan élményeket szerez, mint amilyenek nekem jutottak Párizsban. Ehhez persze nem elég a rendszerváltás. Ehhez generációváltás is szükségeltetik. Nosza, fiatalok, kezdhetitek! „Hogy ezek a gépmamutok ne okozzanak nagyobb károkat is, ’95. december 14-én a helyi tanács úgy döntött, hogy a forgalmat kerülőútra tereli. Ebben az esetben a teherszállítók kikerülték volna a vajnafalvi részt, de Kovászna egy részén úgyis átmentek volna. A terelőút viszont még most sincs készen. Ekkor a tanács 1996. június 11-én egy másik határozatot hozott: minden köbméter fáért ezer lejt kell fizetnie a szállítónak. Sokan ezt politikai manőverként értelmezték (az egyik brassói napilap arról cikkezett, hogy Kovászna város RMDSZ-vezetése meggátolja a román fa elszállítását a román vállalatokhoz —A szerk.). Holott ezek csak egyszerű határozatok, a város polgárainak, románoknak és magyaroknak a javára. Tanúi voltunk, hogy a nagy forgalom okozta rezgések miatt egy ház egész oldala bedőlt, és majdnem agyonütött két gyereket. Nem is beszélve arról, hogy az utcákban, az úttest közepe alatt halad végig a vízvezeték. A nagy súlytól a csövek mind megrepedtek, felgyűlt a talajvíz, és a pincék is megteltek vízzel. Mindezek után 10 napig letiltottuk a teherautó-forgalmat a városban és a vajnafalvi részen. Jelenleg csak külön engedéllyel lehet fát szállítani a városon át, a terelőút két hét múlva kész lesz, de ez is áthalad Kovászna egy részén — mondja Csíkos Tibor, Kovászna alpolgármestere. Hétfő zsúfolt nap a koman- dói erdőkerületnél. Gyűlés: vállalkozók és sok-sok erdész tanakodik. „Tanulmányok és kísérletek eredményei alapján elhatároztuk: olyan fafajtákat fogunk ültetni, amelyek ellenállóbbak, jobban bírják az itteni időjárást. Az újratelepítést akkor kezdjük el, mikor már nem fenyegetheti semmilyen fertőzésveszély a fiatal csemetéket. Akadály számunkra az, hogy nagyon elszaporodtak a rovarok. Ebből származó komolyabb károkkal még nem találkoztunk ugyan, a fertőzések száma nem nagyobb, mint az előző években, de nyitva tartjuk a szemünket. A letarolt fák 60 százalékát termeltük ki, és remélhetőleg ’97 tavaszáig befejezzük az erdőtisztítási munkálatokat. Igazából a munka csak évtizedek múlva lesz befejezve... — véli Cosneanu Ion, a komandói erdőfelügyelőség igazgatója. Nem mondják az erdészek, hogy az RMDSZ-es polgár- mester politikai okok miatt állította volna le a fa motorizált szállítását, de az erdészek egy része neheztel a tanács e döntése miatt, mert a már kitermelt és el nem szállított rönköket fenyegeti a veszély. Az a kidőlt fa, amelyik akár egy-egy kis gyökerecskével is, de kapaszkodik a földben, nincs veszélyben. Mindenki a maga érdekeit, közvetlen környezetének érdekeit védi. így van ez jól. A gondok mellett a vadászok az őszi szarvaslesre is készülnek. Megy tovább az élet... i
