Új Kelet, 1996. szeptember (3. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-18 / 218. szám

UJ KELET *s mm I Világjáró 1996. szeptember 18., szerda íi Uniós álmok Önmagában persze nem megváltó az idegenforgalom. De tudomásul kell venni, hogy a mikroelektronika mellett ez a legdinamikusabban fejlődő ágazat. Mond­hatnánk divatos szóval, hogy húzóágazat. Szíveseb­ben használom ennél a jövő ágazata kifejezést. Az ide­genforgalommal szerintem az a legnagyobb baj, hogy a vele foglalkozók egyszerűen képtelenek felfogni, hogy itt nem kis, piti, amatőr módra megfogalmazott projektekről van szó, hanem egy olyan komplex fej­lesztési irányzatról, mely felfűzi a regionális lehetősé­geket, épít azokra, de sosem kis, elszigetelt térségek­ben, tervekben, megjelenési formákban gondolkodik. Bürget Lajos publicisztikája Az idegenforgalom ugyan­is nemcsak szálláshely, ét­kezés és némi helyi látnivaló. A közlekedési infrastruktúra, a jármű-szervizhálózat, az egészségügyi ellátás, a pénz­váltási lehetőség, a szórako­zás, a kiadványok irányt mu­tató együttesei, a szakszerű idegenvezetés, a parkolási lehetőségek, a szolgáltatók kultúrája, a különleges szol­gáltatások, mint például sza­una, kiváló információs rend­szer utakon és településeken, képeslapok, filmek, videók kínálata, gépkocsikölcsönzés, a különböző felekezetűek mi­séi, az út menti pihenőhelyek — hogy csak néhányat említ­sek — olyan feladatszöve­vényt alkotnak, amelyek első látásra is sejtetik: nem elég egy-egy település vagy kis régió erőfeszítése. Az idegenforgalom másik jelentős tényezője a vállalko­zó. Az a családi alapon neki­veselkedő, aki más tevékeny­ségéből szerzett tőkéjét — éppen a több lábon állás ér­dekében — befekteti szálloda, panzió, szálláshely, étterem, kávéház, cukrászda, kis üzlet, áruda építésébe. Nem akármi­lyenbe, csak a minőségi meg­oldás elfogadható, hiszen a piac, az igény nem tűr meg mást. Ez sem egyszerűen el­határozás kérdése, ez felveti az adózást, a kedvezményt, az érdekeltséget, a piac ismere­tét, amit bizony egy-egy em­ber magától aligha képes összhangba hozni. A jó tanács itt kevés, ehhez átgondolt ide­genforgalmi képzési, támoga­tási politika kellene, nem hi­vatalban születő ötletekkel, hanem a valóságra épülőn. A jó példákat legtöbb eset­ben Ausztriából és Németor­szágból hozzák az emberek. Ahol minden működik, hét­köznap és vasárnap, reggel és este, kis faluban és nagy vá­rosban egyaránt. A példáló­zók ugyanakkor elfelejtik, hogy a ma működő is indult egyszer, hogy akár az osztrá­kok, akár a németek szemlé­letet is adtak ahhoz, hogy ven­déget fogadni nem egyszerű­en pénzszerzés, hanem körül­tekintő és sokolda ú munka, kockázattal, de sikerrel is, hogy az idegenforgalom szol­gáltatás, ahol a kiszolgálni ki­fejezés szó szerint értendő. Nem véletlen, hogy akár az olaszoknál, akár az osztrákok­nál, a németeknél, a svájciak­nál az idegenforgalom a nem­zeti össztermék tisztes hánya­dát hozza, amiből kitűnik az is, hogy csak átgondolt és egységes koncepciót tükröző idegenforgalmi politika hoz­hat sikert. Mi a vergődés korszakában élünk, leszámítva néhány du­nántúli települést, ahol az osztrák közelség már mozdí­tott valamit. Ott sem az igazi, de legalább történt néhány lé­pés előre. A megyében is úgy tűnik, ehhez a csodálatos, jövős iparághoz mindenki ért. Pedig ez nem így van. Senki sehol még nem látott olyan, egy vállalkozni akaró számá­ra is elérhető, szakszerű, me­gyei és országos koncepciót tartalmazó, a nemzetközi kí­vánalmakat is summázó mun­kát, amely alapján valaki el­döntheti, vállalkozzék vagy sem, és ha igen, hogyan. Ha valamit pályára akarunk állí­tani, akkor a minimum, hogy ezt átgondoltan tesszük, meg­határozva célt, eszközt, irányt Nem lehet ezt másként tenni akkor sem, ha az éppen éledő, de a jövőt meghatározó ide­genforgalomról van szó. Tehát nem megváltás és Megváltó kell, hanem bölcsesség, át­gondoltság, európai léptékben gondolkodni tudó szakértés. Ha ezt sikerül összehozni, akkor itt, Szabolcs-Szatmár- Beregben is előre léphetünk, nemcsak bátortalan egyéni lé­pésekkel, hanem a lehető­ségnek megfelelő lendülettel. F ogyókúra-hisztéria MTI Az angliai középiskolák tanulóinak körében elter­jedt a feltevés, hogy a so­vány egyet jelent a széppel, és már kilencéves kislányok is fogyókúrázni kezdenek. A fogyókúrázó serdülők pél­daképei azonban nem szu- permodellek, hanem sovány osztálytársaik, édesanyák, sőt, játékbabák is — nyilat­kozta Andrew Hill, a leedsi egyetem magatartás-pszi­chológusa. Hill szerint a test­súlynak semmi szerepe nincs a fogyókúrázó serdülők el­határozásában, amelyet el­sősorban az általuk elképzelt ideális testalkat határoz meg. A soványakat nemcsak vonzóbbnak tartják, hanem értelmesebbnek és népsze­rűbbnek is. A „kövér” olyan szó a szemükben, amelyet va­lamennyien megvetnek. A fi­úk is szeretnék, ha más lenne a testük, de csak a lányok akar­nak soványabbak lenni. Négyezer kilométer a Szfinx földién Gyermeksorsok a Nílus mentén Kangúr Tibor A ba’sisért, „a busás” juta­lomért lökdösődő gyerekek csoportjait sem tudtam meg­szokni, de sokkal szívszorí- tóbb volt az a látvány, melyet mint helyi jellegzetességet mutatott meg kísérőnk az egyébként lépcsős piramisáról nevezetes Szakkarában. Egy valaha szebb napokat látott kétszintes épület hatalmas földszintjén tucatnyi, tíz év alatti gyermek ült szövőszéke előtt. Apró ujjaik egy pillanat­ra sem álltak meg, ördöngősen bújtatták a készülő szőnyeg színes fonalát a függőleges szálak között. Még egy—két ütés a helyreillesztéskor, és munkájuk nyomán piramisok, szfinxek, tevék és pálmák bon­takoztak ki a semmiből. Már azon törtük a fejünket, mivel lehetett rávenni a gyerekeket, hogy egész nap a szövőszék mögött görnyedjenek, amikor véletlenül megláttuk egy kis­lány arcát. Szeme a semmibe nézett, arcán torz mosoly ült. Hirtelen ráébredtünk, hogy valamennyi gyermek sérült, szellemileg visszamaradott. Hát ezért nem szólnak semmit, ezért dolgoznak megállás nél­kül. A látvány a csak könyvek­ből ismert, a gyermekmunkát kíméletlenül kihasználó vad­kapitalizmust idézte. A tulaj­donos képviselője láthatólag a biztos vásárlás reményében ajánlotta portékáit. Még büsz­kén mesélt valamit az alacsony önköltségről, a szőnyegek tar­tósságáról, termékei kelendő­ségéről, de ezt már nem hal­lottam, a gyomorforgató lát­ványnál még a kinti hőséget is jobban elviseltem. Az első néhány nap tartóz­kodtunk, idegenkedtünk Ta­nktól, de lassacskán kölcsö­nösen bizalmunkba fogadtuk a másikat. Tapasztalva kap­csolatunk elmélyülését, bát­rabban érdeklődtünk Tarik családja felől, és a mohame­dán férfiaknak lehetőséget nyújtó többnejűségről is. Megtudtuk, hogy a muszlim férfiaknak négy feleségük lehet, de nem mindenki hasz­nálja ki a lehetőséget. Ta­nknak egyetlen felesége van, de elmondása szerint többet nem is akar. Egészségügyi problémák miatt nehezen született gyermekük. Felesé­ge félt is, hogy egy másik asszonyt is visz a házhoz, de erre nem került sor. A több feleség több gondot jelent, az elért életszínvonal feladása pedig nem éri meg az esetle­ges előnyöket — foglalja össze hamiskás mosollyal a szá­ja szegletében Tarik monogá­miájának leg­főbb okát. Nem minden­ki gondolkodik azonban így. A szegényebb, isko­lázottabb férfiak általában azt az ősi elvet vallják: a több feleség na­gyobb hatalmat jelent. A Korán előírásai szerint, valamennyi fele­séget és gyereket egyformán kell szeretni és meg­becsülni. Az is igaz, hogy mind­ez nem zárja ki a munkára nevelést. Egyiptomi utunk során számtalanszor tapasztal­hattuk, hogy a kereskedők gyermekei az eladásban hasz­nosan tudtak segédkezni, mi­közben látszólag céltalanul kó­száltak a közeli utcákban, vagy éppen az üzlet környékén be­szédbe elegyedtek az idegenek­kel. Majd a „véletlenül” épp náluk levő áruminta megmuta­tása után egy közeli üzletbe — a sajátjukba — vezettek min­denkit, ahol már a családfőre várt, hogy addig puhítsa az ide­gent, míg az vásárlóvá nem válik. Vannak azonban olyan gye­rekek is, akik soha nem isme­rik meg az ilyen munka keserű ízét, mert hófehér limuzin és inas szállítja őket a marcona őrök védte iskolájukba, mint ahogy láttuk ezt Kairó előkelő negyedében. A Nílus oldalcsatornája játszótér, mosoda, fürdőszoba az embernek, illemhely az állatoknak Helikopterről a folyóba Dreguss Gyöngyvér (Brassói Lapok) Biciklizik (házoidalon), kocog (tömbházak falán), tojást eszik (nem egyet, több tízet), vízbe ugrik (50 méter magasról, esetleg he­likopterből). Végül is csak azt teszi, mint az emberek többsége, csak ő másképp csinálja. Sigmond István 29 éves, ismeri egész Romá­nia. Még nem ért el az em­berélet útjának feléhez, de elérte, amit akart, az em­berek csodálattal megfor­dulnak utána az utcán. — Mondd, te normális­nak tartod magad? — Persze, abszolút nor­mális vagyok. Azt teszem, amire igény van. Tudod, manapság az emberek sze­retik a szenzációt. — Hová való vagy, mely városnak lehetsz díszpolgá­ra, ha majd egyszer sikerül végrehajtanod valamely szuperőrült kísérletedet? — Kolozsvári vagyok... — Mikor pattant ki elis­merten pihent agyadból az ötlet, hogy be kellene kerül­nöd a Rekordok Könyvébe? — Körülbelül 3—4 éve határoztam el, hogy addig nem lesz nyugtom, amíg be nem kerülök a Guinnessbe. Amúgy ezt az egész bolon­dos életmódot az apámtól örököltem, ő Ákos László, aki kalapácsvető volt. De néha a súly kot is elvetette... — Miként te is jó néhány­szor. Hányszor, hol, mikor? — Az első komoly pró­bálkozásom 1994. június 14-én volt, amikor tűzoltó­létráról ugrottam a Ko­lozsvár mellett lévő Tarni- ca-tóba. A csobbanás jó messzire gyűrűzött. A kö­vetkező „fejesem” Buka­restben hajtottam végre, 35 méter magasról, he­likopterből ugrottam a Dambovita folyóba. Majd 6 perc alatt 800 cigarettát szívtam el... — Nikotinmérgezés, kö­högés, semmi? — Persze, a tüdőm... kissé bántotta. De utána gyorsan, 4 perc alatt 29 főtt tojást ettem meg... Fé- lixen a Somes, Mures és az International Szálloda fa­lán sétáltam. Bukarestben Cérna és a Dorobant Szál­lón. Imádok sétálni, itt Brassóban pénteken 16.00 órakor a Roland-házról fogok „lekutyagolni”, ezút­tal egy újsággal a hónom alatt, kezemben egy tálcán Milli tejjel, és üdítővel ereszkedem le. Mert az ember életében a legfonto­sabb a mozgás, az informá­ció és a kaja. A kötelet lent a jövendőbeli feleségem, Lucia fogja. így már a pol­gármester előtti vallomás­tétel előtt is életre-halálra össze leszünk kötve... — Te soha nem félsz? — Hát... Nem, nem félek — hiszek az Istenben —, csak izgulok. — Kívánjuk, hogy minél hamarabb sétálj be a Guin­nessbe!

Next

/
Oldalképek
Tartalom