Új Kelet, 1996. szeptember (3. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-14 / 215. szám

Jóni Gyula Ősz Fecskéink vénei tervezik útjukat, Tudják ki indul, S ki marad: éjszakánként Csöppnyi fészkükben elsírják magukat. Mint a fű Közénk születtél, mint a fű, de csak járj-kelj, Láss várost, világot... Mégsem menekülhetsz tőlünk mert hozzánk tartozol! Akaszd ki! Lépj át szívem küszöbén, toldd be a reteszt s akaszd ki a táblát: „minden jegy elkelt.” Soltész Albert: Pihenő tehenek (tusrajz) Forgó S. József A szemétszedő asszony rácsodálkozik a pádon árválkodó vi­rágcsokorra. Rózsa, rózsacsokor. Valakinek nem kellett Én nem is kapok virágot. Kezével szoknyája mély zsebében turkál. Koszos markába téved néhány tompán csengő fémpénz. Kevés! De a csokor sokat ér. Szép szemek, festett száj, gyönyörű ruha, ékszerek. Ilyen virágot olyanok kapnak. Ázott papírszeletkét sodor lába elé a szél. Beleszúrja pálcáját. Leveszi. Zsebbe csúsztatja. Valamire jó lesz. Az elmosódott betűknek már mindegy. A papír mellett visszahullik a pénz is — úgysem elég kenyérre. Szerelmesek szemete sokat ér. Asszonyom! Ezért a virágért odaadom minden pénzemet. Mennyi pénz! A csokorért mind az öné... Négy szem tapad az illatos rózsára. Megfizetem. Az asszony sietve felbillenti csuklójára szurkálóbotja kampóját, és bizonytalanul nyújtja tenyerét. Ez rengeteg! A férfi tétován elballag, majd hirtelen megfordul, és az asszony elé perdülve spanyolos eleganciával meghajol: Az öné asszonyom! A szemétszedő a virágra mered. Nagyot sóhajt. Nyújtja a pénzt. Nem kell. Ajándék. Mint az élet. Akkor is, ha boldogtalan. Irodalom UJ KELET-. . *. í:' \ ■■: m * ./i. „; • • r ■ . , Barcs János — %jdksMíh% HAJNALI STAFÉTA-FUTAM Palotai István (Új Kelet) Két költő verse egy kötetben: pontosabban egy költőé és egy versíróé. Muszáj ezt így kimon­danom, bár tudom, sérti a pyg- malioni érzelmeket, a rímfaragó­szolidaritást, nem is beszélve a közös kőművesi lét gyökereiről. Barcs János a mai magyar líra egyik legemberibb költője. Ver­seinek zenéje, formáinak tiszta íve, az áradó szívmeleg, a szinte már túlzóan szerény és a végsőkig lehántolt formavilág tette azzá, ami: az érthető emberi líra meste­révé! Zagyva és hablatyoló ko­runkban, az értékek teljes züllé­sének időszakában figyelmeztet: , ,Az ember sok szépre érdemes”. A költő otthonosan és termé­szetesen mozog a stílusirányza­tok között. A Lüa lepelben imp­resszionista lírája egy tőről fakad az Ezért büntetnek modem ima­malmával és a Fekete vers archa­ikus zsoltárával — ez a közös tő nemcsak Barcs, hanem általános­ságban a költő igénye a teljesség iránt. Hiába más a hang, a „kér­ges hiányt” kiáltó Angyalföld című műve mégis ugyanaz. Csen­des boldogsága és gyásza életnek és halálnak. Barcsnál az élet szót a Dráva, a halált pedig a vaíjú jelenti. Nem metaforák ezek, hanem valódi átlényegülések, egy korunkban bizton roppant magányos lírikus kivetülései. Nem kétlem én Vajdics Mihály nyírmihálydi alkotó jószándéka­it, nem perelem tőle helyét a magyar irodalomban, de őszin­tén meg kell vallanom, műveit még éretleneknek érzem ahhoz, hogy mesterével, Barccsal egy kötetben jelenjenek meg. írásai a népi költészet epigonját sejte­tik. Mindenesetre mély tisztelet érte Barcsnak (aki kőművesként kezdte életét, miként Vajdics Mihály is az), hogy maga mellé emelte kötetébe tanítványát. Meggyőződésem, hogy nem ki­zárólag a közös múlt iránt érzett tisztelet és nosztalgia vezette eb­ben, hiszen Vajdics szintén tisz­ta szándékú versírónak ígérkezik, noha a Te szemét! című verse, annak hangvétele nem méltó a magyar lírához—természetesen nem politikai, hanem esztétikai okokból. Barcs János mindazon­által megtette azt, amit kevés művész szokott megtenni... írói látlelet Gombás Sándor Ferenc Ménes Attila, a 30-as évei ele­jén járó író Debrecen szülötte. Első könyve 1992-ben látott napvilágot Képzelt testek címmel. Ijesztő ab­szurditással mutatkozott be az ol­vasóknak, majd az 1994-ben meg­jelent Gyógyulófél című kötete re­alista irányultságot mutatott. Ez évben ismét új könyvvel jelentkezett: a Nyugati utcai rém­történetekkel. A novelláskötet az emberi gyarlóság, gonoszság, butaság, nyomorúság és naívság végtelen számú változatát mutat­ja be. Az elbeszélésgyűjtemény egy bárhol létező városszéli utca lakóinak életével ismertet meg napjaink Magyarországában. A kötet elején az író így vall a no­vellákat ihlető élményeiről: ,Minden a Nyugati utcán kez­dődött nekem. Éz a debreceni kis utca különben keresztülvezet Kijeven is, aztán egy kanyart vesz Bagdad szíve felé, és elér egészen Calcutta külvárosáig. Nagyon rendes emberek laknak itt, évtizedekig haldokló özvegy­asszonyok, szellemi fogyatékos fiatalemberek, életük delén toló­kocsiba került férfiak. Innen már a szikes rétek kezdődnek, meg a mocsár, ámenre csak a cigánycsa­patok szoktak kódorogni.” Ennyit tehát a kötet hangulatát és témáját meghatározó alapél­ményről, ami nagyon is hazai, an­nak ellenére, hogy a külvárosok lepusztult világa mindenütt hason­lít valamennyire egymáshoz. Kü­lönös, sajátos ez a szubkultúra. Körülzárt, szilárd keretben zsú­folódnak a történetek, felvonultat a szerző egy emberi panoptiku­mot, de a panoptikum szereplői hitelesek, és élőnek tűnnek. Néz­zünk meg néhányat az alakok közül: frissen vasalt, fekete öl­tönyt viselő törpe (A nagy lamur); a lakása tisztaságáért őrült testvé­rével sziszifuszi küzdelmet vívó asszony (Gábrielné betegsége); az örökös albérlői életet vállaló agg­legény (Gyógyszerfüggőség), avagy a jószándékú építőmunká­sok különös átváltozáson átment csapata (A gödör). Ä novelláknak nem csupán a szereplői táncolnak a realitás és az abszurditás határán, a történe­tek is különösek és fantáziadúsak. Veilinger úr halálra zabálja magát a Karácsonyi történetben. Wolf Andrásék nemcsak szóba elegyed­nek ismeretlen jövevényekkel, de még pálinkával is kínálják (Ufó a kertben). Bákó, a rokkant vadhús­növesztő kórba esett, bibircsókok nőttek az arcán, miután az asszony elhagyta a cukrásszal (Patkányfo­gó)... és így tovább. A groteszk helyzetek szereplői abszurditásuk ellenére pontosan megrajzolt, a mai világban elképzelhető, nagyon is beilleszthető figurák. A valóság­ban mindez megtörténhet és meg­történik. A külvárosi nyomorta­nyák társadalmáról olyan sokat ír­tak, és annyi képet, filmet láthat­tunk, hogy az író látleletét igaznak érezzük. Mindezt a kórrajzot be­fogadhatóvá teszi a stíluseszközök biztos kezű használata. Érték­teremtő, és a modem próza ked­velőinek érdekes, szellemi izgal­mat ígérő olvasmány. Rózsasors Racskó Tibor felvétele Király Lajos Meditációk /. Reánk leselkedik e megbolydult világ: falánk oroszlán gyönge antilopra. Nesztelen, hatalmas ugrás... és karmok közt vergődve elvérzik átokkal teli évezredünk. II. Eszmék és akaratok örvénylenek, akár a tenger, mely szennyet és iszapot is hordoz magában, de lüktetve, pontosan hinti a partra rejtett kincseit. Forgách István Forgácsok óceánon roskatag ladik kozmoszba repített falevél az elgázolt macska szőrét széthordja a szél indulunk érkezünk elesünk felüliünk rálegyintünk — s átallunk Rovatunkban Barcs János és Vajdics Mihály közös verseskötetét mutatjuk be

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom