Új Kelet, 1996. szeptember (3. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-13 / 214. szám

UJ KELET Péntek, 13 1996. szeptember 13., péntek 9 Nyíregyházi babonaköröl; Bagoly Gábor, tavaly még a Nyíregyházi FC-ben játszott a most élvonalbeli Debreceni VSC- s labdarúgó: — Teljesen hidegen hagy az, hogy ma milyen nap van és hányadika. Amikor korábban is voltak „péntek tizenharmadikák”, erről zengett a tévé és a rádió, erről beszéltek az utcán az emberek, emiatt szerintem nincs olyan em­ber, akihez nem jutott volna el a hír. Ugyanakkor én az a típus va­gyok, hogy elraktározom magam­ba azt: van ilyen is és kész. „Babo­na-ügyben” sem szolgál­hatok különösebb érdekesség­gel, csu­pán az jut az 13? Jézus Mária! De hiszen az nekem sze­rencsés napom! Február 12-én, csütörtö­eszem- be, hogy minden baj­noki mérkrőzés előtt meghagyom a kör- szakállam. Ismerek olyan labdarú­gót, aki teljesen megborotválkozik minden hasonló fellépés előtt, én egy kicsit „kozmetikázom”... Legközelebb vasárnap reggel idő­szerű a művelet, hiszen aznap rend­kívül fontos mérkőzést játszunk az MTK-val, a bajnokságot százszá­zalékos teljesítménnyel vezető fő­városi csapattal. Az az érzésem, hogy Garamvölgyi Lajos edző bi­zalmat szavaz nekem a kezdő tizen­egyben. Nagyszerű lenne... Reme­kül érzem magam Debrecenben, lassan majdnem olyan jól, mint Nyíregyházán. Másfél hónapja volt az esküvőm, azóta edzés edzést kö­vet, nincs időnk nászútra. Talán majd télen. Elküldjük magunkat melegebb éghajlatra... *** Kovács Rita, Európa- bajnok, világkupa­győztes úszó, olim- pi­kon: Kedve­lem a tizen- hármas szá­mot, kellemes él­mények jutnak eszembe róla. Amikor tavaly augusztus 19- én megnyertem a kontinensviadalt, a tizenhármas volt a rajtszámom. Számomra ez azóta is kabalát je­lent, ugyanazt az úszósapkát ve­szem fel azóta a versenyeken, és bizony,jól bírja a gyűrődést... Ko­rábban mindig csak elsiklottam afe­lett, hogy „péntek tizenharmadi- ka”, most sem hoz lázba különö­sebben ez a dátum, viszont a tizen­hármas szám, amint említettem, annál inkább. A kabalákat, a játék­állatkákat sokra tartom, az a hat, amelyik az ágyamon hever, egytől kön születtem. Mikor el akartam készíteni a horoszkópomat, és kér­dezgettem édesanyámat, hogy pon­tosan hány órakor is jöttem a vi­lágra, csak hímezett, hámozott, majd töredelmesen bevallotta, hogy tulajdonképpen már 13. volt, azaz péntek 13., csak nem akart megijeszteni... Tehát péntek 13-án születtem, méghozzá burokban. Hajam, az volt, ellentétben a mos­tani állapottal. Rettenetesen babonás vagyok. De állítom, hogy akinek sok az éle­tében a bizonytalansági tényező, mind így akarja a száz százalékot bebiztosítani. Főleg egy színész! Nem muszáj hozzá nagy dolog, elég egy csekélység, és az „angyal már nem száll át a színpadon”... Amuletteim és tárgyaim vannak, melyek roppant jelen­tőségűek az éle­temben. Pél­dául kap­tam ré- ges- ré­gen egy Lour- e s b ó 1 származó ke­resztet. Nem va­gyok vallásos, de hiszek Istenben, és ha ez valami oknál fog­va nincs nálam, roppant rosszul ér­zem magam. A nyakamban egy Nagy Sándor érme lóg, ő is Vízöntő volt, mint én. Ez nem azt jelenti, hogy meg akarnám hódítani az egész világot. Nekem elég lesz a háromnegyed része is. Amikor a Hegedűst játszottuk, minden előadás előtt bementem a színpadra, és megcsókoltam a desz­kát. A leejtett szerepre én is rálé­pek, mint minden színész, ha azt akarja, hogy sikere legyen; és ha valamit otthon felejtek, amiért egyig kedves emléket idéz fel ben­nem. Trixi (ez egy fóka), Issy (az atlantai olimpia kabalafigurája) és a kis víziló nélkül el sem indulok versenyezni, „ők” hárman hű tár­saim. A másik három ágyon lakó: egy méretes plüss oroszlán, egy bohókás kutya és delfin, aminek sípolni is tud az orra. Aranyos tár­saság... A babonákat illetően eddig nem ért váratlan, peches dolog, kü­lönben is szerencsésnek tartom ma­gamat. Hetey László, a Móricz Zsigmond Szín­ház örökös tagja: Pén- t e k fekete legyen, fiú legyen és egy. Mit tesz Isten, egyik este jön a loncsos cicamama, a ka gazdaj zino, és házi- a a nyíregyházi Já- ___aszinó üzletigaz­gatója, Horovitz János. vissza kell mennem, amikor haza­érek, leülök. Aztán indulok dol­gomra. A fekete macska után a há­tam mögé köpök, különben nekem a fekete macska is szerencsét je­lent. Egyszer volt egy szerencsét­len kismama macskám, és csak azon imádkoztam — mivel tud­tam, hogy a születen­dő kismacská­kat nekem kell majd elpate- rolni cser. Borzasztó kényes vagyok rá, amikor utazom valahova, hogy elő­ször férfi kívánjon jó utat. Ilyen­kor kerülöm a nőket. Határozottan állítom, hogy nem vagyok babonás, csak vannak bi­zonyos saját szertartásaim! A szerencse, de mindenesetre a szerencsejá­ték egyik fontos o 11 - ho­Nem kell félni a rontástól Berki Antal (Uj Kelet) _ A felvilágosult ember nem törődik a középkori babonákkal Nem zavarja, hogy ma péntek van és tizenharmadika, csak nevet az ilyen maradi dolgokon. Inkább ki sem tesz? lábát az utcára, csak nehogy valami szerencsétlenség érje. Ha mégis el kell hagyni a biztonságot nyújtó lakást, jó ha felkészül bizo­nyos dolgokra. Ha kéményseprőt iái, automatikusan megfog­ja kabátgombját, és sietve elmormolja; „Kéményseprőt látok, szerencsét találok”. Nem tudja szegény, hogy ez így semmi? I se ér. Aki igazán fel világosuk, a:i ismeri a szabályt: addig kell menni, amíg nem találunk egy vakablakot, persze ha közben elengedjük a gombot, hiába van vakablak, akkor nem lesz sze­rencsénk. Nagyon nagy szerencsétlenségei jelent, ha valamit otthon felejtünk, és vissza kell menni- érte. Ha így történne, ne estig gedjünk, van megoldás a rontás elhárítására; amint hazaértünk, üljünk le számoljuk hetet, és biztos hogy elhárítottuk az átkot fejünk felől. Bizonyos szakértők ezt túl egyszerűnek tartják, azt tanácsolják, hogy Öltözzünk ár tetőtől talpig, és akkor biztos, hogy nem az otthon fele jtett tárgy miatt mentünk vissza, hanem mert nem tetszett a reggel felvett ruha. Egyes embereknek hosszú időre képes elvenni kedvét a fekete macskává! történi taláíko- | zás, Először is, nem minden fekete macska jelent rontást, de van megoldás! Álljunk meg' Várjuk meg, imig egy járókelő áthalad a macska által gerjesztett szerencsétlenséget hozó vo­nalon, ás akkor az átok hatása megszűnik, mi nyugodtan foly­tathatjuk. tov ább utunkat, A felvilágosult, művelt embernek nem j kell tartani' hotim átokhozó jelenségektől, men a fentiekből k j kiviláglik, mindenre van megoldás, és letesz elém valami fekete hurkát. Bejött. Egy volt, fe- kete, kan­dúr é s h a - talmas. Nem is kellett kia- kolbólítanom. Különben a felkopo­gás egy roppant fontos dolog. Szakszerűen kell csinálni. Fán, alulról felfelé, bal kézzel és a ne­gyedik. azaz a gyűrűsujjal. Aki a középső ujjával csinálja, az pan­— Mennyire sze­rencsés ' ön, akinek nemcsak szóra­ko­zás, d e munka is a minden napokban a so­kak által áhított sze­rencse? — Szerencsés vagyok, mert van egy szép fiam és a munkámban is sikeresnek érzem magam. Fiatalon jutottam kedvező beosztásba és ek­korra mindent sikerült elérnem, amit terveztem. Babonás nem va­gyok, a fekete macska ugyanolyan állat számomra, mint bármilyen más színű. Kiskoromban gyűjtöt­tem a négylevelű lóherét, de erről már elég régen leszoktam. A ilyen különleges napokon azért szíveseb­ben kísértem én is Fortuna isten- asszonyát. — Mennyire vagyunk mi, ma­gyarok szerencsések? — Nem attól függ ez, hogy mi­lyen az ország gazdasági helyzetete vagy életszínvonala. Vannak olyan em­berek, akik meglátják és meg- szer- zik dék- b a n , akkor meg kell szúrni vele az illetőt, mert külön­ben rettenetesen nagy harag lesz belőle. Gombot fólvarmi maga- mom nem hagyok, mert akkor a sze­génység is rámvarródik. Kivéve, ha a bal kezem kisujját bekapom, és a fogaim közé szorítom, amíg varr­nak. Ez valamit esetleg segíthet. A pókot este otthagyom, ahol van. Reggel meg jöhet a Chemotox... betalálkozunk a szerencse fekete lovagjaival. Péntek, 13. Van akinek szerencsés, van akinek szerencsét­len nap lehet a mai, de legtöbben számon tartjuk e ritka egybeesését a dátumnak. Kolló János már több mint egy éve viseli magán a „szerencse mundérát”, de nem sorolja magát a babonások közé. — Nekem ugyanolyan ez a nap, mint a többi. Az emberek viszont nagy örömmel fogadnak, mindig kérik, hogy megérinthessenek, hát­ha így nagyobb sikerük lesz a totón, a lot­tón, vagy akár az életben. Nemtar- t o m ma­sze­ren esésnek mondott le­hetőségeket, de vannak, akik észrevétle­nül elmennek mellette. Mindegy te­hát hol élünk. —Volt-e mostanában igen nagy nyeremény, szerencsés nap a ka­szinóban? — Nemrégiben kétmilliós nye­reménnyel tért haza egyik vendé­günk, de ez nem ritka eset nálunk. A jack pot-on (nyerőautomata) há­rom év alatt nem jött még ki a négy­milliós nyeremény, amit már na­gyon várunk. Nagy slusszpoén len­ne, ha ezen a szerencsés napon lep­né meg egyik játékosunkat a „fél­karú óriás”. — Szeptember 13-án, pénteken tartogatnak-e meglepetést a já- tékoskedvűeknek ? — Minden látogatót pezsgővel fogadunk ezen az estén, és 22 óra­kor egy 400 ezer forint értékű mo­torkerékpárt sorsolunk ki. Tapasztala­tom, hogy ma már in­kább a sze- ren­tan sze­rencsés­nek, de egész­séges vagyok, van állásom és ez a mai világ­ban már szerencsének is mondható. — Mién tartják a kéményseprő­ket a szerencse küldötteinek? —Régen az emberek nagyon fél­tek a tűztől, és mindig várták, hogy ellátogasson évente néhányszor nád­tetejű házacskájukban a szinte csa­ládtagként szeretett kéménykotró, és megnyugtassa őket, hogy nincs ve­szély. Innen a megbecsülés, ami máig is tart. Szabó Tünde, a Móricz Zsigmond Színház örökös tagja: — Hát, elég rettentően babonás vagyok. Hiszek a dolgok és a tár­gyak összefüggéseiben, mert ugye azt senki sem tagadhatja, hogy ezek hagyományok, amelyek évszázad­ok, évezredek alatt alakultak ki. Márpedig ha ennyi ideig életképe­sek voltak, valaminek kell lenni bennük. Ha szúró- vágó szer­számot adok ese­tt a - pok kö­zé sorol­ják a 13-a és péntek találkozá­sát, és ilyenkor többen kí­sértik a szerencsét a nyerés remé­nyében. Kéményseprőt látok, szerencsét találok — hangzi a gyennekversi- ke, de sokan a felnőttek közül is gyorsan gombunk után nyúlunk és vakablak után kutatunk, ha szem­A képeken balról jobbra, fent: Bagoly Gábor, Kovács Rita, Hetey László, lent: Horovitz János, Kolló János,Sza­bó Tünde A fotókat Bozsó Katalin és Racskó Tibor készítette

Next

/
Oldalképek
Tartalom