Új Kelet, 1996. szeptember (3. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-10 / 211. szám
6 1996. szeptember 10., kedd Kultúra UJ KELET Tanulni vágyó liatal pályatársaimnak Verebes István színigazgató Ellenőrző könyv című, kiadásra szánt munkanaplóját előzetes publikálásra felajánlotta szerkesztőségünknek. Ebből közöljük az alábbi részletet. 1. intés (folytatás) Sose felejtsd, hogy a művészet játéka csak az életnek. Gondolataid, törekvéseid súlyossága mellett mindenkor lehessen észlelni készségeid, eszközeid könnyedségét. Ne akarj állandóan a tízes körbe lőni, de egyfolytában gyakorold, hogy ne tudj máshová!... Ne légy rábeszélhető a könnyű megoldásokra, és ne légy lebeszélhető a nehezebbekről. Művész számára az áldozat mindig megtérül, de számíts rá, hogy azonnal sosem. Ami nem kockázatos számodra, az félő, hogy érdektelenséget szül körülötted. Vigyázz, hogy sose unjanak, és vigyázz, nehogy ebbeli félelmedtől oktalanul magamutogató maradj. Találd el, mikor muszáj szűkszavúnak és tömörnek lenned, mikor beszédesnek, terjedelmesnek. Minden alkotásnak saját magára jellemző ritmusa van, keresd az általad irányítható legérvényesebb dinamikát. Alakítani csak a tempót lehet, a ritmust ösztönök, reflexek szülik. A forma csak eszköz, ne feledd, mindig a tartalom a cél, s anélkül kell egyensúlyt teremtened e kettő között, hogy feladnád különbözőségükhöz való, csak rád jellemző viszonyod. A művészi alkotásnak mindig szintézisnek kell lennie, ami abban áll, hogy valamennyi elemének egyszerre kell hatnia. Ez nem könnyű. Tudd, hogy pályakezdőként, ha akár a legtehetségesebb vagy is, mégsem tudsz semmit. Csak magad, a saját munkádat figyelve és feldolgozva tanulhatod meg újra és újra saját magad, s szakmád. Minden művészetnek van megtaníthatatlan, misztikus régiója, de van egy tetemesebb feladatköre is, amely viszont elsajátítható. Tanulni- való persze mindig marad, de ha magad nem fedezed fel törekvéseid apróbb eredményeit, akkor biztos lehetsz benne, hogy baj van, mert lemaradásban vagy. Próbálj meg boldogan eredményre jutni, vagyis találd meg örömöd a kínlódásban, de mégse légy sohasem elégedett. Ne építs katedrálist a magányodnak, köréd épül az magától is, de titkaidat se pla- katírozd, hanem inkább kódold, hisz ebben áll a művészet magasrendűsége. Modd és fogalmazd mindig az igazat, de rajtakapha- tatlanul légy félreérthetetlen. Az erőszakos egyértelműség megfakítja az alkotást. Az árnyalatlanság legyen egyetlen, a legmagasabb regiszterben meghatározott hangjegye a dallamnak, de vigyázz, az argumentáción innen is, túl is, csak a szólamok rejtelmes zengése adhatja meg a melódia sajátok varázsát. Ne tagadd meg mestereidtől ellesett megoldásaid gyökereit, és ügyelj rá, hogy a te munkádban is tanulhatót találjon a figyelmes. Szeresd a szépet, de ne becsüld túl a csúf ellenében, neked mindkettőhöz közöd kell legyen. Ne felejtsd el, hogy a megjelenített, ábrázolt emberhez méltányosnak kell lenned, a megértés joga, a szeretet eshetősége még az általad kre- áltat is megilleti. Minden, ami nem hazugság, lehet megoldás. Sajnos, apróbb részletekben még a közhely is, ami utálatos ugyan, de elkerülhetetlen. Minden új „izmus” leszálló ágában klisékké törik, ebbe ne nyugodj bele, de tudd, hogy a közhely baktérium. Fertőz is, szervül is, irthatod, mégis megbúvik benned. Fölvetődik még a kérdés: mi hazugság?!... Hazugság az, amiben a jól bevált eszközök lecserélik a csillapíthatatlan kíváncsiságot. Egy kőműves az irodalomban Életregény karácsonyra Első novellája kilencéves korában jelent meg. Becsavarogta egész Európát. Szakmáját tekintve kőműves, de volt minden, egy napig még idegenlégiós is. A háború poklában, 17 évesen nősült. A felesége akkor volt 15. Azóta is boldog házasságban élnek. Vallja, hogy ennek a násznak köszönheti életét. Eddig hét kötete jelent meg. Jelenleg feleségével együtt írják a közös életükön alapuló regényeiket. _______________ Be rki Antal (Új Kelet) — Miként kerül egy kőműves az irodalom tájékára, hogyan kezd el írni, és mi tartja megezen a rögös pályán? — kérdeztem Barcs János írót, a Váci Mihály Irodalmi Kör egyik vezetőjét, akivel a nyíregyháza-rókahegyi írótáborban beszélgettem. — Nem is tudom, mi voltam előbb, kőműves-e vagy író. Az első, kilencéves koromban megjelent írásom — Egymás nélkül nem élhetünk címmel — egy iskolai dolgozat volt, amit magával vitt Pécsre a tanfelügyelő, és pár nap múlva közölték a Dunántúli Naplóban. Életem első önálló keresetét annak az írásnak köszönhetem. Aztán sokáig nem volt semmi. Bár az írás nekem mindig ment, soha nem volt vele gondom. — Miért nem tanult tovább? —A nagyszüleim taníttattak, polgáriba jártam — bár soha nem voltam valami jó tanuló. Aztán kitört a háború, tanulásról szó sem lehetett. Igazából gyerek voltam, de mégis besoroztak előbb leventének, aztán katonának. Akkor történt velem egy isteni csoda, amikor megismerkedtem azzal a 15 éves lánnyal. A főhadnagyom azt kérdezte: Szereted a lányt? Halálosan, főhadnagy úr — válaszoltam. Akkor vedd el, vedd el -— mondta —, mert itt mindnyá- jan meg fogunk dögleni, legalább arra a kis időre legyetek boldogok. így történt, hogy 1945. február 14-én feleségül vettem Bakos Marit. Nászútra megszöktünk, és ketten becsavarogtuk egész Európát. Az esküvőn azt mondta a pap, fogjátok meg egymás kezét... Mi akkor megfogtuk és azóta se engedtük el. Amikor hazajöttünk, kitanultam a kőművesszakmát. Szereztünk Újpesten egy üzlethelyiséget, abban laktunk. Ott nőttek fel a gyerekeink. Közben egyre több írásomat közölték. Napilapokban, folyóiratokban. Mindig írtam. Összesen hét kötetem jelent meg. A most készülő könyvünk elsősorban rólunk, de rajtunk keresztül az elmúlt fél évszázadról szól. Szeretném a könyvet karácsonyra megjelentetni. A címe: Egy háborús szerelem, a Dráva-parttól Szicíliáig 1945—1995. Vikár István: Hejce így rockoztok ti..., Gombás Sándor Ferenc A 30-as évei elején járó szerzőt bemutatni nem egyszerű feladat. Az ismert rockszakértőt és szakírót talán jobban ismerik szakmai berkekben, mint a műfaj rajongóinak körében. Költőként és műfordítóként is jelentősét alkotott fiatal kora ellenére. Vasváry-Tóth Tibor egyik méltatója szerint „a fantázia világában — állítólag Budapesten, Párizsban és Athénban született egyszerre”. Volt zeneszerző, tanár, teológus, no és természetesen költő, műfordító, rockszakértő. Leginkább életművésznek tekinti magát ez a fiatal alkotó, akinek az elmúlt másfél évben 3 kötete látott napvilágot. A YES-KÖNYV A rockzene rendszere című első kötetében az 1988-ban alakult nagyhírű rockegyüttes bemutatására vállalkozott. Az 500 oldal terjedelmű mű tartalmazza a Yes együttes rövid történetét, összes felvételét, és dalaik szövegeit, mindezt 230 fényképpel és illusztrációval gazdagítva. A neves rockszakíró az elmúlt hónapokban két szépirodalmi művel jelentkezett. Ezúttal ismerkedjünk meg költői, műfordítási kvalitásaival. Időrendben az első az ÍGY ROCKOZTOK TI címet viselő paródiakötet. Ebben a nagy előd, Karinthy Frigyes nyomdokait követve tart görbetükröt a hazai rockzene hőskorának együttesei és szólistái elé, főleg szövegköltészeti szempontból vizsgálva a nagy generáció produkcióit. Módszere egyszerű. Sor- raveszi kis hazánk nagyhírű zenekarait (Metró, Illés, Omega, LGT, Hungária, Neoton, P. Mobil, Beatrice, Edda), valamint néhányat az énekesek közül (Demjén Ferenc, Cseh Tamás, Hobo). Jellemző stílusjegyeiket sarkítja, s eltorzítva létrehozza saját verseit és dalszövegeit. Vasváry-Tóth önvallomása szerint, ha Karinthy élne, mindenképpen hozzányúlt volna ilyeténképpen a rockköltészethez, mint ahogy minden más műfajjal megtette, amit életében megismerhetett. Ezért érezte kötelességének, hogy a nagy író iránti tiszteletből elvállalja e cseppet sem könnyű feladatot. Paródiától ne várjunk művészi magaslatokat, de kitűnő szórakozást ígérnek mindazoknak, akik jól ismerik a kifigurázott együtteseket és szólistákat, a hazai rockzene hőskorát. Enélkül ugyanis a rendkívül szellemes és kifejező szövegek nem értelmezhetők, nem élvezhetők. A vájtfülűeknek kár lenne fanyalogni az olvasottakon, hisz a rockzenekultúránk része, a rockköltészet a magyar nyelv szerves elemévé vált. Második kötetében ÉS TE ÉS ÉN VÉGTELENÜL címmel azt mutatja be, hogyan versel ő. A négy ciklusba sorolt írások minden darabját Újvá- rossy-Nagy Kriszta rockesztétának ajánlja. Százhatvanöt versének és műfordításának gyűjteménye fiatal életének húsz alkotói évét öleli fel. A versek sok mindenről szólnak: művészet, szerelem, filozófia, politika, család, ital, nők... Vasváry gondolatai aktuálisak, időtállóak és érhetők. A század magyar költészetéből csak Adyt ismeri el: „Nem tudtok verset írni. / Sőt semmit sem tudtok. / Olvassátok el Adyt! / Hátha megtanultok.” Saját magát sem kíméli, hiszen így vall lírájáról: „Rólam sem mondhatnék jót. / Inkább csöndes leszek. / Mondandóm másokért szült. / S úgyis kinevettek.” A versek mellett a kötetben műfordításokat találunk. A magyar olvasó számára mindeddig ismeretlen Yes-, Genesis-, Van Der Graf-szöve- gek és rockdalok különleges gyűjteményét. A kötet kuriózum voltán túl tartalmaz önéletrajzi elemeket nagy részletességgel, valamint a rockszakma számára értékes jegyzetanyagot. Az információk szerint a közeljövőben három új kötetének megjelenése várható. ... így verselek én Rémlátomás —főműsorban Palotai István filmkritikája Egy-egy főműsoridőben sugárzott tévéfilmet és főleg sorozatot könnyen a sajátjuknak éreznek a nézők, ami nem is csoda, hiszen minden a lakásukban „történik”, tehát az „övék”. Ezért is kell "kimondanunk: most már aztán igazán elég volt! Tudjuk, pénzszűkében van a Magyar Televízió, ezért kényszerül műsorra tűzni nyolcadik körben játszott, ; amerikai szappanoperákat, ezeréves, ilyen-olyan filmeket. Az azonban mégiscsak sok, amit vasárnap este, főműsorban az egyes csatorna számunkra föltálalt! Még délutánonként el lehet valahogy kerülni a dél- és középamerikai filmek és tizedran- gú sorozatok görcsösen vo- nagló „Hulio Dzsairzinhao Eszmeralda de Szancsez”-eit, de este nyolc húszkor már kissé „húzóssá” válik a dolog. A Szeress Mexikóban! című „alkotás” életem egyik legpocsékabb filmje, amit láttam. Azt hiszem, valamiféle önironikus tollrajz akart lenni, de ezeket az elemeket csak a másodpercek töredékeiben fedezhettük fel. Ami maradt, az a legvadabb fog- vicsorgató és habzó szájú, olcsó és ócska latin-amerikai romantika, majd máskor neo- naturalista kérődzés, amiben nagy teret kap egyes szereplők bélműködésének részletezése. És mindez még semmi ahhoz képest, amikor az egész „mű” átcsapott egy ezoterikával fűszerezett (!!!) mikszáthi kritikai realizmusba, a társadalom kiúttalan kritikájába. A zord anya, aki a társadalmi és családi hagyományok szigorú őre, a középső lányát veteti el a férfi főhőssel, holott az a legkisebbet szereti. Az anya indoka egyszerű: a legkisebb lány nem mehet férjhez, mert a tradíciók szerint az ő hivatása öreg anyjának ápolása. A fiú elveszi tehát a böfögő, ronda, kövér nővért, csak hogy szerelme közelében maradhasson. A házaspár gyermekét a fiatal szűzlány neveli emlőjén, akinek sr szerelemtől és a kisgyermek sajnálatától megjött a teje. Nem folytatom a „sztorit”, azt hiszem, ennyi is bőven elég. A rendezés hűen követi a forgatókönyv blődségeit, sőt, még képi művészi eszközökkel is igyekszik „megvalósítani” önmagát. A színészek egytől-egyig csapnivalók, vergődnek a romantikus színjátszás avítt világában, számukra csak hófehér és koromfekete szín létezik. Ez a vasárnap estére szánt filmművészeti rémlátomás— állítom —, sokakat riasztott el a későbbi tévénézéstől. Nagyon remélem, hogy a latin-amerikai filmművészet ilyen „minőségű” alkotásait a jövőben méltó helyükön, a délutáni blokkokban vetítik majd, ha már másra nem telik. És remélem, ez a Szeress Mexikóban! nem lesz precedens értékű, mert akkor ezek után már ki tudja, mi következik...
