Új Kelet, 1996. szeptember (3. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-02 / 204. szám
Köszönet a városnak, a társulatnak és a direktornak Varjú Olgával Fotó: Csutkái Csaba Nem akarok király lenni! Fotó: Racsko Tibor Fotó: Racskó Tibor A Szent Johannában — Álljunk meg egy kicsit a maximalizmusnál! Többször is — például a Tangóban vagy a Kicsengetésben — megformált olyan figurát, aki sokáig nem találja önmagát, később azonban egyre céltudatosabban halad. Mennyire azonos ez a típus önnel? — A horoszkóp szerint én Mérleg vagyok, tehát az jellemző rám, hogy sokat tépelődöm magamban, és kerülöm a konfliktusokat. Ha mégis belemegyek egy összeütközésbe, akkor az a legrosszabb pillanatban történik. — Melyik volt a legemlékezetesebb színmű itt, Nyíregyházán, amiben játszott? — Mindegyik. A Tangó azért, mert az volt az első — bár hagyott kívánnivalót maga után. Ezután a Nyitott ablak sikere nagyon jól jött. Pedig abban is elégedetlen voltam magammal. A Mumus azért kedves, mert azelőtt csak főiskolás vizsgaelőadáson játszottam gyerekdarabban. Ráadásul a történet és a zene is klassz. A Kicsengetés? Abban egy profi alkotócsapattal lehettem együtt, egy igen jó időpontban. Gazsó Gyuri — aki azóta is a barátom — akkor szerződött ide. A Pippinben hittem el először, hogy tudok énekelni és táncolni. (A főiskolán mindig arról győzködtek, hogy nem jól veszem a levegőt, satöbbi satöbbi.) Sosem felejtem el, a Pippin egyik előadásán eltévesztettem a szöveget. Az első sorból valaki kijavított. Először megdöbbentem, aztán felvidultam: az illető nyilván nem először látta a produkciót. A Maude és Haroldról csak annyit tudok mondani: Eta néni. (.Partnere: Máthé Eta. A szerk.) Szakma és technika A Három nővér pályám első Csehov-darabja. Rengeteget tanultunk egymástól és István* * Csorba Ilonával Gyű re Ágnes (Új Kelet) —Főiskolás korában ön eléggé felkapott személyiségnek számított. Három évvel ezelőtt pályakezdőként nem is tudott itt lenni Nyíregyházán, a színház akkori évadnyitóján. — Ez nagy szégyenem, de hát akkor éppen forgattam. Tényleg, régebben elég gyakran láthattak filmekben. Kezdődött az An- gyalbőrbennel, aztán többek között felvette a tévé Eörsi István: Áldozat című drámáját, amit az Arizona Színházban játszottunk. S harmadévben jött a főszerep Bacsó Péter Live show című mozijában. — Hogyan találkozott Verebes Istvánnal? — A főiskolán Iglódi István osztályába jártam. Negyedévben eljött hozzánk vendégtanárnak Verebes, és az Odry Színpadon rendezett egy fergeteges Svejk- előadást, amelyik alig hasonlított az alapműre, a direktor úr úgy meghúzta az eredeti szöveget. Ebben a darabban én játszottam egy csomó epizódszerepet. Az összes katonatisztet. Utána kaptam meghívást Nyíregyházára. Igen ám, de Iglódi is invitált a Nemzetibe. Sőt, nem tudom hogy, de aláírtam egy szerződést a Józsefvárosi Kamaraszínházba, amit fel is bontottam. Erre Sziics Miklós még a folyosón is azt üvöltötte, hogy amíg ő ott lesz, be ne tegyem abba az intézménybe a lábam. F erencvárosban, bérházak között Kati, Gados Béla, Szigeti András és Bárány Frici bácsi. Hadd mondjak egy érdekes — és nagyon fontos — tényt. Ennek a színháznak az egykori vagy jelenlegi tagjai közül a Nemzeti Színház Stúdiójában, a legendás Bodnár Sándornál nevelkedett Pregitzer Fruzsina, Gazsó György, Bajomi Nagy György, Korcsmáros Gábor, Majzik Edit, Gábos Kati, Pet- neházi Attila, Felhőfi-Kiss László—és én is. — Bárhol máshol kapott volna ennyi — és ennyiféle —feladatot? — Biztos, hogy nem. Köszönöm Verebes Istvánnak, hogy nem hagyott Pesten maradni, kivételes helyzetbe hozott és folyamatosan értékeket képviselt számomra. Tudom, nem azért játszhattam el az 1993—94-es évadban azt a hat teljesen más figurát, mert annyira jó színész voltam, hanem azért, mert ő hitt bennem, és be kellett dobnia a mélyvízbe ahhoz, hogy megtanuljak úszni. Mindent a közönségért tói. Az Érettségiben rá voltam kényszerítve, hogy egy nem létező szerepből csináljak valamit. Tusnádi Csabával kitaláltuk, hogy üssük fel a Magyar szólások és közmondások című könyvet. így alakult ki, hogy az én hősöm — az utolsó jelenetet leszámítva — végig népi bölcsességeket puffogtat. Az Übü király nekem felhőtlen boldogságot jelentett. Az Ötödik Frank izgalmat. A Szent Johanna küszködést, küzdelmet, amely — remélem — megérte. Próba közben úgy éreztem: semmit nem tudok a szakmáról. Akkor kerültem össze a színpadon Varjú Olgával, aki elvitte a hátán azt a produkciót. A Senki sem tökéletes megint csak egy jó kis fürdéshez hasonlított. Ez az előadás túlnyomó részben nem más, mint szakma és technika. Elkoptatott mondás, de mégis igaz: a köny- nyű műfaj nehéz. — Beszélhetünk egy alapvető magánéleti fordulatról is? Hiszen nemrég megházasodott. — Erről csak annyit: a feleségemet is a színházban ismertem meg. Azt, hogy milyen erős a lányok mezőnye errefelé, méltóképpen mutatja az is, mennyi esküvő és keresztelő történt a mi kis közösségünkben az elmúlt években. Talán ilyen a hely szelleme. — Állandóan pozitív jelzőket használ, hálás a városnak, a társulatnak, a direktornak, mégis elmegy, ráadásul egy olyan színházba, amely majdnem nyílt pozícióharcok színtere. A mérvadó kritikusok egy csoportja megkérdőjelezi az ott folyó munka minőségét—szóval régóta mozog alatta a föld. —Ahol mozog a föld, ott változás következik. Ám ne higy- gye, hogy Budapesten nem leszek majd tisztában azzal: az esetleges szerepeim annak a következményei, amit itt megtanulhattam. Fotó: Racskó Tibor — Úgy tűnik, ön egy kultuszt teremtett Nyíregyházán: az egészséges életmódét. — Nem, bennem csak a hajlandóság létezett, mások ragadtak magukkal. Itt szeretném megjegyezni, hogy a Gados— Bede marathoni teniszviadal jelenlegi állása 18:17. Szörnyen bosszant a dolog, és a visszavágó egyre csak halasztódik. — Három évnyi itt-tartózko- dása alatt nem kapta meg a Móricz-gyűrűt. A legutóbbi szavazásnál viszont elnyerte a közönségdíjat. Mindezt hogy értékeli magában? — Nagyon sokra tartom a társulat véleményét és a publikumtól származó voksokat is. Ez utóbbit azért, mert minden, amit mi, színháziak teszünk, a közönségért történik. Érte megy fel a függöny és érte ereszkedik le. Egyik díjat sem tűztem ki magam elé, csak azt határoztam el, hogy a tudásom legjavát akarom adni. Úgy emlékszem, a nézők szeretetét a Nyitott ablak bemutatója után éreztem először. Fantasztikus élmény, ha a kis közértben azt mondják: örülnek, hogy itt dolgozom, vagy megkérdezik: milyen volt a nyaram. — Az, hogy milyen ígérettel csábította hozzánk az igazgató, utólag könnyen kikövetkeztethető, hiszen az első itt töltött évadban rögtön hat jelentős szerepet kapott. — Á Tangóban, a Pippinben, A mumusban, a Nyitott ablakban, a Kicsengetésben és a Maude és Haroldban... Nem is töltöttem Pesten egy-egy napnál többet. Rólam tudni kell, hogy a Ferencvárosban nőttem fel, a bérházak között. Vidékre csak egykét hétre mentem nyaralni. Ezért Nyíregyházán az első évben mindent szokatlannak éreztem. Az embernek itt egy új családot kell alapítani a sajátja helyett. Ebben sokat segített Pregitzer Fruzsina. Megyeri Zoli. Gábos UJ KELET Interjú 1996. szeptember 2., hétfő Búcsúzik a közönségdíjas Három éve egy filigrán alkatú, nevető szemű, nyugtalanságot és tettvágyat sugárzó pályakezdő érkezett a j Móricz Zsigmond Színházba. Operaénekes édesapja és színésznő nővére után ő volt a köztudatban a harmadik j Bede-Fazekas. Csak a keresztnevét kellett memorizálnunk: Szabolcs. Elhalmozták fontos és még fontosabb szerepekkel. S ő bírta a terheket. Az elmúlt évad végén ' közönségdíjat kapott. Jelenleg már csak félig-meddig tar- : tozik ide, hiszen — bár még főszerepekben láthatjuk majd Szabolcsban — a Nemzeti Színházhoz szerződtették. Bede-Fazekas Szabolcsa Kicsengetésben Fotó: Csutkái Csaba I Az Übü királyban Fotó: Csutkái Csaba
