Új Kelet, 1996. augusztus (3. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-27 / 199. szám
UJ KELET Labdarúgás 1996. augusztus 27., kedd 11 NB III Tisza-csoport Félreértés és „elnézés” Érthetetlen. Egyszer hopp, máskor kopp. Alig egy hét leforgása alatt két véglet. Tiszaújvárosban fenomén játék, otthon kiábrándító vereség a Borsodi Volántól. Mindez a Baktalórántháza „műve”. Van erre magyarázat? K. T.(Uj Kelet) ________ Le nnie kell. Kozma József edző szerint nincs ebben semmi rejtélyes, csak... — Az első félidőben megközelíteni sem tudta a csapat az Újvárosban mutatott teljesítményt. A pihenő után húsz perc alatt kihagytunk öt százszázalékos ziccert, miközben a Volán át sem lépte a felezővonalat. Ez, és a szünetig nyújtott gyenge produkció együttesen vezetett a vereséghez. A „Kicsi” tehát elsősorban fiait okolja a kudarcért. Ám megorrolt valaki másra is... — Nem szeretek véleményt mondani a játékvezetők működéséről, most azonban nyomja a begyemet, hogy két tizenegyest „elnéztek” nekünk. Ha a bíró megadja a büntetőket, egész biztos: a kiállítások sem esnek meg. Azt meg aztán végképp nem értem, hogy miért kapta a második sárga lapját Gd- ovin. O nem csinált semmit. Félreértés történt. Nem neki kellett volna sárgát adni. Jelen volt a mérkőzésen Kruj Géza (az NB ül Tisza-csoport Versenybizottságának titkára —a szerk.), aki szintén úgy látta ahogy mi: Gdovin le- küldése a pályáról — finoman fogalmazva—nem volt tökéletes döntés. Még egyszer kihangsúlyozom, ez sem menti fel játékosaimat a ha- lovány produkció alól, mert a helyzeteket be kell rúgni, végig harcosan kell futballozni, és akkor hazai pályán többé nem ér bennünket ehhez hasonló kellemetlen meglepetés. Csupán hozzáállás kérdése, miként alakul egy mérkőzés kimenetele... A kudarc persze nem marad következmény nélkül. — Még egyszer ebben az összeállításban nem kezd a csapat. Arról én teszek... Néhány ember — akik elteltek maguktól — kénytelen lesz leülni a kispadra. Újra fel kell piszkálnom a játékosokat, a Miskolci Vasutas ellen a győzelem a cél. Idegenben is! Csakis így szépíthetünk a bizonyítványunkon... Suller Só megyei I. osztály Pedig a sör jó volt... Ilyen sem volt még... Délelőtti mérkőzés a Tiszavasvári úton. Az sem szokványos, hogy a nép is „bakapta” a horgot, és életet „lehelt” a máskor oly kihalt Vasút-pá- lyára. Matinémeccset játszott a Nyíregyházi Kertváros, aki ráért (s nem esett nehezére kibumlizni a város szélére) ezt nem hagyta ki. K. T. (Új Kelet) __ A b ejárattól nem messze sört mértek. A jegytulajdonosok fél litert ingyen megkóstolhattak, egyszóval derűs nyugalomban telt az idő. Na nem sokáig. A hazaiak alaposan elrontották a már-már idilli hangulatot. Persze ehhez az új fehértóiaknak is volt némi közük. Ha pontosabbak akarunk lenni, nekik volt csak igazán... A vendégek ugyanis nyertek. Mégpedig — bár ezt előtte senki nem gondolta komolyan — meggyőző teljesítménnyel. — Mindkét csapat nagyon akart, hisz csalódást okozott az első fordulóban. A Kertvárosnál edzőváltás is történt a héten, ezek után mi mást is vártam volna, mint hogy a hazaiak felpaprikázva nekünk ugranak. Nem mondom, mentek is előre... Mégis: mi nyertünk a nagyon jó nevekből álló ellenféllel szemben. Ehhez csak gratulálni tudok a játékosoknak. Remélem, a Nagyhalász elleni mérkőzésre felépülnek sérültjeink, főként Szalóki szereplésére számítok. O már most is akart játszani, de inkább pihentettem: legyen tökéletes a lába a következő fordulóra. Ahogy az újságban is nyilatkoztam, ígérem: nem lesz velünk probléma a jövőben, mi partnerei akarunk lenni a játékvezetőknek. Csak azt kértem, hogy korrektek legyenek ők is. Ma kitűnő volt a bíráskodás, nem lehet egy szavunk sem — összegezte élményeit Pataki István edző. A fehértóiak „Szepijének” természetesen tetszett a mérkőzés. Az ellentáborban természetesen mást „olvastak” ki a forgatókönyvből. A klubelnök, Suller Mihály alighanem nehezen emészti majd meg a vereséget. — Persze hogy nem ezt vártam. Csalódás okozott nemcsak az eredmény, hanem a csapat játéka is. A későbbiekben sokkal többet kell tenni a sikerért. Nagyobb szívvel, lelkesebb futballal lehet csak kivívni a győzelmet. Nagyon sajnálom, hogy így mutatkoztunk be a közönségnek, ennek nem lett volna szabad megtörténnie. Sokat kell még dolgozni, mert az erőnléttel bizony baj van... Különbusz Nánásra Új Kelet információ _____________________ Sz ombaton délután Hajdúnánáson lép pályára a Nyíregyházi FC. A piros-kékek különbuszt indítanak a fürdővárosba. Mindazok, akik el kívánják kísérnie csapatot, csütörtökig jelentkezhetnek az útra a Városi Stadion klubirodájában. NB II Keleti csoport A papírforma nem végeredmény... A Tiszavasvári jól kezdte a bajnokságot: egy döntetlen és egy győzelem. Elmúlt évi eredményei, játékosainak a tudása, a két eddig lejátszott fordulóban szerzett 4 pont azt jelezte, hogy jó úton járnak Bohácsék. Vasárnap este aztán újra kiderült, hogy a papírforma kevés, azért hogy beigazolódjon meg is kell dolgozni. Mint ismeretes, Nyíregyháza vasárnap este lelkes játékkal kétvállra fektette Fecskuékat. Úgy, hogy a mérkőzés nagyobb részében emberhátrányban játszott a hazai gárda. Ha az eredmény nem is annyira, de ez a tény egy kissé megkérdőjelezi azt, hogy valóban jó úton halad-e a vegyészcsapat? A most elhullajtott ponto(ka)t szombaton a Tiszakécske ellen kellene pótolni.... Száraz Attila (Új Kelet)__ A m érkőzés után a vasvári csapat mestere érthetetlenül állt az események után: — A szünetben azt kértem a játékosoktól, hogy nyugodjanak meg és merjenek játszani, mert a kiállítás talán minket zavart meg jobban. Egyszerűen nem tudtunk mit kezdeni az emberelőnnyel, aztán ha felmentünk, nem tudtunk a nyíregyháziak mögé kerülni. Sajnos, a.mögékerüléssel a második félidőben is gond volt, mindent középen erőltettünk. Ahol a legerősebb volt a „fal”. Nem volt türelmünk megjáratni a labdát, létszámfölényes pozíciót kialakítani — értékelt újságírók kérdésére B. Kovács Zoltán. —Megítélésem szerint a mérkőzés fordulópontját jelentette Havelant abszolút fölösleges labdaeldobása. Volt egy sárgája, kiállították. Ezt követően esett az NYFC második találata... — Valóban óriási fegyelmezetlenség volt, ezzel el is dőlt a mérkőzés. Ha ez nincs, akkor a mérkőzés lefújásáig, még húsz percig emberelőnyben maradunk. Nem játszottunk jól, de akármi is történhetett volna... Egy ilyen rutinos játékosnak ekkora hibát csinálni egyszerűen megbocsájthatatlan. Ami kedvezményt az emberelőny jelentett számunkra, azt könnyelműen visszaadtuk... —Ezen a napon támadásszervezésben és lővőkedvben is mélyen alulmúlta vasvári önmagát, vajon miért? — A szélen való támadásvezetésről már szóltam, az pedig tény, hogy eszébe nem jutott a mieink közül senkinek, hogy. távoli lövéssel próbálkozzon. — A hétközi edzőmérkőzés alapján azt nyilatkozta, hogy sikerült előbbre lépni, most is úgy érzi? — A szerdán látottak alapján joggal mondtam ezt, és bíztam a folytatásban. Sajnos, nem volt egy vezéregyéniség a pályán, aki magával ragadja a csapatot, higgadtan irányítani tudjon. Emiatt esetleges volt a játékunk, nem volt semmi tudatosság a támadásainkban. losonczi és fiai vállalkozás Vállalunk építőipari kivitelezéseket és földmunkákat Építőipari anyagok széles választéka: homok, folyami homok, kavicsok, cement, oltott mész, fűbetonok, készbetonok minden minőségben, házhoz szállítással (5 m3 felett ünnepnapokon is). Tiszavasvári, Kárpát u. 13. Telefon: 42/372-447 — Mit fog mondani a heti értékelésen? Nyilván Tiszakécske ellen a mai produkció nagyon kevés lesz. — Nem szeretnénk első indulatomban elmarasztalni senkit. Szeretném átgondolni magamban a mai mérkőzést. Tisza- kécskén más lesz a játék, mint ma. Várhatóan ott a hazaiak fognak kezdeményezni és az a játék nekünk jobban fekszik. Mindenesetre rendet kell tenni a fejekben. Van egy csomó sárga lapos játékosunk, ami kezd a körmünkre égni... Havelant kiállítása után mindenképpen változik majd az összeállítás, hiszen rá nem számíthatunk. —Nem lehet, hogy a vendégjátékosok túl nagy mellénnyel jöttek Nyíregyházára, és nem számítottak a hazaiak ilyen nagymértékű ellenállására? — Próbál az ember a játékosok fejével gondolkodni... Lehet, hogy ez is benne van. Bár nem hiszem, hogy alapvetően ez lett volna a probléma. Ha játékban többet produkálunk nem ér bennünket ilyen keserű csalódás. Kiss — egy gól, ami fiatalít Pompás idő (na jó, egy „kicsit” meleg volt...), pazar pálya, ezrek a lelátón. A körítés illetett a rangadóhoz. Már csak az hiányzott, hogy a Nyíregyházi FC felnőjön a Tiszavasvári „magasságához”. Miért? Könnyű a válasz: a gyógyszerészek mindeddig „lenyomták” (vagy legalábbis az egálnál lejjeb nem mentek) az NYFC-t. Most viszont... A megyeszékhelyiek először kibújtak szerepükből — és nyertek. Koncz Tibor (Új Kelet) Nem is akármilyen mécsesén. Kiállítások: egy ide, egy oda, gólok, vitás esetek, haragra gerjesztő bíráskodás. Aki látta, sokáig nem felejti ezt a mérkőzést. Nincs hát mit csodálkozni azon, hogy az NYFC edzője kis híján beleőszült ebbe a győzelembe. — Hetven percig öregedtem, aztán kezdtem fiatalodni. amikor a második gólt is berúgtuk. De addig, amit átéltem a kispadon, na, az biztosan nyomot hagyott rajtam — mondta immáron felszabadultan Kiss Miklós. Akkor a részletek... Vegyük mindjárt a játékvezető személyét. Bár a tréner nem szívesen beszél róla, mégiscsak kikerülhetetlen a téma... — A játékvezető túlzott Szigorral állította ki Sirát. Én nem akarom elmarasztalni őt, a szándékot „díjazta” ilyen keményen, noha szerintem a sárga lap is épp elég lett volna azért a szabálytalanságért. Előtte viszont, háromszor is ugyanazt a játékost figyelmeztette az ellenfélből — lap nélkül. Ezért volt érdekes az a döntése, hogy nekünk az első becsúszásért már pirosat adott! Szorongatott a Vasvári, némelykor hajszál választotta el az egyenlítéstől. Vajon mikor fogant meg a gondolat Kiss Miklós fejében, hogy sikerrel járhat csapata? — Fordulópont? Amikor kapufát rúgott az ellenfél, hisz ez az egy nagy helyzetük adódott. Ekkor éreztem: talán tartja a lelket a társaságban az, hogy a szerencse mellénk szegődött. De még ennél is lényegesebb tényezőként vehető, hogy a játékosok azután is bíztak magukban, mikor csak tízen maradtak a pályán. A sokszor szapult, elátkozott szurkolók (mert mi tagadás, erről gyakorta megemlékeztek az öltözőben), amint szagot kaptak a siker lehetőségére, rögtön stílust váltottak. Persze így van ez, ha nem „maflás- kodnak” (idézet egy bennfentestől) a fiúk... — Sira kiállítását követően tapintható volt a közönség túlnyomó részének szimpátiája, amit a játékosok azzal háláltak meg, hogy teljes erőbedobással küzdöttek, hajtottak. A „mi időnkből” vettem a példát, hogy amikor kimegyünk a pályára, üdvözölni kell a nézőket. Ha már kijöttek buzdítani a csapatot, legalább a tiszteletet adjuk meg azáltal, hogy köszöntjük őket. Mert a játék lehet jó, lehet rosszabb, segítséget azonban csak akkor remélhetünk, ha kölcsönös akö- tődés egymáshoz. Góllövőlista NB II Keleti csoport 2 gól: Sira (Nyíregyházi FC), Rosu (Tiszavasvári), Kádár (Kecskeméti SC), Nagylaki (Hatvan), Dras- kóczi (Szolnok), Ulveczki (KCFC-Hajdúszoboszló), Farkas T. (Kazincbarcika). 1 gól: Capatina (Nyíregyháza), Markóczi, Szín (Szolnok), Dóra, Miklós, Barna, Skrbics (Kiskundo- rozsma), Torbavecz (Kecskeméti SC), Kurilco, Hleba (Hajdúnánás), Kulcsár (KCFC-Hajdúszoboszló), Bállá, Besserman, Czipper, Molnár (Tiszakécske), Csillag, Bernáth (Tiszafüred), Bezzegh (Eger), Buliga, Kotula (Diósgyőr), Körösi. Remenár (Kazincbarcika) ,Takó, Kecskeméti (Kecskeméti TE), Bessenyei, Hanyecz, Zvara (Hatvan), Oláh B. (Salgótarján). NB III TISZA-CSOPORT 5 gól: Lehoczki (Deme- cser). 3 gól: Lőrincz (Nyírbátor), Kocsis (Kisvárda), Gdovin (Baktalórántháza), Csízi (Mád). 2 gól: Rontó, Báder (Mezőkövesd), Margine- an, Herczeg (Kisvárda), Lelt (Mád), Nagy L. (Szikszó), Jáger (Miskolci VSC), Járai (Tiszaújváros), Fecsku (Baktalórántháza), Nagy Cs. (Balmazújváros). 1 gól: Maries, Knoblok, Németh S. (Baktalórántháza), Nagy L. (Balmazújváros), Ocsenás (Kisvárda), Lakatos, Sípos (Nyírbátor), Bodnár, Lója (Mezőkövesd), Mida, Smolnicz- ki, Budai (Szikszó), Barcsai, Tácej (Mátészalka), Papp, Loós, Szűcs (Tiszaújváros), Paulovics, Császári, Magyar (Ózd), Takács (Miskolci VSC), Balogh J., Marcsek, Hudák, Szekrényes (Rakamaz), Koszta, Molnár (Borsodi Volán), Binder (Karcag), Barczi, Boros, Ötvös (Nagykálló), Kobolák, Lengyel (Mád), Mónus, Búzás (Demecser). SULLER SÓ MEGYEI I. 3 gól: Pokol L. (Záhony), Mikhárdi (Ibrány). 2 gól: Oláh, Ádámszki (Nagyhalász) Szakács (Kis- léta), Krasznai A., Czibere (Vásárosnamény), Berety- tyán (Nyírcsaholy), Bakó (Csenger). 1 gól: Rákóczi, Kozák (Nyírkárász), Hadadi, Bíró T., Gubacsi (Fehérgyarmat), Bárdi Ónodi, Muri (Ibrány), Hegyes, Paulik (Nagyhalász), Takács, Busák, Pál (Levelek), Tanyi, Kassai (Gávavencsellő), Láposi, Kiss J. (Nyírcsaholy), Pente, Papp Gáli (Tiszalök),Illák, Szelihov, Kondfea (Nyírmeggyes), Lácza Gy., Papp (Újfehér- tó). Kövesligeti, Kocsán (Túrricse), Hornyák, Szpodnyi (Vásárosna- mény), Drágái (Nyíregyházi Kertváros).